Eger - hetente négyszer, 1944

1944-06-28 / 101. szám

s EGER 1944. júniús 28 Jelentések a Budapest ellen kedden végrehajtott újabb terrortámadásról Junius 27-én a kora délelőtti órákban déli határunkon széles ki* terjedésben többszáz gépből álló ellenséges bombázókötelék lépett &z ország légiterébe és Budapest el­len összpontosított terrortámadást hajtott végre. Vidékről csak Szol­nokról jelentettek szórványos bom­bázást. Budapestről Írják: A bombázás a főros népét snlyosln érintette, annál is inkább, mivel hétfőre vir­radóra egy támadást már átélt. Négy hullámban szállt el a légi­flotta Budapest felett s a legerősebb bombázást a második és a harmadik hajtotta végre. A tüzérség, bár a látási viszonyok általában rosszak voltak, nagy sikerrel működött. Az angolszász pilóták ezúttal is nagy­méretű romboló bombákat dobtak a fővárosra és az egyik ipari kerü­letre bombaszőnyeget terítettek. A Vár kerületében esak két gépkocsi sérült meg az egyik utcában. A leg­régibb északi kerület alacsony lakó­házaira több bomba hullott és öt ház elpusztult. Ugyanebben a körzetben a Dunán veszteglő gőzöst rongálta meg egy bomba. Több bomba hullott a Kerepesi- temetőbe, ahol a magyar történelmi múlt nagyjai nyugszanak. A bombák több kriptát feltéptek és lekoppasz- tották a díszfákat. Az egyik, ipar­telep bombaszónyege nagy rombo \ lást okozott. A kisebb pályaudvar környékén települt gyárak erős lég­védelem alatt álltak, de a bombák lehullását nem tudták megakadá­lyozni. Az egyik hullám a főváros északi kerületére támadt, amely mindez­idáig zavartalanul élte napjait. Nyolc utcát ostromoltak a bombá­zók és a gyárak mellett lakótele­peket romboltak szét. A városszéli kisebb vasúti állomás mellett egy egész házsor dőlt romba és az épületek körül nyolc fel nem rob­bant bombát tettek ártalmatlanná a honvéd tűzszerészek. Az újabb légitámadás mintegy száz percig tartott s az ellenséges bombázók terveit a város szélén gyülekező vadászok nagyrészben keresztülhúzták. A másfélórás támadás alatt a ha­tósági közbiztonsági szolgálat 35 ejtőernyős pilótát szedett össze a főváros utcáin, ahova lelőtt gépeik­ből ugrottak le. Az ejtőernyősöket autókon vitték a Mária Terézia laktanyába, ahol azonnal hozzáfog­tak kikérdezésükhöz. A pilóták ki­vétel nélkül fiatal suhancokból ál­lott. Kamaszos, hetyke megjelené­sük az első pillanatban visszatet­szést keltett. Fűzős bórcsizmát, rö- vidujju fehér inget és kezeslábast viseltek. Huszonkét gépet lőttek le Budapest fölött A keddi terrortámadás alkalmával a légvédelem tüze rendkívül össze­fogott volt. Ennek köszönhető, hogy csupán a légvédelmi ütegek mun­kájának következtében 8 gép zu­hant le. Összesen 22 gépet lőttek le a támadó angolszász kötelékek közül. Ejtőernyővel robbanó rádiókészülékeket dobtak le a Dunántúlon az amerikai repülők' Egyik dunántúli város határában egy amerikai repülőgép ejtőernyővel rádiót dobott ki. A rádiókészülék kipróbálás közben felrobbant. A rá­diókészüléknek különálló áramfor­rása volt, amely dugóval csatlako­zott a készülékhez. A rádión a kö­vetkező felírás volt: „Model ABK 1 Airoraft Rádió Receiving Equipments A rádiókészülék közepén 20 mm. átmérőjű, 150 mm hosszú pirosra festett robbanótöltet van, amely a rádiót hozzánemértók által üzembe­helyezéskor felrobbantja. Az ilyen rádiót üzembehelyezni, szétszedni, vagy kapcsolóit és forgatógombjait csavargatni nem szabad. Az esetleg talált rádiókészülékeket elővigyá­zatosan kell kezelni s ezért a leg­közelebbi katonai parancsnokságnak kell bejelenteni. Hétit este 10 érakor Cherbonrg fegyvertára még tartotta magát Az Interinf jelenti: Hétfőn este 10 órakor érkezett jelentések sze­rint a cherbourgi erőd fegyvertárát még hősiesen védték a német tenge­rész kötelékek, annak ellenére, hogy az angolszász túlerő állandóan a leg­nagyobb nyomással nehezedett a vá­rosra. A védelem az erődökben tartott. Hlbbentropp Finnországban tárgyalt a finneknek nyn|tandé sogitségrél Ribbentrop német külügyminiszter | megvitatta a német és finn katonai látogatást tett a finn kormánynál és | segítségre vonatkozó kérdéseket. A kisüzemeknél is bevezetik a fizetéses szabadságot A kormány újabb szociális intézkedése Budapestről jelentik: A Budapesti Közlöny vasárnapi számár közölte az iparügyi miniszternek a munka­viszony egyes kérdéseinek szabályo­zásáról szőlő rendeletét, amely sze­rint a fizetéses szabadságra vonat­kozó rendelkezések ezután kiterjed­nek a csupán egy, vagy két alkal­mazottat foglalkoztató kisiparos, vagy kiskereskedő alkalmazottjára is. Ezek az alkalmazottak első ízben abban az esetben kapnak fizetéses szabadságot, ha az 1944. év folya­mán egy évi folytonos szolgálatot töltenek be. A fizetéses szabadság legrövidebb tartamának megállapí­tása szempontjából ezeknél az >1 kai»ázásoknál is az 1937.évi január 1. napjától eltelt szolgálati id§t kell számításba venni. Újra szabályozza a rendelet a szabadságra fizetendő járandóság kiszámítását. Alapelvül azt a szabályt mondja ki, hogy a szabadság idejére is általában ugyan­azt az illetményt kell megfizetni, mint amit akkor kellett volna, ha az alkalmazott a szabadság tartama alatt szokásos munkáját teljesítette volna. A fizetéses szabadságra jogo­sító egy évi szolgálat folytonosságát a katonai szolgálat teljesítése nem 3, hanem csak 6 hónapi tartam eseté­ben szakítja meg. Férje halála után néhány nappal megmérgezte magát egy életúnt asszony Hullája tíz napig feküdt a bezárt lakásban Eger, június 28. A múlt hét szombatján az egri rendőrség egyik datektivje épen az Árnyékszala utcában nyomozott és arra lett figyelmes, hogy az egyik házból fojtó bűz árad. A szomszé­doktól érdeklődött, akik elmondot­ták, hogy az Árnyékszala utca 1. számú házban Abramenkó Illés és felesége laktak. Abramenkó, aki az 1917—18 orosz forrongások idejön ellenforradalmi tiszt* volt Vrangel egyik csapatában, két héttel ezelőtt meghalt. A szomszédok az utóbbi napokban nem látták az özvegyet, de ugyanakkor semmi gyanúsat sem észleltek. A detektív behatolt a lakásba, ahol holtan találta Abramenkó Illésnét. A nyomozás során kiderült, hogy a 40 éves asszony férje halála feletti elkeseredésében megmérgezte magát és mintegy tíz napja feküdt a magárazárt lakásban. A rendőr­ség a nyomozást folytatja az ügy teljes kitisztázásáig. HÍREK Előfizetőinkhez! Értesítjük t. előfizetőinket, taogg a nyomdai és papírárak emelkedése miatt lapunk elő­fizetését 191«. évi július hó 1-től felemeljük. A havi elő­fizetési díj ezentúl 3 pengő 40 fillér, a neggedévi pedig 10 pengő lesz. Egges szám ára hétköznap 20 fillér, vasárnap ugyancsak 20 fillér, de ha hat­oldalas számot adhatunk, ab­ban az esetben 30 fillér. Hérjük t. Előgzetőinket, fo­gadják ezt a mérsékelt áreme­lést kellő megértéssel/és egg- ben szíveskedjenek előfizeté­seiket július hó 4-ig kiadó­hivatalunkban megújítani, mert ellenkező esetben kénytelenek leszünk a lap küldését be­szüntetni. Az EGER kiadóhivatala! — Az egri gyógyszertárak éjjeli szolgálata június hó 24-én estétől július hó 1-én reggelig Beniczky gyógyszertára, Lenkey- utca 2. (Széchenyi-utca sarok.) , Az egri érseki főszékeseggház ének-és zene­karának műsora 1944. évi június hó 29-én. Péter és Pál apostolok ünnepén. Mise: Vincenz Goller: Es-dur mise. Vegyeskar. Zenekari kísérettel. Introitus: P. Griesbacher. Graduale: P. Griesbacher. Offertorium: Vincenz Goller: „Contitues eos principes...“ Vegyes­kar, orgonakísérettel. Commuaio: Recitálva. Orgonái: Huszthy Zoltán. Vezényel: Szalay Lajos. — Tízéves találkozó az óvó­helyen. Az egri érseki tanítóképző 1934 ben végzett növendékei teg­nap, június 27-én tartották meg tíz­éves találkozójukat. A mise utáni kellemes, kedves emlékezésekkel teli hangulatba beleüvöltőtt a szi­réna. Az öregdiákok és a volt taná­rok kénytelenek voltak az óvó­helyre levonulni. Ott emlékeztek a diákidőkre és ott újságolták el egy­másnak, hogy mi történt az elmúlt tíz esztendő alatt. Hát az elmnlt tiz esztendő alatt ugyancsak sok­minden történt, amit érdemes el­mesélni.

Next

/
Thumbnails
Contents