Eger - hetente négyszer, 1944
1944-09-04 / 140. szám
s EGEK 1944. szeptember 4 kész szellem kialakítása igenis le* hetséges s az még mindig nem ké sett el.De ezt akarnánk kell s akkor e téren csodákat művelhetünk. Elhatározásunk az, hogy elszánt aka- rattal bebizonyítsak a magyarság A Magyar Távirati Iroda jelenti: A honvédelmi miniszter szeptember 4 tói újra szabályozta az elsötétítés időpontját. A rendelet értelmében mind a magánvilágítás elsötétítése, mind a közvilágítási lámpák csökkentett fáuyel való világítása, mind a járművek fénytompí- tóval való közlekedése azonos időben kezdődik és azonos időben tart. Az új elsötétítési időpontok és Ellenséges zavaró repüléssel kapcsolatban vasárnapra virradó éjszaka 11 óra 50 perckor felriasztották a város lakosságát. A riadó negyed egyig tartott. Vasárnap délelőtt nagyobb kötelék tartott északi irányba dél feAlig oldották fel vasárnap a légi riadót, amikor tüzet jeleztek egyik Makiári utcai házból a tűzoltóságnak. A Makiári út 76. számú házban kigyulladt a füstölő. A tűzol- oltóság rövid idő alatt eloltotta a A zsidók anyagi és vagyonjogi ügyeinek kormánybiztosa, — mint jeleztük, — elrendelte a zsidók lezárt üzleteiben (üzemeiben) levő ára és anyagkészletek, valamint berendezési és felszerelési tárgyak értékesítés, illetve hasznosítás céljából való eladását. A vételi szándékot szeptember 12-ig kell bejelenteni. Az illetékes hatóság felhívja mindazokat, akik a fenti ingóságokból venni szándékoznak, hogy ezirányú kívánságaikat szeptember hó 12-ig bezárólag az egri m. kir. pénzügy- igazgatóságnál írásban jelentsék be. Az elkésve beadott bejelentéseket csak akkor veszik figyelembe, ha a kitűzött határidő alatt az ingóságra nem jelentkezett vevő. A* bejelentésekben fel kell tűntetni, hogy a bejelentő kinek az üzletében lévő ingóságokat szándékozik megvenni. Textilüzletekböl az árukészletet küldetését, amelyben rendületlenül hiszek. — A jobb jövőbe vetett reményünk, minden téren való áldozatos munkásságunk meg kell, hogy hozza az igazság győzelmét. azok tartama: 1944. szeptember 4-tól 10-ig 20 óra 30 perckor kezdődik és 5 óra 30 percig tart. Szeptember 11-tól 24-ig az elsötétítés 20 órakor kezdődik és 6 óráig tart. Szeptember 25-től október 1-ig 19 óra 45 perckor kezdődik és 6 óráig tart. Az elsötétítésre vonatkozó egyéb rendelkezések változatlanok maradnak. lói. Ez alkalommal ismét volt légi riadó. A légi riadó jelzése után néhány pillanattal erős becsapódások zaja volt hallható a városban és erős légnyomást lehetett érezni. tüzet. Ugyanebben az időpontban a Rá- kőczi út 48. számú ház udvarán gyűlt ki egy szalmakazal. A tűz oltóság ide is percek alatt kivonult és a tüzet eloltotta. nem a szakmabeli kereskedők, hanem az iparügyi miniszter által kijelölt hadiüzemek veszik át. Ezeknek az üzleteknek csak a berendezési és felszerelési tárgyait lehet megvenni. ,.. elsősorban helybeli szakmabeli kereskedők .!. Az áru és anyagkészleteket elsősorban a helybeli szakmabeli kereskedő veheti meg. Ha ilyen nem jelentkeznék, nincs akadálya annak, hogy az ám és anyagkészletet, illetve berendezési és felszerelési tárgyakat is környékbeli vagy esetleg távolabbi kereskedő vehesse meg- Szakmabeli iparos ezeket csak akkor veheti meg, ha szakmabeli kereskedő egyáltalán nem jelentkezik. Magánszemély árukból, illetőleg anyagkészletekből és felszerelési, berendezési tárgyakból nem vásárolhat. Szakmabeli kereskedőnek vagy iparosnak az tekintendő, aki a kérdéses árut, vagy anyagot a kialakult ipari közigazgatási joggyakorlat értelmében forgalomba hozni, illetőleg 'eldolgozni jogosait. Több jelentkező közfii elsők a hadigondozottak. Ha vevőként többen jelentkeznek, az igényjogosnltság az alábbi sorrendben nyer megállapítást: a) a jelenlegi háborúban hősi halált iáit személyek csalágtagjai, b) a jelenlegi háború hadirokkant- ,ai, valamint az 1914—18. évi háború legalább 50 százalékos hadirokkantjai, c) a jelenlegi háborúban arcvonalbeli szolgálatot teljesítő, vagy teljesített személyek,' d) az a személy, akinek üzleti (üzemi) áru és anyagkészlete légi támadás következtébnn teljesen, vagy nagyobb részben megsemmisült. Az a—d pontok alatt felsorolt személyek kielégítése után megmaradt árukészletek a többi jelentkezők között kerülnek kiosztásra előbbi üzleti forgalmak arányában. Ezek között elsőbbséget élveznek a családosak, a családosak közül azok, akiknek több gyermekük van. Mi a helyzet egy, vagy több vevő esetén Az egyes üzletekben (üzemekben) minden ára és anyagkészlet egyszerre kerül eladás alá. Amennyiben tehát csak egy vevő jeletke- zik, annak az üzletben lévő összes áru és anyagkészletet át kell venni. Ha pedig több vevó van, a vevők megegyezhetnek egymás között az átvétel tekintetében úgy, hogy az üzleti (üzemi) ára és anyagkészletet, esetleg a felszerelési és berendezési tárgyakat is, mint egészet veszik meg és azt, megállapodáruk- nak megfelelően egymás között elosztják. Panasz a bizottság döntése ellen Az értékesítést a m. kir. pénzügyigazgatóság és az iparhatóság által kiküldött egy-egy tagból és a hozzájuk beosztott szakértőből álló bizottság végzi. A bizottság dönt abban a kérdésben, hogy az egyes üzletekben (üzemekben) lévő áru- és anyagkészletet, valamint berendezési és felszerelési tárgyakat az ajánlattévők közül kinek, illetőleg kiknek kell átadni. A döntés eredményét azzal teszik közzé, hogy a vevő, vagy vevók kijelölése ellen a döntést tartalmazó jegyzék kifüggesztésétől számított 48 órán belül a kereskedelmi és közlekedési miniszterhez címzett és az egri m. kir. pénzügyigazgató- sághoz írásban beadott panasszal lehet élni. Giak olyan panaszbeadvány fogadható el, amelyet a pa- nasztevó a lakáscímének (utca, házszám) feltüntetése mellett aláírt. A 48 óra eltelte után, valamint a megállapított határidőn belül vevőként nem jelentkező személy álta benyújtott panaszbeadvány az érté- segítést nem akadályozza. A kellő időben benyújtott panaszbeadvány tárgyában való döntésig az üzletben (üzemben) lévő árn és anyagkészlet, valamint berendezési és felszerelési tárgyak értékesítése függőben marad. Miigen lesz a vételár Az értékesítéssel megbízott bizottság az ára és anyagkészlet árát ngy állapítja meg, hogy ha a vevő kiskereskedők, az ár nagykereskedői, ha pedig a vevók nagykereskedők az ár gyári, illetőleg termelői ár legyen. Az üzleti (üzemi) felszerelési és berendezési tárgyak vételárát a bizottság a forgalmi értéknek megfelelőiig becslés utján állapítja meg. Mikor tekinthető meg a leltár Az eladásra kerülő ingóságokról készült leltárt az érdekeltek az egri m. kir. pónzügyigazgatóságnál (I. em. 62. ajtó alatt) szeptember 6 tói szeptember hó végéig délelőtt 11 órától 1 óráig megtekinthetik. A leltárban, leltárakban feltüntetett árak azonban nem véglegesek, azokon a szakértői becslés eredményének megfelelőleg még változás történhetik. Hogyan kell kifizetni a vételárat? A vételárat az értékesítéssel megbízott bizottság pénzügyi tagjának kezéhez készpénzben nyomban le kell fizetni. Méltánylást érdemlő esetekben a) a jelenlegi háborúban hősi halált halt személyek családtagjai, b) a jelenlegi háború hadirokkantjai, valamint az 1914—18. évi háború legalább 50 százalékos hadirokkantjai, c) a jelenlegi háború arc vonalbeli szolgálatot teljesítő, vagy teljesített személyek és végül d) az a személy, akinek üzleti (üzemi) átu és anyagkészlete a légitámadás következtében teljesen vagy nagyobb részben megsemmisült, feltéve, ha a felsoroltak szakmabeli kereskedők, engedélyt nyerhetnek arra, hogy az eladásra kerüló áru- és anyagkészletet, vagy annak részét készpénz-fizetés helyett bizományi értékesítésre átvehessék. Akik az eladásra kerüló árut és anyagkészletet bizományi értékesítésre kívánják átvenni, az erre irányuló kérvényt az egri m. kir. pénzügyigazgatóságnál szeptember 11-ig nyújtsák be, amelyhez az igényjogosultságot igazoló iratokat is csatolni kell. Mik az átvétel feltételei? Az üzleti (üzemi) áru és anyag- készletnek, valamint a berendezési tárgyaknak átadása a következő feltételek mellett történik: 1. Az átvett árn- és anyagkészlet, valamint a berendezési és fel- szerelési tárgyak őrzéséről és nyolc napon belüli elszállításáról a vevő Mától kezdve fél 9 órakor kell elsötétíteni Szeptember 4-től újból szabályozták az elsötétítést Vasárnapra virradóra és vasárnap dálelótt Ismét volt légi riadó Egerben Két tűzeset is volt a vasárnapi légi riadó után Kik és hogyan uásárolhatják meg a lezárt zsidó üzletek anyag- és árukészletét, ualamint berendezési és felszerelési tárgyait