Eger - hetente négyszer, 1942/2
1942-12-19 / 201. szám
1942. december 19. E G E R 3 y^ióDi- vagy p* A Budapesti Nemzetközi Vásár •zévi szenzációja volt a többfél* új szintetikus rostanyag, Ezek a legjobb gyapjúanyagot helyettesítik, de éppen olyan kevéssé szolgáltak rá a pótanyag megjelölése, mint például a mesterséges gumi, a modern műgyanták vagy a közismert malátakávé. A műszaki tudomány e büszkeségei új és értékes tulajdonságokat testesítenek meg é* mint önálló, nagyértékü gyártmányok állják meghelyüket Ugyanez bátran elmondható a Eranck cikóriakávéról is, amelyet több mint 100 éve használna* mint ízesítőt, de amely tejjel keverve önállóan is egyik legjobb, nemes zamatanyagot tartalmazó reggelinket és uzsonnánkat adja. cikóriák Ez az a jelkép, amelynek megváltását ajánlják a leventeifjak Önnek Is A leventeifjúség HONVÉDKARÁCSONY mozgalom kéri, hogy az otthonába vitt és megváltásra ajánlott jelképet karácsonyestéjén, illetőleg újév napján családja körében ollóval vágja ki. E néhány percnyi munkával is emlékezzék harcoló honvédeinkre és hozzátartozóikra. A leventék a karácsonyi jelképet (színes, kivágható papírlemezen) árulják, A „SZEBB JÖVŐT" levente képeshetilap karácsonyi külön számával egyQtt már 30 fillérért adják. A tehetősebb családok felOlfízetését ugyanilyen jelképpel egy és kettő pengős áron ajtójellel (2 P) és levélzáró bélyegek átnyujtásával váltják meg. Visszaélések megelőzése végett kérjük ügyeljen a lentiekre és felajánlott hozzájárulásért mindenkor teljesösszegű úgynevezett honvédkarácsonyi értékcikkeket kérjen. A mozgalom értékeit dec. 31-ig viszik az otthonokba. Vidéken a kézbesítés elhúzódása miatt esetleg január első 2 hetében. száma a nagyarányú tisztviselői kinevezések, illetve áthelyezések miatt, míg az újonnan érkezettek közül alig egy kettő lépett be a tagok sorába. Azonkívül még igen sokan vannak olyan társadalmi állású tisztviselők, továbbá iparosok és kereskedők is, akiknek szinte erkölcsi kötelességük volna belépésükkel ezt az egyesületet támogatni már csak azért is, hogy azt ne mondhassák a demokrata-berkekben: kizárta tagjai sorából a zsidókat s ezzel megkezdte a felszámolását. Érdekes [újítás a Kaszinó életében: kimondta a közgyűlés — és Megírtuk legutóbb, hogy a MÁV a karácsonyi zsúfoltság elkerülése céljából „vonathasználati jegyeket“ rendszeresített december 22-tól január 3-ig bezárólag. Ezeket a jegyeket Budapesten kell megváltani a távolsági vonatokra s a jegyek kiadását már három nappal a vonatok indulása előtt megkezdik a pénztárak és menetjegy irodák. ezzel a határozatával az általános közóhajnak kívánt eleget tenni —i hogy nók is felvehetők az egyesületbe s a tagok feleségei, valamint a családok nőtagjai kedvezményes tagdíjjal léphetnek a Kaszinó tagjai sorába, ahol külön termek állnak majd a női tagok rendelkezésére. Úgy gondoljuk, hogy városunk hölgytársadalma örömmel fogadja a Kaszinó elhatározását és ott, a kellemes szórakozáson kívül, bizonyára sor kerül az őt közelebbről érdeklő problémák felvetésére és megbeszélésére is. Ezeknek a határozatoknak a megvalósítása, illetve körültekintő végrehajtása által látja elérhetőnek a közgyűlés azt a jövedelemtöbbletet, amelyre föltétlenül szük- szge van az egyesületnek, hogy válságos anyagi helyzetéből kiemelhető s jövő fennmaradása biztosítható legyen. A jövő év első napjaiban általános tisztújító közgyűlést tart a Kaszinó s az űj vezetőségre vár a nem könnyű feladat, hogy a mostani határozatok helyes végrehajtása s az azokhoz fűzött elgondolások valóra váltása által ennek a nagymultú egyesületnek ingadozó alapjait megszilárdítsa s azzá tegye, amiért száz év előtt megalkotói életre hívták: Eger város szellemi életének központjává, társadalmi és kulturális egyesületeit és intézményeit egybeforrasztó tényezőjévé. Hisszük, hogy városunk minden szépért és jóért lelkesülő társadalma segítségére siet az egyesület vezetőségének, hogy az a nagy nemzeti újjáalakulás munkájában való i észvételre s a reáváró feladatok megoldására kellőképen felkészülhessen. Az első cikk érdemes írója hisz a kaszinó hivatottságában és megújulásában. Mi nemcsak hiszünk, hanem bizonyosak vagyunk abban, hogy ez a patinás egyesület, melynek levegőjét mamár a tiszta krisztusi szellem lengi át: megizmosodva kerül ki a válságból s erőben, tekintélyben megerősödve fokozottabb becsülettel vehet részt a keresztény Nagymagyarország felépítésében. Úgy legyen. Gáspár István. A MÁV ma hivatalosan közölte azoknak a vonatoknak a jegyzékét, amelyeket csak „használati jegy“- gyel lehet igénybevenni. A felsorolás szerint mind a három Eger felé induló vonathoz kötelező a „használati jegy“ váltása, így a reggel 7.07 órakor, a 8.25 órakor és 13.10 órakor induló áramvonalas, illetve személyvonatokhoz. Menetrendváltozás karácsonykor A karácsonyi ünnepekre való tekintettel december 26-ika helyett december 24-én közlekednek többek között az alábbi hétvégi személyvonatok : Gödöllő—Hatvan között a vonat indul Gödöllőről 14.43-kor, Füzesabony—Hatvan között a vonat indul Füzesabonyból 10.17-kor és végül Hatvan—Füzesabony között a vonat indul Hatvanból 16.11-kor. n»m»iii»m»>n»iiwn»ni»tii»Mii»»inmiimiiP«i * Rádiók eladása kedvező részletfizetésre is. Busáknál, Kaszinó-u. — Az ÚJ élet regénytárának hetenként megjelenő 12 filléres fü- tetei kaphatók a Kér. Safiőezővei kezei könyvkereskedésében. A MASZ hizlalás! akciója. A MÁSZ felhívja a termelők és keresztény ipari hizlalók figyelmét arra, hogy a tengeri és árpa kiutalása mellett — legkevesebb 20 drb sertésre — most is köt hizlalási megállapodásokat. Az érdekelt gazdák és keresztény ipari hizlalók felvilágosításért forduljanak a a [agyar Állat és Állati Termékek Ki\ ítéli Szövetkezet központjához, Budiapest, V., Aulich u. 8. — Hz egri ggóggszertárak éjjeli szolgálata. December hó 19-én este 7 órától december 26-án déli 12 órúig: Preszler Á. gyógyszertára, iSzéchenyi-utca 14. Mindegyik Eger felé induló vonathoz használati jegyet kell váltani Budapesten