Eger - hetente négyszer, 1942/2

1942-07-29 / 119. szám

1942. július 31. E G E B 3 Háromszáz vagon évi zsiradékot teremt a hulladékból a magyar ipar számára az iparügyi miniszter tíj rendelete Az iparügyi miniszter legújabb rendeletével új zsiradékanyagfor- rást nyitott meg, amikor kötelezővé tette a levágott sertések belének beszolgáltatását, valamint a naponta 50 ebédnél, vacsoránál többet főző vendéglátó üzemekben felgyülemlő ételhulladék* és moslékzsir össze- szedését és megszervezte a húsipa­rosoknál eddig nagyrészt veszendő­be kerülő tőkekaparék, zsíralj, ka­zánzsír és minden egyéb más étke­zési célra fel nem használható zsi­radékmaradék gyűjtését. Ez a rendelkezés — mondják a szakértők — kb. évi 300 vágón iparilag tökéletesen felhasználható zsiradékot jelent, olyat, amely ed­dig legnagyobbrészt elfolyt a szenny­vízcsatornákon vagy legjobb eset­ben moslékba s elenyésző csekély részben a szappanfőző üstbe ke­rült. Számítsuk ki, hogy Magyarorszá­gon hány ezer hentes és mészáros dolgozik és hány száz vendéglőben, intézetben és kórházban sütnek- főznek a konyhákon nap-nap után és egyszerre kiderül, hogy ez az évi háromszáz vágón visszanyeren­dő zsiradékmennyiség mégcsak nem is túlméretezett számítás, hanem talán a legalsó határa az ipar szá­mára megmenthető zsiradékmennyi­ségnek . .. Természetes, ahhoz, hogy ezt a rendeletet végre lehessen hajtani, az egész országot behálózó, óramű pontossággal működő zsiradékgyüj- tő szervezet szükséges. Még az el­múlt esztendőben életrehívta az iparügyi miniszter a faggyúgyüjtést és beszolgáltatást előíró rendeletet. Az ország minden vágóhídján, városokban, községekben egyaránt ott dolgozik a zsiradékgyüjtő köz­pontnak a Zsiradékgyüjtő és Elosztó Kft-nek egy megbízottja, aki eddig a faggyút vette át. Ezentúl természetesen nem­csak a faggyúgyűjtésre lesz gondja, hanem arra is, hogy átvegye a hús­iparosoknál és nagy háztartásoknál összegyűlendő, eddig fel nem hasz­nált zsiradékanyagot. A húsiparosoknak a rendelet sze­rint nincs más kötelességük, mint­hogy naponként összegyüjtsék a legcsekélyebb zsírhulladékot is, a a többi mozzanat már valósággal gépies. A zsiradékot átvevő megbí­zott azután nyomban kiolvasztja és ezzel a művelettel egységesíti és egyben fertőtleníti is a sokfajta és szennyeződött zsírfélét. „zenekedvelő“, feltétlenül megtanít­ják — kesztyűbe dudálni is . .. * Hosszú sorokban menetelnek hátrafelé az orosz foglyok. Pisz­kosak, tépettek, riadtak ... Magyar bakák kisérik őket. Egyikünk, köny- nyebb sebesült, vajaskenyeret eszik. Mellette éhes tekintettel nézi a fo­goly. Majd kicsordul a nyála .. . Odaszól néki a magyar, kettétörve a karéjt: — Nesze, egyél, te nyavalyás... Ilyet még úgyse ettél. Magyar kenyér. HÍREK — Az egri gyógyszertárak éjjeli szolgálata. Július hó 25-én este 7 órától augusztus 1-én este 7 óráig: Preszler Á. gyógyszer­tára, Széchenyi-u. 14. — Halálozás. Mély részvéttel vettük a hírt, hogy dr. vitéz csen/cei Csenkey Geyza ny. á. vezérőrnagy, Pozsony és Nyitra egyesített vár­megyék vitézi székkapitánya ma reggel Budapesten elhunyt. Csenkey Geyza huzamosabb ideig volt Eger­ben s mint kitűnően képzett katona s rendkívül kellemes társaságbeli férfi, közbecsülésnek és közkedvelt­ségnek örvendett. Innen Miskolcra helyezték ezredparancsnoknak, majd a honvédelmi minisztériumba az Or­szágos Testnevelési Tanács társelnö­kének. Katonai pályafutása itt véget ért nyugdíjazásával, ekkor a Vitézi Rend a két egyesített vármegye székkapitányi tisztségével bízta meg. Tulajdonosa volt a Vaskorona Rend­nek a tiszti érdemkeresztnek, több­szörösen a kormányzói elismerés­nek. Temetése Szegeden lesz. Vá­ratlan halálának hírét nagy rész­véttel vette tudomásul Eger közön­sége. — A német «népautó» sikere Afrikában. Az afrikai harcok egyik résztvevője érdekes beszámolóban ismerteti a német népautó kiváló teljesítményét az afrikai sivatag­ban. Mialatt a nehéz harcíkocsik a mély afrikai homokban könnyen el­süllyednek, a kis népautó könnyen és minden nehézség nélkül tovább­jut a homokos talajon. Úgyszintén homokvihar esetén, amikor az ösz- szes harcikocsik elállnak és harcos, valamint ellenség a vihar elleni védekezéssel van elfoglalva, a kis népautó volt az egyetlen, mely tel­jesen zárt motorjánál fogva zavar­talanul továbbszáguldott és a vihar elmúltával közvetlenül az ellensé­ges állások előtt támadásba ment át. Úgyszintén ha a hűtőtartályok vízhiány miatt leálltak, ismét a lég­hűtéses népautó volt az, mely za­vartalanul folytatta útját. A nép­autó gyorsasága, könnyűsége és al­kalmazkodó képessége nagyban hoz­zájárult az afrikai harcok német sikereihez. (MNK) — Rendelet a «honvéd» hang­versenyekről. A honvédelmi mi­niszter értesítette a belügyminisz­tert, hogy az utóbbi időben feltű­nően elszaporodtak az olyan hang­versenyek és előadások, amelyeknek rendezői a „honvéd“ elnevezést üz­leti cégérül használják fel. A bel­ügyminiszter ezért most rendeletet adott ki a honvédhangversenyek és előadások engedélyezésénél követen­dő egységes eljárás biztosítására.— Hangversenyek, előadások, stb. ren­dezésénél a „honvéd“ vagy a hon­védséggel kapcsolatos jelzőket és elnevezéseket — a Magyar Vörös­kereszt Egylet által rendezett hon­véd kívánsághangversenyek kivéte­lével — kizárólag a Vitézi Rend Zrinyi-csoportjának, illetőleg az ér­dekkörébe tartozó, törvényszékileg bejegyzett cégként működő „Vitézi Rend Zrínyi Csoportja munkatársai­nak irodalmi és művészeti szövetke­zetének“ szabad használni, továbbá olyan hangversenyeknél, amelyeket a honvédzenekarok, énekkarok vagy egyéb honvédségi alakulatok ön­állóan rendeznek. Ezen kívül álló egyesületek, rendezővállalatok, ma­gánosok által rendezett hangverse­nyeknél és előadásoknál a „honvéd“ vagy honvédséggel kapcsolatos jel­zők, például: „Bajtárs a bajtársért“ — nem használhatók. Hirdetésével célt ér' ha az »Eger > napilapban hirdet. — Rendes áron adta tovább a drágán vásárolt árut: árdrá­gításért elítélték. Czékmány And­rás ludasi hentesmester Boconád községben több élő sertést vásárolt a maximális árnál jóval drágábban. Az így szerzett árut feldolgozta és a katonaságnak adta el, mégpedig rendes áron. A hevesi járásbíróság, mint uzsorabíróság Czékmányt hét­hónapi börtönre, kétszáz pengő pénz- büntetésre, iparigazolványának el­vesztésére ítélte és két évre eltil­totta a közszükségleti cikkek áru­sításától. A bíróság azokat is el­ítélte, akiktől a hentes az élőser­tést vásárolta. A Tábla Tokay- tanácsa fellebbezés folytán most tárgyalta ezt az árdrágítási bűn­ügyet. A Tábla ítéletében kimondta, hogy Czékmány András esetében nem állapítható meg az üzletszerű árdrágítás, mert csak alkalomsze­rűen vásárol és egyébként is a ka­tonaság számára maximális áron adta tovább a feldolgozott húsárut, így cselekménye vétségnek minősül és ennek megfelelően a büntetést a Tábla 100 pengő pénzbüntetésre csökkentette. — Teljes holdfogyatkozás lesz augusztus 26-án. Augusz­tusban és az utána következő hó­napokban sorozatos nap- és holdfo­gyatkozások lesznek megfigyelhetők Magyarországon. Az első napfogyat­kozás augusztus 12-én következik be. A napkorongnak ekkor egy ki­sebb részét takarja el az előtte el­vonuló hold. Ezzel szemben augusz­tus 26-án reggel 4 órakor teljes holdfogyatkozást figyelhetünk meg. A hold a föld árnyékába kerül, majd egy óra múlva kezdődik a teljes elsötétedés, amely reggel 6 óra 30 perckor ér véget. Ebben az időpontban Magyarországon már lanyugodott a hold, úgyhogy a fo­gyatkozásnak nálunk csak az első része figyelhető majd meg. — Fertőző betegségek He­ves vármegyében. Heves vár­megyében július 1-tól 15-ig az alábbi fertőző betegségek kerültek hatósági észlelés alá: diphtheria: Eger 1, Hort 1, Gyöngyös 2, Pá­rád 1; — fertőző gümőkór: Eger 2, gyöngyösi járás 4, hevesi járás 4, tiszafüredi járás 2, egri járás 4, pétervásárai járás 2, hatvani járás 4; — vörheny: Eger 1, Gyöngyös- solymos 2; — kanyaró: Nagytálya 1, Egerbocs 3; — bárányhimlő: Eger 1; — hökhurut: Eger 2, Ecséd 1, Dorogháza 2, Hort 1, He­ves 1, Szuha 1; — malária: Gyön­gyös 1, Tiszafüred 1, Poroszló 1, Erdőtelek 5, Sarud 5; — vérhas: Eger 3, Füzesabony 1; — Járvá­nyos agy- és gerincagyhártyalob: Eger 1, Erdőtelek 2, Domoszló 1, Bükkszék 1; — lépfene: Heves 1, Hevesvezekény 1; — hasi hagy- máz: Gyöngyös 2, Eger 2. Piaci árak Hatóságilag megállapított legmagasabb árak: Búza .... Rozs .... Árpa .... Zab .... Tengeri (morzsolt) Rizskása . . . Tésztaliszt . . . Kenyér .... Só ...................... K ockacukor. . . Kristálycukor . . Porcukor . . . Tej...................... Tejfel .... Tojás 55gr.-on aluli Tojás 55 „ felüli Tojás .... Vaj kimérve . . Túró étk. sovány Túró étk. kövér . Marhahús . . . Borjúhús.... Juhhús .... Sertéshús . . . Zsír...................... Háj...................... Zsírszalonna . . Füstölt szalonna . Sózott szalonna . Felvágott . . . Sertéssajt . . . Hurka .... Szafaládé . . . Virstli .... Csirke .... Tyúk .... Kacsa hízott . . Liba hízott . . Pulyka ....-’ Gyöngyös . . . Termelői Kereskedői Kofánál q 30-00 P n 28-00 ti ti 22-85 ti n 24-85 r n 23.50 n n 1-94 n rí 0-78 n n 0-46 a n 0-40 ü a 114 a r 1-08 'ti r> 1-11 r í. 0-30 0-32 a n 1-30 ti db .0-14 0-15 a a 0-15 0-16 >} kg. 2-96 n a 7-60 a ti 0-80 0-80 ti n 1-00 1-00 n a 2 62­-2-98 r rí 2'28­-3-70 n w 1-80­-2-40 a n 3-10­-3-40 » n 3-40 n ti 3-16 ti ti 2-94 ti ti 3-40­-3-80 ti ti 2-90 n ti 3-40 n n 3-40­-4-20 a » 2-30 r ti 3-00 a ti 3-40 ti élfl TÍg«tt n 2-60 3-20 ti ti 2-10 2-50 ti ti 2-50 2-80 ti a 2-80 3-20 ti n 2-10 2-50 w a 210 250 ti

Next

/
Thumbnails
Contents