Eger - hetente négyszer, 1944
1944-07-19 / 113. szám
B G E. R 1944. július 19. 1 — Most az országban második törzsét avatja a Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetsége. Most kezdődik az igazi harc, az egyéni szabadság, az egyéni felelősség és az egyéni tevékenység ideje. Ebben az áldozatos szellemben dolgozzatok a'győzelemig. Rendőrei vagytok ennek az országnak, jól vigyázzatok, egyenként, összesen, hogy senki-ne szabotálja a magyarságnak ezt a nagy háborúját. S ha a törzs hallatja a szavát, ne egyénekről szóljon a dicséret, hanem az egész törzsről, jelszó legyen, mindenki egyért és egy mindenkiért. — A nagy hatású szavak után dr. Ney Károly kihirdette vitéz Imrédy Béla határozatát, amely szerint a szövetség hevesmegyei vezetőjévé dr. Polgáry Pált, vármegyei szervezővé dr, Acsay Ferencet, az egri törzs vezetőjévé dr. Fejér Bélát, helyettesévé Drozda Bélát nevezte ki. A gyűlés befejezéseképpen Szent- miklóssy Antal országos vidéki vezető intézett buzdító szavakat a megalakult törzshöz, majd a gyűlés lelkes hangulatban a Himnusz hangjaival ért véget. Sok kart tesz a szőlőkben az állandó esőzés A júliusi esőzés csak nem akar szűnni. Az egri szőlőhegyeken a peronoszpóra lassan tönkreteszi a szőlőtermést. Nagyban elősegíti & pusztítást az a körülmény, hogy a gazdák rézgálic hiány miatt nem tudnak elégszer permetezni. Tegnap 4'2 milliméter, |ma éjjel pedig 3 milliméter eső esett és a kiszámíthatatlan felhőképződés és felhő átvonulás nem biztosít arról, hogy végre napos időt kapnak a szőlők. Kinevezések a pénzügyi és földművelésügyi tárca keretében A pénzügyi kinevezésekhez pótlólag közöljük, hogy a kormányzó dr. Pédery Ferenc egri pénzügyi segédtitkárnak a pénzügyi titkári címet és jelleget adományozta. A pénzügyminiszter Sávoly Irén p. ü. irogasegédtisztet irodatisztté nevezte ki. A földmivelésügyi tárca kinevezései között Heves megyei vonatkozásban kevés név szerep el az idén. Marssó György gazd. felügyelőnek, aki Egerben van beosztva a vármegyei felügyelőségnél, a kormányzó űr a VIII. fizetési osztály jellegét adományozta, dr. Petrás Gyula főállatorvost — akit a közelmúltban Budapestre helyezett a miniszter, -7- a IVII. fizetési osztályba, dr. Murányi Ferenc egri m. kir. állatorvost a IX. fizetési osztályba, dr. Isó Andor m. kir. szőlészeti és borászati felügyelőt a VIII. fizetési osztályba léptette elő, végül dr. Gábris Géza min. számtisztet ideiglenes minőségű m. kir. telepítésügyi fogalmazóvá nevezte ki a miniszter. Heues utírmegyében 98 heuenyfertőző megbetegedés közül csak egy uolt halálos a múlt hónapban A vármegye alispánja feloldotta a kiütéses tífusz-zárlatot Czekkel Ferenc dr. vármegyei tiszti főorvos legutóbb a következőket jelentette a közigazgatási bizottságban: Heves vármegye közegészségügyi állapota június havában általában kedvező volt. — A heveny fertőző betegségek közül a diftória 2 (1 halálesettel), kiütéses tífusz 1, hasi hagymáz 2, kanyaró 31, vérhas 5, vörheny 10, bárányhimlő 4, hökhurut 38, malária 4, járványos agy- és gerinc- härtyalob 1 esetben került hatósági észlelés alá. Összesen 98 heveny fertőző megbetegedés közül 1 végződött halállal. Feltűnőbb számban szamárköhögés fordult elő (31) Párádon. Az említett betegségeken kívül főleg enyhébb lefolyású légző és emésztőszervi hurutokat észleltünk. A kiütéses tífusz megbetegedésekkel kapcsolatos vesztegzárakat a vármegye alispánja feloldotta. — A belügyminiszter anyatej beszerzésére 4 ezer pengőt adott, kis gyermekek részére 3740 szappanutalványt és 11,150 cukorutalványt juttatott a vármegyének. A do- moszlói egészségvédelmi kör működése megindult. A 30 egészség- védelmi kör 283 tanácsadásán 5277 egyén jelent meg. A védőnők 6913 családot 8220 esetben látogattak meg. Az összes eljárások száma 13,597. A tüdőbeteg gondozók 33 esetben állapítottak meg újabb fertőző esetet. A vármegye területén elhelyezett 666 államilag gondozott gyermek ellátása ellen nem merült fal kifogás. HIRDESSEN AZ „EGERÉBEN! Kérjük az utazóközönséget, ne az utolsó pillanatra halassza a menetjegy megváltását mondja az egri állomás főnöke Az utazó közönség körében az utóbbi időben gyakran hallottunk panaszokat, hogy a pályaudvar jegypénztáránál a fennálló torlódás miatt jegyeiket nem tadják megváltani és ez a körülmény anyagilag néha súlyosan érinti a panasztevóket, mivel a jegy vizsgálónál megváltott menetjegyre 5 pengő pótdíjat kell fizetni. -{ Ezzel kapcsolatban, tekintettel a kérdés közérdekű voltára, Csúz Sándor Máv. fóintézóhöz, az egri állomás főnökéhez fordultunk, aki a következőkre hívta fel lapunkon keresztül a közönség figyelmét: — Állomásunkon a jegypénztárak a vonat menetrendszerű indulása előtt egy órával már nyitva vannak és így mindeikinek módjában áll a zsúfolás elkerülésével menetjegyét idejében megváltani. A 13 óra 23 perckor induló vonatnál — tekintettel arra, hogy ezen vonatnál van a legtöbb utas — már 12 órakor az utazó közönség rendelkezésére áll a jegy- és podgyászpénztár. Fennálló rendelkezés értelmében a podgyászfelvételt a vonat menetrendszerinti indulása előtt 30 perccel be kell szüntetni. Felkérjük tehát az utazó közönséget, hogy utipodgyászát a szándékolt indulás előtt, a nap bármely szakában, de legalább egy órával az indulás előtt küldje ki feladás végett. A menetjegy megváltással kapcsolatban ugyancsak felkérjük az utazó közönséget, hogy ne az utolsó pillanatban igyekezzék mindenki menetjegyhez jutni, mert állomásunkon két pénztár van csak és ez a két szolgálati hely nem képes fél óra alatt 7—800 menetjegyet kiadni. Jegykiadás miatt viszont nem áll módunkban a vonatot megkésleltetni, s a pótdíj felszámításától sem tekinthetünk el. Ajánlatos a vonatokhoz már csak azért is korábban kijönni, mivel egy esetleges riadó esetén az indulásra váró vonatot az indulási idő előtt, korábban el kell menesztenüuk. Sokakat az a kellemetlen meglepetés érhet, hogy a riadó lefuvása után vonat hiányában nem tudnak elutazni. A zsidó haszonbérletek megszüntetését tervezi a A zsidók által haszonbérelt keresztény tulajdonban lévő ingatlanokon tudvalévőén a kormány a gazdálkodás folytonosságát a folyó gazdasági évre biztosította azáltal, hogy alkalmas zárgondnokokat rendelt ki és ezek gazdálkodását elősegítette. A zárgondnokok működését azonban a folyamatban lévő gazdasági óv végével a kormány megszüntetni kívánja, ettől az időponttól kezdve tehát a keresztény földtulajdonosoknak kell gondoskodni a termelés folytatásáról és megfelelő színvonalon tartásáról. A közeljövőben a kormány, a zsidó haszonbérleti szerződése^ megszüntetését tervezi, kívánatos azonban, hogy az érdekelt tulajdonosok már a rendelkezés megjelenése előtt is minél előbb tegyék meg a megfelelő lépéseket birtokaikon a termelés folytonosságának biztosítására. Ha a keresztény földtulajdonosok az új gazdasági évtől kezdve makormány guk kívánnak a birtokon gazdálkodni, ennek érdekében máris tegyék meg a szükséges intézkedéseket a vetőmag, igás állatok és minden egyéb a termelés megkezdéséhez és folytatásához szükséges előfeltételek biztosítása végett. Gondoskodni kíván a kormány arról, hogy a zsidó haszonbérlők tulajdonában volt éló és holt felszerelést a gazdálkodást folytató új haszonbérlők, illetve földtulajdonosok megszerezhessék, megfelelő biztosíték nyújtása mellett az ingatlanon tovább gazdálkodó tulajdonos vagy haszonbérlő részletfizetési kedvezményben is részesülhet. Azokon az ingatlanokon, amelyeken ezidó szerint zárgondnok gazdálkodik, & zárgondnok köteles elvégeztetni minden időszerű munkálatot addig is, amíg a kiadandó kormányrendelet alapján az ingatlant a tulajdonos veszi át, illetve a tulajdonos valakinek haszonbérbe adja. (MTI) — A színméz ára. A színméz legmagasabb árát & közellátásügyi miiiszter a múlt évben kiadott 35.800 számú rendeletében állapította meg. Eizeriat a fogyasztói ár kilogrammonkint Budapesten 6 P, az ország egyéb területein pedig kg.-kint 5’40 P. A kiadagolt méz legmagasabb fogyasztói ára a következő ártöbblettel magasabb: Egy kg.-os üvegben kg*-kint 10, fél kg.-os üvegben kg.-kint 12, negyed kg.-os üvegben kg.-kint 24, nyolcad kg.-os üvegben kg.-kint 40 fillér. Ehhez az ártöbblethez még külön hozzászámítható £z üvegbetét ösz- szege, amely az üveg beszerzési áránál legfeljebb 20 százalékkal leket magasabb. — Az Ű) élet regéngtáránik leienként megjelenő 40 fillére« ft. letel kaphatok a Kér. Saftónőtftkitti kfínvvkir**k*tié*ébtn. Hirdetéseivel célt ér el, lia az EGER ben hirdet.