Eger - hetente négyszer, 1943/2
1943-12-11 / 196. szám
2 EGEK 1943. december 11. TALÁLKOZTAM AZ ÖSMEBETLEN VÁNDORRAL Hétfő óta kerestem, s végre tegnap ráakadtam azösmeretlen Vándorra. Az Érsekkert mögött sétált, a patak mentén s fürkészve nézte a vizet, meg a füzeket. Azt leste, hogy megjöttek-e északról a csonttollú madarak. Tavaly ilyenkor már itt stirrogtak s úgy repültek a patak hosszában, mint a kifaszített drót a víz fölött. Nékem épen kapóra jött a csonttollú madár ahhoz, amit mondani akartam. — Milyen az a csonttollú madár? Ugye, nincs pihéje, s csörög, mikor repül? — Dehogy csörög! Az mese, hogy csontból van a tolís. Észak- európában lakik, nálunk csak téli vendég, s nagyon is puha, meleg a tollruhája. Ez a fordulat nem kedvezett ugyan, de most már nem volt számomra visszatérés g menten belevágtam : — Di az a cikk, amit hétfőn írtál a karácsonyi vásárról, az nagyon is csonttollú írás volt! Néhol bizony hasított s az érdekeltek vegyes érzelmekkel olvasták! Erre mosolygott, mint aki többet tud nálam a dologról: Csonttolla írás? Másvalaki azt mondta, hogy cinikus, a harmadik meg, hogy ka* maszos. Hát láttál te már csonttollú cinikus kamaszt? Egyébként megvallom neked, hogy játékból írtam. — Iakább látod, valami komoly, bókokkal teli feldicsérő riportot kellett volna írnod! — Nézd, én azt Írtam, amit láttam: hogy ők is játszanak. Játszottak „bótosdil“, reklámosdit, a vevők meg kérették magukat, az egyik tréfásan parancsolt, a másik meg tréfásan kiszolgált. Nem volt ott kegyelmes asszony, vagy méltósá- gos ur, csak játszótárs. A játék hangulata engem is elfogott s ügy Írtam. — Hogy mondhatod azt & vásárt játéknak? Éppen akikről írtái, abban a zűrzavarban erejük fogytáig lótottak, futottak, majd leroskadtak. 31 000 P-ős vásárt lebonyolítani éppen nem játék! — Látom, nem tudod, mi a játék igazában. Nagyon is komoly dolog! Figyeld meg a gyereket: hogy ugrik, birkózik, fut a végső kifulladásig, erejének szinte végső bevetésével, de nevet, még akkor is, mikor elterül a földön. Parancsszóra meg nem tenné, de mert játék, fel se veszi a fáradságot. — S ti nem is tudjátok, hogy az embernek alaptermészete a játékos ösztön. Hasonlít az Istenhez, ö is játszva ront, vagy teremt, s sziaes, változatos gondolatait valósítja szüntelen és fáradhatatlanak — A komoly, robotoló ember is játszik? S hasonlít Istenhez? — Ha játékosan fogja fel a munkát, hivatását, robotos nem lesz belőle. Mikor a tudós a laboratóriumban űzi a titkot, ha játékosan fogja fel, nem sajnál napot és éjszakát. Másként pedig egyszer türelmetlen pillanatában fölrúgja az egészet. Az orvosi gyógyító türelem titka a játék beteggel, baktériummal. A nevelés, szántás-vetésnél szintén. — Mi a felnőtt embernél a játékos lelkűiét titka? — Az, ami a gyermeknél. Először is magáról, kényelméről, önzéséről megfeledkezve fenntartás nélkül belevetnie magát a munkába. Ciak az ilyen ember élvezi a hivatását, s nem érzi a fáradságot. Másodszor kell aztán még valami, de ez a felnőtteknél nehezebben megy, mint a gyermeknél. — Ez pedig a legfőbb a játékban. A gyermek ugyanis azért tudja magát átadni a- játék örömeinek, amitói aztán nem érez fáradtságot, mert abban a biztos hitben ringatózik, hogy nem messze a játszótértől félig nyitott ajtó, vagy ablak mögül édes szülőjének a szeme vigyáz rá, s rögtön jön, ha rossz gyerek, vagy hamis kutya közeledik. S ebben az édes tudatban, hogy semmi baj nem érheti, semmit nem veszíthet, játszik önfeledten, míg csak ki nem szóinak: Édes fim, gyere be, esteledik, elég volt máraI — Ezt az önátadást és ráhagyat- kozást kell a gyermekektől eltanulnunk. Jézüs gyakran példázta előttünk őket, s mondta, hogy legyünk hasonlók hozzunk. S játsszunk mi is hivatásnak szerepében, belemenősen, önfeledten, Istenre hagyatkozva, míg egyszer ki nem szól az ismerős hang a félig nyitott ajtón: kisfiam, gyere be, esteledik, elég volt mára! — ösmeretlen Vándor, nem tudom, olvastad e Rsjniss cikkét, amelyben az egyik híres ellenzéki vezér- politikus felszólalása előtti pillanatot örökíti meg a költségvetési vita során. S ő ezt a pillanatot, meg a magyar jelent zordonnak találta. „A gyönyörű terem magas ablakainak üvegtábláin köd és napfény birkózik a novemberi elrendeltség- gel, mintha jó magyar emberek lelki vívódását és iránykeresését példázná a kegyetlen világfordnló legsúlyosabb napjaiban. Fények és árnyak cikáznak a rejtett jövendő falán is, és de gyötrő gond, a sors kezének Írásjeleit keresni gyorsan váltakozó vetüieteiben !* — írja. Mit szólsz ehhez ? Hogy egyezteted ősz- sze játékelméleteddel? — Nézd, nem szeretem a tragikus pózokat s beállításokat. Nem szeretem, mert nem hiszek az Über- menschbea, aki a végzet árnyai előtt emberfölöttire megnő. Bármilyen komolyra is fordul a sorsnak, maradjon meg játéknak, ne végzetnek. A játék is lehet halálosan komoly, kányszor jártunk így gyermekkorunkban. De félelmet nem éreztünk, mart tudtuk, hogy végeredményben nem veszítünk semmit. Atyánk vigyáz reánk, s ha este lesz hív, s holnap kezdődik újra minden. Nem hiszek az Übermenscbben, a játékelméleiben. A félelem, ha nem is veri le lábáról az Übermen ehet, de képzeletét lefoglalja, lelkét vakmerőségre ragadja, kedélyét leszűkíti, s a játszótér képzete kutyaszorítóvá torzul. A németi k most igazán élet-halál harcukat vivják, s művészeik, rádiók folyton csak zenéinak, s nem éppan az Istenek alkonyát, hanam könnyű, játékos melódiákkal próbálják feloldani a lélek rettegéseit. A játékban feloldott lélek és kedély leleményesebb, kitartóbb, s az ntolsó pillanatig küzd, mert még az elvesztett játéknak is látja végsó értelmét. — Érdekes dolgokat mondasz. No és mit üzensz a karácsonyi vásárosoknak ? *— Mondd meg nekik, hogy olyan kedvesek voltak, mint a játszó gyermek. Valóban játszottak, külőiben hogy bírták volna a lármát, füstöt, meleget, tolongást, izgatást, holide-holoda való futást ? S ebben az önfeledt, játékos pillanatban figyeltem meg őket, formákból, koturnusokból megoldódva, ahogy hajszolták a nagy játék karikáit a szegények örömére. Azt hiszem, igazat adsz most már te is nekem: a csonttollú madárnak meleg pihéje van, s nem csörög, mikor repül, éppenúgy fárasztó, munkás életünknek is színes, meleg lelke van: a játék. Azért nem robot, mikor visszük reggeltől estig. Dr. Kiss István. Szülök Iskolája A gyermek előkészítése az iskolai életre Irta : Dr. Somos Lajos. X. A reggeli elfogyasztásának körülményei aránylag nagyon sok családban kedvezőtlenek, pedig a gyermek iskolai munkája és általános fejlődése szempontjából igen nagy- jelentőségű, hogy a gyermek bőségesen és nyugodtan fogyassza el reggelijét. Ha az idő előrehaladt és a gyermek attól fél, hogy a kívánt időre nem ér az iskolába, kénytelen kapkodva enni, nem rágja meg rendesen a kenyeret, de az is előfordul, hogy rendes adagját nem tudja elfogyasztani. Ugyanez az eredmény, ha nem a gyermek aggodalmaskodik, hanem a szülők és ők sürgetik a gyermeket gyorsabb evésre. A sürgetés ideges feszültséget kelt a gyermekben, amely átterjedhet a gyomorra és belekre, aminek következtében csökken az étvágy. Ez magyarázza meg, hogy a nyári szünetben kifogástalan étvágyú gyermek az iskolai év megkezdése után nemsokára rosszul kezd enni. A reggeli- zésre szánt idő megállapításában vegyük figyelembe, hogy a gyermek a felnőttekhez viszonyítva lassan eszik és hogy ennek a lassúságnak megváltoztatása, illetőleg kiküszöbölése ideges sürgetésekkel nem történhetik meg kielégítő módon. Vagy elnagyoltan eszik a gyermek, vagy részben otthagyja ételét, ha hamarabb készen kell lennie. Az önállóságra nevelés azt kívánja, hogy az iskolás gyermek önállóan öltözködjék fel. Az ébresztéskor ezt a követelményt föltétlenül vegyük figyelembe és azzal_a megokolással, hogy majd segítünk neki ruháját felvenni és ezzel megrövidítjük a reggeli előkészület idejét, ne hosszabítsuk meg az ágyban heverést. Sokkal kényelmetlenebb felkelni az ágyból, ha ott kisért az a gondolat^ hátha még lehetne egy kicsit szundikálni. Az öltöztetésben való megokolatlan segítéstől azért is óvakodjuuk, mert ez kényelmesebbé teszi a gyermek előkészületét, ezért később is egész tudatosan fogja ezt igényelni, és csak azért sem akar majd gyakorlott lenni az önálló öltözésben, hogy mennél tovább élvezhesse a szülőkre való támaszkodás kényelmeit, annál tovább heverhessen az ágyban. Mennél lassabban készül el a gyermek, annál korábban költsük fel. Ha meg akarja rövidíteni a reggeli előkészület idejét, ezt azzal érje el, hogy minden mozgását meggyorsítja. A gyermek előkészületeit meggyorsíthatjuk, ha este lefekvéskor minden szükséges ruhadarabját egy helyre tétetjük és rendbe rakatjuk. A ruhadarabok szétszórása és keresgélése nagyon sok időt elrabol a gyermektől, és hangulatilag is kedvezőtlenül befolyásolja az egész házat. A sürgölődést és keresgélést rendszerint szidalmak szokták kísérni, amelyben keserű szemrehányások közepette emlékeztetik a gyermeket a rendetlenségére. Pedig ha jól meggondoljuk, a szemrehányások ugyanilyen joggal megilletik a gondviselőket is, mert hiszen a rendre szoktatás, a ruhadarabok lielyrerakatása az ő dolguk mindaddig, amíg a gyermek ellenőrzés nélkül is eleget tud tenni a követelményeknek. Azon a címen, hogy egyszer már megmondottuk a gyermeknek, hogy holmiját mindig tegye rendbe, a felelősség alól nem menthetjük fel magunkat, és azt nem háríthatjuk át a gyermekre. A szokások kialakulása ugyanis csak hosszú és következetes szoktatás eredménye lehet. (Folyt, köv.)
