Eger - hetente négyszer, 1944
1944-04-01 / 51. szám
3 E G E K 1944 április 1. Rövid beszélgetés az oltóvízről és homokról. Vissza az őskereszténységhez! A pápa hamvazószerdán fogadta Róma templomainak nagyböjti szónokait. 55 perces beszédet intézett hozzájuk s a hitben és erkölcsben való megújulás útját e szavakkal jelölte ki: „Vissza az őskeresztény- séghez!“ A nagyböjti szónokoknak már csak két beszédjük van hátra: virágvasárnapon és nagypénteken. Ugyan sikerült-e hallgatóik számára feloldaniok a cselekvésnek e tömör képletét: Vissza az őskereszténységhez ! ? Ügy látszik egyébként, mintha a történelemnek láthatatlan erői is terelgetnének bennünket e visszatérés irányába. Szinte szembeszökően állnak elénk bizonyos párhuzamok, kanyarvonalak, s ezek mind az őskeresztény időkre emlékeztetnek bennünket. Itt van pl. a történelmi kor forduló. Mint akkor, most is új Európa készül. Éles törések, véres küzdelmek, népeket elnyelő mély .szakadékok, az eltakarítandó romok helyén maradt tabula rasa mind azt sejtetik velünk, hogy a háború után valami egészen új világ következik. A lelkek mutatkozó fáradtsága, — már évtizedekkel ezelőtt — a népeknek végső erőket érintő összeszedettsége, sereglése, valaminek befejezéséről, illetve valami új kezdetről beszél. Tacitus leírja Germania c. könyvében, hogy mikor az öles germánok kiléptek az erdőkből hatalmas pajzzsal és dárdákkal, a határon őrtálló római légionáriusok sírva dobálták el fegyvereiket és menekültek. Ezek voltak a római birodalom végnapjai. Ha nem is hasonlít, de a jelen erre emlékeztet egy-más dologban: A behemót orosz megjelenik Európa határán s népeit majdnemhogy készületlenül találja és szuggesztiója nem egy népnek elvette a bátorságát. Ha össze nem szedjük magunkat, megint megérjük Európa végnapjait, de az új Európában nem lesz köszönet. Az őskeresztény időkre emlékeztet azután a halál közelsége. A föld alatt, légoltalmi óvóhelyeken mentjük puszta életünket, akárcsak a keresztények a katakombákban. Hősök, vértanúk, ártatlan polgári áldozatok hamvain, csontjain tapo- dunk, mint egykor a katakombák népe. Sötét folyosókon vértanúk Birfülkéi között tapogatódzva bolyongott és kereste a világosságot. Az idők parancsa akkor is, most is életünk nagylelkű önfeláldozására szólít fel legszentebb eszményeinkért. Azonban két lényeges vonás hiányzik még ahhoz, hogy méltók legyünk az első idők keresztényeihez. Az első: Krisztus személyének lelkűnkhöz való közelsége, a második: a páratlan testvéri szeretet, amiben az első keresztények összeforrtak. Az öskereszténységet Krisztus személyének élményszerü közelsége tette meleggé. Róla beszéltek, róla álmodtak hi ányzó legendákat, szavait ismételgették, az evangéliumot közösben olvasták mindennap, homiliákban magyarázták. S naponta összejőve emlékezetére szentmisét mondtak és hallgattak, minden szentmisén megáldoztak s a hionn maradt betegeknek kis kosárban és üvegecskében vitték haza valóságos testét és vérét. * * * Az őskeresztények előnyben vol- tak-e velünk szemben, mikor Krisztust nézték? Igen, mert 2000 év távolsága jobban szigetel, halkít és tompít, mint 2—300 esztendő. Az eleven szón, nemzedékeknek átadott friss emlékezésen keresztül több adat lett élménnyé, mint a holt betű által. A szentek, szinte mindennapi vértanúk felforralva, újra tüzesítve élték eléjük az evangélium értelmét, Jézus példáját. Ha ez így van, akkor nekünk még az őskeresztényeknél is szorgalmasabban kell elővennünk az evangéliumokat, Jézus életét színesen, részletesen kell ismernüuk. Nem elég, hogy nagyszerű érvekkel tudjuk megvédeni szent személy- ségét, istenségét. A lélek áhítata nem a csupán bebizonyított, hanem az átélt, mélységeiben átgondolt igazságokon tud felgyulladni. Végeredményben pedig az őskeresztényeknek velünk szembeni előnye is nagyban lecsökken, ha arra gondolunk, hogy vértanúik, szentjeik a miéink is. Szorgalmasan leírták végső szavaikat, életük hősies tényeit, kortársaik megilletődését. Azután a homiliás élőszó is megsokasodott a földkerekségen. A szószéken Szent Péter és Pál utódai szólnak. Bár minél egyszerűbben tennék. A családnál, könyvtárakból nem volna szabad tehát hiányoznia a Szentírásnak, Szentek életének, jó egyháztörténelmi olvasmánynak. S vasárnaponkint körül kell állni a szószékeket. S még egyet. Meg ne feledkezzünk a pompás liturgiáról, az egyház kétévezredes szertartásairól. Az egyházi év minden szertartásában Jézus életét jeleníti. Holnap kezdődik a nagyhét. Az egyház szinte megdöbbentő elevenséggel vetíti elénk Krisztus szenvedésének a részleteit. Szinte eláll a lélegzete bűnösnek és szenvedőnek, mikor ízekre szedett jelenetekben, a perceket számoló szívnek pihegésében eszmél Jézus Krisztus élő valóságáról. Tessék csak eljárni a nagyheti szertartásokra, lehetőleg jó vezérkönyvvel a kézben. Krisztus nélkül nincs tehát kereszténység. Krisztus személyének lelkűnkhöz való közelsége nélkül pedig nem lesz meleg az a kereszténység. A halál nélküle rémiiletes, a légoltalmi óvóhely borzalmas odú, életünk megkívánt feláldozása pedig értelmetlen, sőt őrület. Az első keresztényeket egybeforrasztó páratlan hittestvéri szeretet pedig (erről más alkalommal írunk,) kényszerű, lehetőleg kijátszott szolidaritásba merevedik s ki tudja, a sorsközösség súlya alatt micsoda át- kozódással keressük majd, hogy miért születtünk erre a világra? Dr. Eiss István. — Úgy tudom, télen, a fagyos idők alatt nem kellett oltóvizet tartani a padlásokon. Kötelező-e most ott a víz tárolása ? — Igen, a víztartó edényeket most már meg kell tölteni! A rendeletek úgy szólnak, hogy csak akkor nem kell vizet tartani a padlásokon levő oltóvíztartályokban, ha a külső hőmérséklet tartósan a fagypont alá süllyed, de március 15 e és november 1-e. között a víztárolás mindenképpen kötelező. — Tulajdonképpen .mennyi oltóvíz és oltóhomok tartása kötelező a padlástérben? — Erre nézve a rendeletek pontosan intézkednek. A mentőtüzvé- delem egyik igen pontos része a „padlástér tűzvédelmi felszerelés“. Egy 100 literes vagy két 50 literes szélesszájú víztartó edény, két veder, fél köbméter száraz homok és két lapát alkotja ennek egy egységét. A padlástér tűzvédelmi felszerelést úgy kell beszerezni önálló és házcsoportba beosztott házaknál egyaránt, hogy minden megkezdett 300 négyzetméter padlástér-területre egy egység jusson. Padlás hiányában tetőfeljáróként kell egy egységet beszerezni! — Nem jelent ez a víz- és homok-mennyiség olyan terhelést a padláson, hogy az a házra nézve káros volna? — Jól megépített és ép szerkezetekkel bíró háznál a menyezet ilyen megterhelése nem okozhat semmi bajt. Ha azonban óvatosak akarunk lenni, akkora víztartó edényt és homokot olyan részén — mindenesetre a feljárathoz közel, vagy onnan jól megközelíthe- tően — helyezzük el a padlásnak, ami alatt az épületnek tartófala van. Ha gyengébb a menyezet, pl. járásra is reng, akkor a terhelést osszuk meg: vegyünk inkább 50 literes edényeket, és az előirt homokot is rakjuk több kupacba. — Kinek kell a padlástér tűzvédelmi felszereléséről, tehát a víztartókról, vízről, homokról stb. gondoskodni? — Ez a tennivaló a háztulajdonos kötelessége. Ő természetesen megbízhatja ezzel a házfelügyelőt, vagy más alkalmazottját, megkérheti a lakóját, de a kötelességek mindenképpen a tulajdonost (kivételesen az épület fenntartására kötelezett egyéb személyt) terhelik. — És mit csináljak akkor, ha nem kapok a víz tartására alkalmas edényt? — Legelőször is szögezzük le, hogy a víztartókról már az 1941. évben kellett volna gondoskodni, ekkor pedig anyaghiányról még szó sem volt! Ha tehát ma valaki nem kap víztartályt, az illető magára vessen. Egyébként még most is lehet eredményt elérni: mert nem az a fontos, hogy miben tartjuk a vizet, minden régi, de kijavított dézsa, teknő stb. megfelel a célnak, fontos csak az, hogy legyen víz, és pedig minél több, annál jobb! — Elég ez az előírt oltóvíz egy komolyabb tűzesetnél? —: Hát bizony a megadott víz- mennyiség a szükséglet legalsó határa. Ennél sokkal több vizet célszerű tartaui a házban, mert a tapasztalat szerint a bekövetkező légitámadás alkalmával a vízvezeték könnyen megsérül, megszűnik onnan a vízszolgáltatás és így a készenléti oltóvízből és homokból lehet sok, de túlsók sohasem lesz! Legyen tehát az udvaron hordókban, a lakásokban fürdőkádban, bekövetkező bombázások esetén minden más edényben, vedrekben, stb., mindenütt víz! — Hallottam valamit, hogy a lakásokban is kell oltóhomokot tartani. Igaz ez? — Igen, abból a célból, hogy a tűzoltáshoz használható homok mindenütt kéznél legyen, a honvédelmi miniszter rendelete értelmében minden lakóházban és -egyéb épületben a szobák száma, illetőleg az alapterület minden 30 négyzetmétere után számítva egy-egy (legalább 5 kg. súlyú) homokos zacskót is kell tartani közvetlen a bejárat közelében. Homokhiány esetén a zacskót porrátört száraz földdel is meg lehet tölteni. Persze ez a kötelező homokmennyiség is olyan, aminél kevesebbet nem, de aminél sokkal többet kívánatos a házban készenlétben tartani. — És máshol már csak nem szükséges oltóvíz, vagy homok? — De bizony épen most kaptuk meg a rendelkezést: a légiháború legújabb tapasztalatai alapján az óvóhelyen is kell február óta oltóvizet és homokot elhelyezni. A rendelet szerint minden óvóhelyen legyen legalább 100 liter víz, szélesszájú edényekben, hozzá két veder és annyiszor 5 kg oltóhomok, zacskókban, ahány emeletsor (a földszint is egy emeletsornak számít) és lépcsőház van az épületben. — Köszönöm a szíves felvilágosítást, mostmár sietek haza, hogy mindent rendbehozzak, mert házcsoport-parancsnokunk biztosan jön ellenőrizni bennünket! — A sietség nem fog ártani; de egy dolgot ne felejtsünk el! A légoltalmat — így az oltóvíz és oltóhomok beszerzést is — nem azért csináljuk, mert azt ellenőrzik. A magyar légoltalom az egész ország biztonságát szolgálja és megfelelő végrehajtástól függ egy esetleges légitámadás alkalmával saját magunk, családunk és a városban lakók élete és vagyonbiztonsága. Ezért pedig semmi fáradság, semmi áldozat nem sok! H S. fT)it mutat az ország műveltségi fokmérője? A Magyar Statisztikai Szemle most megjelent legújabb számában dr. Szathmári Gábor figyelemreméltó tanulmányban dolgozta fel az 1941. évi népszámlálás úgynevezett műveltségi adatait. A tanulmány rámutat arra, hogy statisztikailag is észlelhető általános műveltségi fokmérő kettő van: az írni-olvasni tudás és az iskolai végzettség. Az előbbi a műveltség legelemibb fokmérője, amely még távolról sem enged bepillantást az egyén szellemi képzettségébe. Az iskolai végzettség hasonlóképen az egyén műveltségének csak az iskolai bizo-
