Eger - hetente négyszer, 1943/2

1943-12-10 / 195. szám

Eger, LTV. évfolyam, 195. szám, A ■ a 12 FILLÉ8 Péntek # Trianon 24, 1943. december 10, ELŐFIZETÉSI Difi egy hónapra 2 pengő, V* évre 6 P 60 fillér. — Egges szám árat hétköznap 12 fillér, vasárnap 16 fillér. POLITIKAI LAP, MEGJELENIK SETÉNKÉNT NÉGYSZER SZERKESZTŐSÉG: Líceum, fsz. 3. Tel 11. KIADÓHIVATAL: Egghm Szent János- Nyomda Telefon 176. Csekkszámla 54.S5L Törökország belépett a szövetségesek táborába, de nem hadviselő fél Támaszpontokat enged át a torok kormány az angolszászoknak? Ankara, december 10. Mtnensendzsoglu külügyminiszter a sajtó képviselőivel foJytafott be­szélgetésében egy véleményen volt azokkal, akik megállapítottak, hogy Törökország Kairóban tulajdonké­pen belépett a szövetségesek tábo­rába anélkül, hogy hadviselő fél lenne. A miniszter hangsúlyozta azt a szívélyességet, mely Roosevelt, és Inösü között azonaal megnyilvá­nult. Mondhatom, jelentette ki a török külügyminiszter, teljesen meg­értjük Amerikád, o;ztjuk a szövet­ségesek elképzeléseit, azonban sem­miféle okmányt nem írtunk alá. Az egyetértés sokkal bizalmasabb le­het, mintha okmányon feküdne. A Daily Mail véleménye szerint Törökország valószínűleg támasz­pontokat enged át a szövetsége­seknek. rozásávsl kapcsolatban a polgári büntetőbíróságok hatáskörébe tar­tozó ügyekben az igazságügyim- niszter, a rendőri büutetőbirőságok hatáskörébe tjrtozó kihágások kö­rében a belügyminiszter végrehaj­tási utasítást adott ki. Mindkét miniszteri rendelet meg­említi. hogy a kegyelemben része­sülés feltételéül megállapított ka­tonai szolgálat alatt a hadkötele­zettség alapján teljesített bármilyen szolgálatot kell érteni s ennek kö­rébe esik a hivatásos szolgálat, továbbá a nemhiv&tásos állomány­ban mind a rendes tényleges, tar­talék! vagy póttartalékí szolgálat alapján, mind egyéb címen bárhol teljesített bármilyen — akár fegy­veres, akár kisegítő vagy egyéb természetű — tényleges szolgálat. Tizennégyezer tag képuiseletében száz egyesület uezetője jelent meg a Társadalmi Egyesületek munka­közösségének értekezletén A németek feladtak ugyan egyes területrészeket, de figyelmüket ú| érék kiképzésére fordítják Rz NTI katonai szakértője ismét céloz az új német fegyverekre A Német Távirati Iroda katonai szakértője foglalkozik a keleti arc­vonal eseményeivel és a japán he'y- zettel. Megállapítja, hogy bár a németek és a jspánok bizonyos részeket feladtak az elfoglalt terü­letekből, minden figyelmüket új erők kiképzésére és új harci eszközök gyártására fordítják,amelyek alkal­mazása súlyos, sőt esetleg katasz­trófád lesz a szövetséges angol­szászokra. Ami Japánt illeti, tengeri csapásai Amerika nagy veréségét jelentik. Németország nagyon mér­sékelten bánt tartalékaival s ezt az egy év óta tartó politikát az ellen­fél elfelejti mérlegelni.Németország tudja, hogy nagy katonai események következnek, keletről, délről és nyu­gatról, da az új német fegyverek, amelyekről nemrégiben emlékezett meg egy közíró, felvetik maid az angolszászokban a kérdést: Vájjon meddig lehet kibirni az ilyen háborút. A kormányzó kiterjesztette az amnesztiát A múlt év október 21-én kelt legfelsőbb elhatározásával Magyar- szág kormányzója katonai érdemek­ért amnesztiát engedélyezett. A hivatalos lap legújabb száma közli a kormányzó nj legfelső el­határozását, amely & tavalyi am­nesztiában meghatározott feltéte­leket kibővíti és új kegyelmi felté­teleket állapít meg. Többek között a kormányzó ke­gyelemben részesíti a katonai be­hívóparancs iránt tanúsított enge­detlenség és & katonai szökés, ön­kényes eltávozás vagy a szökéssel kapcsolóban elkövetett és annál nem szigorúbban büntetendő kato­nai, vagy a hadkötelezettséggel összefüggően elkövetett bűncselek­mények tekintetében azokat & had­köteles, illetőleg legénységi szemé­lyeket, akik Magyarország fegyve­res erejéhez tartoztak és külföldre szöktek, feltéve, hogy december 6- tól számított hat hónapon balul bár­mely közbiztonsági szervnél, a la­kóhelyükhöz legközelebb eső kato­nai parancsnokságnál, vagy állo- mánytestületnél személyesen jelent­keznek. A kegyelem kiterjed e bűncse­lekmények kísérletére és a tette­seken felül a részegekre is, kiter­jed továbbá az e bűncselekmények­kel kapcsolatos bűnpártolásra is. A kormányzó legfelsőbb eihatá­A Szózat vasárnapi egri ünnep­ségei után a Társadalmi Egyesüle­tek Munkaközösségének vezetői, a heYesmegyei társadalmi egyesületek elnökei és vezetőségi tagjai közös értekezletre gyűltek össze az Eme- ricana Széchenyi utcai hivatalos helyiségében. A két megyei város, a nagy és kisközségek gazdakörei­től kezdve a kaszinókig az összes szervezetek képviseltették magukat és volt valami megnyugtató abban, hogy a nehéz idők ellenére is módot találtak az egyesületi vezetők arra, hogy a központi nemzeti gondolat­ban való elmélyedés számára talál­janak perceket s felkeressék a vár­megye székhelyét. A gyűlést dr .Hedry Lőrinc m. kir. titkos tanácsos, elnök nyitotta meg néhány közvetlen szóval fejezvén ki örömét a fölött, hogy sok év után először látja együtt a vármegyobeli társadalmi egyesületek képviselőit. — Amit mi csinálunk — mondotta a többek között — nem politizálás, mert az, hogy magyarok vagyunk, az nem politika, az az életünk. — Üdvözölte azután a nemzetvédelmi minisztériém képviseletében meg­jelent dr. Lator Géza miniszteri tanácsost és Bende István kül­kereskedelmi tanácsost. Az elnöki megnyitó után dr. Tóth József egyetemi magántanár, jog­akadémiai tanár, a Munkaközösség főtitkára szólt az értekezlethez. — Örömének adott kifejezést, hogy a vármegye területéről az összes nem­zeti alapon álló társadalmi egye­sületek eljöttek a Munkaközösség hívó szavára. Ez az as összefogás, amire régen vár a magyarság. Az értekezlet súlyára és fontosságára jellemző, hogy a vármegye száz egyesülete képviselteti magát mint­egy tizennégyezer taggal. — A Szózatra való emlékezésben, ennek a nemzeti imádságnak mély tartalmában összeér a vármegye társadalmi vezetőinek lelke s ez az összetalálkozás hatalma dinamikus erőt képvisel. Szükséges ez az erő a mai időkben, annál is inkább, mi­vel fontos kérdésekkel kell szembe­néznünk. Ennek az erőnek kell fel­ébresztenie a tennivágyást, a nem­zeti munka iránti lelkesedést a lelkekben a magyar művelődés és a magyar lelkiség vonalán. De túl a baráti és testvéri kézfogáson, a vármegye társadalmának mozgósí­tása történik meg ezen a napon, ebben az órában. — Nem könnyű ma rendíthetet­lenül magyarnak lenni, kivált ha egyedül, magunkra hagyatva, egyé­niségünkben egymástól elzárkózva akarunk megállni ezekben az idők­ben. Az egyén riadtan áll, sokan a polgári jólét pusztulását si­ratják ebben a világégésben s ez a csüggeteg lelkiállapot gyöngévé teszi őket, nincsenek felvértezve a belső suttogó propaganda és a külső hírverés ellen. Ez a propaganda pe­dig jó, vagy rossz szándékkal egy­aránt dolgozik. Sokan jólértesültsé- get fitogtatva, sokan a félelem okozta hangulatban terjesztenek olyan hí­reket, amelyek nem alkalmasak a nemzet szilárd és határozott lelki állásfoglalásának megerősítésére, sőt kifejezetten az ellenkező eredményt idézhetik elő. — Ne akarjunk mi külön utakon járni, egymástól elidegenedni, külön sarokban letelepedni. Fel kell vér­teznünk magunkat az egységes és erős nemzeti gondolattal, meg kell

Next

/
Thumbnails
Contents