Eger - hetente négyszer, 1944

1944-09-23 / 150. szám

4 E G E B 1944. szeptember 25. jfi könyv a legjobb barátunk J{a tőle el nem pártolunk; Xi gyermekét szereti, Szép könyveket ad neki. * Kaphatók az Egri Keresztény Sajtószövetkezet könyvkereskedésében. SPORT Válent—Kádas párharc Eger város bajnokságáért a 100 m. ggorsúszás mezőnyében. Nagy érdeklődés előzi meg a MESE vasárnapi úszóversenyét. Eger, szeptember 23. Az úszó évad szeptember közepén szokott befejeződni. A MESE úszói sok szép országos siker után va­sárnap altnak rajthoz. A verseny érdekes számai közé tartozik a 100 m. gyorsúszás mezőnye, amelyben Eger város 1944. évi bajnoki címé­ért küzdenek a MESE legkiválóbb úszói: Válent és Kádas. Az utóbbi időben ezen a távon mintha kicsi előnyre tett volna szert a jól fej­lődő Kádas a hátúszóbajnok Yá- Jeuttai szemben. A verseny nyílt és a két bajnokjelölt közül bármelyik elsőnek érhet célban. A harmadik helyért is nagy küzdelem várható Lakatos, Kalapács és Oltai II. kö­zött. A versenyen résztvesz az ózdi Gedeon is. A 400 méteres hátúszásban az egyesületi csúcseredmény megjaví­tására törekszik Válent Gyula. A közönség csaknem hat percig gyö­nyörködhetik Válent nagyszerű stí­lusában. A legutóbbi pozsonyi nem­zetközi versenyen is főképp köny- nyed úszásával, vonta magára a szakemberek figyelmét. Az 50 méteres távokou az eddigi csúcseredmények megjavítására tör­nek a jól fejlődő egri úszók. A fiúk közül Póktól, a lányok közül Kiss Ágnestől, Rózsadombi Ilonától, Kiss Erzsébettől. Érdeklődéssel fordul­hat a közönség a 3x50 méteres férfi és női vegyesváltók felé. A férfi vegye8Válióban négy, arányo­san elosztott erőkkel rajtoló csapat indal. Az A csapat Oltai II., Pok, űr. Kertay, B csapat Kádas, Láng, Bakó, C csapat Kalapács, Marton, Gedeon, míg a D csapat Lakatos, Jtszay, Pataki összeállításban ver­senyez. Az erők arányos elosztásá­ból következik, hogy bármelyik csapat győzhet. Itt inkább az egyé­ni teljesítményekre esik a hangsúly. A pesti lapok tegnap azzal a hír­adással szolgáltak, miszerint az egri vízilabdátoknak Pesten kellett* volna játszaniok tegnap délután az orosházaiak csapatával. A közben történt ntazási változások miatt a kitűnő egri együttes nem utaz­hatott Pestre. Vasárnap tehát pi­henten játszik komoly mérkőzést a MESE B csapata ellen. A két csa­pit erős játékot fog mutatni, mert időközben a mnnkatáborból haza­jöttek a MESE kapusai. A MESE A Szilágyi—Kalapács, Gedeon—La­katos— Pók, Baranyay, Kádas, míg a MESE B Zsemlye—Jászay, Ol­tai II __Oltai L—Válent, Bakó, Pa­t aki összeállításban száll vízbe. A mérkőzést dr. Ringelhann György vezeti. A verseny vasárnap délután 4 órakor kezdődik. Ülőhely 2, álló­hely 1 pengő. A Palota Filmszínház műsora i Szeptember 23-29-ig, szombat­tól péntekig, egy hétig a magyar filmgyártás hatalmas alkotása: „A BENEDEK H Á Z“ S. Sovány Mária „Tavaszi láng“ c. regénye nyomán filmre írta: Dillos Sándor. Rendező: Bánky Viktor. Főszereplők : Szöréeyi Éva, Somlay Labdarúgás A MESE II. csapata vasárnap délután 4 órakor az ér­sekkerti sportpályán körzeti II. o. bajnoki mérkőzést játszik a kassai RáC II. csapatával. A MESE I* csapata Borsodnádasdon fa következő fel­állításban utazik el: Grecz,—vitéz Zagyvay, Glatz—Makács, Nagysza- lőki, Pádra—Róz»a. KovácsLászló, Nagy Tibor, Tóth II. és Dénes. A Blase csapatától a papírformák sze­rint legalább az egyik pontot el­hozza a MESE. — Burgonya a csecsemótep- lálkozásban. (MNK) A Hamburg­Rothenburgsort-i gyermekkórház ve zetője W. Bayer Írja, hogy a burgo­nya csecsemő és kisdedtáplátékkent milyen hasznos. Nyers burgonya, amelynek elég magas a vitamintar­talma belek verhető kétszersült és gyümölcskeverék pépjébe. Rizsnyák leves helyett burgonyalevest ajánl. Áttört főzelék fele arányban bur­gonyapéppel keverve, izletesebb, emészthetóbb és kaloriadúsabb. A tej felereszt éséhez is alkalmas az 50 °U os burgonyabigítás. Nagyobb gyermekeknek 75 % -os burgonya­levest is lehet adni. A burgonya sejtjeit a gyermekek bélrendszere könnyen megemészti. Artúr, Nagy István. — A megnyitó előadás tiszta jövedelmét Eger vá­ros hadiözvegyei és hadiárvái ré­szére juttatjuk. — Előadások kez­dete hétköznapokon, szombat kivé­telével, pontosan 4 és 6 órakor, — szombat, vasár- és ünnepnap 2, 4 és 6 órakor. — A megnyitóelőadás nap­ján csak egy előadás este 6 órakor. Eger m. város Közellátási híva tálától Hirdetmény; Eger város közellátási hivatala fel­hívja azon gazdákat, akiknek az elő­írt visszatartható mennyiségen felül termett búza, rozs, árpája hogy a fe­lesleges gabonamennyiséget legkésőbb f. év október hó 1-ig adják el a jogo­sított bizományosnak. Ellenkező eset­ben a hadbavonultak gabonaellátása nem lesz biztosítható, s a mulasztók ellen pedig büntető eljárás leBZ folya­matba helyezve. Eger, 1944. szeptember 19. Dr. Pál Endre sk. polgármester. — Pokrócot árdrágított egg jászdózsai ócskán. Ozv. Csomós Istvanné, jászdózs&i lakos, ócskás kincstárinak látszó pokrócot kínált eladásra. Szerencsétlenségére. egy dedektívnek. 180 pengőt kért érte, de a pokróc hatósági ára csak 110 pengőt ért. Az őcskás asszonyt 1 havi fegyházra és 30 pengőre ítélte az egri törvényszék uzsora osztálya, mert már volt büntetve hasonló bűncsalekményért. Laptulajdonos: EGRI LAPKIADÓ SZÖVETKEZET Felelős szerkesztő: DR. KAPOR ELEMEK Felelős kiadó; RAKOLCAI GÁBOR.-sKlSHIRDETÉSs­Kishirdetés (apróhirdetés) dija hét­köznap szavanként 20 fill., vasárnap 25 fill. — Vastag betűvel szedett szóért kétszeres díj fizetendő. A hirdetéseket kérjük naponta ítél­ik előtt 10 óráig leadni. =3 Bejáró mindenes állandó alkalmazást nyer reggel 7 órától délután 5 óráig reg­geli és ebédkoszttal gyermektelen házas­párnál október 1-től Deák Ferenc- u. 27. CSECSEMŐ-kelengye, női ruhák, kabát eladó. Szépasszonyvölgy-u. 19. GYORS- és gépírással, irodai gyakorlat­tal számlázónőnek elhelyezkednék. Címet kérek a kiadóhivatalba. NÉGY közép-, vagy nyolc elemi iskolát végzett fiút tanulónak alkalmaz az Egri Kér. Sajtószövetkezet. SZAKSZERŰ rádiójavítást vállal Kocsis rádiós cég, Moziépület. ZONGORÄT magas áron vásárol Kocsis hangszerkereskedó, Moziépület. ORGONA, harmonium és zongora szak­szerű javítását és hangolását vállalja, Kocsis-cég, Moziépület. ÄZONNALRÄ vagy okt. 1-re keresek bentlakó mindenesnőt. Györgyényi-u. 6. MEGVÉTELRE keresek két jó igáslovat, egy drb. kétlovas és egy drb. egylovas igáskocsit, egg pár két lóra való szer­számot, lehet szíjistrángos is. Ugyanott kocsis felvétetik. Schulcz Ferenc Eger,. Húspiac-tér. MAGYAR német nyelvet beszélő hölgy kis gyermek mellé, vagy társalkodónő­nek, esetleg házvezetőnőnek elmenne. Cí­met kérek a kiadóba. PERFEKT gyors- és gépírónőt azonnali belépésre keres Keskenyfilm kft. Eger, Postafiók 2. MINDENES bejárónőt azonnalra felven­nék. Marsovszkyné Szent János-u. 8. Női kalapüzlet. BÉRBEADÓ^ 320 mh. megfelelő épületek­kel Boldva községben Miskolctól 15 km-re, vasút és műút mellett Esetleg ugyanott további 300 mh. bérelhető. Ér­deklődni: Koós István Eger, DeákFerenc- utca 4/a. sz.__ ______ _____ V ENNÉK egy használt szecskavágót. Te- lekesy-u. 1 HASZNÁLT alacsony vaságyat vennék« Cím a kiadóban. MEGBÍZHATÓ nőt hálótársnak keresek. Ugyanott ruha mosást vállalok. Veres Istvánná, Széchenyi-u. 7. ELVESZETT csütörtökön este 2 hónapos fenér spltc kölyökkutya a Petőfi-utca kör­nyékén. Becsületes megtaláló jutalmat kap. Cím: Széchenyi u. 52. sz. ajtó jobbra. ELADÓ egy darab 18 hl. keményfa szü­retelő kád. Farkasvölgy-út 5. ____________________•------------------­G YŰRŰT .vennék brllliánst, vagy sma­ragdot. Cím a kiadóhivatalban. BÚTOROZOTT tiszta szobát keresek le­hetőleg ellátással. Ajánlatokat «Központ­ban* jeligére kérek a kiadóba. ZSIDÓÜZLET átvételéhez pénzestársat keresek. Cím a kiadóban. GÉPÍR ASI munkát vállalok 8—12 lg. Tár- kány B.-u. 3. Ügyvédi iroda. ALIG használt ebédlőbútor és egy nagy tükör eladó Szvorényi-u. 25. DRAPPSZÍNŰ gyapjútakaró fehér csíkkal Rózsa-u. 2-től 12-es számú házak között óvóhelyre való menekülés közben elve­szett. Megtalálót kérjük Rózsa-u. 12. sz, alá leadni SZAKÁCSNŐT Kaszinó-étterem keres. EGY sertés eladó. Pacsirta-u. 24. szám* BÚTOROZOTT szoba teljes ellátással is kiadó. Cím a kiadóban. BENTLAKÓ inast és mindenes leányt azonnal felveszek. Telekesy-u. 8. BEJÄR0LÄNYT felvesz azonnal magá­nyos házaspár. Telekesy-u. 12., I. em. 4L, a minden igényt kielégítő töltőtoll Kapható az Egri Keresztény Sajtószövetkezet könyvkereskedésében. ÄZ EGRI ÉRSEKI URÄDÄLOM GAZDASÁGI UDVARÁBAN ŐSZI ALMA KAPHATÓ! MOZAIKLAP KIÁRUSÍTÁS! Vagonhiány miatt raktárunkban levő cc. 100.000 drb. PADLÓBURKOLÓ MOZAIKLAPOT Á. 0. K. által megállapított árban kiárusítjuk Telefon: Felnémet, 11. —s Felnémeti Ásványőrlő és Mozalklapgyár =— (150) Nyomtatta az Egyházmegyei Szeat jánoz-ayomda, Eger. — Felelői: Marin István művezető.

Next

/
Thumbnails
Contents