Eger - hetente négyszer, 1944
1944-03-11 / 40. szám
SS E G E H 1944. március 11. jelképe. A történelem ma népeket kap fel és zavar szét, hogy a világ más tájain tegye le roncsaikat. Nagykálló magyar programm ebben a válságban s annyit jelent: megkapaszkodni a földben és megvédeni, megtartani minden rögét. Bizonyos, hogy vasárnap a vezető és a vezetett termékeny, lelkes találkozása lesz. Ä város polgármesterének felhívása a háztulajdonosokhoz Dr. Kálnoky István polgármester I tulajdonosokat, hogy házaikat va- dr. Kállay Miklós miniszterelnök I sárnap lobogózzák fel. látogatása alkalmából felkéri a ház- * — Szülők iskolája fl hanyag és lusta gyermek Irta: Somos Lajos dr. III. A gyermek erős fogadása, hogy ezentúl becsületesen megmond otthon minden leckét és megtanul minden feladatot, jóhiszemű elhatározáson szokott alapulni, hiszen sen- kisem szereti, ha elégedetlenkednek vele és folyton fenyegetik. Hiába volt azonban erős és őszinte az elhatározás, csakhamar tapasztalni fogjuk, hogy a gyermek visszaesik hibáiba. Hogyan ítéljük a visszaesést, vájjon úgy, hogy a gyermek semmit sem ad a fogadásra, hogy nincs becsületérzése? Látszólag ezt kell gondolni róla, mert Ígéretét nem tartotta meg, valójában mégis másként kell megítélnünk a dolgot. Gondoljunk ilyenkor magunkra és vegyük figyelembe, hogy mi, felnőttek, akik erős akarattal és a dolog tiszta megítélésének képességével rendelkezünk, milyen nehezen tudunk elhatározásainknak, fogadásainknak eleget tenni. Hányszor van úgy, hogy világosan és határozottan átéljük, hogy valamely cselekedetünk vagy mulasztásunk szöges ellentétben van fogadásunkkal és szándékainkkal, mégsem tudunk hűek maradni hozzá. Mennyire inkább elköveti az első hibát ígérete ellen a gyermek, aki még nem tud eléggé számolni sem idejével, sem erejével, sem feladata nehézségeivel. Bizonyosak lehetünk benne, hogy a játszadozó gyermeknek szándékában van leckéjét megtanulni, ha majd befejezte játékát. Időszemléletének gyarlósága és a feladatainak le- mérésében mutatkozó gyálmoltalan- sága miatt nem is gondol arra, hogy játéka és szórakozása oly hosszúra nyúlik, hogy már nem lesz ideje a tanulásra. Azt sem veszi számításba, hogy más dolgok is akadályozhatják a késői tanulásban. Ennek igazolására azokat a megfigyeléseket hozzuk fel, amelyek szerint a leckéjével elmaradt gyermek nem tud addig lefeküdni, amíg valamennyire nem pótolta délutáni mulasztását. Mindez arra figyelmeztet bennünket, nevelőket, hogy a hanyagságból kiemelkedni akaró gyermeket ne hagyjuk magára erőfeszítéseiben. Ne higyjük, hogy a jószándék elegendő ahhoz, hogy a kötelességeit elhanyagoló gyermek egyik napról a másikra meg tudjon változni, csak akarnia kell. Nagyon könnyű volna ebben az esetben megvalósítani az eszményi ember álmát. Segítenünk kell a gyermeken, hogy ígéretét megtarthassa. Készítsünk számára munkatervet és ennek megvalósításában ellenőrizzük. Ha szükséges, segítsünk neki a tanulásban, magyarázzuk meg a meg nem értett dolgokat. Úgy irányítsuk az életét, hogy az ígéret után határozott javulás mutatkozzék tanulásában, és ezt a javulást, mint jószándékú törekvése eredményét sikerként könyveljük el. Ne csak magunkban és egymás között állapítsuk meg, hogy a gyermek sikeresen állja ígéretét, neki is mondjuk meg alkalmas pillanatban. Az elismerés új erőt ad a további kitartáshoz. A szülőknek joguk van testi fenyíték alkalmazására is. Mint nevelő eszközt csak utolsó helyen és végső esetben ajánlhatjuk. Ha alkalmazására kerül is a sor, inkább csak jelképes esemény maradjon, amelynek nem a testi, hanem a lelki hatása az erősebb. A pofon nem illő a gyermekhez és nem illő a szülőkhöz. A jobb érzésű gyermekben dacot vált ki, és nem buzgóságot. Ezen ne is csodálkozzunk, mert az ember ösztönösen is érzi, hogy az arc a lélek tükre, ezért minden ütés, amely az arcot éri, súlyosan érinti magát a lelket is. A tehetetlen embert megalázza, az erőset felbátorítja és megtorlásra készteti. A gyermek csak megalázást érezhet a pofon után, föltéve, hogy még nem szokott hozzá a durva cselekményekhez. Különösen megalázó a pofon, ha leánygyermeket ér. A megpálcázás és a módjával adott „nyakleves“ mint testi fenyíték nem végez olyan roncsoló munkát a lélekben, mint a pofon, ezért alkalmazása ellen nem emelhető kifogás. Az éheztetés és általában az ételnek olyan megvonása, amely a szervezet utánpótlását akadályozza, a legkegyetlenebb eszköz, amelyet a gyermekkel szemben alkalmazni lehet. Értelmes és a gyermekek sorsáért felelősséget érző szülők nem is alkalmazzák ezt a büntető eszközt. A gyermeknek szüksége van a táplálékra, hogy jól fejlődhessék. Sem az ebédtől, sem a vacsorától nem foszthatjuk meg. Azt azonban megtehetjük, hogy a leckéjét el nem végző gyermeknek a vacsoránál nem adunk valamely inyenc-étel- ből. Lakjék jól kevésbbé kedvelt főzelékből. ínyenc-ételeknek a megvonásával el lehet érni, hogy a gyermek vacsorára mindén leckéjét megtanulja. Előfordul, hogy a türelmetlen szülők akkor verik meg a gyermeket, amikor tanulás közben segíteni próbálnak. Szeretnék, ha magyarázatukat egy-kettőre felfognák és az együtt olvasott leckét azonnal tudnák. Sehogy- sem értik, hogy amit ők olyan világosan elmagyaráznak, vagy amit a gyermekkel tanulva hamarosan emlékezetbe vésnek, sehogysem akar a gyermek fejébe menni. Az ő képességeit a magukéhoz mérik, de nem gondolnak arra, hogy amíg ők a segítésben buzgólkodnak, addig a gyermek egész sor kényelmetlen érzelmekkel telítődik, nem egyszer a keserűség és a félelem szorongatja torkukat. A segítésnek ugyanis szemrehányás, szidás, méltatlan- kodás, ideges kifakadás, türelmetlen sürgetés, itt-ott még ütlegelés is szoktak a kisérő jelenségei lenni. Nem csoda, ha ebben a helyzetben a gyermek érdeklődése nem any- nyira a leckére, mint inkább a tanulásban „segítő“ szülők mozdulataira és a hangerő emelkedésére irányul. Az ilyen segítség határozottan kártékony. (Folytatjuk.) ÉN NEM VESZÍTHETEK! Ez a mondás hangzik fel unos- untalan, közel és távol e honban. Érdemes eltöprengeni felette. Mi ez a kifejezés? Bűvös ige, mely bajainktól azonnal megment; megker- gült agyak rögeszméje; vagy valami diadalmas új világnézet jelszava, amely új és jobb gazdasági vagy társadalmi rendet teremt? Mert ezt halljuk lépten-nyomon. Ezzel mentegetődzik, udvarias váll- vonogatás mellett, az a kereskedő, aki történetesen a hasznavehetetlen árut visszavenni nem akarja; ezt hajtogatták a minap lefogott pesti szabók, akik szemrebbenés nélkül elkértek a 40 pengős szövetből készült ruháért csekély kétezret; ezt mondja a derék falusi nénike, aki egy pár liba árából akarja kihozni a magatermesztette takarmány legmagasabb fekete-árát, na és még hozzá egy kéthavi költségrevalót is, ami úgy a ház körül akad. így érvel a fuvaros — tisztelet a kivételnek — aki, bár csak úgy mellékesen fuvaroz, (hogy az ipar után ne adózzék), de azért a napi 100 pengő bevételhez szabja meg az árait és az abroncsvas és a patkó árakra hivatkozással, de fejedelmi öntudattal dobálja le az utcára azt az ötmázsa tüzelőanyagot, amit csak kivételes kegyből, és úgy mellékesen újabb tiz pengőcskéért hajlandó, mondjuk negyedórái munkával, a kamrába behordani. Azok pedig, akiknek elegendő pénzük van, vagy munkaerejük, szintén nem akarnak veszíteni. ítt is ■ sok a kivétel, de most nem ezekről van szó! Akinek pénze van, esztelenül árut halmoz és így elvonja azt attól, akinek igazán szüksége van rá; ugyanakkor pénzének felét, háromnegyedrészét már előre kidobja az ablakon. Akik nem spekulálnak, azok közül az egyik nem akar veszíteni megszokott nyugalmából, kényelmes életmódjából, kedvteléseiből, szórakozásaiból, fiatalságából vagy öregségéből. A másikat a jobb kereseti viszonyok csábítják arra, hogy az eddiginél kényelmesebben éljen, munkaerejét kevésbbé használja ki, mert hát — a&infc mondják — a több keresettel úgysem szerezheti be azt amit kíván. Amikor tehát ezek a mai súlyos idők követelményeivel találják magukat szemben, — mert ma nagyon sok mindenről le kell mondani kényelemben, lelki nyugalomban, táplálkozásban, ruházkodásban, szórakozásban, a csak önmagáért-élésben, — amikor mindannyiunk közös érdeke újabb és újabb terheket rak az egyén vállára: e követelésekre szinte automatikusan csendül fel ezeknek körében a válasz: hát én csak nem veszíthetek ?! Pedig ahol igy van, nagyon nem jói van igy! Mert ezek a veszíteni nemakarók bizonyosan nem veszik észre, hogy az ilyen gondolkodásmód és magatartás milyen mérhetetlen veszedelmet jelent gazdasági életünk rendjére és ezzel a társadalom nyugodt életére! Nem gondolják meg, hogy az ő magatartásuk pénzünknek az országon belüli vásárlóerejét miképen csökkenti, hogy ennek következtében mennyire nő a mind súlyosabb és súlyosabb létfeltételek közé kerülő magyar testvéreink száma. Ezzel pedig együtt jár a gond, az elégedetlenség, a munkakedv és a termelés csökkenése, a belső nyugalom megzavarása és a szilárd bizalom megingása abban, hogy a mai világégésben ránkhá- ramlott nagy erőpróbát sikeresen kiálljuk. Nem gondolják meg azok, hogy ugyanakkor, amikor mellüket verik, hogy ők igazán jó magyar emberek: mindnyájunk halálos ellenségének nyújtanak segítő kezet! Aki az országot gyengíti, az ellenséget erősíti. Vájjon mi lehet mindennek oka? Az emberek sokaságában talán valami vak önzés-járvány terjedt el? Nem hihető. Hiszen, bár minden társadalomnak meg van a több-kevesebb salakja, de ennyi mégsem akadhat a magyar nemzet, keresztény erkölcsű és becsületes jellemű tagjai között. Más ok lehet itt: a bizalmatlanság. Mintha egyesek lelkében még mindig ott fújna a gyászos emlékű 1918-as összeomlás fagyasztó szele! Azé a korszaké, amikor minden bizonytalanná vált és amikor az önfeláldozókon és a becsületeseken, az árulás, az erőszak, az aljasság és az önzés diadalmaskodott. Ezek a rossz emlékek dermesztik meg sok megtévedt embertársunk lelkiismeretét és zavarják józan ítélőképességét. Pedig bizalmatlanságra nincs ok! Pénzünk megbecsülése a külföldön, bebizonyíthatóan, hónapról-hónapra emelkedik. Honvédségünk dicső és áldozatos harcokban megállta a próbát, és lélekben, fegyverben ma erősebben áll készen mint valaha. Ifjúságunk ma vértezettebb a félrevezetésekkel szemben, mint azelőtt. Az isteni Gondviselés ma is felettünk őrködik, ha mi nem válunk méltatlanná arra. — Vonjuk le a tanulságokat ! Bizony a langyos tavaszi eső után ne csak a földbe vessünk magot, de a bizalmátlankodÖk és hideglelősök leikébe is vessük el azt az iga- ságot: áldozatok nélkül nincsen érdem, eredmény, áldás és élet! Aki pedig semmit sem akar elveszíteni, az bizonyosan mindent elveszít, nemcsak a vagyont és életet, hanem annál többet, a hazát, a becsületet, a lelket! Ezekután már könnyű a számvetés. Dr. Schönvitzky Bertalan. — Az egri ggóggszertárak él jeli szolgálata március hó 11 én estétől március hó 18 8n reggelig Velcsey gyógyszertára, Hunyadi-tér 3. sz.
