Egyesületi Értesítő - Magyar Csendőrök Családi Közössége, 1966 (17-20. szám)
1966-12-01 / 19-20. szám
tízezerrel szaporodott ez a szám 1956 október óta? Ez utóbbi tízezrekből EGY, így november első napjaiban minden évben visszatér abba a nagy palotába, ahol 10 éve csatát nyert az olaj és a nagy “figyelemmel kisérés” közben elveszett Magyarország szabadsága. Mondanivalója 10 év óta ugyanaz és marad mindaddig, migcsak az Ő szelleme nem győzedelmeskedik. Én csupán Őt idézem: * “Meg akarom köszönni Önöknek Uraim — üzeni a halott szabadságharcos — azt az udvarias választ, amit a segítségért kétségbeesetten kcnvcrgő magyar küldöttség kapott a State Department-ben, hogy. .. Önök .. . majd figyelemmel kisérik az eseményeket. . . URAIM! Amig ez a nagy figyelemmel-kisérés történt, addig minket kardélre hánytak, országunk hamuvá és pernyévé lett, népem pedig földönfutóvá vált és szétszóratott a szelek útjára ... Megköszönhetném még Uraim Önöknek Yaltát és Teheránt, Potsdamot és Párizst, ahol a szomorú magyar égre sötéten vetült fel a magyar szabadság-küzdelmek végső szimbóluma: a börtön ... és a bitó. De — Uraim — nem vádolni jöttem! Mikor halálra sebesülten fogságba estem és szovjet hóhér akasztott fel a Duna-hid korlátjára, kínoktól gyötörten is hallottam még a Bakony mélyéről rémesen felsíró, utolsó szabad magyar rádió vészes kiáltását: “Segítsetek rajtunk, mert elveszünk” . .. De miként századokkal ezelőtt Róland vezér a ronsewalsi völgyben hiába fújta hegyeket repesztően a segélyt kérő kürtöt, a kürt csak kürt maradt, a hang csak hang maradt. Kiáltó szó... a pusztában ... Most, hogy mindezt megköszöntem Önöknek, Uraim, búcsúzom. Búcsúzom azzal, hogy ha egyszer az Önök népe fölött kardot ránt valaki, majd hívjanak bennünket, Budapest elesett védőit, a férfiakat... az asszonyokat,... a gyermekeket... a halott brigádokat és a holt ütegeket ... És mi, — jönni fogunk! Búcsúzom Önöktől ... és nem haragszom ... és nem haragszunk . . . és megbocsájtunk . .. és... Úristen! — Te is bocsáss meg mindeneknek. És engedd, hogy e pillanatban . . . Jeruzsálem pusztulásáról szóló végső szavakra emlékezzem: “Száradjon el mind a két karom,... és tapadjon ínyemhez a nyelvem, ... ha megfeledkeznék rólad egyszer . .. szétdult Magyarország!” Elhangzott a MFB novemberi rádióadásában.
