Egyesületi Értesítő - Magyar Csendőrök Családi Közössége, 1962 (2-5. szám)
1962-02-01 /2. szám
Oh Isten! Hol vagytok antik Hellén és büszke Róma halhatatlan szobrászai? Jöjjetek, hozzátok vésőtöket, mert ezt a fenséges és csodás pillanatot csak a Ti láng-lelketek tudja márványba vésni! . .. Nézzétek ezeket az embereket! . .. Bámuljátok az egyakarat megnyilvánulásának ezt a feledhetetlen pillanatát! ... A katonai ritmus, a mozgás utolérhetetlen és utánozhatatlan nagyságát!... Magyar csendőrök ezek! A nagyvilág első katonái, az ősi magyar falvak földművelőinek fiai! ... Harsog a kürt a vártán! ... Meghajlik a zászló, s a leendő tisztek, a Ludovikások puskával tisztelegnek a magyar föld egyszerű fiai, a csendőr előtt... A gótikus várablakok egyikéből észrevétlenül figyel a Legfelsőbb Hadúr, Otrantó hőse, az ország Kormányzója. Kemény katona arcán a megelégedés és büszkeség simítja el az időráncokat. Február 14-ike van! ... Csendőrnap! ... Az akadémikusok szakasza elvonul.. . Az acélkék kakastollakkal játékoskedvü februári szellő berzenkedik . . . Fehérkeztyüs kezek fogásától feszülnek a puskák szíjai. .. Tompán, ütemesen koppannak az őrként kiállított csendőr léptei... Ma, február 14-én, Csendőrnapon hűsége és hódolata szemléltető jeléül magyar csendőr vigyázza az ország Kormányzóját, s adja Legfelsőbb Hadurának a tisztelgő diszőrséget. .. Messze idegenben ez villan elénk ma ... Egyszer volt ... hol nem volt... Elesettségünkben, busuló hazátlanságunkban, gondoljunk vissza arra az időre, amikor a harmadára zsugorított ország templomaiban február 14-én felcsendülő „Te Deum“ szárnyain magyar csendőr küldte dicsőítő imáját a Legeslegfelsőbb Hadúrhoz és borult térdre fiúi alázattal az Örök Isten trónusa előtt... Mert testünk-lelkünk úgy a bánatban, mint az örömben oda gyökerezett, ahol zug az a négy folyó ... ahol egy ezredévről susognak a lombok ... ahol ősök és Hősök vérétől volt életdus a humusz... ahová visszavágyik a nagyvilág országutjára kivetett árva magyar lelkünk ... 3
