Eger - hetente négyszer, 1944
1944-10-02 / 155. szám
1844. október 2 EGER If 0 Heuesudrmegyei Gazdasági Egyesület felhíuása a heuesmegyei gazdákhoz Németország katonai és politikai helyzetének megszilárdulását állapítja meg a német sajté A Hevesmegyei Gazdasági Egyesület felhívja a fölös széna és szalma készlettel rendelkező gazdák figyelmét, hogy aki a kötelező széna és szalma beszolgáltatásnak eleget tett, de fölöslegének eladása során további pontokat kíván beszámíttatni: olyan fogyasztóknak kell széaát vagy szalmát eladnia, akiket a Szálastakarmány és Szalmaforgalmi Eger, október 2. Annak idején beszámoltunk arról, bogy állati kegyetlenséggel meggyilkoltak Gyöngyösön egy idős házaspárt : Takács Jánost és feleségét. Az idős házaspárt 1939. évben cigányok gyilkolták meg s elrabolták ruháikat, pénzüket. A nagy apparátussal lefolytatott nyomozás Lakatos Zsidó Gusztáv és Rostás A Magyar Távirati Iroda jelenti: A hivatalos lap vasárnapi száma közli a honvédelmi miniszter azonnal életbelépő rendeletét, amely módosítja az ellenséges légitevékenységgel kapcsolatos jelzéseknek rádióközlésével kapcsolatos, augusztus 13-án megjelent rendelet egyik intézkedését. érkezett a szerkesztőséghez két levelezőlap a keleti arcvonalről. — Egyiken Szabó Gyula honvéd ír, szeretne levelezni egy egri kislánnyal, sót nem is egy, hanem egypár kedves kislánnyal, mivel olyan kevés levelet kap itthonról. Kérését szívesen tolmácsoljuk, tessék Írni Szabó Gyula honvédnek, mostanában biztosan kemény napokat él át, jól fog neki esni a kedves figyelem. A másik lapot Papp Ernő honvéd küldte B 412 tábori postai számról. Lapjának szövege a kővetkező: Az egri újságban üzenetemet küldöm, én egészséges vagyok, nincs semmi bajom. Szeretettel üdvözlöm Központ vásárlási engedéllyel látott el. A vásárlási engedély első példányának hátlapján a vevő köteles igazolni a megvásárolt széna vagy szalma fajtáját, minőségét és mehy- nyiségét, valamint annak átvételét s a vételt az eladó gazdaköayvébe is be kell jegyezni. A vételi engedély első példánya a gazdánál marad a beszámítás igazolására. Gusztáv Csurár személyében a rabló- gyilkosok közül kettőt el is fogott s a bíróság ezeket életfogytiglani fegyházra ítélte. ▲ harmadik tettest azonban csak ez év elején sikerült elfogni Rostás Józsi Tári személyében. Felette az egri törvényszék Szirányi tanácsa ítélkezett és szintén életfogytiglani fegyházra ítélte. » Az újabb intézkedés szerint a tömegforgalmú helyeket, tekintet nélkül arra, hogy az ottartózkodók számára óvóhely rendelkezési-e áll-e, zavarórepülés esetén sem kiüríteni nem kell, sem pedig a közönség tudomására hozni nem kell, hogy zavaró repülést jeleztek. a hozzámtartozóim&t, összes vevőimet, ismerőseimet és rokonaimat és az összes Baross tagokat. Maradtam hazafias szeretettel Papp Ernő honvéd. T. posta B. 412. HÍREK — Október 6-i finnepéig a Jogakadémián. Az Egri Érs. Jogakad. ifjúsága az aradi vértanúk emlékére ez évben a változó viszonyokhoz képest csupán gyászmisét mondat a Minorita atyák templomában reggel 8 órakor, amelyre a hatóságok, intézmények, valamint a hazafias egyesületek képviselőit ezúton hívja meg. A koszorúk elhelyezése a szentmise után a Knézich emléktábla előtt történik, a szokásos felvonulás és ünnepség azonban elmarad. A NTI jelenti: A Deutsche Allgemeine Zeitung vezércikkben foglalkozik Németország katonai és politikai helyzetének megszilárdulásával. Az elmúlt hetek mozgóháborúját mindenütt a front állandósulása és megszilárdulása követte. AzActio Catholics 147. számú filmkritikája „Álarcos lovag“. Olasz kalandorfilm, kielégítő erkölccsel. „A kis vadóe“. Kellemesen szórakoztató, egészséges levegőjű olasz vígjáték. — Kettős triduum a Minoritáknál. Október 1-én, 2-án, 3-án és 4 ón este 5 órai kezdettel Lisieuxi Kis Szent Teréz és Assisi Szent Ferenc rendalapitó tiszteletére a Minorita atyák P. Ladányi László tartományfónök vezetésével háromnapos áj tatosságot tartanak. Október 3-án és 4-én reggel 7 órakor ünnepélyes szentmise. — Doktorrá avatás. Kakuk Andor jogszigorlót a budapesti m. kir. Pázmány Péter tudományegyetemen szeptember 30 án summa cnm lande a jogtudományok doktorává avatták. — A ggógyszertárak ügyeletes szolgálatát ünnepnapokon és esténként 18 (6) órától reggelenként 8 óráig, szeptember 30-án estétói október hó 7-én reggelig dr. Galambos János gyógyszertára, Deák F. n. 74. tartja. — A Baross Szövetség Egri Csoportjának vezetősége közli, hogy irodahelyiségét Eger, Dobó-u 9. sz., illetve Széchenyi u. 38. sz. alól Eger, Káptalan-u. 7. sz. alá helyezte át. Az áj irodában a Szövetség titkára minden nap 10-től 12-ig áll a Szövetség tagjainak rendelkezésére. — Kntbaugrott kisfiával egg mezőkövesdi asszony. Lázár Antalné mezőkövesdi gazdálkodó felesége szerdán délután öngyilkossági szándékból kilenchönapos kisfiával együtt beleugrott a község közös kútjába. Mire segítség érkezett és a szerencsétlen asszonyt sikerült kiemelni a kútból, már mindketten megfulladtak. „Viszontlátásra október közepén Berlinben 1“ — mondotta Churchill Teheránban Sztálinnak a búcsúzásnál. Most más időpontot kell keresniük a háború győzelmes befejezésére. • . SPORT Labdarúgás MESE—FOTE 2il (1:0) Vezette: Székely. A Mese csapata kitűnő időben szívós ellenféllel szemben megérdemelten nyerte a bajnoki két pontot. Az első félidőben mezőnyjáték folyt. A Mese csatársora bizonytalanul tartott kapura és nem egyszer jő helyzeteket hagyott ki, mert a fiatal középcsatár nem volt elég erélyes. A Fote jobbszárnya dolgozott, de ott sem akadt gól- lövő. Az első félidő közepén a Mese csatára, Pillér kilépett a jól tömörülő védelemből és a bal lábáról védhetetlenül perdült a hálóba a labda. Fordulás után a Mese Nagy Tibor góljával 2:0 r& javítja az eredményt. A Fote erősíteni kezd és gólt ér el. 2:1-68 állás után úgy látszott, hogy a feltörő Fote kiegyenlít, a lassan mozgó Mese védelmet lelépik a gyors farkaslyuki csatárok; az egri csapat állta az ostromot és végül is megvédte a két pontot. A mérkőzést Székely jól vezette. Kereskedelmi—Egri L. E. 4:2 Barátságos. Vezette: Kántor. A kemény, férfias futballt játszó Kereskedelmi elég könnyen legyőzte a Mezei gyenge védése miatt lelkét vesztett leventéket. ELE kölyök — Polg. isk. 1:0 Barátságos, vezette Nagy T. A sokkal jobban mozgó Polgári iskola edzés nélkül most még vesztett- a nehézkes leventék ellen. * Lakásomat Deák Ferenc-u. 67. sz. alól Kállay Zoltán-n. 4. sz. alá helyeztem át. Sallay Árpádné oki. szülésznő. Életfogytig tartó tegyházra ítélték Rostás József tarit Zavaró repüléskor ezután nem kell kiüríteni a tömegforgalmú helyeket ~n-jrrfLrrffUJff-rrrr_rrr _rrr ........................ ^ ““ *......................*.........* «*** ^ ....... Ü zen a front. Még a régebbi postajáratokkal MEGHÍVÓ, SZÁMLA, LEVÉLPAPÍR, BORÍTÉK, RÖPIRAT, FALRAGASZ, GYÁSZJELENTÉS, STB. KÖNYV VAGY BÁRMINEMŰ NYOMTATVÁNY SZOLÍD ÁRON, SZÉP KIVITELBEN KÉSZÜL AZ EGYHÁZMEGYEI SZENT JÁNOS NYOMDÁBAN EGER, LÍCEUM, FÖLDSZINT 10. • ALAPÍTÁSI ÉV 1760. • CSEKKSZÁMLA 5792. • TELEFON 176.