Eger - hetente négyszer, 1944

1944-05-20 / 79. szám

1944. május 20 EGER 3 «sis Ödönné Lmcslotti-uícai lakos érek óta a selyemteayésztés képvi selóje, őhozzá érkeztek a peték, ki* keltetés és szétosztás céljából. A felügyelőség; busz családot küldött .Egerbe, egy-egy családban 16—16 szer hernyó dolgozik, tehát három­százezer darabon felüli mennyiség került kiosztásra. A kiosztó helyen A fagyos szentek egy-két napig •még fogvatartották a tavasz szeke­rét és nem engedték ó jára. Ezen a héten azonban felmelegedett az idő és tegnap már 24 9 Celsiust mértek árnyékban. Ez a hómérsék let egy júliusi napnak is be­csületére válna. A tegnapi legala­Pénteken délelőtt értekezletet tartott az egri Hangya körzet 84 szövetkezetének vezetősége az egri Hangya kirendeltség tanácstermé­ben. — Az értekezleten megjelent Wünscher Frigyes, a Hangya elnök­vezérigazgatója, dr. Rohr er Aladár ügyvezetó-igazgató. dr. Hilbert Béla, Vancsó Ferenc, Judik Béla és Marton Imre igazgatók társaságában. Az érkező vezérigazgatót él kí­séretét Bognár János, az egri kiren­deltség vezetője fogadta és végig­kalauzolta az egri Hangya központi székházinak a mai gazdasági viszo nyok szerint megfelelően átalakí­tott hatalmas épületében és raktár- helyiségeiben, amelyeket a vezér igazgató szemmellátható megelége­déssel szemlélt. Az értekezleten megjelentek az egri hatóságok képviselői is és nagy érdeklődéssel hallgatták Wünscher Fiigyes beszámolóját és terveit a szövetkezeti munka maltjáról és jövő feladatairól. A tárgysorozatot Meyer Béla, az Egri Hangya Szövetkezet igazgatója nyitotta meg. Rámutatott arra, hogy gazdálkodásunk teljesen a háborús viszonyok jegyében folyik, a régi békegazdálkodásnak úgyszólván alig található nyoma. Ma első a hadi­szükségletek kielégítése s ezekkel szemben háttérbe szorulnak a pol­gári igények. Mi azonban szívesen hozunk meg minden áldozatot, mert hiszen odakint hős honvédéin^ ér­tünk küzdenek.Hogy az áruk után­pótlásában nem voltak nagyobb ne­hézségek s a város és vidék igényeit általában sikerült kielégiteni, ez a Hangya központ céltudatos vezeté­sének, elsősorban Wünscher Frigyes vezérigazgatónak köszönhető, aki Átfogó zsenialitásával alig remélt sikereket ér el a hatalmas szövet­kezeti szervezettel. A megnyitó szavak után Wűn- scher Frigyes vezérigazgató szá­molt be a Hangya háborús munká­járól. A Hangya Budapest bombá­zása után elhatározta, hogy köz­ponti raktáraiból vidékre szállítja hatalmas árukészletét. A munka .nagyrészt már be is fejeződött, an* nagyszerűen keltek a selyemkaka- cok, s várják a házhoz szállítást. A felügyelőség a termeléshez szük­séges anyagokat ingyen adja. A kö­zeli eperfákról szerezhető meg az a friss levélmennyiség, amely a her­nyók egészséges felneveléséhez szük­séges. csonyabb hőmérséklet 9 9 fok, míg a talaj menién 9 fokot mutatott a hőmérő. Ma hajnalkan a vadiációs mérőeszközök 6 7 fokot mutattak, reggel 7 órakor 16 4 Celsius volta hőmérséklet. Tegnap hétkor csak 14 fokot mértek. Az összevetésből könnyén kiolvasható, hogy a felme legedós tovább tarthat. nak ellenére, hogy számtalan ne­hézséggel kellett megküzdeni. Da meg kell érteni, ma nehezebb üz­letet vezetni, mint 1938-ban. Ha azonban nehezebb a munka, érde­kesebb is és férfiasabb is megküz­deni vele. Ma, amikor a nemzeti munkateljesítménytől függ hábo­rúnk sikere, honvédőink győzelme, mind nkinek annyit kell dolgoznia, amennyit csak az Isten megenged számára. A Hangya szervezete az utóbbi években rendkívül megerősödött. A központ azonban ehhez képest is túlméretezettnek bizonyait s ekkor hitározta el magát a Hangya a szövetkezet decentralizálására. A központ kezdett hivatal lenni, ahol nem szolgálták a szövetkezeti gon­dolatot, csak a hivatali rendszert. A vidéki központok fejlesztése az­zal az előnnyel járt, hogy az em­berek kimentek a vidékre és meg­tanulták megismerni a küzdelmes magyar életet, a magyar kisembert, akinek a kedvéért a szövetkezeti gondolat megszületett. Dd egyéb ként is hasznos volt ^ szétközpon- tositás, mert önálló gondolkodású, nagykorú, felelősségük tudatában levő emberek csoportjait nevelte ki, hiszen teljesen önállóan kellett a szervetet vezetniük. A fogyasztási üzletág a Hangya jelentős közellátási szervvé emelke­dett. A szövetkezetekben lehetett leginkább árat kapni s nagyon jó volt, hogy a piacokon akadt egy- egy Hangya szövetkezet, ahol min­dent hivatalos áron árúsitottak, ahol a kis ember érezte, hogy a keres­kedelmi szervezet ó érte van. És ezen & ponton kell a Hangyának megnyernie a csatát. Ha a fain érezni fogja, hogy a nehéz időkben a Hangya vele és érte volt, jöhet bármilyen kapitalista vállalkozás a háború után, a kisember ' kitart a Hangya mellett. Éppen ezért az üzletvezetőknek át kell érezni fele­lősségüket. Az a vezető, aki elsef­teli az árat, nemcsak a maga tisz­tességének árt, hanem az egész szervezet jövőjének. Az értékésítés terén az a cél, hogy minden értéket meg kell őrizni. Vi­gyázni keil a berendezési tárgyakra. A Hangya gazdasági vállalkozás, amely akkor jó, ha erős. S ereje a tőkében vad, hiteleben rejlik. Ónos, céltudatos terveket kell készíteni az egyes szövetkezeti központokon belül. Fel kell készülni a békére, mert éppen elég tenni való van, különösen a gazdaszövetkezetek fej­lesztése terén. A hét mázsás búza- átlag mellett nem lehet meggazda­godni. A tudomány halad s azt ter­jeszteni kell. Fájdalmas dolog, hogy ebből a népből politikai jelszavak­kal minden zsírt kiszedtek s gaz­dasági művelésére és szervezésére oly kevés volt az idő. Mindent meg kell beszélni: gépek beszerzését, trágyázási kísérleteket, értékesítési gondokat, hogy ha meg lesz a béke, ne őszirózsával & gomblyukban tán­torogjunk, hanem kemény kézzel és kemény hittel építsük fel újból és újból az országot. Minden munkának az alapja a keresztény erkölcsiség kell, hogy legyen. Ne a zsidóságtól tanuljunk üzleti szellemet, mert a zsidóságot éppen a nyerészkedő üzleti szelleme miatt söpörte el a közszellem. A kereskedőnek és a tolvajnak nem közös az Istenük, a görög és ró­mai kultúra így hitte, de ezeket a kultúrákat elsöpörte az idő. A rendkívül értékes szavakért Meyer Béla elnök mondott köszöne­tét. A továbbiakban Buckó János esperes plébános a szövetkezés fon­tosságát hangoztatta emelkedett szavakban, Jósvay Gábor Wünscher Frigyes munkásságát méltatta, ab­ból az alkalomból, hogy megkapta a Darányi jutalmat a tordasi minta- faluról írt értekezésével. Végezetül Marton Imre központi igazgató a központi részvények jegyzésére hivta fel a keresztény szövetkező társadalom figyelmét. LICHTER L. a Baross Szö­vetség tagja EHER, Széchenyi u. 13 Bejárat Csapó órás és éksz. üzletéből — Pártbír. A Magyar Megúju­lás Pártja Heves vármegyei és egri szervezete közli, hogy a párthelyi­ség Kállay Z.-u. 13. sz. alatt meg­nyílt. A szervezet hivatalos órái hétköznaponkint délután 4—6 őrá között van. Új tagok felvétele ugyanezen időben. A szervezés és tagfelvétel alkalmával kihangsú­lyozzuk, hogy mi nem liberális ér­telemben vett párt vagyunk, hanem mozgalom, amely a törhetetlen ma­gyar élniakarásért harcol. Nem ígérünk felelőtlenül szebb holnapot, de dolgozunk érte! Küzdelmünk­ben félremagyarázhatatlanul csak alkotmányos eszközöket használunk, még akkor is, amikor hangsúlyoz­zuk, hogy az alkotmány korszerű megreformálását elkerülhetetlennek tartjuk. Sorainkba ne keresse senki politikai érvényesülésének kielégí­tését, anyagi javainak szaporítását, mert életprogrammunk: első az egyéni áldozat, az eszme szolgálata, a közösségért végzett munka. — Gyura Vilmos pártvezető. SCHUCH FERENC „VflDÁSZKÜRT“ éttermének és sörözőjének megnyitása a jövő héten. Hirdetésével célt ér, ha az EGER-beu hirdet. PÉNZ áll a házhoz ha idejében be­szerzi államsorsjegijétl fl pénzzel együtt nyugalom és boldogság költözik otthonába. A a kir. íllmsorsjáték főnyereménye 50.000*— ar. P Húzás június 6-án. Egész sorsjegy 4 P, lél 2 P. HÍREK Hősök. Hányszor elmondjuk. Sapár hang mögött nem elevenedik meg ben­nünk minden. Síin a küzdelem, amelyben vérüket adták a hazáért. Sam a könnyek, amiket halálukon sírtak el árvák és özvegyek. Nem ver visszhangot bennünk a lelkese­dés, mely meghalni késztette őket. Nem érezzük a fájdalom ólomsú­lyát, amit a halál előtti pillanatok szenvedései raktak lelkűkre. Nem látják a kopár sziklákat, ahová odavágta őket a gránát. Nem ismerjük a kopár mezőt, amelynek tüskéi között a nyári nap észvesztő hevében mentek előre. Nem éreztük még a dermesztő éjszakát, amikor az arcukat és testüket mar­ta végelgyengülésbe a fehér pokol. Hősök. S minden, amit róluk tudunk csak annyi, hogy itt születtek ezen a földön, itt nőttek bele a magyar égbe és itt eresztették gyökereiket a magyar föld talajába. Hősök. Érzések és fogalmak, emlékek és remények emberei voltak. Ma már nincsenek. De kell, hogy érzéseket, emlékeket és reményeket ébressze­nek bennünk. Érzéseket, melyek ma­gyarságunkhoz, a hazához tapadnak. Emlékeket kavarjanak fel ben­nünk, amelyeket a hős fogalma köré szőtt életünk. Reménnyel aján­dékozzanak meg minket, bízó ma­gyarokat. És ezen a májusi napon, amikor virágerdővel koszorúzzuk meg szürke sírjaikat, ébredjen ben­nünk a hála meleg zsongító érzése. A hála azok iránt, akik halálakkal termékenyítették és termékenyítik meg a jövendőt. Mert a nemzetek szellemből és halálból születnek újjá. A hősök szelleméből és halá­lából. —kas. — Az egri ggóggszertárak éjjeli szolgálata májas hó 20-án estétől május hő 27-én reggelig Hibay gyógyszertára, Kossuth-tér (Városház-épület). — Kinevezések. A belügymi­niszter Nagy József ős Egri Domo­kos, Heves vármegye számvevősé­géhez beosztott számvevőségi díj- nokokat besztásnk meghagyása mel­lett számvevőségi gyakornokokká nevezte ki, Jámbor Jenő mezöká- szonyi községi jegyzőt a vécsi köz­ségi jegyzői állásra áthelyezte, Hammer György volt váraszói segéd­jegyzőt pedig Szolnok Doboka vár­megyéhez tartozó nngybunyi kör­jegyzőséghez körjegyzővé nevezte ki. Tegnap délután kánikulai hőség uralkodott Egerben 24‘9 Celsiusig emelkedett a hőmérő higanyszála Eger, május 20. Fájdalmas, hogy ennek a népnek politikai jelszavakkal kivették a zsírját, de gazda­sági művelésre és szervezésre nem volt elég ldö — mondotta dr. Wünscher Frigyes az egri Hangya körzetvezetői értekezletén

Next

/
Thumbnails
Contents