Egyesületi Értesítő - Magyar Csendőrök Családi Közössége, 1963 (6-9. szám)
1963-12-01 / 9. szám
asszony, Gábor édesanyja. “Mi baj tiszthelyettes ur?" — kérdi az opk-ot. “Rozi néni, vigye haza a fiát, ez az egész, akkor nem lesz semmi baj!" Az öreg néni benéz az ajtón, s hát mi tűrés-tagadás, az ő egyetlen drága fiacskája ismét nagy kedvében van. Hajigálja a borosüvegeket és döntené rá a hosszú kecskelábu asztalt az “ellenfélre". Félénken odaszól neki: “Gábor fiam gyere haza". A legény nem hallja, mire most már hangosabban mondja: “Gyere haza édes gyerekem” ... A legény odanéz, meglátja az Édest, szabályszerűen leinti a játékot, két tenyerét a nadrágjához törli, mintegy jelezve hogy “én végeztem" és kifelé indul: “Gyerünk édesanyám!" Majd félkezzel átkarolja a törékeny csöpp öregasszonyt és a bikaerejü, kemény csatákat végigharcolt katonafiu olyan engedelmesen megy hazafelé az anyja oldalán, mint egy 6 esztendős szelíd kisfiú. Isméden, akkori tapasztalatlanságommal én nem igy képzeltem el a csendőri intézkedést, igy egy alkalommal meg is kérdeztem az öpk. urat, ki azt hiszen belémlátott, mert mosolyogva adta meg a kért felvilágosítást: “Ha mi akkor behatolunk a kocsmába, nagyobb bajt idéztünk volna fel azzal, mint amekkora volt. Mert ezek a verekedésbe belemelegedett legények a kakastoll láttára — haraggal a kocsmárosra is, ki mulatságukat megzavarta — még jobban megvadulnak, igy esetleg fegyverhasználatra is sor kerülhetett volna. Mert ne tessék elfeledni, van eset, mikor a csendőrnek fegyvert szabad, de van eset, amikor kell használni. Nem gonosztevők ezek, hanem majdnem mind háborút járt szorgalmas, munkás parasztfiuk. Az egész heti nehéz mezei munka azonban nem elég nekik arra, hogy a beléjük szorult nagy virtust levezesse, kell tehát nekik még valami, hol a felesleget leadhatják és ennek legjobb módja a verekedés. Tudtak ezek verekedni odakint is és ne higyje, hogy ezek gyűlölik egymást. Ez csak a magyar falu sportja... Talán lehetne ezt a fölösleges energiát hasznosabb formában is érvényesíteni, dehát — és itt egy pillanatra megállt — ez már az urak dolga volna." Én ebből az esetből megtudtam, hogy a magyar csendőr nemcsak hü, becsületes és vitéz, hanem bölcs is, kinek nem száll fejébe annak a hatalomnak a tudata, mit a törvény adott kezébe, hanem mindenkor érvényesül nála az a sokezer éves nyugalom, mit ez a fajta még az őshazából hozott magával. Több mint negyven esztendő telt el azóta. Adja a Mindenható, hogy a Kárpátok medencéjében mielőbb újra az acélkék tollbokrétát lengesse a magyar szél. hogy újra magyar csendőr őrködjön Nagymagyarország csendje és békéje fölött. Vén Bakancsos Bajtársainknak áldásos ujeszíendöt kíván: a szerkesztő bizottság 17
