Eger - hetente négyszer, 1942/2

1942-10-17 / 164. szám

1942. október 17. EGEK 3 szemben & mezőgazdasági munkála­toknak minden talpalatnyi földön való elvégzése tekintetében. Minthogy a bevonulások okozta munkaerő-hiányt a mezőgazdasági termelés számára csak ügy lehet pótolni, ha a munkaadók a meg­maradó munkaerőt teljesen igénybe­veszik és kihasználásukat a teljesítő képesség határáig fokozzák, termé­szetszerűleg adódik a munkásoknak az a kötelezettsége, hogy napfel­keltétől napnyugtáig tartoznak mun­kát végezni (ezen belül a munkáso­kat megilleti a törvényes pihenő idő). Amikor véreink százezrei életük kockáztatásával a harcmezén küz­denek, hogy az ország létét és gyer­mekeink jövőjét megvéd elmezzék, itthon semmi körülmények között nem engedhető meg ennek a köte­lezettségnek elhanyagolása. A köte­lességszegőkkel szemben a törvény teljes szigorával kell fellépni. A törvényt be nem tartók ellen a legerélyesebb intézkedések fognak folyamatba tétetni. Elrendelték a tengeritermés újbóli megállapítd5dt A legutóbbi eső 2 százalékkal emelte a mustok cukorfokát Jelentés a vármegye mezőgazdasági helyzetéről A vármegye közigazgatási bizott­ságának legutóbbi ülésén vitéz Fiuk Gusztáv gazd. főfelügyelő a követ­kezőket jelentette: — Az időjárás múlt jelentésem óta állandóan száraz jellegű s csak elvétve volt több-kevesebb eső, azon­ban korántsem elegendő mértékben. A hőség erősen csökkent. — Az őszi betakarítási munkák nagyrészben befejezést nyertek, a kukoricatörés, szárvágás a kisebb területeken mindenütt befejezést nyert. A szár behordása folyamat­ban van s a gazdák, tekiutettel a takarmáuyhiányra, azt gondosan be­takarítják mindenütt. A cukorrépa szedés és szállítás, valamint a ta­karmányrépa szedése is folyamatban van. — A burgonya és kukorica be­szolgáltatása igen súlyos feladat elé állította a gazdákat. E tekintetben a felügyelőség annak mérséklése tárgyában felterjesztéssel élt, más­részt a földmívelésügyi miniszter is elrendelte a tengeritermés közsé- genkinti újra való megállapítását, úgy, hogy a rendelet módosítása várható. A kukoricát korán törték s így sok helyen a rendelet megjelenése előtt is. Itt a részesművelés alatt álló tengerik részét is kiadták már, amikor a rendelet megjelent. — Az őszi talajelőkészítő mun­kák igtn lassan haladnak, a rossz csapadékviszonyok folytán a föld száraz és gyengébb igaerővel nem művelhető. Félős, hogyha az őszi esőzés megindul, viszont az állandó csapadékos idő lesz akadálya a ve­tési munkák megfelelő elvégzésének. A szüret megyeszerte megindult, de nagy csalódást okozott, mert a mustok sem minőségileg, sem meny- nyiségileg nem érték el a várako­zást. A mustfok 14—25 fok között, de legnagyobbrészt az alacsonyabb határ körül váltakozik. Bár az idő meleg volt és kedvező, a csapadék tartós hiánya itt is éreztette hatá­sát, s úgylátszik, az anyagcsere hiánya folytán a cukor nem jutott el a bogyókba. Nagy átlagban, el­tekintve a kivételektől, a termés gyenge közepes. A múltkori 12 mm-es eső után a mustfok 2—2 százalékkal emelkedett. A vármegyében általában hiány van szálastakarmányban, amit a ka­tonaság részére beszolgáltatandó mennyiségek is csökkentének, de főképen nagy a hiány abraktakar­mányokban, melyek pótlása felvá­sárlás útján is alig lehetséges. Az apaállatok abraktakarmányá- nak biztosítására az alispán úr rendeletet bocsátott ki, amelynek értelmében részben a fedeztetési dijak terményben fizetendők, s ahol ez nem volna elegendő, úgy az anyaállatokra szóló kivetéssel kell az abraktakarmányt biztosítani. A munkapiacon a helyzet nem sokat változott, kereslet még min­dig mutatkozik munkások iránt ké­sei őszi munkára. A mezőgazdasági cselédség hely­zete aránytalanul kedvezőtlenre for­dult, s így félős, hogy cselédekben hiány fog mutatkozni. Szociális védelmet biztosít az alkalmazot­taknak az üzleti záróráról szóló rendelet kedden megjelent végrehajtási utasítása Hírt adtunk már arról, hogy az üzleti záróráról szóló rendelet ok­tóber 17-én lép hatályba. Kedden megjelent a rendelet végrehajtási utasítása, amely fontos szociális rendelkezéseket is tartalmaz. Intéz kedik a rendelet arról, hogy amennyi­ben a záróra időjén vevők tartóz­kodnak az üzletben, ezeket zárórán túl is ki szabad szolgálni, azonban legfeljebb 15 percig, lehát az alkal­mazottakat a nyílt árusítási üzletek­ben zárv&tartásuk ideje alatt a zár­órát követő 15 percen túl foglal­koztatni nem szabad. A foglalkoztatási tilalom nemcsak az árusításra, hanem ezen felül az üzleti alkalmazottak által az üzlet­Minden kivitelben és erősségben L U S Z TI G-nál kaphatók helyiségben végzett mindennemű munkára, az irodai, raktári, rende­zési, stb. munkákra is kiterjed. Az üzlethelyiségeken kívül végzett mun­kákra, az áruk szokásos bevásár­lására, szállítására, be- és kihor­dására nem terjed ki a foglalkoz­tatási tilalom. Csak az áruk rend­kívüli romlásának veszélye szolgál­tat alapot az üzleti személyzet ki­vételes foglalkoztatására. A munka­adó a kivételes foglalkoztatást és annak indokait minden esetben a munka megkezdésétől számított 24 óra alatt köteles bejelenteni az elsőfokú iparhatóságnak. Piacon, téren, kapuk alatt fel' állított üzlethelyiségekben a nyílt árusítási üzletek nyitvatartásának ideje alatt engedhető meg az áru­sítás. üzletAtvétel I Busák Imréné Kaszinó-utcai fűszer- és csfemegeüzletét átvettem. Felkérem a hi­telezőket, hogy követelései­ket 8 napon belGl nálam be­jelenteni szivekedjenek. mert ezen időn túl követelései­ket nem veszem figyelembe. Eger, 1942. október hó 17. Tisztelettel: SOÓS BERTALAN »Füszercsarnok« új tulajdonosa. Nagy érdeklődés előzi meg a szegénygondozó filmelőadásait Jeleztük, hogy a Szegény gondozó bizottság október 21-én és 22-én rendezi legközelebbi előadásait a gondozás megnövekedett költségei­nek fedezésére. Eger város közönsége ezúttal rendkívül melegen érdeklődik az előadások iránt, nemcsak a szegény­gondozás megsokasodott gondjain kíván enyhíteni, hanem mert maga a film is egyike a legérdekesebb történeti filajátékoknak. A “Hulló bilincsek“ a testvér finn nép ragyogó hóskölteményét mutatják be, három millió nagy­szerű ember győzelmes szabadság- harcát a 160 milliós szláv nyomás­sal szemben. A mozielöadások jegyeit elővé­telben a cserkészek árusítják, az előadások napján pedig a mozipénz­tár. Mindenféle típusú vaskályhák samottozása, cserépkályhák átalakítása, javítása F E R E N C Z kályhásnál, EGER, Koszorú u. 11. Tel. 444. Hirdessen az „E(rER“-ben

Next

/
Thumbnails
Contents