Egyesületi Értesítő - Magyar Csendőrök Családi Közössége, 1963 (6-9. szám)
1963-12-01 / 9. szám
_L történt román kiugrás az annak védelmére rendelt hadosztály erejű Székely határvédelem csapatait — melyek pság-a akkor Csíkszeredán állomásozott — katonailag igen súlyos helyzetbe hozta. Mert ha a főtámadások az Erdélyi Keleti Kárpátok szorosai és hágói ellen irányultak is, kisebb támadások azért úgy délről (Uzon, Bárót), mint nyugatról (a zsák nyakánál levő Mezőörményes) már az első napokban történtek, s ez utóbbi oldalt a Küküllő folyók, Torda és Arad irányába csak szept. 5-én megindult, de visszavonulásokkal végződő délerdélyi ellentámadások csak ideig-óráig tudták tehermentesiteni. Minden irányban történő szívós védelemmel és délről történő lassú visszavonulással azonban — melynek során Gyergyószentmiklósnál szept. 7-én maga az 1) c. osztály verte ki az oda betört kisebb erőket — mégis sikerült elérni, hogy a Székelyföld teljes feladása csak 5 hét múlva következzék be. Szept. 29-én az arcvonal — a zsák szájánál — Marosvásárhelytől és Szászrégentől kissé északra és Besztercétől délre állott, melytől keletre Óradnánál ráfutott a még szilárdan álló Észak Keleti Kárpátokra. Az 1) c. osztály ebben az időben a Beszterce és Dés között levő Sajómagyaroson állomásozott. Az Uz völgyi betörésnél elesett Szelevényi szds. helyett ekkor már Zs. szds. volt a táb. cső. szakasz pk-a. Szállásom az ottani cső. Örs. irodájában volt, igy ezen a vonalon is figyelemmel kisérhettem a történteket. Miként az addigiakban, úgy itt is jóformán minden nap volt valami megbízatásom, igy közvetlenül láthattam az odakinti helyzetet. Bizakodás és hit jellemezte ezeket a napokat, mert az említett vonalat — ha súlyos harcok árán is — a továbbiakban már sikerült tartani. Bíztunk tehát abban, hogy ha a Székelyföld feladásával is, de az ország többi részét már meg lehet menteni. Napsugaras szép őszi napok jártak, mikor nehéz másra gondolni, mint amit a változatlanul örök őstermészet mutat. Okt. 9-én kora délelőtt éppen hajamat nyirattam a laktanya udvarán, mikor az utcai kerítés előtt az 1) c. osztálynak egy idősebb tisztje haladt el, ki mikor meglátott, izgatottan bekiáltott: — Hallottad mi történt? Nagyvárad és Debrecen között nagy páncélos csata dúl. Újra zsákban vagyunk tehát... Megkövülve meredtem rá, majd ingerülten ugrottam fel a székről. — íme itt a következmény, hogy aug. 24-én nem mentünk le azonnal a Déli Kárpátokhoz. Háborúban néha nem lehet tétovázni, sem parancsokra várni. A legnagyobb nyugtalansággal és hírek utáni szaladgálással telt el a nap. Este aztán megjött a lesújtó parancs, hogy egész Erdélyt fel kell adni, s visszavonulni Északnyugat felé. Alig aludtunk valamit aznap éjjel. Másnap reggeli után hidegélelem kiosztás és kocsielosztás. A tehergépkocsival rendelkező táb. cső. szakasz az utvonalbiztositás feladatát kapta, s mivel Zs. szds. az én kocsimra lett beosztva, én is velük mentem. 7
