Eger - hetente négyszer, 1944

1944-06-28 / 101. szám

\ I N \ ^ _______________E G E B________ 1944. június 28. a minden igényt kielégítő töltőtoll Kapható az Egri Keresztény Sajtószövetkezet könyvkereskedésében. Osztályozó mérkőzést játszik Egerben két vidéki csapat Vasárnap, július 2-án Egerben játszik osztályozó mérkőzést az NB. III. osztályba való jutásért a Bag- lyasaljai SE és a Borsodnádasdi Lemezgyári SE csapata. A mérkő­zés erős küzdelmet ígér, mert a két csapat első helyezést ért el az I. osztályú mérkőzések során és így mindkét csapat szeretne bekerülni a nemzeti bajnokság III. csoport­jába. A sportpártoló közönségnek izgalmas mérkőzésben lesz része. A mérkőzés kezdési időpontját később közöljük. A MESE úszószakosztálya a jövő vasárnap úszóversenyt ren­dez. Még njem tudunk bizonyosat, kik lesznek a vasárnap úszóven­dégei. A vízipóló ellenfelek azon­ban már biztosak. A vízilabda baj­nokság most indult meg és ennek során a MESE I. is benevezett a magyar bajnokság I. B) osztályába. Első ellenfele a bajnoki találkozók során vasárnap a DiMÁVAG csa­pata lesz. A MESE II. vízilabda csapata az OVTK-val játszik másod- osztályú bajnoki mérkőzést. A ver­seny ismertetésére még visszatérünk. Fekete elsötétítő papír, 25 méteres tekercs, 80 cm széles. Ára 10 P. Kaphatók az könyvkereskedésében. __JFILTTí___ * Uránia. Szerdán és csütörtö­kön: Csavargók francia-film és Ufa-híradó. — Pénteken és szomba­ton : Akrobat oh ... német víg­játék. — Előadások kezdete hétköz­napokon — kivéve szombatot — fél 5 és fél 7, — szombaton, vasár­nap és ünnepnap fél 3, fél 5 és fél 7 órakor. n — Az Actio Catholica 138. számú filmkritikája Szív és dal. Könnyű zenével át­szőtt levegős és tiszta svéd film­mese. Kirándulás az alvilágba. Dán filmbohózat a betöróvilágból vett groteszk jelenetekkel. KÖZGAZDASÁG A szőlők állása és a borpiac. A borpiacon az utolsó héten na­gyobb változás nem volt. A válto­zott árviszonyokra való tekintettel, a borkereskedelem nagyobb ura­dalmi tételek iránt érdeklődik. Az árak az Alföldön kis tététe­leknél 26 fillér között mozogtak Malligand-fokonkint. Minőségi borvidékeken lassan szin­tén megindul a kereslet, így Eger­ből 700 hl körüli vásárlásról hal­lottunk 28—29 filléres, Malligand- fokonkint, Tibold-darócon pedig kb. 1000 hl. értesülés szerint 3.50 pen­gős áron kelt el hl-kint. v % A többi minőségi borvidékeken is élénkült a forgalom. Somlóvásár hely. A szőlők fejlő­dése kifogástalannak mondható. A borpiac csendes, csak kisebb téte­lek kerülnek eladásra, az árak szi­lárdak. Szekszárd. A szólók virágzása kedvező, a második permetezés meg­történt. Peronoszpóra fertőzés eddig nem látható. Árakban változás nincs. Villány. Permetezés eddig nem volt. Fürthozam közepesnél keve­sebb, egyes fajtákon már apró sze­mek láthatók. Borüzlet teljesen pang. Csongrád. A szőlőkben a nagy meleg a virágzást erősebben meg­indította. Egyes helyeken már a harmadik permetezést is megkezd­ték. A fürthozam közepes termést mutat. Borforgalom szünetel. Hely­ben fogyott el a pirosbor 3—4 pen­gős árban literenkint. Gyöngyös. A szőlők állása kielé­gítő. Eddig semmi kár nem észlel­hető. Terméskilátások közepesek. Borban egyeiletes kereslet és kí­nálat mntatkozik. Az árak 25—30 pengő körül vannak Mall.-fokon- kint. Készletek még bőven vannak, de nagyobb tételek nem kerültek piacra. A gazdák tartják áruikat, s igy az árak nem estek. Az idő­járás erősen csapadékos és a sasz- Iában már megjelentek az olaj­foltok. Heves. A szőlő virágzása a korai fajtáknál már be is fejeződött. Pe­ronoszpóra-fertőzés nagy, 10—15%-a a leveleknek már olajfoltos, dacára, hogy legtöbb helyen 0.5%-os oldat­tal már kétszer permeteztek. Az idő kedvező, meleg csapadékos, a kivirágzás órák alatt megtörténik. Akinek nincs elég rézgálica, annak nem sok termése lesz vészmentes. A borpiaeou nincs semmi üzlet. Ilonca és moly is akad szórványo­san. Abasár. A virágzás megkezdő­dött, jó közepes termésre van kilá­tás. Peronoszpóra még nincs. A bor­árak változatlanok, literenkint 4.20 pengős árban volt eladás. Vendég­lős vásárolt 4.60 pengős árban, 14 M&ll.-fokos bort. Hogyan növelhetjük a napraforgó termését. Termelésünk fokozása céljából az okszerű gazdálkodást minden ren­delkezésünkre álló eszközzel elő kell mozdítani. Eunek a követel­ménynek tudatában a miskolci gaz­dakamara újszerű termelést fej­lesztő tevékenységével az elmúlt évben közellátásunk szempontjából oly fontos napraforgó okszerű mű­velését jelentős mértékben előmoz­dította olykép, hogy számos gazda által a napr&forgótábla egy részét, — az eddigi szokásnak megfelelően 2-szeri kapálás mellett, — 3-4- szeri kapálásban részesítette. A A miskolci Gazdakama igazgatójá­nak megállapítása szerint, az össze­hasonlító felderítő termesztési eljá­rás során a többszöri kapálás a gazdaságok 80°/.-ában holdanként 0.30—3 q 80 ’kg., átlagosan 2 q szemterméstöbblettel fizette meg a gazda fáradságát, ami a napra­forgómag értékes voltát tekintve, .nagyon figyelemreméltónak mond­ható. A napraforgótermesztó tisza- jobbparti gazdák a többszöri kapá­lás zsebbevágó hásznáról ilykép meggyőződve, a napraforgót már ezidén számosán fogják többször megkapálni, különösen azokon a vidékeken, ahol a napraforgó több­szöri kapálásának a régimódi két­szeri kapálással szemben feltűnő terméstokozó hatása mutatkozott., Laptulajdonos: EGRI LAPKIADÓ SZÖVETKEZET Felelős szerkesztő: DR. KÄPOR ELEMEK Felelős kiadó: . RAKOLCAI GÁBOR. Budapesti rádió-műsor Szerda, június 28. 3.15: Horthy Miklós katonája vagyok. Nóták, dalok a honvédek­ről. 4.20t A hazáért mindhalálig. Vitéz Járomy Árpád százados elő­adása. 4.45 : Időjelzés, hírek. 51 Ne bántsd a magyart. Összeállítja Ritkái László 5.10: Honvédek mű­sora. 6.101 Világpolitikai kérdések, vélemények. 6.501 Hírek. 7: Dicső ősök, hős .ntódok. A honvédhadaereg felvonul. Összeállítja Babay József. 8: Színes képek a honvédnapról. Közvetítés. 8.00:.Majd ha vissza­jöttök megint. Kelly Anna, Hámory Imre kedvelt katonadalokat énekel. 9*101 Hírek. 10.101 Hírek német nyelven. 10.20 2 Nóták a honvéd­ről. 11: Stimfónikus művek. 11.15: Hírek. Csütörtök, június 291 81 Fohász. — Szózat. — Reggeli zene. 8.15: Hírek. 9 : Délelőtti mu­zsika. 10: Szórakoztató magyar művészlemezek. 11 : Egyházi ének és szentbeszéd a belvárosi főplébi- nia-templomból. 12.15 < Budapesti Hangversenyzenekar. Közben li Jurcsek Béla földművelésügyi mi­niszter szózata a gazdákhoz. Min­dennapi kenyér — mindennapi mun­ka. Utána Liszt Nándor Kenyér­áldás című versét elmondja Rajczjr Lajos. 1.15: Időjelzés, hírek. 2i Művészlemezek. 2.451 A honvédel­mi minisztérium légoltalmi csoport­főnökségének közleménye. 3: Német hallgatóinknak. 3135: Magyar tá­jak muzsikában. Bsszkárt-zenekar. 4.15: Hajnali vitorlás élet a Ba­latonon. Közvetítés. 4.25: Magyar zeneszerzők félórája. 4.55: Hírek. 5: Nagy Izabella és Litassy Gyula aratónótákat énekel, kisér Oláh Kálmán cigányzenekara. 5.40: Meg­érik a búza. Nyári játék egy fel­vonásban. 61 A Székesfővárosi Ze­nekar. 6.60: Hírek. 7: Hangképek az ünnep sportjáról. 7.30: Péter- Pál a rádióban. A magyar kenyér ünnepe. 7.551 Kodály: Te Deum- 8.201 Péter-köszöntő és gyékény­fonás a Tiszaparton. Közvetítés Tá­péról. 8.39: Részletek Lehár Pa­csirta c. operettjéből. 9.40: Hírek, sport- és lóversenyeredméDyek. 10.10: Hírek német nyelven. 10.10: Mcgyar művészlemezek. 11: Melles Béla-zenekar. 11.45: Hírek. Eger m. város polgármesterétől. 649/1944. Ke. Hirdetmény Közhírré teszem, hogy a városi tu­lajdont képező 45 drb tenyész sertést (anyakocák) szabad forgalomban 1944«. évi július hó 3-án, hétfőn d. u. 3 óra­kor a városi közvágóhídon a legtöbbet ígérőnek el fogom adatni. Minden egyes tenyész sertéshez 2 drb kismalacot is vásárolhat a vevő hatósági (maximális) áron. Felvilágosítást Kakuk Jenő szám­vevőségi főtanácsostól, vagy a városi gazdasági hivataltól lehet kapni. Eger, 1944. június 28. Dr. Pál Endre s. k, h. polgármester. ■sKISHIRDETÉS* Kisbirdetés (apróhirdetés) dija hét­köznap szavanként 20 fill., vasárnap 25 fill. — Vastag betűvel szedett szóért kétszeres díj fizetendő. A hirdetéseket kérjük naponta dél- fc= előtt 10 óráig leadni. =0 KÉT NŐ mindenes szakácsnőt keres azonnalra vagy július 1-re. Jelentkezés 1-től 4-ig, Széchenyi-u. 13. A HATVANI temetőben egy sírbolt eladó- Bővebbet Gyóui Géza-u. 9. RÖVID fekete zongora eladó vagy el­cserélhető. Hitler-tér 2. ^ VILÁGOS teleháló eladó. Lőkös, Tiha- méri malom. JŐ fizetéssel bentlakó, esetleg bejáró mindenesnő azonnal felvétetik. Dr. Szívós, Szent János-utca. 10. SORÉTET kap ócska ólomért. Balkaynál tessék érdeklődni. BEJÁRÓNŐT, ki a mosást is vállalja, fel­vesz a Strand-vendéglő. Szőlőoltógnmi érkezett raktárunkra! Haas Fülöp és Fiai-féle Rt. Széchenyi-u. 4. Hirdessen az EGER-ben (101) Nyomtatta az Egyházmegyei Szent János-nyomda, Eger. — Felelős: Murin István művezető. \ - , ' ’ • ■ ' .

Next

/
Thumbnails
Contents