Eger - hetente négyszer, 1944

1944-06-26 / 100. szám

/ EGER ' 1944. június 26. a minden igényt kielégítő töliötoll Kapható az Egri-Keresztény Sajtószövetkezet kön y vkeresk edésében. — Ä* egri ggóggszertárak | éjjeli szolgálata június hó 24-én ‘ estétől július hó 1-én reggelig Bmiczky gyógyszertára, Lenkey- utca 2. (Széchenyi-utca sarok.) — Felhívás. A város polgár- mestere felhívja a háztulajdonoso­kat, hogy junius 27-én, kedden, Szent László király emléknapján lobogózzák fel házaikat. — A jogakadémia felhívása hallgatóihoz. Felhívjuk a jogaka­démia összes érdekelt hallgatóit, hogy junius 30-án — az illetékes népmozgalmi nyilvántartótól előze­tesen beszerzett munkajegytikkel— az egri m. kir. honvéd állomáspa­rancsnokságon jelentkezzenek. Kü­lönösen arra hívjuk fel a hallgató­ság figyelmét, hogy a jelzett idő­ben mindenki jelentkezni tartozik, kivéve azokat, akik júliusban tényleges katonai szolgálatra be­vonulnak. A jelenlegi munkahelyen visszahagyásra igényt tartó hallga­tók jelentkezésük során tartoznak bemutatni igazolványaikat. Az iga­zolványban fel kell tüntetni az al­kalmazásba vétel idejét, valamint az alkalmazás minőségét is. Figyel­meztetjük a jogakadémia hallgatóit, hogy hazafias kötelességüknek te­egyenek eleget, mert különben elle­nük a legszigorúbb eljárás indul. A Jogakadémia Igazgatósága. — Az inváziós repülőtevé­kenységről közöl érdekes cikket a Magyar Szárnyak legújabb szá­ma. Repülőink tevékenységét mu­tatja be Stirling György cikke a magyar bombázókról, hőstetteikről. Nagyszerű képes riportot ad a lap Kuu Szabó László főhadnagy ké­peiből a magyar szerelők arcvonali tevékenységéről, amelynek légierő­ink ütőképességét köszönheti. Az invázió védő és támadó repülőgépei­nek főbb adatait és fényképét hoz­za a lap, ügyes összeállításban. A légvédelmi figyelőszolgálatnak is nagy segítségére lehet a legfonto­sabb géptípusok árnyképét is közlő két oldal. Vitéz Jánosy Árpád szá zados is folytatja cikksorozatát m repőlóifjúság részéről. A Magyw Szárnyak új számának ára 1 pengő. Mutatványszámot a kiadóhivatal (Király utca 93., VII.) kívánatra készséggel küld. ’ / — Rádióüzenet Amerikába! A Rádió igazgatósága közli, hogy ez év július 1-től lehetővé válik a rádióüzenetek közvetítése Észak- és Dél-Amerika felé. Minden magyar küldhet üzenetet amerikai rokonai­nak és ismerőseinek. A magyar rá­dió az üzenetet rövid hullámon fog­ja továbbítani az észak- és délame­rikai államokban élő magyarokhoz. Az üzenetek természetesen csak személyes családi természetű köz­lésekét tartalmazhatnak. 50 szónál nem hosszabb és magyar nyelven írt közleményeket Rövidhullám pos­ta jelzéssel kell a Rádió igazgató­ságának Budapest VIII. Sándor-u. 5—7. beküldeni. A rádió csak olyan üzeneteket továbbit, melyeket a községekben a csendőrőrs, városok­ban a rendőrkapitányság láttamoz. SPORT A MESE úszói vasárnap Gyöngyösön versenyeztek. A, gyöngyösi látogatásnak határo­zottan kirándulás jellege volt, amit az elért eredmények is mutatnak: séta tempóban úsztak az egri fiúk és lányok. Egy kiemelkedő ered­mény azért mégis született: 20o méteres ifjúsági mellúszában Zimányi Zoltán MESE 3.09'6-os időt úszott. A MESE—GyAK vízilabdamérkő­zést 9:0 (5:0) arányban végezte a MESE minden megerőltetés nélkül. Atlétika. Ezt még nem vártuk... Szombaton és vasárnap az egii levente atléták nyolc tagú csapata rándult el Diósgyőrbe, hogy részt vegyen Észak-Mtgyarország ifjú­sági atlétikai versenyén. Tanulni mentek. Nagy meglepetés volt szón­kban, hogy sok jó helyezés mellett már egy bajnokságot is elhoztak, mert Kiss Károly 161 cm-es ugrásá­val megnyerte a magasugrást. Járd körül lakásod minden este, nem szürődik-e tény valahonnan. Minden lény halálos veszély! JFIILIE és kedden magyar film ' Uránia. Hétfőn Boldogság a vége és híradó. — Szerdán és csütörtö­kön: Csavargók és üfa híradó.— Előadások ii ezdete hétköznapokon fél 5 és fél 7, — ünnepnapon fél 3, fél 5 és fél 7 órakor. KÖZGAZDASÁG Rendkívüli lehetőségek a csalamádé termesztésénél. Az igavonó szarvasmarhánál s a tehenészetnél nélkülözhetetlenül fon­tos tömegtakarmány a tengericsa- lamádé. A miskolci Gazdakamara annak megállapítása es szemlélte­ivé tétele céljából, hogy mennyi vei terem többet az évszázadok óta 8Űrűnvetett csalamádénál a kapás- csalamádé, húsz gazdaságban ősz- szehasonlító termelést végzett. A teljesen azonos termőerejű és munkálat ú földeken végrehajtott termelési próba eredményeiből Kulin István kamarai igazgató megállapí­totta, hogy a kapáscsalamádé a sű rún vetett közönséges csalamádénál kát. holdra számítva, átlag 70 q-val terem többet és ezenkívül kb. 20 százalékkal jobb minőségű zsombo- lyázbató és silózható csöves zöld csalamádét, ami kb. 15 q száraz takarmánynak felel meg. A kapás­csalamádé, vagy máskép silókukorica jelentőségének megismertetése és elterjesztése végett, a miskolci Gazdakamara által végzett újabb termésfejlesztő tevékenység során, az átlag 70 q-t kitevő feltűnő zöld­termés különbség mellett az is meg­állapítást nyert, hogy a kapáscsaia- mádé földjén — annak feltörésekor, jobb munka esett, benne az utónö­vény jobban díszlett, amellett, hogy ezzel az eljárással a gazda hol­danként átlag 50 kg tengeri vető­magot is megtakarított. A gazdák e tapasztalatnak a késői vetésű csalamádénál, már az idén is nagy hasznát vehetik. Igazgatósági levélpapír 50/50-es dobozban, szép és olcsó minőségben kapható az Egri Keresztény Sajtószövetkezet könyvkereskedésében. Budapesti rádió-műsor Hétfő, június 26. 3.50: A magyar erdő száz év előtt. SzentiváDyi Béla előadása. 4.10: Operettrészletek. 4.30» Hódmezővásárhelyi Iparos Dalkör műsora. 4.451 Időjelzés, hírek. 5i Nem volt könnyű feltalálni a foto­gráfiát. Hell Viktor előadása. 5.20: A rádió hangversenydobogőján. Fayl Erzsébet énekel, Fehér Miklós he­gedül dr. Aigner Pál zpngorakísé- retével és Dedinszky Izabella or­gonái. 6.051 Aratás előtt. Vitéz Takács Gyula előadása. 6.20: Hlaszny Béla barmonikaegyüttese. 6.501 Hírek. 7: Filmmuzsika.7.40: Az idő sodrában. Megyery Ella elő­adása. 7.55: Vándorló témák. Mimi és a Bohémélet útja Musset-től Mur- gerig és Leoncavallótól Pucciniig. 9.401 Hírek. 10.101 Hírek német nyelven. 10.20: Pertis Jenő és cigányzenfekara muzsikál. 11: S*a- lónötös. 11.45: Hírek.' Kedd, június 27. 61 .Üzen az otthon.“ A Vöröske­reszt bajtársi rádiöszolgálata. 6!25 *. Ébresztő. — Torna. 6.45: Reggeli zene. Közben 71 Hírek. .Közlemé­nyek. 81 Hírek német, román, szlo­vák, ruszin és szerb nyelven. 8.30 s Országos Postászenekar. 9.40: Gé° czy Barnabás zenekara. IOi Hírek. 10<10: Délelőtti muzsika. 11.40: Múzeumi séták. Darnay Béla dr. beszél a keszthelyi Bal&ton-múzeum- ról. 121 Harangszó.' — Him­nusz. — Fohász. Utána: A Rádió- zenekar. 12.40 > Hírek. 1.25* Időjelzés. 1.30: „Honvédeink üzen­nek.“ A Vöröskereszt bajtársi rádió- szolgálata. 2: Ilniczky L. szalón- zenekara. 2.30: Hírek. 2.45: A rádió diákbírei. 3.551 Gyermekdél­után. 4.25: J. S. Bach: Hármas. 4.45: Időjelzés, hírek. 5: Keresz­tesi Kreutz Hédi és Váradi Ferenc Beliczay-dalokat énekel. 5.i5: A zsidókérdés Magyarországon. Bis- nyák Zoltán előadása. 5.30: Ma­gyar zenei ünnepségek Parisban. 6.05: Német hallgatóinknak. 6.40: Keringók szárnyán. 6.60: Hírek. 7: Szent László király nemzet­politikai jelentősége, vitéz Jaross Andor előadása. 7.15: Hallgassák meg kérem, új műsoromat. Gyurko- vics Mária énekel, Földes László zongora-? és vitéz Hartai Ferenc fuvolák lsemével. 7.35: Szent László király, vezérló csillagunk ... A rá­dió ünnepi műsora. 8.25 : Berlioz: Római karnevál — nyitáDy. 8.35: így történt... Hatan mentünk nyu­gatra. Füry Lajos előadása. 8.45 a Én és a kisöcsém. Énekes, zenés részletek Eisemaan Mihály és Szi­lágyi László operettjéből. 9.40: Hírek. 10.10: Hírek német nyel­ven. 10.20: Magyar zeneszerzők félórája. 10.50: Tánczene. 11(20t Magyar nóták. 11.45: Hírek. Hirdetéseivel célt ér, ha az EGER-ben hirdet Laptulajdonos: EGEI LAPKIADÓ SZÖVETKEZET Felelős szerkesztő; DR. KAPOR ELEMER Felelős kiadó: RAKOLCAI GÁBOR. •íKISBIRDETESd Klsbirdetés (apróhirdetés) dija hét­köznap szavanként 20 HU., vasárnap 25 fill. — Vastag betűvel szedett szóért kétszeres dij fizetendő. A hirdetéseket kérjük naponta dél- előtt 10 óráig leadni. Ház eladó azgnnali beköltözéssel, 2 x szoba-konyha. Érdeklődni 4—7-ig. Deák Ferenc-u. 251a. Dudás. INTELLIGENS, legalább 4 középiskolát végzett, jómodorú leányt látszerész ta­nulónak alkalmaznék. Lichter Lajos lát­szerész. BENNLAKÓ vagy bejáró mindenest ke­resek azonnalra, vagy július 1-re, Györ­gy ényi-u. 6. VARRODÁBA segédlányt keresek. Szent János-u. 8. Fema. RÖVID fekete zongora eladó vagy el­cserélhető. Hitler-tér 2. VILÁGOS teleháló eladó. Lőkös, Tiha­mér! malom. JO fizetéssel bentlakó, esetleg bejáró mindenesnő azonnal felvétetik. Dr. Szívós, Szent János-utca. 10. Hirdessen az EGER-befi (100) Nyomtatta az Egyházmegyei Szent János-nyomda, Eger. — Felelős: Murin István művezető.

Next

/
Thumbnails
Contents