Egyesületi Értesítő - Magyar Csendőrök Családi Közössége, 1961 (1. szám)
1961-11-01 / 1. szám
Gyimesen felkerestem a német pk-ot, ki udvariassággal párosult határozottsággal biztosított az ott levő magyar csapatokkal való együttműködésről, úgyszintén arról is, hogy a szorost csak felsőbb parancsra, vagy csak tarthatatlan hadihelyzet esetén adja fel. Ezután kimentünk együtt a fővédelmi vonalban levő, megerősített Rákóczy várba, mely előtt csak alig 50 m re húzódik a román határ. Ott rögtön feltűnt, hogy az átkelő utat lezáró határsorompó mögött volt román őrség — melynek kiállított őrszeme pedig legutóbbi ottlétemkor még oly feszesen teljesítette a puskával való disz-tiszteletadást — eltűnt onnan, s hogy a magasból oly jó messze belátható előterep egyébként is teljesen üres. “A románok tegnap visszavonultak Cotroceni felé” — volt érdeklődésemre a válasz. Ez a szinte kísértetiesen légüres tér és az elg-gel való érintkezés teljes hiánya valahogy sehogyse tetszett nekem, de mikor ennek kifejezést adtam, a magyar pk. azt felelte, hogy az országhatár átlépésére nincsen pcs-a, a német pk. pedig arra hivatkozott, hogy neki is csak a szoros védelme a feladata. Küldetésemet ezzel befejezettnek tartva, llh-kor visszaindultam Csíkszeredára. Utunk visszafelé már könnyebb volt, s nemcsak az egyirányú menet miatt, hanem azért is, mert ebben az időben a német tgk. oszlopok visszaözönlése nagyjában szünetelt. így déli 12h-ra már ott voltunk, s én utam eredményéről és észleleteimről megtettem jelentésemet az oszt. veznek. Ennek végeztével az oszt. vez. sajnálkozva közölte, hogy Szelevényi szds. szbs-áról — bizonnyára az utak általam is észlelt elözönlöttsége miatt •— addig még nem vonult be, igy kénytelen az Ojtozba való kimenetelt is rámbizni. Arra kért azonban, hogy ne a fő-, s igy jobb útvonalat jelentő Tusnádon, vagy éppen Sepsiszentgyörgyön át menjek ki oda, hanem Kászonon át azért, hogy igy az ottani csoportpság-nál — melynek vitéz Pisky ezds. volt a pk-a — a szokásos napi futárpostát is leadhassam. Gyors ebédelés után azonnal indultunk tehát tovább Ojtozba, ahová a Kászonon át vezető ut a főútvonalról Csikszentmártonnál ágazik el Kelet felé. Alig tértünk azonban rá erre az erdős hegyek között vezető útra, mikor a Kárpátok vonala felől a motorzugáson is áthallatszó aknarobbanásokat hallottunk, melyek előbbre haladásunk folytán nemcsak folyton erősbödtek, hanem Kászonba érve már gysági-és gp. tűz is hallható volt. A kászoni csoportpság elhelyezésében egyedül csak a sgt-et találtam. — ‘‘Futárpostát hoztam. Hol van az Ezds. ur?’’ — “Az Ezds. ur kint van a harcálláspontján!” — s mivel erre kérdően néztem reá, hozzátette — “Ma del. 10 és 11 óra között az Uz völgyébe betörtek az oroszok!” — “Hol van az Ezds. ur háp-ja-” — kérdeztem, mire a választ annak a térképen való megmutatásával adta meg. 12
