Eger - hetente négyszer, 1942/2
1942-10-10 / 160. szám
1942. október 10. EGER 5 ha pedig kiégett, «TUNGSRAM® ffiWTOM Minden kivitelben és erősségben LUSZTIG-nál FERENCJÓZSEF KESERÜVIZ * Mint a város közönsége már értesült arról, hogy egy fővárosi bornagykereskedö és export «ég Egerben átvette a megszűnt Steiner-féle pincészetet. Az Egri és Visontai Borpincészetek Rt. a legközelebbi napokban megkezdi a gazdatársadalom örömére a must vásárlását is. Miután a vállalat exporttal is foglalkozik és ezen a réven kiterjedt belföldi és külföldi összeköttetései vannak, biztosra vesszük azt, hogy ez a vállalkozás Egernek kizárólag hasznára lesz és még távolabbi vidékekre fogja a híres egri bor hírét elvinni. A cég mint hírlik Egeiből is akar exporttal foglalkozni, direkt szállítva az egri bort külföldre. — Színleges Iparűzés esetén, az iparjogosítvány visszavonása tárgyában a m. kir. kereskedelmi és közlekedésügyi miniszter rendeletet adott ki. Ezúton hívjuk fel az érdekelteket, hogy amennyiben ilyen iparűzésről tudomásuk van, a tényállás és a vonatkozó bizonyítékok részletes ismertetése mellett forduljanak az Eger és Vidéke Ipartestülethez, hogy az eljárást megindíthassák. — Az ÚJ élet regéiig tárának hetenként megjelenő 12 filléres füzetei kaphatók a Kér. Sajtó szövet- hetet könyvkereskedésében. Kevesen tudják, ... hogy amikor egy francia vasúttársaság a kínai császárnak egy f élmérföldes vasúti felszerelést ajándékozott, a császár csak a síneket és a kocsikat fogadta el, mert a mozdonyt túlságosan félelmetesnek találta. A vasútnak különben így is jó hasznát vette: a mozdonyt egy csapat kulival helyettesíttette. . . . hogy 1898-ban egy családi folyóirat azoknak a hölgyeknek; akik „azt gondolják, hogy nem tudnak & kerékpározásról lemondani“, a következő szoknyaszabásmintát ajánlotta: „Ez a ruhadarab elől tökéletesen zárt, oldalt egészen a legalsó pedálhelyzetig ér és hátul csupán igen mérsékelt hasítékkal enged helyet a hátsó keréknek. Az elkerülhetetlen lábmozdulatokat majdnem teljesen elrejti és a kerékpározó amazon unesztétikus benyomását elviselhető mértékben enyhíti.“ .. . hogy Japánban a legyező nemcsak a legdivatosabb ajándékok egyike, hanem egyúttal a névjegy szerepét is betölti. Esküvők alkalmával csak a család legközvetlenebb barátai adnak ajándékot, míg a távolabbi ismerősök legyezőt küldenek és erre írják jókívánságaikat. Az újévi üdvözleteknek hasonlóképpen ez a szokásos formája. * Rádiók eladása kedvező részletfizetésre is. Busáknál, Kaszinó-u. — A „drága“ skorpiók. (MN) Mexikóban a skorpió-csapás évek óta annyira elhatalmasodott, hogy a kormány minden elejtett és beszolgáltatott skorpióra kénytelen volt dijat kitűzni. Az eredmény meglepő volt: valósággal megdöbbentő mennyiségű skorpió került beszolgáltatásra. Az elejtett csúszómászók száma azonban különös módon sehogysem akart apadni, úgyhogy a kormány jónak látott vizsgálatot elrendelni. A vizsgálat eredménye még megdöbbentőbb volt: a pompás konjunktúrát kihasználva külön skorpióbehozatali vállalat alakult, mely a lakosságot a szomszéd államokból jutányos áron óriási mennyiségű skorpióval látta el a kimerült „hazai készletek“ pótlására. Hirdessen az ,EGER“-ben! IRODALOM Szászy Istvánná: Számum kerekedik Színes, eleven tollal, friss íráskészséggel megírt útirajz ez a könyv, melyet azonban időszerűsége s szerzőjének személye még azok számára is érdekes és élvezetes olvasmány- nyá avat, akik nem kedvelik az útleírásokat. A szerző férje: a magyar bírói kar egyik kiválósága, az új világháborút megelőző időkben az egyiptomi nemzetközi bíróságnak volt tagja, s az írónő így a beavatott biztonságával szólhat a mai Egyiptom életéről, társadalmi szokásairól, politikai törekvéseiről s arról a lelkiállapotról, mellyel Egyiptom népe a világháborút fogadta. Az író nem törekedett arra, hogy néprajzi, vagy politikai tanulmányt írjon ; művéből hiányzik mindenféle célzatosság és állásfoglalás. Naplószerű közvetlenséggel, szinte önmagának írva jegyezte fel élményeit és benyomásait, s éppen ezért olyan őszinte, érdekes és sokatmondó ez a könyv. Mintha egy kedves ismerősünkkel beszélgetnénk el, aki most érkezett Afrikából. Finom megfigyelések, kedvesen, ötletesen előadott epizódok, kerek és önmagukban is egész kis történetek váltogatják egymást, s e sok élénkszínű mozaikból szinte hézag nélkül kirakódik az olvasó elé a fáraók országának mai képe. Az egész különös, színes, nyüzsgő keleti világra már rávetítődik az Európában kerekedő háború roppant árnyéka. Igazi írói munka, ahogy a szerző szinte mellékesen, apró epizódokkal, kis ideges párbeszédekkel jelzi a napról-napra növekvő feszültséget s megérezteti annak a félelmetes számumnak baljós előjeleit, mely ezúttal Európából tört rá a Nílus dús völgyére. SPORT Megkezdődtek a Szent László kupa-mérkőzések. Vasárnap, 11-én délután fél 2 órakor az érsekkerti sportpályán a mezőkövesdi gimnázium csapata Szent László kupa-mérkőzést játszik a Tanítóképzővel. A kövesdiek az elmúlt év folyamán nagyon szépen szerepeltek; a KISOK-mérkő- zések során megverték az összes egri iskolákat. A képző csapata kedden gyengén mutatkozott be a kereskedelmi ellen. Nagyon össze kell magát szedni, ha tovább akar jutni. A kupa-mérkőzés után a Kereskedelmi a MESE Il.-vel játszik edző-mérkőzést. Ma este disznótor a VŰRÖSRÁK-vendéglőim Remek sörök! Jó borok! Vasárnapi műsor. Eger: Délelőtt fél 12 órakor az ETK—Diósgyőri LE II. o. bajnoki mérkőzése. Az ETK régóta pihen, mert a II. osztályban sorozatos visszalépések történtek. A diósgyőri leventék jóképességű csapatával érdekes küzdelmet vív az egri csapat. A miskolci Movet verő ETK-nak igen meg kell küzdenie a győzelemért. Reméljük a siker nem fog elmaradni. Az ETK valószínű csapata ebből a keretből fog állani: Balázs, Bodó, Bencze, Sándor, Bartók, Hanus, Nagy, Sztaskó, Ungvári, Szajlai, Lányi, Nagy J. Mészáros, Karnis, Hart. Aranyat, ezüstöt SSSk.4* Csapó, óramfivesf Délután fél 2 órakor: Egri Tanítóképző-Mezőkövesdi Gimnázium Szent László kupa-mérkőzés. Az egri Tanítóképzőnek minden tudását össze kell szedni, ha tovább akar jutni az erős mezőkövesdi csapattal szemben. Délután fél 4 órakor: MESE levente — Kereskedelmi barátságos edző-mérkőzés. Budapest: Kammer SC—MESE NB. III. bajnoki mérkőzés. A sérülések és eltiltások miatt tartalékosán áll ki a MESE, így csak tisztességes eredményt várhatunk, de pontszerzésre alkalom nyílhat azért, mert a labdarúgás szerencsejáték. Mindenféle típusú vaskályhák samottozása, cserépkályhák átalakítása, javítása F E R E N C Z kályhásnál, EGEB, Koszorú u. 11. Tel. 444.