Eger - hetente négyszer, 1943/2
1943-12-06 / 193. szám
2 E G E e 1943. december 6 Séta a vásárban látom ám, hogy valóságosan Trafiknak hívják a végállomást. Szétnézek, szép panoráma fogad. Cserépbe ültetett fenyőfák között kellemetes cigaretta és szivarka különlegességek. No mondom, ezt az örökzöldet azért találták ki, hogy a fináncokat megtiszteljék, vagy megtévesszék. Legjobb lesz leülni és kivárni a fejleményeket. Alighogy leülök, mindjárt ott termett mellettem egy újabb kis D. L.. s udvariasan kérdezgeti, hogy akarok-e vacsorázni és mit? Akarok hát, mondom, de nekem menüt hozzon, ne menüettet, mert igen éhes vagyok. Ezzel el is szaladt. Alig ülök két percet, egyszer csak zefirtól hajtott illatos por és füstfelhő támad s leül mellém titkolt barátom, az újságíró. Mondom neki, jó hogy itt vagy. Ki az a hölgy ott? Melyik, — kérdezi. Akire kiváncsi voltam, éppen a hidegmeleg konyha küszöbén állt s rámutattam: Az a holide-holoda! Régóta figyelem, mert úgy jön-megy a kavarodásban, mint Mózes a Vörös- tenger partján ama bizonyos átvonuláskor. Erre a barátom elmondja, hogy ő a vásár teljhatalmú főrendezője. 0 az úr a ricgben s az a dolga, hogy gordiusi csomókat vág szét, kibékít, vagy összeharsgít, ahogy a szükség kívánja. Erre a barátom kérdezi: Vacsorázol? Mondom igen, da nem tudom, mit és mikor. Ellenben míg ez eldül, addig nézegetem a jövőbelátót, segíts megfejteni. S ekkor elkezdtem nézegetni s mit látok, Uramfia! Egy nagy szám ugrik elém: Mi ez te, kérdezem! Mi ? Hát a vásár tiszta jövedelme, 15.000 pengő! Most meg egy arkangyalt látok. Angyal az te, nem arkangyal! A vásár másik főrendezője! Dehogyis angyal. Arkangyal, eró- sítgetem váltig. Ez itt jövőbelátó, s a kettő nem mindegy. Az arkangyal nagyobb méltóság, mint az angyal! Tovább mit látsz még? Törvényszéki tárgyalást. A bíró feje fölött írás: A feketepiacot végérvényesen felszámoljuk! A vádlott középkorú nő, nagyon meg van törve. Mellette alacsony, zömök ügyvéd kétségbeesetten mondja a védőbeszédet. De csak, néhány szót hallok: anyám... a gérstli! Ezt nem értem. Fordíts rajta. Nagy termet látok, nagy ajtókkal. A teremben sok a nép. Az ajtóban a kimenőket is leigazoltatják, nemcsak a bemenőket. Értem, mondja a barátom. Jövőre a karácsonyi vásáron nemcsak belépőjegyet, hanem kilépőjegyet is váltatnak a közönséggel. Mit látsz még? Egy D. L. k slány vacsorát hoz. No akkor megjártad, jövő ilyenkorra ér ide vele. Legjobb lesz, ha elmegyek, s hozok az asztalra két liter édes kadarkát. Ne menj, mondom neki, hiszen az zárolt árú. Honnét tudod? Nézd, a főkapitány úr őrzi! Dehogyis őrzi! Issza! Erre az újságíró barátom elment, de vissza se jött többet. Kerestem a jövőbelátóval is, de csak ködöt mutat. Eh, gondoltam magamban, köd előttem, köd utánam! Gyerünk haza, most még ingyen is kiengednek az ajtón! Ösmeretlen vándor. H utírosok szerepe a zenei életben Megnéztem én is a Szegénygondozók karácsonyi vásárát s imigyen jártam. Belépek az ajtón s mindjárt megszólítanak, hogy tessék jegyet váltani?! Vasút ez vagy vásár, kérdezem magamban, de aztán simábbnak ígérkezett a dolog, ha lefizetem én is az 1 pengőt. Hát mikor oda- érkezek a vásárhoz, iszonyú nagy lett a tömeg, meg a tolongás. S akkor meg már így szóltam magamhoz: tényleg vasút lesz ez, hullámvasút. No legalább leutazom az egy pengőt, nem megyek a magam lábán. Az első állomást úgy hivták, hogy Seelőre-Sehátra. Ára, szép holmik mindenütt s a falakon végig festménykiállítás. A kép mind nap- sugaras, mosolygós s emelik a vásárt, viszont a vásár meg mind elnyomja a képeket. Erre elkezdtem teljes erőmből sajnálni a festőművészt s meg is kérdeztem a hullámvasúti kalauzt, hogy kié ez a sok szép kép ? Kátay festőé, mondja. Mint afféle alföldi ember, rögtön ráfigyelek a szóra, hogy kátai s nyomban rákérdezem: nagykátai? A kalauz nem figyel, csak eímenó- ben válaszolja, hogy igen, nagy festő a Kátay. A vasút iádul tovább s ott vagyunk a rokkantak sátránál. Sátrat ngyan nem látok, de egy szép szál hölgyet igen. Állandóan nagy kereplőt zúgat s kínálja az ügyes játékokat, meg a szép figurákat. A hölgyet tábornoksónek nézem s megkérdezem megint a hullámvasúti kalauzt, hogy ugyan miért kerepel a tábor- noknó annyit? Azt mondja, hogy a kereplő azért szól, mert éppen zenekari szünet van. Dehát ez nem zene, mondom. Persze hogy nem, ki mondta, hogy zene. Egy kis zenebona reklámnak. Vászonáru, olvasom a szomszéd sátorban. Itt két testvér árul, nézésre legalább is úgy látszik. Az egyik még nagyon fiatal. 25 pengő a vászon métere, így mondja. S legalább jobb-e, mint a Deákné vászna, kérdezem, hogy mondjak valamit, mert eszem ágában sincs vásárolni. Igen, felelik, elsőrendű áru, a Szegénygondozó szövödéjében készült. Tessék vásárolni! Az volt a szerencsém, hogy olyan selyem- eérnahangon mondták, s eszembe jutott a mentóötlet: Selyemvásznat nem árulnak, mert nekem arra lenne szükségem? Kővetkező állomás Kerámia. Csinos kis város. Itt nagy tisztesség ért, mert alighogy leléptem a vonatról, kijött elibém a polgármesterné, meg a főjegyzőné. Volt ott egy harmadik személy is, de a nevét nem tudom, csak így tartom nyilván: Tavalyi Ismerős. Az egri kerámia jó cikk, mert maguktól beszélnek. Az el- árúsitók meg csendben ülnek és nézik a vásárlókat. A Bazártól óvok mindenkit, ne nyúljon semmihez, mert otthagyja a körmét. Ha már nagyon szorongatnak,kérjünk tüsszentőport. Azt úgyse adnak. Itt áralják a jövőbelátót, én is vettem egyet. A Gyékényen hárman ülnek s jól megférnek. Természetesen jó nagy gyékényekről van sző. A Könyv és Papír külön világ. Szembetűnik az első könyveim. Áramvonalas szerelem. Meg akartam venni, de az elárusító felvilágosított, hogy a hullámvasúd jegy nem érvényes az áramvonalashoz. Zarándokoljak tovább egyedül. Utána a Konyhaajtő következett. Onnét nagy gózök jönnek ki, meg a polgármester idönkint egy egy úrral. A polgármester ugyanis úgy tesz, hogy megszólít valakit: Gyere Józsikám, nézd meg a spajzunkat! S karonfogva beviszi. Ott aztán mindent végigkóstoltatnak vele s a végia Elek Istvánná, meg Heti néni elibe állnak s megköszönik a szíves látogatást. Da a köszönésben, arcjátékban akkora célzás rejlik, amit legalább 20 pengővel lehet csak kiváltani. Az illető úr aztán odakint a bent megvetett étvágy alapján újabb 20 pengőt elkosztol s kész az üzlet. A polgármester úr pedig indulhat egy másik úrral befelé. Tovább mennék, de elibém áll egy D. L. kislány egyenruhában. Olyan kellemetesen néz, hogy önkéntelenül is megkérdezem: Szintén eladó? Nem, feleli, én már menyasszonyjelölt vagyok. De nagy kár, gondolom magamban. S ki & boldog vó- legényjelöit? — Megmondom, ha tombolajegyet tetszik venni! — Veszek, no halijuk! — Egy stramm lemezgyári, s már szalad is tovább a kis jelölt. De jön helyette más négy s elkezdenek kunyerálni, hogy ha már Pirikétől vettem, nekik se adjak kosarat. Ez volt az egész átázás alatt a legnehezebb Seelőre Sehátra! Dehát nehéz ott lopni, ahol a gazda is zsivány, mondom én magamban s igy szólok hozzájuk: Nézzék D. L. lányok, szép eladólányok! Engem a szánalom hozott a karácsonyi vásárra. Szánalom a szegények iránt. Míg pénzem volt, nem néztem az árakat, csak vásároltam. A teájukba az árraegyszem kockacukor mellé uem kértem szacharint, hanem megittam. Jó volt a sütemény hidegen és a gecstli rizs helyett, a torontáli gyapjuszónyeg rongyból. Mindezt én nem néztem a szegényügy miatt s így szánalomból tombolajegyet is csak csúnya kislánytól veszek. így aztán tiszta lett a levegő, körülöttem. Újra beültem a hullám- vasúiba, de elhatároztam, hogy a végállomásig már ki se szállók. Egyszer aztán kiabál ám a hullám- vasúti kalauz, hogy trafik! Mondom neki: köszönöm, de nem vagyok dohányos. — Nem is azért mondom, de ez már a végállomás. Hát ez is furcsa, mondom kászá- lódás közben, de alig hogy lelépek, Eger, december 6. Hiába próbálták meg a történeti bölcselők közül többen is, hogy történelmi törvényeket állítsanak fel; s e vélt törvényszerűséggel magyarázzanak múltat, sejtsenek jövőt. Minden történés egyszeri. A történelem nem ismétlődik. Mégis a történelem folyamán találunk korokat, amelyekben hasonlóságot látunk. Új történeti alakulatok, események, fejlődések lehetnek a régiekhez hasonlók, de sohasem a régiek. Nem azonos, sőt nagyon is különböző, de mégis hasonló színeket találhatnak az 1600 as évek első évtizedei és korunk között. Egész Európa lángban ég, s 30 évig véres harcok dúlnak. E háború oka a vallás. Most újra lángban égünk, és sok esztendő vérzivatarát látják. Most e háború elindítója a nemzeti eszme. Akkor a reformáció és katolikus visszahatás küzdelméből — a reneszánsz után — egy nagy vallási megújhodás született. Ma megint látjuk, hogy az első háború tragédiájából — a liberalizmus után — vallási reneszánsz kel életre. És mily nagy a hasonlóság a zenei életben! Az 1600-as esztendők háborúk- tépte Európáját a zeneszó vigasztalja. A zene oly nagy jelentőségre emelkedett, mint még soha. Már nem elég a színdarab, Monteverdi operát ír s lesz a legkiválóbb műfaj. A templomokat barokk orgonák hangja tölti meg, de a mindennapi életben sem történik semmi zene nélkül. A palotákban házi zenekarok szórakoztatnak, a polgárok házát, a katonák táborát is zeneszó veri fel. Nem hasonló-e ehhez a mi rádiónk; talán éppen & háború az oka, hogy ennyi zenét hallunk. A kezdődó barokk kor mindjobban hátat fordít a gregorián hangszereknek, s lesz lassankint a dúr és moll az elfogadott hangnem. Nemsokára megszületik Bach Sebestyén, ki Temperált Zongorájával szinte monopóliumot biztosít a két hangnemnek. Ma a két hangnem kezdi elveszteni egyedülállóságát, s az egyházi hangszerek mellett új hangszerek, népi hangszerek, -az öt fokú magyar hangszer kapnak helyet a zenekultúrában. Egy nagy ének-
