Egyesületi Értesítő - Magyar Csendőrök Családi Közössége, 1964 (10-14. szám)

1964-09-01 / 12. szám

Ennek fia II. Rákóczi György, aki házassága révén a férfi ágon akkor már kihalt roppant vagyonú Báthori család örökösnője, Báthori Zsófia kezével a Báthoriak magyarországi és lengyelországi birtokait kapja meg.

Ezt az országnyi hatalmas birtokot örökli I. Rákóczi Ferenc, aki vagyonához és hatalmához méltó házasságot köt, amikor feleségül veszi Zrínyi Ilonát, a középkor legendás hirü, dúsgazdag családjának a leányát.

Ezektől a szülőktől származik II. Rákóczi Ferenc.

Anyanyelve magyar volt és egész hányatott életén keresztül az is maradt. A latinon és németen kívül beeszélt még lengyelül, ruténul, csehül, horvátul és természetesen franciául. Apját a magyar ellenreformáció robusztus alakja, Pázmány Péter téríti vissza abba az egyházba, melyből nagyapját a reformáció sodrása vonta el.

Eorántffy Zsuzsanna dédunokája tehát ismét katholikus.

Mérhetetlen vagyonán és előkelő ősein kívül azonban örökölt Rákóczi Ferenc még mást is: a Habsburg-gyülöletet.

Apja, mint a Wesselényi összeesküvés egyik gyanúsítottja Habsburg börtönben sínylődött, s csak a jezsuita rend befolyása mentette meg a vérpadtól, de fogsága következtében igy is fiatalon, 31 éves korában halt meg.

Édesanyja, Zrínyi Ilona szintén 3 évet ült a Habsburgok börtönében.

Nagyapját, Zrínyi Pétert Bécsújhelyen fejeztették le a Habsburgok.

Őt magát 12 éves korában a Habsburgok tépték el édesanyjától, akit soha többé nem látott életében. Édesapját nem is ismerte, hiszen az ugyanabban az évben halt meg, amikor ő született.

Apa nélkül nőtt fel tehát, sőt 12 éves korától kezdve teljesen árván egy csehországi jezsuita kolostor rideg, szigorú kaszárnya világában, anyai gyengédség utáni szomjas vággyal a szivében.

Amikor tanulmányai befejeztével nagykorúságát korán elnyerve hazajutott Magyarországra, szomorú árvaságára és örömtelen fiatalságára visszatekintve rá kellett jönnie, hogy mindezt csak a Habsburgoknak köszönheti.

Azok a felháborító dolgok pedig, amiket hazájába visszatérve naprólnapra tapasztalnia kellett, s uj magyar barátaitól, köztük elsősorban a szomszédos Ung vármegye örökös főispánjától, Bercsényi Miklóstól kapott felvilágosítások, melyek megdöbbentő világosságot vetettek oly összefüggésekre, amiket előzőleg nem látott, — elvégezték lelkében az elhatározást.

Rákóczi ebben a korszakban még teljesen érthetetlen és szokatlan vonzalmat, szeretetet és részvétet érez a parasztság iránt.

A idő a XVII-ik század vége, ahol a jobbágy egész Európában emberi lény ugyan, de a kor gondolatvilágában mégis alig több a háziállatoknál.

Rákóczi magyar szivét azonban — bármennyire is ez akkoriban a világ természetes rendje — a falvakban látott szörnyű nyomor és a Habsburg zsoldosok elképzelhetetlen erőszakosságai szive mélyéig megindítják és a szenvedő condrás-hocskoros nép mellé állítják. Mélységes vallásossága, elhagyatottsága, s a mostoha sorsuak iránti szánalma az a porhanyós talaj, amiből később mindaz fakad, melyek Rákóczi háborúját már nem csupán közjogi és rendi, hanem szociális és népi megmozdulássá is teszik.

3