Eger - hetente négyszer, 1942/2

1942-12-23 / 203. szám

1942. december 23. E G E H 3 hát követni, hogy a Kaszinó meg­teljék a fiataság tömegeivel. Ter­mészetesen önként következik, hogy a szegényebb körülmények között élő fiatalságtól nem lehet teljes tagdíjat követelni, viszont a töme­ges jelentkezésben s a később teljessé váló tagdíjban az egyesület megta­lálhatja számítását. Addig is ajánlatos volna, ha az idősebbekre valamiféle progresszi­vitást alkalmaznának, akár fizetési osztály, akár vagyoni állapot sze­rint, mert méltó és indokolt, hogy a Kaszinó nehéz idejének átvésze­lését a tehetősebbek nagyobb áldo­zattal segítsék elő. A fentiek megfontolását tisztelet­tel ajánlom a nagymultú egyesület vezetőségének figyelmébe. Antal Aladár ny. m. kir. állampénztári tiszt. Nyolc hősi halott és 216 katona az Egri Katolikus Legényegyletben Eger, december 23. Az Egri Katolikus Legényegylet legutóbbi hétfői legényestjén a má­sodelnök megemlékezett az egylet hősi halottairól és azokról, akik odakint az orosz télben őrzik a ma­gyar nép életét és nyugalmát. Be­szédéből megkapó arányban bonta­koztak ki a számok, s beszédesen bizonyították, hogy az Egylet meny­nyire teljesíti nemzeti kötelességét és mennyi értéket ad a világokat formáló harcnak. A beszámoló szerint az egylet tagjai közül eddig nyolcán haltak meg a becsület mezején, ezenkívül a mesterek és pártoló tagok közül 61, az ifjúsági tagok közül 51 tag küzd a keleti arcvonalon, továbbá 44 tag teljesít tényleges katonai szolgálatot. iirjtfrirtrirmrrr--­H ÍREK Társadalmi naptár. December 23 s Délután 5 órakor a Bajtársi Szolgálat karácsonyi ünnepe: a hadiárvák megajándé­kozása. — Az egri ggóggszertáral éjjeli szolgálata. December hó 19-én este 7 órától december 26-án déli 12 óráig: Preszler Á. gyógy­szertára, Széchenyi-utca 14. — Az EGER legközelebbi száma a karácsonyi finnepek­re való tekintettel csütörtökön délután jelenik meg s előfize­tőink még aznap délután meg­kapják. Tekintettel azonban arra, hogy a lapot korábban kell zárni, kérjük hirdetőinket, hogy hirdetéseiket csütörtö­kön délelőtt 9 óráig adják be kiadóhivatalunkba. — Halálozás. Mint részvéttel értesülünk, Harkabusz László, pász­tói apát ma reggel, életének 62. évé­ben meghalt. Az elhunyt hosszú ideig 1911-től 1925-ig működött mint káplán az egri plébánián, halála híre így Egerben is általános részvétet keltett. — Az Új élet regéngtárának hetenként megjelenő 12 filléres fü­zetei kaphatók a Kér. Sajtószővet- kezei könyvkereskedésében. * Az ülő életmód következ­tében jelentkező bajoknál, kü­lönösen renyhe bélműködésnél, al- hasi vérpangásnál és aranyeres bán- talmaknál, a természetes „Ferenc József“ keserűvíz rendszeres hasz­nálata által gyakran igen jó ered­ményeket lehet elérni. Kérdezze meg orvosát! Hirdetéseivel célt ér, ha az EGER-ben hirdet. Kevesen tudják, . .. hogy egy időben a rizsporozás divatja olyan méreteket öltött, hogy a francia nemzetgazdászok komoly formában foglalkoztak azzal a ve­szedelemmel, mely az óriási liszt- pazarlás folytán a szegény nép ke­nyérellátását fenyegette. Francia- ország akkoriban annyi' pudert fo­gyasztott, hogy a rizsporról már régen át kellett térnie a könnyeb­ben előteremthető búzalisztre. . . . hogy Napoleon nemcsak katonai és politikai terveiben, hanem ma­gánéletében is nagyvonalú ember volt és zsugorisággal legnagyobb ellenségei sem vádolhatták. Éven- kint 6000 frank értékben nem ke­vesebb, mint hat tucat inget fo­gyasztott, egy negyedév alatt 162 nagy üveg illatszert párologtatott el és a burnótot 150 fontos meny- nyiségekben vásárolta. IRODALOM Két érdekes játékos torna, rövid énekes színdarab jelent meg a na­pokban Reveland Antal, írói nevén Regős Antal tollából, az egyik a Zsellér élet, játékos torna 8—14 éves gyermekek részére; 12 lány és 12 fiú ügyesen összeállított tornagyakor­latában a zsellér ember minden mun­káját (szántást, vetést, aratást, a csikós és bojtár munkáját stb.) ügye­sen utánzó mozdulatokban szemlél­hetjük a pattogó ritmusú ének kí­séretében. A másik a Honfoglalás c. törté­neti játékos torna szintén 12 lány és 12 fiú szereplővel. Nyolc jelenet­ben nemcsak a honfoglalást és vér­szerződést, hanem Szent István korát, tatár-, törökdúlást, a nyomában kelt nj honfoglalást is megkapó és ki­fejező mozdulatokban, ritmikus tor­nában állítja szemeink elé. Mind a két játékos torna színhelye bárhol & szabadban, iskola-udvar, erdő stb. tehát úgyszólván sémái díszletezés sem kell hozzá. A játékos tornát a szereplők által énekelt ének ki­séri, zenéjét dr. Révész Amadé ciszt. r. g. tanár szerezte. Ára mind a két játékos tornának, kotta melléklettel és előadási jog­gal együtt 80 fillér. Megrendelhető a szerzőnél: Nagy­karácsonyszállás, Fejér vm. U. p. Előszállás, vagy dr. Révész Ama­dénál, Eger, Ciszterci rendház. Nagyon is szegény ifjúsági irodal­munknak határozottan nyeresége e két kis játékos színdarab. SPORT Beszámoltak az elmúlt év ese- méngeiről és megválasztották az új tisztikart a MESE űszó- szakosztálgának közgyűlésén. A MOVE Egri Sport Egylet úszó- szakosztálya vasárnap tartotta őszi rendes közgyűlését, amelyen az ér­dekeltek nagy számban vettek részt. Dr. Keller László elnöki meg­nyitója után a szakosztályvezető Veres Ernő terjesztette be jelenté­sét, amely kiterjedt az almult év fontosabb eseményeire. Tehetség­kutató versenyeket rendeztek, meg­rendezték az évente szokásos dr. Okolicsányi László emlékversenyt, amely a vidék egyik legnagyobb- szabásü versenye volt. Résztvettek fővárosi és vidéki versenyeken és azokon nemcsak megállották he- yüket, hanem legtöbbször az első íelyet hódították el. Két kiváló versenyző, Válent és Oltai a milá­nói ifjúsági versenyen is részt vett. A vizipólócsapat, miután bejutott az I/b. osztályó döntőbe, sorozatos győzelmei után, a döntő mérkőzé­sekre már nem tudott kiállni, mi­vel az ezzel járó 400 pengős ki­adást nem tudta volna vállalni. (Pedig a lelkesedésük megérdemelte volna ezt! Szerk.) Ezután Bakó Jenő úszókapitány számolt be az úszók munkásságá­ról. Az egyesület fő céljának tekin­tette a tehetségek felkutatását és megfelelő kinevelését, mert számos nagynevű úszójának eltávozása úgyis olyan érzékeny veszteséget okozott az egyesületnek, amelyet egyhamar nem tud kiheverni. A közgyűlés tudomásulvette a jelentéseket, majd az új tisztikart az alábbiakban választotta meg: Elnök: Dr; Ringelhann György. Alelnök . Dr. Keller László, Szigritz Géza. Szakosztályvezető: Veres Er­nő. Úszókapitány: Bakó Jenő. Vízi- pólókapitány: Pyber Endre. Pénz­táros : Keller Kálmán. Pénztári el­lenőr : Intze Gyula, ifj. Hollár Béla. Sajtó előadó: Okolicsányi István. Szertáros: Kiss Béla. Tanács ta­gok : Bereczky Lóránd, Rédei Rezső, Oltai Rudolf, Bácskay László, dr. Négyessy Árpád, Kiss Kálmán, Vida Gyula, Békés István, Bitskey Árpád és Sós János, Ezután az igen nagyszámú díj kiosztása következett, amelynek so­rán az év legeredményesebb ver­senyzőjét megillető dr. Okolicsányi László vándordíj védője az 1942. évre Válent Gyula lett.

Next

/
Thumbnails
Contents