Eger - hetente négyszer, 1944
1944-05-12 / 74. szám
4 EGER 1944 mi jus 12. — Koszorúmegváltás. A néhai Lipovniczky Sándor esperes, kérész- tespüspöki plébánosnak május hó 6 áa Egerben történt temetése alkalmából volt jékei (Szabolcs m.) hívei 100 (egyszáz) pengőt juttattak az egri Szegénygondozó Hivatalhoz koszorúmegváltás címén, mely ösz- szeget a Szegénygondozó Hivatal ezúton is nyugtáz. * Köszönetnyilvánítás Mind* azoknak, kik felejthetetlen drága jó férjem temetésén részívettek és fájdalmamat részvétükkel enyhítették, ezúton mondok hálás köszönetét. özv. Ernyi Andrásáé. — Kutgadrága a kedvtelésből tartott ebek adója. A föld- mívelésiigyi miniszter rendeletet adott ki az ebtartásra vonatkozóan, valamint az állati gümökőr leküzdésével kapcsolatos intézkedések módosításáról. A rendelet mindenekelőtt osztályozza az ebeket tenyésztési és hasznosítási szempontból. Azután intézkedik az ebek összeírásáról és megállapítja az ebadó évi összegét. A tenyészetek magyar fajtájú ebei, továbbá a ház, nyáj, erdei és mezóórzés céljából tartott magyar fajtájú ebek után 4 pengő, az ugyanilyen célra tartott nem magyar fajtájú, ilietve korcs-ebek után az 1944—45 #évre 6 pengő, azontúl 8 pengő. A különleges célból tartott ebek után 15 pengő, a kedvtelésből tartott ebek ntán Budapesten 100 pengő, egyéb területen 60 pengó. — Megjelent a Magyar Szárnyak legújabb száma. A kitűnő magyar repülő szaklap Jánosy István szerkesztésében a repülés mindenkit érdeklő kérdéseit ismerteti, főleg a mai légiháború kérdéseiben ad sok érdekes felvilágosítást. Elöljáróban a Budapest elleni légitámadások hősi halált halt. magyar repülőit búcsúztatja a magyar repülő- társadalom. Majd a fővárost védő vadászrepülők hősi harcairól kapunk érdekes riportot: felelevenednek a hőstettek, a nagyszerű élmények, a magyar repülök önfeláldozó harcai, megszólalnak a pilóták és elmondjak légigyőzelmeik történetét. A német éjszakai vadászok tevékenységéről két képes oldal számol be. A páncéltörő zuhanóbombázógépről egy oldal számol be, ugyancsak egy képes oldal mutatja be a Lightning vadászgépet, valamint az ágyús repülőgépeket. A Magyar Szárnyak legújabb számának ára 1 pengő. Mutatványszámot kívánatra a ki- adóhivatal (VII. Király u. 93. II.) készségei küld. Hirdessen az ,EGERu-ben I SPORT Ä MESE labdarúgó csapata az utolsó fordulóban a Fülek ellen igen értékes két pontot szerzett meg. A csapat az első perctói kezdve keményen küzdött a győzelemért, amelyben oroszlán része volt Nagyszalókinak és a védelemnek az élén Zagyváival. Nagyszalóki biztos lábbal és nem lankadó szorgalommal végezte hatalmas munkáját a halfsor minden pontján, vitéz Zagyvái pedig régi formájára emlékeztetőén rombolta a füleki csatárok támadásait. A mérkőzést Palkó kassai bíró vezette kifogástalanul. A most következő fordulóban a MESE ismét itthon játszik bajnoki mérkőzést a Jászberényi Lehellel. Az őszi fordulóban a Lehel szerencsétlen mérkőzés során elvette a két pontot a MESE-tól. Most ugyan erősen tartslékosan 411 ki a MESE, de bízunk abban, hogy lelkesedése és tudása meghozza a gyö- zelmet. A MESE nek annál inkább érdemes lesz mos minden pontért harcolnia, mert az NB. II. tagozat tervezett keretbóvitése folytán esélye lehet az oda való bejutásra. __FIILPL__ * Uránia. Pénteken, csak 16 éven felülieknek: Dr. Jörn svéd film és Ufa-híradó. — Szombaton: Sárga kaszinó magyar-film, mely híradóval négy napig marad műsoron. — Előadások kezdete hétköznapokon — kivéve szombatot — fél 5 és fél 7, — szombaton és vasárnap fél 3, fél 5 és fél 7 órakor. Felhívás. Felhívom a PÉK szakosztály tagjait, hogy a lepecsételt budapesti kenyér- jegyeket kdön elszámoló lapra ragasszák, mivel a Közellátás csak így számolhatja el. SZAKOSZTÁLY ELNÖK. Budapesti rádió-műsor Péntek, május 12. 3.58: A bórélősdiek elterjedése. — Folimann Jenó dr. egyet, magánt, előadása. 4.101 Mária Terézia I. honvéd gyalogezred zenekara. 4 48: Időjelzés, hírek. 5: Német hallgatóinknak. 5.35: Sportközlemények. 5.45: Magyar népmuzsika. 6.15: Trnbadnr. Ddmű 4 szakaszban, 8 képben. 6.45: Hírek. 8.35: Az olasz köztársasági fasiszta hadsereg. Mihály László előadása. 8.5Ő: Magyar zeneszerzők félórája. 9.20: Magyarok a vártán. Közvetítés. 9.40: Hírek. 1Q.1Q: Hírek német nyelven. 10 20: Liszt átiratok. — 10.40: Bura Sándor, Sárosi Elemér cigányzenekara muzsikál. 11.45: Hírek. Szombat, május 13. 61 .Üzen az otthon.“ A Vöröskereszt bajtársi rádiószolgálata. 6125: Ébresztő. — Torna. 6.45: Reggeli zene. Közben 7: Hírek. Közlemények. 81 Hírek német, román, szlovák, ruszin és szerb nyelven. 8.35: Zenekari művek. lCi Hírek. 10«10: Délelőtti muzsika. ll.íOt A Rádiózenskar műsorából. 11.40: B. Czeke Vilma meséi. 12: Harang- szó. — Himnusz. — Fohász. Utána: Melles Béla zenekar. 12.40: Hírek. 1.20> Időjelzés és vizállásjelentés. 1.301 „Honvédeink üzennek.“ A Vöröskereszt bajtársi rádiószolgálata. 2: Veres Károly és cigásyzene- kara. 2.30: Hírek, műsorismertetés. 7.50: Mindenből mindenkinek. 4: A világirodalom gyöngyei. Grazia Deledda elbeszélése. 4.251 Mozart: Kis éji zene. 4.45: Időjelzés, hírek. 5: Rádiózenekar. 5.40: Rohan a felleg. Tóth László elbeszélése. 6: Vörös Sári és Szántó Gyula énekel, kiséri Horváth Jancsi cigányzene- kara. 6.40 i Külügyi tájékoztató. 6.50: Hírek. 7: Magyar művész- lemezek 7.15: Időszerű gondolatok egy hősi emlékmű előtt. Vitéz Németh Lajos elóídása. 7.30: Hangképek innen onnan. 8: „Májusi regény.“ Összeállította: A. Balogh Pál. 8.60: Műsorunk következő száma- Pethes Sándor. 9: A mi dalaink. Közreműködik a Rádiózenekar, Honthy Hanna és Soltby György. 9.40: Hírek. !0.10:Hirek német nyelven. 10.20: Ki mit. szeret?! 1.45: Hírek. Laptulajdonos: EGRI LAPKIADÓ SZÖVETKEZET Felelős szerkesztő: DR. KAPOR ELEA1ER Felelős kiadó: RAKOLCHI GÁBOR. A SZENT ISVAN TÄRSULAT Hit és Tudás könyvújdonságai: Deáki: Irodalom és tudomány Irodalomtanítás...........................740 Erdey: Az életszentség tudománya ..........................................280 E rőss: A vallás-nevelés .... 5 80 Horváth: Keresztény Magyarság 7 — Kövessy: Számolás és mérés . 7 80 Lscza: Szociális etika.................14*— M arczell: Ward Mária pedagógiája ..........................................4 50 M eszlényi: Keresztény magyarságunk küldetésében................7 40 Meszlényi: Magyarországi Szent Margit..........................................7*40 Kap hatók az Egri Keresztény Sajtószövetkezet könyvkereskedéséből. Meghívó Az Apcvidébi Kőbányák részvénytársaság 1944. évi május hó 23-án Apcon a Községháza tanácstermében délelőtt 11 órakor tartja rendes évi közgyűlését, amelyre a részvényeseket az alapszabályok 12. és 13. §-ra való figyelmeztetéssel meghívjuk. A közgyűlésen résztvenni, illetve szavazati jogukat gyakorolni őhajtó részvényesek a fent hivatkozott §-ok értelmében részvényeiket a le nem járt szelvényekkel együtt Apcon a társaság irodájában letétbe helyezni tartoznak, legalább 3 nappal a közgyűlés megtartására kitűzött idő előtt. Tárgysorozat. 1. Az igazgatóság és felügyelöbizott- ság jelentései az 1943. üzletévröl. 2. Az 1943. évi zárőszámadás megvizsgálása és az évi mérleg megállapítása, elfogadása. 3. Határozathozatal a megállapított veszteség tárgyában. 4. Az igazgatóság és a felügyelőbizottság részére a felmentvény megadása. 5. 8 Igazgatósági tag választása. 6. 4 felügyelőbizottsági tag választása. 7. Esetleges indítványok. Az igazgatóság. Mérlegszámla 1943. december 31-én. VAGYON: Pénztárkészlet 2373 23 P. Postatakarékpénztárnál 537'26 P. Pénzintézeteknél elhelyezett tőkék 26.204*38 P. Beruházások, gépek, iparvasút, sikló- pálya, szerszámok 379.906 04 P. Előlegek 395*09 P. Üzemanyagkészlet 3361*74 P. Kőáru készlet 3.889 50 P. Folyószámla adósok 25.012*80 P. 1943. évi veszteség 92.104*39 P. Összesen 533.784*43 P. TEHER: Részvénytöke 120.000 P. Tartalékalap 6.759*13 P. Folyószámla hitelezők 407.025*30 pengő. Összesen 533.784*43 P. Veszteség- ngereségszámla 1943. december 31-én. VESZTESÉG: Termelési költségek- 100.002*64 P. Karbantartás 14.761*66 P„ Felhasznált üzemanyagok 22.040*27 P„ Kamatok 6.728*19 P. Költségek, fizetések, adók, bányabér, OTI stb. 74.807*50 P. összesen 218.840*26 P. NYERESÉG: Áruszámlán Bttó jövedelem 126.235 87 P. 1943. évi veszteség 92.104*39 P. Összesen 218.340*26 P. Kivonat az alapszabályokból. 12. §. Mia den részvény egy szavazatra jogosít. Megbízásból korlátlan számú szavazat gyakorolható. A közgyűlésen személyesen megjelenő részvényesek szavazati jogukat csak személyesen, távollevők pedig cssk más szavazatképes részvényesnek adandó meghatalmazás útján gyakorolhatják. Gyámság és gondnokság alatt állók és jogi személyek részvényesi jogaikat törvényes képviselőik útján gyakorolhatják, ha azok nem is részvényesek. 13. §. Szavazati joggal csak az a részvényes bír, aki részvényeit a le nem járt szelvényekkel együtt 3 nappal a közgyűlés megtartására kitűzött idő előtt az igazgatóság által a hirdetményben megjelölt helyen leteszi. A leteu részvényekről a részvényes névre szóló, a letett részvények és ezek alapján gyakorolható szavazatok számát feltüntető igazolvány, amely csak az abban megnevezett személy, vagy igazolt meghatalmazottja részére bír érvénnyel. A letétbe helyezett részvények a közgyűlés befejezésével az elismervény visszaadása ellenében adhatók bi. Tisztelettel értesítem a nagyérdemű közönséget, hogy Mátyás Lajos úrtól átvett „Vadászkürt“ éttermemet és sörözőmet teljesen átalakítva, folyó hó közepén nyitom meg. SCHOCH FERENC a Koron a-szálló volt társbérlője. •= KIHIRDETÉS? Kisbirdetés (apróhirdetés) dija hétköznap szavanként 16 fill., vasárnap 20 fill. — Vastag betűvel szedett szóért kétszeres díj fizetendő. A hirdetéseket kérjük naponta déliig előtt 10 óráig leadni. VARRODÄMAT Széchenyi-utcából Ser- tekapu-utca 6. szám alá helyeztem át. Márton Juliska varrónő. A m. kir. kertmunkás Iskola internátusá- ban egy bentlakó mindenes leány felvétetik. MEGBÍZHATÓ, szorgalmas mindenest azonnalra felvesz dr. Jakabné, Széchenyi 38. 8-9 között. Szombaton este elsőrendű zenével a Kiskorona újból megnyílik. MEGBÍZHATÓ mindenest keresek május 15., vagy június 1-re, bentlakót vagy bejárót. Györgyényi-u. 3. ELÄDÖ egy 20-es Fordsol. Érdeklődni Gallasy Gyula Mezőkövesd, Postafiók 24. KERESEK 15-re megbízható félnapos bejárónőt. Cím a kiadóhivatalban. UTCAI bútorozott szoba, konyhával kiadó. Mebchey-u. 6. HERÉLT lő eladó Holló Mihálynál, Szer- vita-u 41. (74) Nyomtatta ez Egyházmegyei Szent jános-nyomda, Eger. — Felelős: Murin István művezető.