Egyesületi Értesítő - Magyar Csendőrök Családi Közössége, 1967 (21-24. szám)
1967-12-01 / 23-24. szám
BESZÁMOLÓNK AZ UTOLSÓ FÉLÉVRŐL Igazgatóságunk junius 6-án megbeszélést tartott. Ezen letárgyalták a belső adminisztrációs ügyeket és határoztak a sorrakerülő hazafias ünnepségeken, megmozdulásokon való részvételünkről. ❖ * * A Rabnemzetek Hete előkészítő megbeszélésein a Cs.Cs.K. —- mint egyik rendező egyesület •— elnöke vett részt. A rendezés költségeinek fedezéséhez Cs. Közösségünk anyagilag is hozzájárult. A megemlékezés julius 7-én este zajlott le Cleveland központjában a Public Squaren, ahol a város polgármestere is felszólalt. Majd kezdetét vette a mintegy 4000 fő impozáns felvonulása, amelyben 23 nemzet vett részt, úgyszólván mindegyiknek kisebb-nagyobb csoportja szinpompás nemzeti viseletben. Közösségünket küldöttség képviselte. * * * Október 7-én tartotta meg Cs.Cs. Közösségünk a szokásos évi rendes közgyűlését. A magyar Hiszekegy elmondása után elnökünk üdvözölte a megjelenteket, majd megtartotta beszámolóját a m. évi közgyűlés óta egyesületünket érintő eseményekről, valamint felsorolta a jövő tennivalóit is. Itt említette meg, hogy a máriapócsi kegyhelyre ez év elején tervezett családias kirándulás közbejött akadályok miatt maradt el. De bizunk benne, hogy a tavasz folyamán ez megvalósítható lesz, amire már most felhívja a bt-ak figyelmét. Utána a pénztárosunk mutatta be pontos könyvelését és számolt be az anyagi helyzetünkről. Ezt követte a segélybizottság vezetőjének jelentése a segélyezettek és a jövőben sorrakerülőkről. A vigalmi bizottság vezetője a szilveszteri előkészületekről számolt be megemlítve azt a nehézséget, hogy a vasárnapra eső szilveszter miatt csak éjfél után számíthatunk ital-kiszolgálásra. Kiosztották a tennivalókat és elvi döntést hoztak, hogy amennyiben a Vitézi Rend tagjai ezévben is részt óhajtanak venni a rendezésben, úgy azt szívesen fogadják. Majd Sz.B. bajtárs-tagunknak az emigrációs cső-ség egybefogására és annak egy, — az összes csendőrök által történő uj vezetőség megválasztására vonatkozó javaslatát és az ahhoz eddig beérkezett hozzászólásokat ismertette az elnök, illetve a titkár. A közgyűlés úgy döntött, hogy a tervezetet és az eddig kialakult véleményeket ezen lapunk mellékleteként adjuk ki, hogy az azt olvasó minden bajtársunk hozzászólhasson. Az elnök bejelentette, hogy a Cs. Közösségünk két régi barátja, Éber Gyula és Menyhárt Sándor urak családjukkal együtt be óhajtanak lépni a Családi Közösségünkbe. A közgyűlés örömmel üdvözölte az elnök bejelentését és a belépéseket egyhangúlag tudomásul vette. Ezután következett a tisztségviselők újraválasztása, ami minden nehézség és vita nélkül közmegelégedésre akként végződött, hogy a múlt éviek valamennyien újra meg lettek választva, tehát helyükön maradtak. A közgyűlés az elnök zárószavaival ért véget, amiben megköszönte a tisztségviselők segítségét és további támogatást kért.