Eger - hetente négyszer, 1942/2

1942-07-25 / 117. szám

1942. július 25. EGEK 5 HÍMEK Istenem... Tarka réten játszadozó gyerme­kek közé tévedtem. Önfeledt, érdes kacagásuk a boldogság bárány­felhőit varázsolta a mezőt kékes­mosolygón körülölelő égboltra. Bár apró lábaik szomszédságában ott me- redezett ridegen a földbeszűrt szi­gorú tábla: „A gyepre lépni tilos!“, nem volt szivem megzavarni mulat­ságukat. Sőt félrehúzódtam és gyö­nyörködtem bennük. Benn a bárány, kinn a farkas-t játszottak. Megfogták egymás ke­zét, nagy körben állottak fel és far. kas bizony, hiába volt farkas koma minden ravasz és dühös igyekezete, a gyermeklánc nem engedett és a nem tudott a bárányhoz férkőzni. .. . Mennyi minden másképpen történnék, ha a világ sorsát intéző tanácsülések termeinek ajtajára is kiakasztanák a táblát: „Csak 16 éven aluliaknak !* vagy „Felnőttek­nek belépni tilos!“. Istenem... ha egyszer a nagyok is megfognák egymás kezét... * Bújj el a kulisszák mögé és figyeld a nézőteret. Akár a színpad felé irányuló fejek összessége fölött siklik el tekinteted, akár sorra veszed egyenként a zene­kari ülés, zsöllye, támlásszék gaz­dáit, az állóhely szorongó szegényeit, a tágas páholyok elegáns bérlőit vagy a karzat hűséges fejkendős látogatóit, — ugyanazt a mélységes örök emberit látod tükröződni az arcokról, mely évezredek óta sza­kadatlan folytonosságban újjászüle­tik kiapadhatatlan forrásából, min­den jónak és rossznak örök bölcső­jéből: a szívből. Keserű könny gördül le az arco­kon, ha fájdalom, gyász vagy a go­nosz hatalmasodik el a színpadon és egy emberként veri össze tenye­rét a színház, ha a jóság győzedel­meskedik, mielőtt a függöny lehull. Ilyenkor, sajnos csakis ilyenkor hallhatod a szivek együtemű össze- dobbanását. De ehez — el kell búj­nod a kulisszák mögé . .. Istenem .. . Hát színházon kívül oly nehéz a jónak tapsolni vagy netán — megcselekedni? * Nemsokára egy éve lesz, hogy azt a kis párnát, két keze munkáját, születésnapomra küldötte valaki. Rendkívüli ügyességgel és ízléssel s talán még több szeretettel kidol­gozott, magyaros motívumokkal dí­szített háziipari remekmű, de az igazi örömet mégis az a levél je­lentette számomra, melyet ajándé­kozója a csomaghoz mellékelt. Töb­bek között azt kívánta, hogy napi munkám után álmodjak kis párná­mon szépet, édeset... A kis párnát azóta is sokkal na­gyobb becsben tartom, semhogy fe­jem alá gyűrjem. Ma megpróbáltam mégis, hátha teljesül készítője kí­vánsága. Nem a párnácskán múlott, hogy álom nem jött a szememre... Azt mondják: az élet is álom. Istenem ... — add, hogy legalább a párnáján, álmaimban legyen bol­dog életem. (ásó.) jSj — Az egri gyógyszertárak éjjeli szolgálata. Július hó 25-én este 7 órától augusztus 1-én este 7 óráig: Pressler Á. gyógyszer­tára, Széchenyi-u. 14. — Minden biztosítással fog­lalkozó és szakmájában jártas biz­tosítási tisztviselő embertársának tesz jószolgálatot, amikor szakszerű felvilágosítás kíséretében biztosí­tás kötését ajánlja. A komoly tu­dással rendelkező biztosítási szak­emberek arcképes igazolvánnyal vannak ellátva és ez nagyobb biza­lomra érdemesíti őket. Kérjük, fo­gadják szívesen az ilymódon igazolt szakembert, hallgassák meg aján­latait, szívleljék meg érveléseit és higyjék el neki, hogy hasznára kí­ván lenni mindenkinek, akinek va­lamilyen biztosítás megkötését ajánl­ja. Ezenfelül minden biztosítási ügyben felvilágosítást nyújt az Első Magyar Általános Biztosító Társa­ság helybeli főügynöksége: Eger, Jókai u. 5. sz, földszintjén. — Ki kell térni a honvédség páncélos járművei elől! A hon­védség páncélos járművei (harcko­csik és páncélgépkocsik) mind gyak­rabban vesznek részt a közúti for­galomban. A páncélos jármű veze­tője — a járművel kapcsolatos szer­kezeti okokból — a szabad kilátás­ban korlátozva van és ezenfelül kü­lönösen a harckocsik nagy súlyuk miatt nehezen kormányozhatók. Fent említett okokból a szóbanlévő jár­művekkel való találkozás esetén, mind az egyéb járművek vezetői­nek, mind pedig az úttestet eset­leg igénybevevő gyalogosoknak & személy- és vagyonbiztonság meg­óvása érdekében fokozott figyelem­mel és körültekintéssel kell halad- niok, szükség esetén az említett járművek elől ki is kell térniök, sőt meg is kell állniok. Azokkal a jármű­vezetőkkel szemben, akik a honvéd­ség páncélos járműveivel való talál­kozáskor járműveiket nem vezetik fokozott figyelemmel, azoknak nem térnek ki és szükség esetén nem állanak meg, a rendőrség a jövőben a legszigorúbban jár el. * Házasság. Gyetvay Magdolna oki. tanítónő és Korompai (Kaknics) János, a m. kir. Állami Hadianyag- gyár tisztviselője Budapest, július 25-én, szombaton délután tartják esküvőjüket a nagytályai róm. kát. templomban. — Az Új élet regénytárának hetenként megjelenő 12 filléres fü­zetei kaphatók a Kér. Sajtóseővei- kezet könyvkereskedésében. Hirdessen az „EGEB“-ben * Singer-varrógépek és rádiók nagy választékban Kocsisnál, Eger, Mozi-épület. * Köszönetnyilvánítás. Mind­azoknak, akik felejthetetlen drága jó feleségem, illetve gyermekem és testvérünk elhúnyta alkalmából a temetésen való megjelenésükkel, avagy más úton mérhetetlen fáj­dalmunkat enyhíteni igyekeztek, ezúton mondunk hálás köszönetét. Forgách László, ösv. Saáry Ráfaelné és családja. Aranyat, ezüstöt ! Csapó, őramüves! Jó fizetéssel, állandó alkalmazásra keresek egy optikus és egy órássegédet mielőbbi belépésre. Fehérvári Mihály órás és optikus KECSKEMÉT, Szabadság tér 1. szám. — A kívánsághangverseny- bizottság felhívása a meg­hívott vöröskeresztes ápoló­nőkhöz. Kérjük a meghívott vö­röskeresztes ápolónőket, hogy július 27-én, hétfőn délután 18 óra 30 perc­kor az Egri Kereskedők Egyesülete Dobó-u. 9. sz. helyiségében föltét­lenül szíveskedjenek megjelenni. A megbeszélés tárgya: vöröskeresztes kívánsághangverseny. — A hangver­seny rendezőbizottsága. KÖZGAZDASÁG A kukorica és burgonya kapálása A kapálás a növények tenyész* ideje folyamán igen fontos vetés­ápolási munka. Feladata; 1. gyomirtás, 2. a vízelpárolgás megakadályozása. Végzik: 1. kézikapákkal és 2. kapálógéppel. A kapálás helyes és kellő számú keresztülvitelét — főleg kisgazdá­ink körében — igen sokszor elha­nyagolják, pedig a gyenge szántó­földi terméseink oka nemcsak a ked­vezőtlen talaj és éghajlati viszo­nyaink mostohaságában, hanem sok­szor abban is rejlik, hogy a gazda nem adja meg sokszor a kellő ve­tésápolást, pedig minden kapálás félöntözés s minden öntözés az át­lagtermés 45-ével való növekedést jelent. A kapálással a talaj felső réte­geiben a hajcsövességet eloszlatjuk, miáltal a talaj alsó rétegeiben lévő víz csak a felső rétegekben lévő gyökérzetig tud emelkedni s on­nan csak a leveleken át párologhat el. Más vízelpárolgást meg kell akadályozni, amit többszörös ka­pálással érhetünk el. Ennek helyes alkalmazása a több­termelés fokozása érdekében, a mai nehéz közélelmezési viszonyok kö­zepette oly nagy fontosságúvá vált kukoricánál és burgonyánál szinte elengedhetetlen érdeke és kötelessé­ge minden gazdának. Már most alábbiakban ismertetem hogyan hajtsuk ezt végre a kukori­cánál és burgonyánál. 1. A kukorica rendes ápolási munkája: kapálás, egyezés, fattya­zás és az esetleges üszögös tövek kivágása. Amikor a kukorica kikelt, azon­nal kapálni kell, amit rendszerint lókapával végeznek vigyázva arra,, hogy a kapa ne járjon közel a so­rokhoz, mert a fiatal növénykéket könnyen betemethetik a kapa által kiemelt rögök. Ezután olyankor és annyiszor kapáljunk, ahányszor a kukorica vetés kigyomosodik, vagy a felületét az esőzések összetömí- tik, mert a trágyázáson és jó talaj- munkán kívül a megfelelő időben végzett gyakori kapálások biztosít­ják a kukorica nagy termését. Ezért a kukoricát legalább háromszor ka­páljuk s mindig simán műveljük, mert ha a töltögetésre használt lazaföldet a sorközök felületéről a kukorica tövéhez halmazzuk, a so­rok köze emiatt kiszárad, ami csak terméscsökkenést hozhat, amit egy gazda sem szívesen könyvel el. 2. A burgonyát, amint sorai lát­szanak, szintén azonnal kapálni kell és ezt annyiszor ismételjük meg, ahányszor esőt kapunk vagy tala­junk gyomosodik. A burgonya töltögetése — ellen­tétben a kukoricáéval — nélkülöz­hetetlenül szükséges, mert a töltő- getés által előállított laza fészkek­ben nemcsak újabb gumók fejlőd­nek és a már meglévők szebben erősödnek, hanem tartós esőzések esetén a felesleges víz az így kép­zett barázdákban könnyebben az alsóbb rétegekbe jut, miáltal vi­szont a gumók gyakori rothadását akadályozzuk meg. A töltögetést a 3-ik kapálás után adjuk, mikor a növényzet 12—15 cm. magas és megismételjük, ha a magasság a 25—30 cm-t eléri. Az utolsó töltögetést a virágzás előtt végezzük. Fontos azonban, hogy ezeket ne csak elolvassák a gazdák, hanem pontosan alkalmazzák is, aminek eredményeképpen a termésredmény növekedése folytán nagyobb meny- nyiség jut hizlalásra is. A vármegye m. kir. gazdasági felügyelősége.

Next

/
Thumbnails
Contents