Eger - hetente négyszer, 1944
1944-02-07 / 21. szám
1944 f-bruár 7 EGER 3 Képkiállítás a Vadászbürtben, Érsek u. 4. Márkás képek 12 ht>vi részletre vásárolhatók előleg nélkül. Rz első részlet márciusban fizethető. — Megtekinthető egész nap. — Belépődíj nincs. nem hagyom az Istent, Ő sem hagy el engem. liftezésül még annyit, hogy ebben az ügyben ez az utolsó szavam, polémiákba nem bocsátkozom, sem írásban, sem szóban. A fentieket kénytelen voltam megírni egy- rész a saját kétségbevont jószándékom érdekében, másrészt azok kedvéért, akik beszédemet nem hallották s a két újságcikk alapján ítélhettek csak rólam. Fogadja Szerkesztő úr hálás kö- ezönetemet s őszinte nagyrabecsülésem nyilvánítását. Eger, 1944. február 5. napján. Dr. vitéz Pataky István kir. tvBzki tanácselnök. Szovjet légitámadás érte Helsflnáit Helsinkiből jelentik: A finn fővárost erős szovjet repülőkötelékak támadták tegnap. A MTI Stockholmból keltezett jelentése szerint a támadás pusztító hatású volt és azt több, mint száz gép hajtotta vegre. Londoni jelentés szerint másfélszáz szovjet gép repült Helsinki fölé. Találatok érték a finn nemzet1 bankot, a helsinki főpályaudvart, valamint a postahivatalt. A szovjet követség épülete az éjszaka egész folyamán lángokban állt. Eddig 15 halottról és 30 sebesültről érkezett jelentés. Mire volt ]é az önálló Ukrajna Játéka? Ukra jna már. nem elégszik meg a Curzon-vonallal Legújabb jelentések szerint sz Economist azt írja, hogy az ukrán önálló külpolitika megteremtésével az orosz—lengyel kérdés nj szakaszába lépett. A szovjet ugyan hajlandó volt elismerni uj lengyel határul a Curson féle vonalat, de az önálló Ukrajnának nagyobb követelései vannak Lengyelországtól. Ukrajna az 1939-es vonalat követeli. Ugyanígy foglal állást Fehéroroszország is. Ismét a naptári adatok szerint alakul az időjárás Két nap óta Igen erős szél uralkodik Az időjárás szombat óta annyiban változott, hogy ismét fagypont alá süllyedt a hőmérséklet és ezzel ismét a naptári adatoknak megfelelővé vált. Tegnap 2'6 fok volt a legmagasabb hőmérséklet, a legalacsonyabb —1'6 fok, éjjel —0'4 fok volt, a talaj mentén — 4 2 fokra süllyedt a hőmérő. A szél igen erős volt, és helyenként egész rendkívüli sebességet ért el. Északi irányból jövet erősen hozzájárult a meglévő hideg fokozásához. A mezőgazdaságot még nem éri kártékonyán ez a lehűlés. A téli mezőgazdasági munkák a szőlőkben a sáros talaj miatt alig voltak elvégezhetők, itt tehát jó a fagy. A gyümölcsfák rügyei azonban már megduzzadtak, úgyhogy itt jelentős károkat okozhatna egy erősebb lehűlés. Textilanyagokat kapnak a szerződéses rostnöuénytermelők A rostnövénytermelés fejlesztése érdekében a kormány elhatározta, hogy a szerződéses alapon rostlent, rost- és magkendert termelő gazdák részére a 700—1943. sz. kormány- rendelet szerint biztosított textiláruk fejében nemcsak gazdasági, hanem ruházati textilanyagot is juttat a termeltető vállalatok utján. Eszerint a termelők a learatott terület után kát. holdanként, vagy 5 méter fehérnemüvásznat, vagy 3 méter ruhavásznat, továbbá ezenfelül 2 darab zsákot, vagy 1 négyzetméter ponyvát, ezenkívül 2 kilogram kötélárut, vagy 3 kilogram zsineget kaphatnak. Ezek az áruk tiszta kenderből készülnek és a le szállításkor érvényes hatóságilag megállapított nagykereskedői áron kerülnek kiosztásra. A fenti áruk összértékének keretén belül a gaz dák választására van bízva, hogy az egyes itházati, illetve gazdasági textilanyaerokat milyen arányban igénylik. — A ruházati acyagok (fehérnemű és ruhavászon) értéke azonban az összérték felénél több nem lehet. A termeltető vállalatok körlevélben közük a gazdákkal az igénylés módját és feltételeit. Az igénylést a gazdáknak legkésőbb április 1-ig kell a velük szerződött termeltető vállalathoz benyújtani. Ezeket az árakat, elsősorban a ruházati anyagot; a termelők már az idei gazdasági évben, még a nyár folyamán a gyártásszabta lehetőségek sszerint kapják. Ha az ily- módon kát. holdanként kiosztott textiláruk értéke az 1944. évi termésű beszolgáltatott kender értékének 10 százalékát, illetve lennél csak 15 százalékát el nem éri, úgy a szerződéses termelő a végelszámolás alkalmával a különbözeti őíz- szeg értékének megfelelő gazdasági texiilanyagot (de nem vászonárui) igényelhet. A maglentermelők által beszolgáltatásra kerülő lenszalmával kapcsolatos textiláru uttatás kérdését később fogják szabályozni. t P. Ungiiváry Antal 0. F. M. (1877- 1944) Ma nagy részvétet kellett gyász- hír érkezett Egerbe. Február 5 én, szombaton hajnali 4 órakor Pécsett elhunyt Unghváry Antal, a kapiszt- ráous ferences tartomány többszörösen volt főnöke, teheologiai tanár, kiváló liturgikus, aki az egri ferences rendháznak is 1937 tói kezdve mintegy három éven át házfőnöke volt. Hosszú theologiai tanári működése alatt nemzedékeket nevelt a papi hivatás munkáinak áldozatos végzésére; szeretetreméltó kedvességével mind a papnövendékek, mind az idősebb rendtársak őszinte sze- retetét és vonzalmát nyerte meg. Hitszónoki és missziós munkálkodását a kivek általános figyelme kísérte. Megrendült egészséggel is állandóan végezte munkaköreivel járó tennivalóit, mig végre is elhatalmasodott betegsége munkaképtelenné tette; huzamosabb idón át tartott, türelemmel viselt szenvedések után 66 éves korában adta vissza nemes lelkét Terem tőjének. Február 7 én délelőtt 10 órakor temették el Pécsett megható részvét mellett. Patriárkális egyéniségének és jóságosságának emlékét hálás readtársai és a lelki gondozása alatt állott hívek szeretettel őrzik. A ferences atyák különböző időpontokban fognak kedves halottjukért szentmisét bemutatni. % — Az orvosi kar kérelme a közOnségtaez. A város nagy kiterjedésére, a közlekedési eszközök korlátozott voltára és az esti 9 óra utáni teljes elsötétítésre való tekintettel kéri az orvosi kar a betegek hozzátartozóit, hogy meglátogatandó betegeiket a lakcím pontos megjelölésével délelőtt 10 óráig jelentsék be az orvosnál, mert a később jelzett betegek meglátogatására már valószínűleg csak délután, esetleg csak másnap kerül sor. Soronkívüli sürgős kihívásnak csak baleset, szülés, vérzés, fulla- dásos rohamok vagy görcsöknél van helye. Soronkívüli sürgős kihívásnál, főként pedig éjszaka, leghelyesebb mindjárt valamilyen jármüvei menni az orvosért. A járó betegeket a rendelőórák idejének pontos betartására kéri az orvosi kar. — Ä »Ngukosz« egri főcsoportja február 18 án, hatá rozatképtelenség esetén 25-éc tartja évi rendes közgyűlését, erre a tagokat tisztelettel meghívja. Hirdetésével célt ér, ha az EGER-ben hirdet HÍREK Társadalmi naptár Február 7: Este fél 9 órakor ifjúsági tisztújítás a Legényegyletben. — Az egri ggóggszertárak éjjeli szolgálata február hó 5-én estétől február 12 én reggelig Dr. Galambos gyógyszertára, Deák Ferenc út 74. — Szeméig! hír. Dr. Czapik Gyula m. kir. titkos tanácsos, érsek' február 9-én Budapestre utazik, az Actio Catholica országos alelnöki értekezletére. — Az Actio Catholica vasárnapi előadásáról angagtorló- dás miatt legközelebb számolunk be. — Ferences rendtartomángi ggfilés. A Kapisztrán Szent Jánosról nevezett Ferences Rendtartomány kormánytanácsa az idei téli kongresszust Pécsett tartja meg. F. hó 7-éu a kormánytanács tagjai részt vettek P. Unghváry Antal O. F.M. volt tartomáDyfónök temetésén, 8 án pedig megkezdik a rend- tartomány ügyeiről való tanácskozásaikat. A kongresszusra elutazott P. Oslay Oswald egri házfónök is, aki szintén rendi kormánytanácsos. — Halálozás. Részvéttel értesültünk, hogy özv. Kéry Kálmánná Markasoly Anna, életének 64. érében, február 5-én meghalt. Temetése február 7-én, délután 4 órakor lesz a Kisasszonyról nevezett temetőben. — Országos kongresszust tartanak a dohángggári munkások Budapesten. Nemrégiben járt a hivatásszervezet hüldöttsége Reményi Schneller Lajos m. kir. pénzügyminiszternél, hogy kérje a régóta húzódó dohánygyári nyugdíj- kérdés megoldását. Most újabb lépés következik a dohánygyári munkások érdekvédelme terén. Február 20 án, vasárnap délelőtt ugyanis országos kongresszusra ülnek össze az ország összes dohánygyáraiból a munkásság kiküldöttei, hogy körvonalazzák jelenleg fennálló minden kívánságukat. A kongresszus színhelye Budapesten, Munkácsi Mihály- utca 25. számú hivatásszervezeti munkásotthon, ahová meghívták a m. kir. dohányjövedék központi igazgatóságát is, hogy a munkások közvetlenül is feltárhassák helyzetüket. Az országos kongresszus nyilvános jellegű, azon tehát minden dohánygyári alkalmazott megjelenhetik, ha jelentkezését előre beküldi az Országos Hivatásszervezet titkárságához (Budapest, V., Kálmán utca 10.). Mindennemű érdeklődésre itt is adnak felvilágosítást.