Eger - hetente négyszer, 1944
1944-04-26 / 65. szám
L Sí BOER 1944 április 26 csátott alkalmazott muakaköre és ki vette azt át. Részvénytársaság és szövetkezet igazgatóságának, vagy felügyelő- bizottságának tagja, korlátolt felelősségű társaság ügyvezetője zsidó nem lehet. A fennálló ilyen megbízatás jelen rendelet hatályba léptével megszűnik. A rendelet a továbbiakba az eddigi rendeletekkel azonosan megállapítja a nemzsidó és zsidó fogalmi körét, továbbá a hadiérmek, ellenforradalmi és a visszacsatolt területen tanúsított magatartás alapján kivételeket is tesz. A rendelet megkönnyíti a nemzsidó személyeknek származásuk igazolását. így az 1895. október első napja előtt született személy egyetlen okirattal, saját keresztlevelével igazolja nem- zsidó származását, feltéve, hogy a- szerint kereszténynek született és szülői is, az ó születésekor keresztények voltak. Az 1895. október elseje után született személy pedig három okirattal saját és szüleinek születési anyakönyvi kivonatával (keresztlevelével) igazolhatja nemzsidó származását, feltéve, hogy az említett okiratok szerint mind ő maga, mind szülői kereszténynek születtek és a szülők születési anyakönyvi kivonatából kitűnik, hogy a szülők születésükkor azok szülői is keresztéayek voltak és mindkettő esetben a büntető jogkövetkezmények terhére írásban kijelenti, hogy ő nem zsidó. Eger társadalma újabb adományokkal siet a bombakárosultak segítségére Gröber Iván ötszáz pengős adománya A ciszterci gimnázium érettségizettjei 100 pengőt küldtek szerkesztőségünkhöz A bombakárosultak javára indult gyűjtés országszerte rendíivül szép eredményekkel tart. Erről a Magyar Távirati Iroda a következőket jelenti: Tekintettel arra, hogy az ellenséges légitámadások károsultjainak megsegítésére az egész magyar társadalom megmozdult és már eddig is sokan juttattak önkéntes adományokat a hatóságokhoz és a sajtóhoz, a belügyminiszter rendeletet intézett a közigazgatási hatóságok vezetőihez, amelyben országos adománygyűjtést engedélyez a károsultak számára. Az adománygyűjtés lebonyolításához elsősorban a sajtó, a társadalmi egyesületek, továbbá a főispánok részéről a szükség szerint alakítható társadalmi helyi bizottságok és helyi hatóságok segítségét kell igénybevenni. A készpópzado- mányokat a 151.006, sz. „B. M.: A légi támadások áldozatainak megsegítése, letéti számla: Budapest“ elnevezésű postatakarékpénztári számlára kell befizetni. Adományok ezeu felül bármely politikai napi- és hetilap kiadóhi. vatalába is eljuttatható. Természetben csak olyan adományokat lehet lehet felajánlani, amelyek huzamosabb időn át tárolhatók. Örömmel állapítjuk meg, hogy a belügyminiszter méltányolta a sajtó közérdekű munkáját s tisztelettel és magyar lélekkel vállaljuk továbbra is azt a munkát, amely az adományok összegyűjtésével és továbbításával jár. Az EGER szerkesztőségében tegnap a ciszterci gimnázium most érettségizett hallgatóinak megbízottja jelent meg és az osztály adományaként 100 pengőt tett le a szerkesztőség asztalára. Idők jele és a fiatalság dicsérete, hogy a régi bankettek helyett az ifjúság ilyen célokra áldozza filléreit. A mai nap tekintélyes adománya Gröber Iván 500 pengős és dr. Kál- noky Viktor 100 pengős, valamint Oláh Gézáné 20 pengős felajánlása. 1944. április 26 án beérkezett Baross-adományok: 200 pengő: Gyulay István ruhakereskedő. 100 pengő: Egri Nyomda Ri, Kocsis Albert rádió villamos kereskedés. 50 pengő: Szüts Jenóné „Éléstár“, Mezey Ferenc ruhakereskedő. 30 pengő: Szigeti Zoltán szén- kereskedő. 20 pengő: Kiss Jenő vegyeskereskedő, Kömló, Nyúl Ferenc vegyeskereskedő, Tarnaörs. 15 pengő: Hagymási István textilkereskedő, Kotróba Sándorné textilkereskedő, Szerencs, Perge János textilkereskedó, Füzesabony, Tóth Kálmán rnhakereskedő. A Szent István Társulat Keresztény Retnekirók sorozatában megjelent könyvek: Gylovits—Meggyes: Ä szentatyák a papi méltóságról . . 6‘40 Kflhár Flóris: Az apostoli atyák 6'— KühárFlóris: Az ősegyház szentségi élete...................................580 RBdö Pollkárp: A vértanuság emlékei.......................................6’40 Városi István: Szent Ágoston: A keresztény tanításról . . . 660 Kaphatók az Egri Keresztény Sajtószövetkezet könyvkereskedésében. — Nem ment le az óvóhelyre, ablakon keresztfii megölte az ellenséges gépfegg- vergolgó. Varjn József keszthelyi járásbirósági végrehajtó Tapolcán a járásbíróság épületében tartózkodott, amikor ellenséges gépek repültek át a város felett. A légiriadó jelére nem ment le az óvóhelyre és így történt, hogy az egyik ellenséges repülőgép .gépfegyer- golyója az ablakon át szivébe fúródott és azonnal végzett vele. Tegnap 23‘6 Celsius volt a meleg A csapadék erősen lehütötte a hőmérsékletet Az Idójárástani Intézet egri ki- rendeltsége az alábbi adatokat mérte tegnap: a hőmérsékleti maximum 23'6 fok, a minimum 4 6, míg a talajmentén 17 Celsius. Ma reggel 7 órakor 7’4 Celsius volt csak a hőmérsékleti érték. A csapadék mennyiség 3 4 milliméter. Tegnap este erős felhőképződés hűtötte le a levegőt. Milyen idő lesz holnap? Megfigyelések (MNK) A legismertebb német meteorológusok megállapításai szerint az időjárási feltételek alapelvei magábanvéve igen egyszerűek. Ha pl. földünket egy „melegitógépezet- nek“ képzeljük el, annak fűtése az egyenlítő körül történik és a sarkok felé a meleg hatása egyre csökken. Ebből következik, hogy földünkön kétféle áramlat uralkodik éspedig egy melegáram az egyenlítőtől a sarkok felé és egy hidegáram a sarkoktól az egyenlí tőig. Ez nem csupán szürke elképzelés, mert ezek az áramlások tényleg megfigyelhetők pl. a trópusi tengerek passzátszelei formájában. Az időjárás tehát nem egyéb, [mint kétféle áramlások állandó harca. az időjárásról Sajnos, a különféle természeti adottságok, tengerek, folyók és völgyek, a kontinenseken belül az időjárást nagy mértékben befolyásolják. Ennek ellenére a meteorológusok fáradságot nem kímélve a különböző állomásokon végzett megfigyelésekkel, sztratoszférarepülésekbel, stb. igyekeznek az időjárást a lehetőség szerint tlőre is megállapítani. Úgyszintén megfelelnek a valóságnak egyes a nép száján élő időjárási megfigyelések, így pl. a „fagyosszentek“, amelyek tudvalevőleg évente kisebb eltérésekkel pontosan megismétlődnek. A rendkívül hideg telek tudományos megfigyelések szerint a légáramlások körforgási zavaraira vezethetők vissza. Egri tárgyú képekről rendez kiállítást Hamza Tibor festőművész A rendkívüli érdekességű és értékű kiállítás április 30-én nyílik meg és két hétig tekinthető meg Néhány nap múlva egy érdekességében és értékében egyaránt különös képkiállitás nyílik meg Egerben a Kaszinó nagytermében. Hamza Tibor, az egri érseki tanítóképző festőművész tanára rendez njabb kiállítást s ezúttal kizárólag egri tárgyú képeket mutat be. Legutóbb orosz tárgyú képei keltettek nagy feltűnést s arattak komoly sikert Hamza Tibornak. Az orosz frontról, az orosz tájakról és népéről kelt benyomásai után a város műértó közönsége érdeklődéssel várja, milyen képekben, a művészet milyen ihletésével tükröződnek vissza azok a benyomások, a- melyeket Hamza Tibor, mint egri születésű festő lelke legmélyéről hoz fel. A kiállítás április 30.-án vasárnap délelőtt nyílik meg és májas 15.-én zárul be. Hines cím és uóuariassági szólásforma a uármegyei és községi ügyoitelben Fontos miniszteri rendelet a községi igazgatás egyszerűsítéséről VitőzEadre László belügyi államtitkár aláírásával a hivatalos lapban belügyminiszteri rendelet jelent meg a vármegyei és községi ügyvitel tehermentesítése érdekében. A rendelet szerint az ügyintézésből ki kell küszöbölni minden olyan mozzanatot, amelynek az ügyek megfelelő vitele szempontjából kü. lönös jelentősége nincsen. Előírja a rendelet a rövidítéseket, az iktatás egyszerűsítését, a felesleges munka mellőzését. Az írásbeli ügyintézésnél minden felesleges címzést (nagyméltóságú, méltóságos, nagyságos, tekintetes) és minden felesleges udvariassági szólásformát kerülni kell. Ezt a szabályt a jövőben a legszigorúbban be kell tartani, a címzéseket és az udvarias- sági szólásformákat el kell hagyni. Szokás volt eddig, hogy a főszolgabíró az általa kiadandó határozatokat, intézkedéseket és egyéb felhívásokat a községi jegyzővel készítteti el, vagy pedig határozatait egy példányban adja ki és a községre hárul a sokszorosítás feladata. Az ilyesmit azonnal meg kell szüntetni. Minden hatóság maga végezze el az ügy intézésével kap- csolato8 összes írásbeli tennivalókat. Szabályozza a rendelet a sürgető jelzésű iratok kezelését és kimondja, hogy az azonnal végrehajtó intézkedéseket távbeszélő, vagy táviró felhasználásával kell megtenni. A községi ügyintézésnél is köny- nyitést ír elő a rendelet. A feleslegesnek mutatkozó kísérő jelentések alól mentesíti a jegyzőket s ugyancsak feleslegesnek minősíti a le-