Eger - hetente négyszer, 1944

1944-05-17 / 77. szám

4 EGER 1944, május 17. Amerikai ötlet — Moszkvában Mint a Time című északamerikii folyóirat Moszkvából jelenti, ott május 1-én nem szovjetorosz, hanem amerikai katonai ünnepség zajlott le. Pontban déli 12 órakor az ame­rikai katonai és haditengerészeti misszió 40 tagja megjelent az ame­rikai nagykövetség kapuja előtt és néhányszor teljes díszben megkerülte a háztömböt. Ügy járkáltak ott fel- alá, — jegyzi meg a lap, — mint & birkák. A sajátságos ünnepélyt filmre is felvették. Egy suhanc meg­kérdezte: „Ez a második arevonal?“ — Új OMBI-bélgegek kerül­nek forgalomba. A főldmivelés- ügyi miniszter rendelete értelmében az 1939-ben forgalomba hozott 20 filléres, 40 fillérss és 2 P 60 fillé­res mezőgazdasági biztosítási bélye­geket 1944. május 31-ével a forga­lomból kivonják és ettől kezdve járuléklevonás céljára e bélyegek nem használhatók fel, a posta azon­ban júnias folyamán teljes értékük­ben visszaváltja. Helyettük június 1-tól 30 filléres, illetőleg 3 pengő 90 filléres mezőgazdasági biztosítási bélyegek kerülnek forgalomba, a- melyek a postán vásárolhatók, ép­pen úgy, mint az 1938. óta forga­lomba hozott 1 pengős mezőgazda- sági biztosítási bélyeg, amely to­vábbra is forgalomban marad. — Pályázat a vakok intéze­tébe. A Vakok József Nádor Kir. Orsz. Intézete az 1944—45. tanévre felvesz vallás és nemre való tekin­tet nélkül világtalan gyermekeket, kik 5. életévüket betöltötték, de a vakságon kívül nem szenvednek olyan testi, vagy szellemi fogyat­kozásban, mely eredményes nevelés- oktatásukat meghiúsíthatná. A fel­vételi kérvényhez szükséges nyom­tatvány az intézet igazgatóságától díjtalanul szerezhető meg. Az inté­zet növendékeit az oktatási idő alatt a szükséges polgári ismereteken kí­vül, tehetségüknek megfelelően gya­korlati pályára is (zenei, ipari) ki­képzi. Ha a szülő szegénységét ha­tóságilag igazolja, akkor gyerme­kük felvétele és oktatása ingyenes. A kérvényeket a m. kir. vallás- és 0 közoktatásügyi minisztériumhoz in­tézve f. évi június hó 15-ig kell a Vakok József Nádor Kir. Orsz. In- " tézete Igazgatóságánál (Budapest, XIV., Ajtósi Dürer-sor 39.) benyuj-* tani. * Köszönetnyilvánítás. Mind­azoknak, akik szeretett nővérünk elhunyta alkalmából részvétükkel fájdalmunkat enyhítették, ezúton mondunk hálás köszönetét. Várkonyi család. SPORT Kifogásolják a labdarúgó mérkőzések közönségének magatartását Kaptuk és közreadjuk az alábbi levelet: Vasárnap délután az egri MESE csapata tartalékosán is, de elszántan vonult a küzdelembe. Az első fél­időben nem is volt semmi baj. A második félidőben szomorúan kellett tapasztalni, hogy a közönség egy része elkezdte a hibázó játékosokat különböző kifejezésekkel sértegetni. Ez igen szomorú dolog. Gondoljunk arra, hogy az intéző azt sem tudja, honnan szerezzen játékosokat.. A mai időkben nem mi, szegény vá­rosi csapat, hanem első ligás csa­patok is játékos gondokkal közde- nek és kétségbe vannak esve, ha csupán két játékosukat kell pótol­niuk. Nekünk hat játékosunkat szó­lította fegyverbe a Haza és örülünk, ha csak részben kielégítő megoldást tudunk találni a Gazáért küzdő já­tékosok helyett. Ezek a fiúk, akik csak kedvtelésből sportolnak és csak fanatikus szeretetük az egye­sületük iránt viszi őket a küzde­lembe, nem érdemlik ezeket a sza­vakat. Ga a játékos hibáz, bizta­tással sokkal többre megyünk, mint ha szidjuk, mert akkor ez a játé-i kos nem fogja a kedvét elveszteni, hanem még nagyobb ambícióval fog a játékba belefeküdni. Nagyon kér­jük a közönséget, legyen belátással és a következő mérkőzésen inkább biztassa a játékosokat: sokkal na­gyobb eredményt fog elérni a csa­pat. Bízunk abban, hogy kérel­münk meghallgatásra talál. Szebb Jövőt! • A MESE vezetősége. Szerkesztői üzenetek. SzJ L. Tessék a budapesti árva­széknél érdeklődni, ók tartják nyil­ván a bombázáskor árvaságra ju­tott gyermekek névsorát. Egyébként őszintén örülünk, hogy a magyar testvéri érzés ilyen nemes cseleke­detre indítja. Előfizető. A zsidók által aján­dékozott dolgokra vonatkozólag tes­sék elolvasni lapunk mai számában a belügyminiszter felhivását. És fő­ként ■— tessék megfogadni. M. R. 1.) Talán lehetne az ügy érdekében valamit tenni. Megkísé­reljük. 2.) Ez semmiesetre sem tar­tozik ránk. 3.) Ilyesmire nem terjed ki érdeklődésünk. Levele különben végtelennek tűnt, csupán a türelem végső megfeszítésével értünk a vé­gére. Máskor rövidebben: az idő pénz. Köszöntés. ___F I L IT---­* Uránia. Szerdán, csütörtökön és pénteken: Hsszong furfang német film. Főszereplők: Paula Wessely, Atlila Hörbiger és Her­mann Thimig. — Szombaton: Orient express magyar film, mely híradóval négy napig parid műso­ron. — Előadások kezdete hétköz­napokon — kivéve szombatot — fél 5 és fél 7, —■- szombaton, va­sárnap és ünnepnap fél 3, fél 5 és fél 7 órakor. Tisztelettel értesítem a nagyérdemű közönséget, bogy Mátyás Lajos úrtól átvett „Vadászkürt“ éttermemet és sörözőmet teljesen átalakítva, folyó hó közepén nyitom meg. SCHUCH FERENC a K.o r o n a-s zálló volt társbérlője. Budapesti rádió-műsor Szerda, május 17. 3.55: Népszerű filmakadémia. Pul- vári Károly előadása. 4.151 Muzsi­káló zenei texikoD, összeállítja Bőhm László. 446: Időjelzés, hírek. 5: Üzenet Ildikóhoz. P. Ambrus Máté ferencr. szerzetes előadása. 5.20: Magyar zeneszerzők félórája. 5.50: Honvédek műsora. 6.40: Világpo­litikai kérdések — vélemények. 6.60: Hírek. 7 j Dolgozó magyarok. 7.10: Részlelek Walter Gieseking zongorahangversenyéból. 8: Erdélyi József-antológia. Közreműködik Bi­hari József. 8.20: Operettmuzsika. 9: Görbetükör. A Pécsi öregdiákok vidám estje. 9.20: Csárdások. — 9.40. Hírek. 10.10: Hírek német nyelven. 10.20: Szórakoztató zene. 11.20: Hangszerek — hangulatok. 11.45: Hírek. • ___ Csütörtök, május 18. 81 Fohász. — Szózat. — Reggeli zene. 8.45: Hírek. 9 : Szórakoztató zene. 9.30: Egészségügyi Kalendá rima. 101 Református istentisztelet a Kálvin-téri templomból. 11.15: Egyházi ének és szentbeszéd a Jé­zus Szíve-templomból. 12.20 : Idő- jezés. 12 3 ) i Székesfővárosi zene­kar. 11 Az idő sodrában. Sötét felhók árnyékában. Rátz Erzsébet előadása. I. 45: Hírek. 2i Művészlemezek. 2.251 Német hallgatóinknak. 3: A földművelésügyi minisztérium rádió- elóadássorozata. 3125: A falu rósz- sza. Népszínmű három felvonásban. 4.35: Hírek. 5: Hangképek a ma­gyar-német katonai labdarúgóméi kózésről. Beszél Plnhár István. 5 50: Se szó, se beszéd — muzsika. 6.35: A zsidókérdés Magyarországon. IV. rész. Bosnyák Zoltán dr. előadása. 6.60: Hírek. 7: Magyar nóták. 7.25: Magyar zongoramuzsika. Elő­adja Szegedi Ernő. 7.45: Egy óra Debrecenben. Összeállította Juhász Géza. 8.451 Aki mer, az nyer. Részletek Sándor Jenő operettjéből. 9.40: Hírek, sport- és lóverseny- eredmények. 10.10: Hírek német nyelven. 10.20: Hangképek az országos * ökölvívóbajnokság döntő­jéből. 10.40: Tessék választani. Operarészletek. — Operamuzsika. II. 45: Hírek. A Szent István Társulat Keresztény Remekírók sorozatában megjelent könyvek: Gulovits—Meggyes: Ä szent- atyák a papi méltóságról . . 6'40 Kühár Flóris: Az apostoli atyák 6’— KühárFlórls: Azösegyház szent­ségi élete...............................\ 5’80 ­Redő Pollkárp: A vértanuság emlékei ...............................•. . 6'40 V árosi István: Szent Ágoston: A keresztény tanításnál . . . 6 60 ; Kaphatók az könyvkereskedésében. Laptulajdonos: EGBI LAPKIADÓ SZÖVETKEZET Felelős szerkesztő: DR. KAPOR ELEMER Felelős kiadó: RAKOLCAI GÁBOR. Eger m. város Közellátási hivatala. >• Hirdetmény. 1944. május hó 1-től zsidók részére a külön állami cukorjegyre havonta 30 dkg cukor adható ki. Beváltható mindkét hóra (május, június) szőlő szelvény. Felemelt fejadag nincsen. Ugyanezen időtől fogva zsírt kiszol­gáltatni zsidó részére tilos. Havi fej­adag 30 dkg étolaj, amely a »zsidó« piros tintás feliratú zsiradék jegyre adható ki. Egy zsiradék szelvényre 10 dkg étolaj szolgáltatható ki. Zsidók részére csak marha-, illetve lóhús szolgáltatható ki a »zsidói piros tintás jelzésű marhahúsjegyre. A szel­vények IQ dkg hús vásárlására jogo­sítanak. Zsidók 1944. V. 1-iki zsírkészletüket a Hangya kirendeltségéhez, míg ser­téshús készleteiket Szajlay Sándor hen­tesmesternél kötelesek leadni. Tejellálásban a készletek erejéig csak a terhes anyák és a 3 éven aluli gyermekek részesülhetnek. Budapesti közellátási szelvény ívre kapható árukat zsidók nem vásárol­hatnak. Eger, 1944. május 16. , Dr. Szabó Gyula s. k„ Közellátási hivatal. ■sKISHIRDETES^ Kjsblrdetés (apróhirdetés) dija hét­köznap szavanként 16 fill,, vasárnap 20 fill. — Vastag betűvel szedett szóért kétszeres díj fizetendő. Ä hirdetéseket kérjük naponta dél­ére előtt 10 óráig leadni. =c SZOLGA, 20—30 éves, r. kát. vallású. állandó alkalmazást nyer az Egri Ke­resztény Sajtószövetkezet könyvkeres­kedésében. FOTO munkában jártas fiút vagy lányt azonnal fölveszünk. Cím a kiadóhiva­talban. KOMOLY, megbízható tehergépkocsive­zető és kocsikísérők felvétetnek, v. Tancsa István autófuvarozási vállalata, Dobó­utca 29. „ E hó 19-én, azaz pénteken Debrecenbe vagy környékére bármily áru fuvarozá­sát teherautóval elvállalom, v. Tancsa István autófuvarozási vállalata, Dobó­utca 29. KISGflLRGONYAS dűlőben 1 hold szántó eladó. Érdeklődni Makiári-út 117. .BEjARÓLfiNYT keres magányos házas­pár. Címét adja le a kiadóhivatalba. NÉGY ablak meg két darab ajtó eladó. Érdeklődni lehet Szvorényi József-u. 60. MEGBÍZHATÓ mindenest keresek május 15., vagy június 1-re, bentlakót vagy bejárót. Györgyényi-u. 6. FODRÁSZ üzletemet Dobó-utca 9. sz. alá helyeztem át. Morvay Ilona. Hirdetésével célt ér, ha az EGER>ben hirdet (77) Nyomtatta az Egyházmegyei Szent János-nyomda, Eger. — Felelős: Murin István művezető.

Next

/
Thumbnails
Contents