Eger - hetente négyszer, 1943/2

1943-12-10 / 195. szám

i. Az Egri Érseki Uradalom gazdasági udvarában alma kicsinyben és nagyban eladó ___FIÚT---­* Uránia. Pénteken, csak 16 éven felülieknek: Feleség, Bókay János „Négy asszonyt szeretek" és „Feleség" cíaű színmüvéből készült film Jenny Jugóval. — SzombatoD, vasárnap, hétfőn, kedden és szer­dán Budapestet megelőzve: Lejtőn magyar-film és híradó. — Előadások kezdete hétköznapokon — kivéve szombatot — fél 6 és fél 7, — szombaton és vasárnap fél 3, fél 5 és fél 7 órakor. KÖZGAZDASÁG Borpiac. Somlóvásár hely. Az újborok már kiforrottak, szépen tisztulnak. A borpiacon a kereslet élénk, az árak emelkednek, a gazdák pedig tartóz­kodnak az eladástól. Eger. 'Eger területén a szüret befejezést nyert és általánosságban kielégítő volt mennyiségileg és mi­nőségileg. A minőség határozottan jobb, mint a multéví. A szőlő őszi munkái folyamatban vannak, vesz- szöik jól beérettek. A bor ára na­gyon szilárd, senki sem akar bort eladni, sőt még a gazdák igen nagy része vásárol. Az új borok ára fokon- kint 30—32 fillér között mozog. Gyöngyös. A kínálat némileg emelkedett, a kereslet nem csök­kent. Fehér borokért 30 — 33, piros­ért 25—29 fillért fizetnek fokon- kint. Heves.Őszi munkák serényen foly­nak. Tekintöttel az esős időjárásra, mindenki igyekszik szőlőjét beta­karni, mert félnek a beköszöntő fagytól. A borpiac élénk, a környé­ken nagy a muukáshiány. Abasár. Erős tempóban folyik a takarás, mivel beállt a gyengébb fagy. Az óbor ár* 5—6, újboré 3 50 —4 P literenkint nagyban. A ké­résiét élénk, a kínálat tartózkodó. Hirdessen az „EGEH“-ben Budapesti rádió-műsor Péntek, december 101 3130: Handszinterek földrajzi szem­mel. Ispánovits Sándor előadása. 4.20: Kamaraegyüttes. 5: Mecseki Rudolf és Szönyi Jenő kétzocgorás táncszámokat játszik. 3.20 : Vigasz­talás. Szitnyay Zoltán elbeszélése. 5.40: Rtivtl: Koucerírapszódia. S.&O: Sporteredmény eb. 6: Német hallgatóinknak. 6.20: Magyar ének — magyar lélek. Ádám Jenő nép- dalfélóráj*. 6 50: Hírek. 7 í Kas­télyból földmi vés üdülő. Közvetítés Osgya községből. 7.10: A Filhar­móniai Társaság hangversenye. — 7 56 : Krúdy Gyula királyregényei. Kárpáti Aurél beszél. 9,10 j Olasz és spanyol dalok. 9.40: Hí­rek. 1(1.10 s Hírek német, angol és francia nyelves. 10.431 Magyar nóták. 11.20 : Magyar operettdalok. 11.461 Hírek. Szombat, december 11. 6t Üzen az otthon. A Vöröske­reszt bajtársi rádiószolgálata. 6125) Ébresztő. — Torna. 6.45: Reggeli zene. Közben 71 Hírek. Közlemé­nyek. 8 ) Hírek német, román, szlo­vák, ruszin és szerb nyelven. 8.30: Weidiager Ede szalónzenekara. 9: Szórakoztató zene. 10: Hírek. iOilfi* A Rádióztnekar 11:10: Nemzet­közi vízjelzószolgálat. 11.151 Dal­műrészletek. 11.40; Cicera. Homo- ródi József előadása. (Felolvasás.) 12: Harangsző. — Himnusz. 12.10: A Melles Béla-zenekar műsora. 12.40: Hírek. 1.20: Időjelzés, víz­állásjelentés. 1 30: Honvédeink üzennek. A Vöröskereszt Bajtársi Rádiószolgálata. 2: Szórakoztató zene. 2.30: Hírek, műsorismertetés. 3: Filmdalok. 3.30: Csak mit (lent házilag. Szombathy Viktor vidám cstvegése. 4.10 : Műteremsarob. Lá­togatás Gl&tz Oszkár festőművész műtermében. 4.201 Orlay-tácczene- kar. 4.45 : Időjelzés, hírek, fi; Ma­gyar nóták. Tölgyessy Jfilia és Horti Lajos énekel, kíséri Gáspár Lajos cigányzenekara. 5.50: Hangképek innen onnan. 6.20: Basilides Mária énekel. 6.40: Külügyi tájékoztató. 6J0: Hírek. 7: Libanon, a Fehér­hegy ország*. Boldizsár Iván elő­adása. 7.15: A modern tánczeno szimfónibus formái. 8.10: 75 éves a nemzetiségi törvény. Dr. Csekey István egyetemi magántanár elő­adása. 8 30: Muzsikáló névjegyek. Híres belépők. 9.40: Hírek. 10.10 : Hírek német, angol és francia nyel­ven. 10.401 Ki mit szeret. 11.45: Hírek. Lapttüajdonos: EGEI LAPKIADÓ SZÖVETKEZET Felelős szerkesztő: DR. KAPOR ELEIK EB Felelős kí«dó: HADIL KÁROLY igazgató, Meghívó. A kereskedelmi részvénytársaság Tiszafüreden 1943. évi december hő 20-án este 1/a 6 órai kezdettel a Heves­megyei Takarékpénztár tiszafüredi fiókja helyiségében 1941/42. üzletévi rendes közgyűlését tért ja, melyre a részvényesek tisztelet­tel megbívatnak. Határozatképtelenség esetén a köz­gyűlés határnapja további 14 napra, vagyis 1944. január 3. tűzetik ki. Tiszafüred, 1943. december hó 6-án. az Igazgatóság. Tárggsorozat. 1. a közgyűlés megnyitása, határozat­képesség megállapítása, jegyzőkönyv- hitelesítők választass. 2. igazgató;ági és felügyelőbizottsági jelentések, zárszámadások előterjesz­tése, felmentvény iránti határozathoza­tal. 3. igazgatósági és felügyelőbizottsági tagok választása. 4. esetleg beadott indítványok tár­gyalása. Mérleg számla az 1941/42. üzleti évről 1942. június 30-án. VAGYON: In gatlanok P 36,078 37. Berendezés P 2,329-79, folyószámla adósok P 13.—, Átmeneti tételek P 87-50. Veszteség P 12,095-03 összesen P £0,603-69. TEHER: Alaptőke P 25,000-—, Folyószámla hi­telező P 25,603-69. összesen 50,603-69. Kelt Tiszafüreden, 1943. december 6. Dr. Hódy Béla s. k., dr. Ruttkay Elemér s. k., Kohlmann Lajos e. k. igazgatósági tagok. Szemerey László e. k., Tóth János s. k., Adorján Mihály s. k. felügyelő­bizottsági tagok. A mélyen tisztelt vevőink szíves figyelmét felhívjuk arra, hogy a jövőben tinta árut csak a régi üvegek beszolgáltatása ellenében tu­dunk kiszolgáltatni. Egri Kér. Sajtószövetkezet könyvkereskedése. Meghívó. A kereskedelmi részvénytársaság Tiszafüreden 1943. december hó 20-án este y27 órai kezdette! a Hevesmegyei Takarékpénztár tiszafüredi fiókjának helyiségében 1942/43. üzletévi rendes közgyűlését tartja, melyre a részvényesek tiszte­lettel meghívatnak. Határozatképtelenség esetén a köz­gyűlés határnapja további 14 napra, V8gyis 1944. január 3. tüzelik ki. Tiszafüred, 1943. december hó 6 én. az Igazgatóság. Tárggsorozat: 1. a közgyűlés megnyitása, határo­zatképesség megállapítása, jegyző­könyv hitelesítők választása. 2. igazgatósági és felügyelőbizottsági jelentések, zárszámadások előterjesz­tése, felmentvény iránti határozathoza­tal. 3. az alapszabályok 1—34 § áoak mó­dosítása. 4. esetleg beadott indítványok tár­gyalása. Mérleg számla: az 1942/43. üzleti évről 1943. június 30-án. VAGYON : In­gatlanok 36,078-37 P. Berendezés 2,329-79 P. Adósok 297.— P. Veszteség 11,898 53 P. Összesen. 50,603-69. TEHER: Alap tőke 25,060-- P. Hitelezők 25,603-69 P. Összesen 50,603-69 P, Kelt Tiszafüreden, 1943. december 6. Dr. Hódy Béla s. k., dr. Ruttkay Elemér s. k,, Kohlmann Lajos s. k. igazgatósági tagok. Tóth János s. k., Boross Lajos s. k., Juhász Péter s. k. felügyelőbizottsági tagok. Eger város Közellátási Hivatala. 1263/1943. Ke. Hirdetmény Értesítem a város közönségét, hogy a szőrmés apróbőrők (juh, Kecske, gida és báránybőrök) beszolgáltaiási köteles­ség alá tartoznak és a m klr. Ipari— anyaghivatal rendelkezése alspján semmi néven nevezendő apróbőrre bőrcserzést; engedély nera adható. Az ilyen apró­bőrök már f darabnál is zár alá vettnek tekintendők és beszolgáltatandók a ki­jelölt nyersbőrkereskédőnek. Eger város területére kijelölt nyersbőrkereskedó: Ma­lek József, Eger, Kistálysi utca 1. szám alatti lakos. Mindennemű visszaélés szi­gorú büntetést von maga után. Eger, 1943. december 1. Dr. Kálnoky István s. k. polgármester. Felhívás! Vess Mihály üzletét Eger, Tetemvár- h. 1. sz. alatt átvettem, fi hitelezők 8 na­pon belül jelentkezzenek, mert 8 napon túl semmi felelősség; t nem vállalok. Oláh Márton.-rKISHIRDETÉSs­Kishirdeté* (apróhirdetés) hétköz­nap szavanként 12 ML vasárnap sza­vanként 16 HU. (Vastag betűvel ízt dett szó kétszeresen lesz számitve.: B hirdetéseket kérjük naponts déi- 32 előtt 10 óráig leadni. RÁDIÓK javítása garanciával Basáknál, Kaszinó utca. Zongora, rövid, fekete eladó a Hang­szertelepen. HARISNYÁSZEMSZEDÉST tökéletesen végez géppel Bártfai Pál harisnyaszak- üzleíe, Eger, Széchenyi u 72. HASZNÁLT grammofonlemezekért ma­gas árakat fizet a Hangszertelep. Ka­szinó u. 4, HÁROM kát. hold szólóm megmunkálá­sát szokványba kiadnám. Kint lakással, Telekessy u. 1. EGY fellendülő, virágzó üzlethez tőkés­társakat, esetleg társat keresek kft. ala­pon. Cím a kiadóhivatalban. HASZNÁLT, törött gramafon lemezeket magas áron vásárol Busák Imre, Kaszinó­utca. KÉTSZOBÁS és mellékhelyiségből álló lakás könnyű feltételekkel kiadó. Cim a kiadóhivatalban. MAGÁNYOS nőnél külőnbejáratú búto­rozott szoba kiadó. Cim a kiadóhiyatel- ban. GŐZTÉGLAGYÁR bérbeadó 20, 53, 204 m. hold (utóbbi két résiben is) tanyás- birtokok Tiszafüred határában 2000 és 1200 P holdanként eladók. Tomanóczg Zoltán, Föidm. Min. által engedélyezett ingatl.-forg. irodája, Tiszafüred. JÓKARBfíN lévő használt szecskavágót és knkoricadarálót veszek. Cím a kiadó- hivatalban. EGYEDÁRflMU villanymotort váltóára­múra átcserélnék, Jakab, Dobó u. 5. GÉPKOCSIVEZETŐT azonnal felveszek. Cím a kiadóhivatalban. KERTÉSZÜVEG igénylők figyelmébe ajánlom, hogy szükségletük fedezése vé­gett, üzletemben összeírás végett 8 na­pon belül jelentkezzenek. Reskovits Mik­lós üvegüzlet, dr. Káílsy Zoltán u. 1. sz. (Urbán melle t.) Hirdetésével célt ér, ha az EGER-bea hirdet 1195) Kyorat&sta az Egyhéssnegüei Sseat Jáaoa-ayonid*, Eger. — Felélői ssooHlftigaxgató: RadU Károly

Next

/
Thumbnails
Contents