Egyesületi Értesítő - Magyar Csendőrök Családi Közössége, 1967 (21-24. szám)
1967-06-01 / 21-22. szám
MEGELŐZŐ SZOLGALAT. (Egy rabszökevény elfogása.) Sipos L. bt. elbeszélése. Még ma is el tudom “fújni” a csendőrbibliának, a Szut-nak a megelőző, — preventív — szolgálatra vonatkozó részét, amelyik a többek között azt mondja, hogy “. . . ez csak akkor vezethet sikerre, ha a csendőr az örskörlet minden pontján. .. váratlanul jelenik meg és figyelmét minden jelenségre .. . kiterjeszti...” “. . . nem szabad elhanyagolni a községeken, lakott helyeken kívül eső területek ... portyázását sem .. Ez kellett, hogy a csendőr szeme előtt lebegjen, amikor az év és nap minden szakában, kánikulában épp úgy, mint farkasorditó hidegben az örskörletet portyázta, — a kívülállók szemében — illetve szerintük — talán cél nélkül. A püspökhatvani őrsön voltam 1944-ben öpkh., mikor egy portyázás alkalmával Ácsa község határában egy lekaszált és már petrencékbe rakott lucernáson haladtam át fiatal prb. cső. járőrtársammal, akinek épp a megfigyelésről magyaráztam. Azt, hogy mennyire fontos az éles szem, a hibátlan fül, hogy mindent, — különösen a rendestől eltérőt — észrevegyen a csendőr. Nem hiába nagy súlyt helyeztek erre a felvételi, úgynevezett psyhotechnikai vizsgákon, amikor a jövőjéért szurkoló próbacsendőr jelöltnek soha nem hallott kérdésekre és feltevésekre kellett megfelelni a nagyon rövidre szabott idő alatt. Magyarázatomat járőrtársam megtorpanása szakítja meg és halkan mondja: "mi van ott?” a tőle balra, mintegy 15 lépésre lévő lucernakupacra mutatva, amelynek tövéből egy pár vastag fatalpu cipő és egy arasznyi darócruha kandikál ki. Szétugrottunk és “kész”-be vett puskával két oldalról közelítettük meg a gyanús valamit rosszul rejtő petrencét. —■ Valóban 2 láb aminek kell, hogy folytatása is legyen. Járőrtársamat utasítottam, hogy óvatosan dobálja le róla a takarmányt, hátha egy hullára bukkanunk? De nem. Ellenben egy mélyen alvó fegyencruhás férfit találtunk, aki a “jó reggelt atyafi” kiáltásomra felébredve, ijedten bámul ránk, mint aki nem akar hinni a szemének, hogy nyugodt, szép álmából ilyen, neki keserű valóságra ébredt. “Hogy talált rám őrmester ur?” — válaszol kérdéssel. Járőrtársam, aki érdekesnek, sőt kedélyesnek találja a helyzetet, ráfelelt: “Úgy, hogy kilógott a takaró alól a 2 lakkcipő, meg a báliruha!” “No csak szerencsétlen ember vagyok én — mondja — jól elbújtam, de álmomban úgy látszik nagyon kinyújtottam a patáimat. Jó szeme van őrmester ur!” Nem kellett sokat teketóriázni: a ruhája elárulta, hogy szökött fegyenc. — Talpra parancsoltam s az utasításunk értelmében máris megbilincseltem. Utána kezdtem csak kérdezgetni, útban az örslaktanya felé, hogy ki fia-borja, honnan, hogy került ide, mikor szökött meg, stb. 19
