Egyesületi Értesítő - Magyar Csendőrök Családi Közössége, 1962 (2-5. szám)

1962-03-01 /3. szám

Budapest bekerítés előtt állt, s az emberek azt mondták: minek harcolni tovább? — Az én halhatatlan mártír főszerkesztőmmel, vitéz dr. Kolosváry- Borcsa Mihállyal akkor vettük az utolsó búcsút Budapesttől, Budavárától. Az alagút előtt megállt az autó. A Hunyadi János útról egymás után kanyarodtak le a kerékpáros csendőrszázadok. Talán egy egész ezred is volt ez. Tábori öltözetben, harcra készen. Csepelt már megközelítette a muszka, de itt a Lánchíd és az alagút torkolatánál még büszkén zengett az ének:

Pajtás! Még 5 perc az élet!

Öt perc! És nincs tovább!

Talán nem csalódom, ha azt hiszem, hogy több ezer magyar csendőr halt hősi halált Budapest védelmében. S ha ezek a hős ezrek nincsenek, akkor 1944 karácsonyán Budapesttől a La Manchig tör Malinovszki marsall, s akkor ma sarló-kalapácsos vörös zászló leng a Vatikán ormán.

Azután már csak az emigráns krónikában hallottam róluk. Valaki feljegyezte, hogy 1945 májusában, mikor már minden elveszett, talán utolsó szolgálatát teljesítette a m. kir. csendőrség. A Spital am Phyrni zárda pincéje előtt a kakastollasok őrizték a Magyar Nemzeti Bank aranykincseit, devizáit és 2 milliárd pengő értékű bankjegy készletét. S a parancs úgy szólt, hogy azt, ami a nemzeté, az élet árán is meg kell védelmezni.

A Nemzeti Bank igazgatóinak jóvoltából az US. Army hamarább ért Spital am Phyrnbe, mint a muszka hadsereg. Patton generális, az utolsó napnyugati lovaÖ, az USA. hadseregének ötcsillagos tábornoka maga sietett a helyszínre, hogy a bolsevikok elől megmentse a magyar nemzet utolsó értékeit.

A pince bejáratánál azonban ott állt a magyar kakastollas csendőr. Talán éppen valamelyik tiszthelyettes, vagy őrmester uram, akit fentebb említettem. S mikor jött a győztes, a nagy csaták hőse, Amerika ötcsillagos generálisa, a csendőr őrség mellének szegezte a hires, vékony csendőr szuronyt:

— Állj! Ki vagy!? — hangzott magyarul a kérdés.

S Patton generális, a páncélos huszár, a Teddy Rooseveltek utódja, véres csaták hőse és diadalmas vezére, tisztelgett a magyar csendőr-tiszthelyettes előtt.

— Ezek katonák! — mondta kíséretének. — Ez a hűség! Tanuljatok tőlük!

És aztán ő intézkedett, hogy a Magyar Nemzeti Bank kincseit vigyék Frankfurtba.

A végén aztán még egy generálissal találkoztam, Münchenben a MHBK. hősi ünnepén. Az öreg Friessner vezérezredes, aki 1945 telén és tavaszán utoljára parancsnokolt a német-magyar szövetséges hadseregek fölött, mint a Südost Armee vezetője, a bajtársi emlékek közepette szinte könnyes szemmel mondotta:

11