Eger - hetente négyszer, 1944
1944-05-10 / 73. szám
Ml ■ ' i ,W,, 1» 16 FILLÉH \” v . , k r * \ * f1 I j ■ iJgrer, XF. évfolyam, 73. szám* *■ Szerda Trianon 25, 1944. május 10, 1 LÓFIZETÉSI Dtja ®gg hónapra 2 P 89 fillér, évre 8 pengő, — Bgges szám árai hétköznap 16 fillér, vasárnap 16 fillér. SZERKESZTŐSÉG: Líceum, fsz. 3. Teli 11. KIADÓHIVATAL: Egghm. Szent János- Nyomda. Telefon 176. Csekkszámla 54.66ti Ünnepi szentmise az érsekMpásztor kinevezésének első évfordnléján Egy éve múlt májas 8-án, hogy a pápa kinevezte Eger üj érsekét. A nagy hagyományú érseki gzéket, amelyen nagy politikusok, knltúrpolitikusok és a htl&dó világ szociális lelkületű apostolai váltották egymást, a toll embere foglalta el A toll papja vette kezébe az egri egyházmegye lelki fóhatalmát s mindjárt bemutatkozásakor kiderült, hogy azok a tulajdonságok, amelyeket az egri érseki szék hagyományai szinte kötelező erővel örökítenek birtoklóikra, mély és megalapozott lelki tartalomként élnek benne. A magyar katolikus művelődés harcosa s a lelki élet tiszta szellemű irányítója s a keresztényi felebaráti szeretet őszinte érzője szólt első alkalommal a székváros és egyházmegye népéhez s akik hallgatták, azokban rendkívül mély benyomást keltettek a világos fogalm&záfcú és kemény meggyőződésű szavak. Eger és az egri egyházmegye népe azonban nemcsak világosságra és az igazság erejére vágyott, hanem melegségre és a jóság szelid támogatására is. Az ember esendő és gyönge s ha a bíró ítélkezik is felette, kell, hogy az atya felemelje megrosk&dt vállát és tovább vigye az élet útjain a bocsánat és jóvátétel simogatásával. Egy év mnlt el az érseki kinevezés óta s nem sokkal kevesebb, hogy dr. Czapik Gyula elfoglalta az érseki széket. Akik ismerik munkássága minden irányát, intézkedéseinek szellemét, jóleső érzéssel vehetik tudomásul, hogy a kemény hilvalló és igazságos bíró mellé megkapták a szerelő atyát is. Az a gondoskodás, amelyet még boldogult elődje terjesztett ki a bölcsődék csecsemőitől kezdve a rokkantak, elesettek ügyére, buzgó folytatót talált benne. Ismeretesek mindenki előtt az intézkedések, amelyeket a város tűzifa ellátása érdekében tett a tél folyamán s csak nemrégiben számoltunk be az erdei termelés munkásainak bőkezű jutalmazásáról és kedvezó ellátásáról. Uradalmának alkalmazottá’, munkájának közvetlen társai érzik legjobban emberséges gondoskodását, de részvéttel és támogató készséggel jelenik meg mindenütt, ahová a jóság üzenetét kell vinnie. Kinevezésének egy éves fordulóján egyházmegyéjének és székvárosának minden hive kéri Istent, hogy áldja meg hosszú élettel, friss munkabírással, bölcsességgel és szeretettel, hogy érseki működése alatt virágozzék naggyá, erőssé és boldoggá az egyházmegye. Eger, május 10. Május 8 án volt egy éve, hogy XII. Pius pápa egri érsekké nevezte ki dr. Czapik Gyula veszprémi püspököt. Az évfordulón az egri A fatermelés és faellátás rend jének biztosítása érdekében a kormány rendeletet adott ki. Eszerint a faellát&ssal kapcsolatos összes kérdések a földmívelésügyi miniszter hatáskörébe kerülnek. így hatáskörébe fognak tartozni a faanyag- és faszénszükségletek, a termelési és szállítási kötelezettségek és a munkabérek megállapítása, a készletek nyilvántartása, a behozatalra, illetőleg kivitelre szánt famennyiség megállapítása, a fa- és faszén- készletek szétosztásának irányítása, valamint forgalombahozatalának szabályozása, továbbá a szállítási igazolványokkal kapcsolatos rendelkezések. A földmívelésügyi miniszter a honvédelmi miniszterrel egyetértve intézkedik a munka- és fuvarerő biztosításáról is. A rendelet intézkedik egyúttal a fatermelők, fakitermelő vállalatok, fafeldolgozó üzemek, valamint a kereskedők kijelölése ügyében is. A Magyar Távirati Iroda jelenti: A honvédelmi minisztérium légoltalmi csoportfőnöksége közli: A közönség részéről beérkezett számos bejelentés alapján megállapítható, hogy a riasztó ügyeletesi szolgálat megszervezése egyes he- lyeken túlbuzgóságból és túlzott óvatosságból helytelenül történt, aminek következtében egyes lakók felesleges zaklatásnak vannak kitéve. Hogy a szolgálat helyes mederbe terelődjék, a honvédelmi minisztérium légoltalmi csoportfőnöksége erre vonatkozólag az érvényben lévő rendelethez az alábbi magyarázatot fűzi, melynek betartása székesfőkáptalan ünnepélyes szentmisét mutatott be a fószékesegyház- ban. A szentmisét Kemenes József apát, kanonok mondotta nagy papi segédlettel. A földmívelésügyi miniszter e feladatok ellátására Faforgalmi Központot szervez, amelynek kiadásait az érdekeltekre kirovandó járulékból fogják fedezni. Ha az erdőbirtokos, vagy fatermelő a vágás területét nem termelné [ki, vagy a kitermelt faanyagot, faszenet, cser- zókérget, gubicsot és fenyógysntát az arra feljogosított vállalkozóknak nem adná el, illetve nem bocsátaná rendelkezésre, az esetben a földmí- velésügji miniszter, illetve a Faforgalmi Központ fog intézkedni az említett termékek értékesítése iránt. A rendeletek a kihirdetéssel egyidejűleg hatályba lépnek és büntető rendelkezéseket is tartalmaznak. A Faforgalmi Központ elnökévé a földmívelésügyi miniszter vitéz Simonkay Gyula m. kir. gazdasági főtanácsost nevezte ki. A központ egyelőre Budapesten, V., Kossuth Lajos-tér 11. szám alatt működik. a házőrségek parancsnokai részéről kötelező. A riasztó ügyeletesi szolgálat az érvényben lévő rendeletek szerint légvédelmi készültség idején kötelező. A legutóbbi másfél év folyamán azonban el kellett tekinteni tőle, mert ez idő alatt az országot ellenséges légitámadás nem érte. A folyó évi április 3-án bekövetkezett és az azóta gyakran ismétlődő légi támadások azonban szükségessé tették annak biztosítását, hogy a riasztó jelzés felhangzásáról mindenki gyorsan és biztosan értesüljön. Ez a szóbanforgó ügyeletes szolgálat tartásának főcélja. Jelző szolgálatunknak folyó évi március hó végén bevezetett az az újítása, hogy a műsorszóró rádió az egyes riasztó körzetekre nézve a légi veszélyeztetettség különböző fokait közli, mely közlés tulajdon- képen csak a hatósági légoltalom részére szól, ds a rádiót hallgató közönség részéről is kiértékelhető. Ennek következménye az lett, hogy a közönség nagy része a rádiót éjjelnappal állandóan hallgatja, hogy előkészületeit jóval a riadójel elhangzása előtt megtehesse. A riasztó ügyeletesi szolgálat ezeken is segíteni akart azáltal, hogy lehetővé tette: minden házban, ahol több rádió van, csak egy személy figyelje és a jelzéseket azután az érdeklődők részére továbbítsa. Ebből a lehetőségből származott azután az a túlzás, hogy egyes házakban már a légiveszély vagy zavaró repülés bemondása esetén is minden lakásba becsengetnek és ezáltal sok helyen az éjszakai nyugalmat megzavarják. Vannak egyének, akik részére sokkal fontosabb, hogy éjszakai nyugalmuk meglegyen, semhogy a légi tevékenység minden közlését nyugalmuk rovására is tudomásul vegyék. Ezek nagyon helyesen azon az állásponton vannak, hogy a veszélyt a szirénajel felhangzása amúgy is jelezni fogja, amikor minden valószínűség szerint lesz annyi idejük, hogy felöltözzenek és az óvóhelyre vonuljanak. Ez azonban idegrendszer kérdése. Más egyének érzékenyebbek a légi veszélyeztetettséggel szemben: nyugodtabbak, ha már az előjelzésekről is értesülnek és csak abban az esetben fekszenek le, ha tudják, hogy a veszély közeledésekor felkeltik őket. Ezeken segíthet a riasztó ügyeletes, akinek azonban csak akkor van joga felkelteni őket, ha ezt kifejezetten kérfk. A riasztó ügyeletes kötelessége tehát riadó esetén a házat riasztanii légiveszély vagy zavaró repülés esetén azonban csak azokat szabad erről értesíteni, akik ezt kifejezetten kérik. A riasztó ügyeletes szolgálatát bárhol elláthatja, ahonnan a hatósági sziréna jelzését hallja s ahonnan félpercen bélül riaszthatja a házat. Tehát felesleges túlzás ezt a szolgálatot a kapualjban tartani, sót tilos is, ha erre más lehetőség is van. A rádió hallgatása biztonsági többlet azok részére, akiknek megvan erre a lehetőségük. Ahol ez nincs meg, ott rádió nélkül tartják meg a szolgálatot, aint ahogy akkor tarFaforgalmi Központ irányítja a faellátás ügyét fl riasztó ügyeletes ne zauarja, hanem biztosítsa a lakók éjszakai nyugalmát Utasítás a riasztó ügyeleti szolgálat megszervezéséről és ellátásáról