Egyesületi Értesítő - Magyar Csendőrök Családi Közössége, 1964 (10-14. szám)
1964-02-01 / 10. szám
ben, a szuronyokra ráfagyott a hó. Utul az országút melletti földeket választották. Idő szerint reggel volt, de a tájat homály borította. Nehezen haladtak, mert a szél szembe fújt, de azért jó csendőrhöz illően félszemmel kipislogtak a kalap karimája alól. Egyszerre csak megtorpan a t-örm., mert az egyik bokornak a hó terhétől földig hajlott ágán egy furcsa tárgyat pillantott meg. Közelebb menve látják, hogy egy jó állapotban levő férfikalap. Hogy került az ide, ki a gazdája? Hogy nem rég hagyta el gazdája fejét, az látszott. De hol a gazdája? Nyom nem volt sehol a fuvás miatt, de nem is gondolhattak arra, hogy ilyen időben rajtuk kívül valaki is útban legyen. A kunyhóról tudtak, de az távol esett. Tüzetes vizsgálattal mégis nyomra akadtak. A frissen töröt ágakra, melyekbe Jóska kapaszkodott, mikor a kunyhó felé törtetett. Ezen a nyomon mentek tehát tovább. Jóska már a túlvilág kapuján kopogott. Minden földi részéből csak egy luk maradt a szája körül, hol a lehelet elolvasztotta a havat, ami már egész testét belepte. így akadtak rá. A falu még 2 Km-re volt. A törm. megállapítva, hogy még van élet benne, elsősegély nyújtáshoz fogott. Az örm. pedig az ócska lakatot verte le puskatussal az ajtóról, hogy azt hordágynak használhassák. Ráfektették Jóskát, szerelvényüket mellé és alá rakva, s kezdetét vette a küzdelem a viharral egy emberélet megmentéséért. Mire a falu első házát elérték, világos lett. Onnan már polgárok segítették vinni a doktor lakásáig, mert a 2 csendőr is kimerült. Jól is esett a doktorék forró teája, s ezt a szívességet most sehogyse lehetett a szigorúan tiltott ingyen ellátásnak tekinteni. Jóska élete már biztonságban volt, a vihar megcsendesült, majd felszakadtak a felhők, mintha csak Jóskát akarnák ezzel bosszantani. A doktor lakása előtt összegyűlt a nép és amikor a járőr kilépett az utcára, megéljenezték az életmentőket. Jóska öreg édesanyja pedig zokogva mondott köszönetét a járőr tagjainak. S mikor az örsparancsnok kemény kézszoritással fogadta a bevonuló járőrt, a nap is bemosolygott az örsiroda ablakán. Jóska hosszas kezelés után meggyógyult. Első útja az Örsre, s onnan a templomba vezetett, mert mindkét helyen volt mit megköszönnie. Búcsút mondott legényéletének és nemsokára megnősült. Az esküvőre az egész Örs hivatalos volt. Én abban az időben 8 éves voltam, de jól emlékszem a hires esetre, amit később is sokat hallottam emlegetni. De azután elfelejtettem . . . Újra csak akkor jutott eszembe, mikor 15 évvel később egy januári éjszakán azzal keltett fel az örsparancsnokom, hogy szereljek fel, mert szolgálatba megyünk. Azon az éjszakán is dühöngött a vihar, s mikor kiértünk alföldi örskörletünk sik terepére, olyan farkasorditó hideg volt, hogy lábaim majd a kengyelbe fagytak, s igy én is feltettem magamban a kérdést, hogy miért szükséges ez? ... 15
