Eger - hetente négyszer, 1944
1944-06-14 / 93. szám
1944, június 14 E G E B 3 A közén napokra várják a szöveti nagy támadását Berlinből jelentik: A sikeres német ellenállás alaposan felborította Montgomery előjegyzési naptárát és a brit tábornokaik mosit már nyilván az a szándéka, hogy különös gonddal előkészítse vállalkozását, mielőtt ismét nagy támadásba fog. A négy fő partraszállási helyen több új köteléket tettek partra jelentős mennyiségű hadianyaggal. Német részről a legközelebbi naMint ismeretes, az egri rendör- kapitáuysög vezetője többször felszólította a zsidó tulajdont birtokló keresztényeket az értéktárgyak beszolgáltatására. Egerben az elmúlt napokban egy jelenleg katonai szol gálatot teljesítő iparos jelentkezett a kapitányságon, mert lakásában a légvédelmi pincének használt kijelölt óvóhelye^ talált egy kisebb csomagot, amely Blasz Adolf és Sándor tulajdonában volt annak idején, de azok keresztény kezekre bízták. A lezárt csomagot beA közelmúltban Budapesten és az ország különböző helyein ismeretlenek által, ismeretlen hslyen kiadott gyalázkodó röpiratok jelentek meg vitéz Iarédy Béla közgazda- sági miniszter származásáról. Ez a politikai vádaskodás súlyosan sérti a nemzeti érdekeket is és éppen ezért vitéz Imrédy Bála felkérésére alulírottak feladatuk komolyságának teljes tudatában és a rendelkezésükre bocsátott összes származási iratok alapos megvizsgálása után a következőket jelentik ki a magyar közvélemény nyilvánossága előtt: 1. Vitéz Imrédy Béla 1939 februárjában, miniszterelnöki állásáról való lemondása napján, anélkül, hogy dédszüleinek származására vonatkozó összes iratokat beszerezte és megvizsgálhatta volna, egyedül politikai ellenfelei által produkált állítólagos bizonyítékok alapján azt közölte a nyilvánossággal, hogy ezek az adatok arra mutatnak, hogy nyolc dédszülőjo közül az egyik, egy dédapa, 1814 ben — tehát 125 évvel ezelőtt — hétesztendós korá ban keresztelkedett ki.Vitéz Imrédy Béla csak ezen kijelentése után indította meg az eljárást a dédszülei származására vonatkozó összes ira tok hivatalosjieszerzésére. A hivatalos helyekről megküldött és vitéz Imrédy Béla által rendelkezésünkre bocsátott összes okiratok alapján megállapítjuk, hogy a volt miniszter- elnök 1939 februárjában tett származási bejelentése téves és félrevezető adatokon alapult. Vitéz lmpokra várják a szövetségesek nagy támadásának kezdetét. Valószínű, hogy az angol-amerikai műveletek egyik főcélja Caen városa lesz. A második súlypont a Vire torkolatától délnyugatra várható. Ugyanakkor számítani kell arra, hogy az angolok ismét megkezdik áttörési kísérleteiket Cherbourg irányában, Minte Bourg— Qaineville vonal ellen. vitte a rendőrkapitányságra, ahol felbontották. A csomagban csekély ruhanemű közé a következők voltak elrejtve: két darab 10 rubeles cári arany, férfi és női aranyórák, férfi és női aranyláncok, 30 jegygyűrű (valószínűleg nem a családi szükségletek fedezésére), briliáns- gyűrűk, függők, 8—10 női karkötő, köztük több drágakövekkel ékítve. Szemnek igen tetszetős apróka rakomány nyersanyag-értéke maximális áron (a fazont nem számítva) a szakértő szerint 15 ezer pengő. rédy Bélának erről, a Szudétafóldön, 1807-ben született dédapjáról a leszármazás kutatására egyedül illetékes német hatósági, a birodalmi anyakönyvi hivatalok mellett felállított Rsiehssippenamt Nr. I. 1. (X) I. 3/42' számú bizonyítványa leszögezi, hogy sem az illető dédszülőről, sem annak bármely őséről nem állapítható meg, hogy zsidó, vagy akár zsidóvérfi volna. 2. Vitéz Imrédy Béla négy nagyszülőjének eredeti keresztlevelei, házasságkötési iratai-és a többi hét dédszülő leszármazási iratai nünden kétséget kizáróan igazolják a déd- szálők tiszta keresztény származását. 3. Külön emlí jük meg, hogy a névtelen rágalmazók által ismételten emlegetett Vajkay (Zanger) családnak, Imrédy anyai ősei egyik ágának leszármazási okiratait megvizsgáltak és a hiteles okiratokból két és félévszázadra visszamenően megállapítottak, hogy az Regensburg mellől származó, tiszta keresztény őstermelő család. A megvizsgált tények alapján kijelentjük, hogy minden olyan állítás, amely szerint vitéz Imrédy Béla ősei között zsidók voltak, a valóságnak nem felel meg, tehát közönséges rágalmazás. Budapest, 1944. juuius 12. Bosnyák Zoltán dr. s. k. Zsidókutató Magyar Intézet igazgatója, vitéz Zách Emil s. k. ny. Vezérezredes. Oláh György s. k. országgy. képviselő, vitéz Kolosváry -Borosa Mihály dr. s. k. államtitkár. Raj- niss Ferenc dr. s. k. országgy. képviselő. HÍREK-- Az egri ggóggazertárfil: éjjeli szolgálata június hó 10-én estétől június hő 17-érf reggelig Pressler gyógyszertára, Széchenyi- utca 14. — Az Izgalmasok rendfőnöke Egerben. Toponári József Ede, az Irgalmasok magyarországi rend- főnöke hivatalos látogatásra az egri rendházba érkezett. — Nagg részvét mellett temették el Benkóczg Emilt, A vái^s közönségének nagy és őszinte részvéte kísérte utolsó útjára Ben- kőczy Emil ny. c. tanitókző intézeti •igazgatót, hátfőn délután. A Fájdalmas Szűzről nevezett temető Kápolnája előtt felállított ravatalnál Kriston Endre püspök végezte a gyász szertartást segédlettel s külön imát is mondott a jó nevelő, a toll hivatott forgatója lelkeüdvéért. Az érseki tanitóképzőintézet és a GárdonyiTársaság nevében dr.Somos Lajos érseki tanítóképzőintézeti igazgató búcsúztatta az elhunytat, méltatta egyéniségét és élete munkásságát. A szertartás után a taníté- képzöintézet énekkara gyászdalokat énekelt Bitter Dezső tanár-karnagy vezénylésével. — Megnyílt Hamza Tibor budapesti képkiállítása. Vasárnap délelőtt II órakor Budapesten a „Műbarát“ helyiségeiben (Mária Valéria utca 12.) megnyílt Hamza Tibor festőművész kiállítása. Mint jeleztük, a kiváló egri festőművész orosz tárgyú képkiállításának anyagát állítja ki Budapesten; kiállító társai Bánrévy Magda, Kutassy Imre és vitéz Pataky Ferenc. A kiállításról rendkívül elismerő bírála- toMft ír a budapesti sajtó. — Ä miskolci gázdakamara a legelők fásításáért. A miskolci gazd»kamarának a legelők fásítása érdekében megindított akciója már két évtized előtt hozott bizonyos eredményeket, A legelők ápolása érdekében a miskolci kamara most újabb javaslattal fordult a földmi- velésügyi miniszterhez. Kérte megfontolás tárgyává tenni, nem volna-e lehető a legelőtársulatokat kötelezni a legelóterületek legmegfelelőbb fásítására, amelynek mértéke és kivitelezése természetesen a helyi viszonyoktól függ. Az állam anyagi támogatását biztosítani kell. Bár a múlthoz képest a legelőkezelés terén bizonyos javulás kétségtelenül tapasztalható, ennek mértébe azonban nem kielégítő, s igy népszerűsíteni kell a legelófásítás hasznát és előnyeit, fokozni kell a legelőközösségek áldozatkészségét, esetleg bevezetni a legelők gondozása érdekében a kötelező munkát. — FELHÍVÁS AZ IFJÚSÁGHOZ! Spottrepülés honvédelem! HepQlni vágyó i928-29- ben született levente ifjakat felhívjuk, bogg tájékoztatás végett jelentkezzenek minél előbb, Kohári-u. 18. sz. alatt d. e. 9-11 óráig MOVEBO. TLTfrriJffrLrrrr-/rfri*rrr^frzi““' ....................- -................ ——1 F élkiló aranyat és ékszert találtak egy egri óvóhelyen Hiuatalos adatok uitéz Imrédy Béla keresztény származásúról — Értekezlet a MESE kosárlabda szakosztálgának megalakítása tárggában. — A MESE vezetősége értesíti az érdekelteket, hogy június 16 án pénteken este 7 órakor értekezletet tart a vármegyeháza tiszti-főorvosi hivatalában a kosárlabda szakosztály megalakítása ügyében. — Az érdekeltek szíves megjelenését kéri a vezetőség. — Itt a cigaretta-tabletta. Kopenhágából jelentik: Egy dán mérnök * érdekes találmányra kért szabadalmat, amely bizonyosan vegyes érzelmekkel tölti el a nikotin híveit. A mérnök új cigarettát akar forgalomba hozni, amely tablettaalakú és nem füstölni, hanem rágni való. Abból az elgondolásból indult ki, hogy a dohányos ember élvezete nem a füstölésből származik, hanem a dohány ízéből, különböző ízű dohányfajtákból összeállított tablettája tehát, amelyet rágógumi módjára forgat a dohányos a szájában, éppen olyan élvezetet szerez számára, mint a közönséges cigaretta. A mérnök nagy bizakodással néz találmányának jövője elé és már meg is szerkesztette a szükséges gépeket, amelyek számítása szerint naponta egymillió tablettát fognak sajtolni. Találmányát eddig nyolc országban nyújtotta be szabadalmaztatás céljából. — A töltött levente-puskát bajtársára fogta és elsütötte. Zsoltész Sándor atkári levente április 29 én leventefoglalkozás alkalmával Juhász László barátjára ráfogta a levente-puskát és kétj lövést adott le. Az egyik lövés talált és Juhásznak a balcombján ment keresztül. Az ügyészség súlyos testi sértéssel vádolta meg Zsoltészt, aki a fótárgyalás során azt állította, nem tudja, honnan került a lövedék a fegyverbe. A sértett és még egy harmadik azt vallották, látták, amikor Zsoltész betöltött. A vádlott beismerte bűnösségét. A sértett nem kívánta Zsoltész megbüntetését. Az ügyész azonban súlyos és példás büntetést kért a vádlottra, mert az ntóbbi időben az ilyen bűncselekmények igen elszaporodtak. A törvényszék 150 pengőre ítélte a lövöldöző atkári leventét. Az ítélet jogerős. — Hadiözvegy elvesztette pénztárcáját 60 pengővel. Megtalálót kérj, adja be a kiadóhivatalba. Hirdessen az ,EGER“-benJ