Eger - hetente négyszer, 1942/2

1942-10-02 / 155. szám

1942. október 2. E O E E 3 máson riadó esetén indulásra már készen áll, úgy a riadó jelre, amennyiben azt az egyéb forgalmi szabályok megengedik, a menet­rendszerinti indulás előtt menesztik. A vonat ugyanis kint a vonalon nagyobb biztonságban van, mint egy állomáson. A békében szokásos pá­lyaudvari kísérettől, fogadástól fel­tétlen tartózkodjunk. Jó vidéki szo­kás szerint vasárnap egy-egy vo­nathoz kivonul a fél falu sok leánya és legénye. Erről a vasárnapi szo­kásról most le kell mondani. A pályaudvaron azonnal szálljunk be az indulásra kész vonatba. A riadó esetén, ha vonatban vagyunk, húzódjunk a kocsipadok mellé és feküdjünk a padlóra. Semmiesetre sem szabad kiugrani és össze-vissza rohanni. Hosszabb várakozásnál, amennyiben az állomáson kiépített óvóhelyek, futóárkok vannak, úgy a felirati táblák és vasúti személy­zet irányítása mellett mindenki oda vonuljon, vagy pedig hagyja el az állomás környékét. Az állomásra való beérkezés után mindenki a leggyorsabb ütemben hagyja el az állomás környékét. Igen fontos még éjjeli utazás köz­ben az elsötétítéshez való alkalmaz­kodás. Az összes vouatok és hajók elsötétítve közlekednek. Az utas a magával hozott világító eszközöket sem használhatja (pl. gyertya, kézi villanylámpa). Az összes fülkék el­sötétítéséért az abban ülő utasok egyetemlegesen felelősek. A termelők birtokában levő hüvelyesek bejelentése és zár alá vétele A m. kir. Közellátásügyi Minisz­ternek 110.600—1942. K. M. sz. rendelete szerint azok a termelők (termeltetők), akiknek birtokában mag, lóbab, hajdina, mák vagy ci­rokmag van, kötelesek babból, bor­sóból, lencséből, hajdinából és mák­ból a rendeletben megállapított ház­tartási szükségleten felüli készletü­ket, keserücsillagfürtmagból, lóbab­ból és cirokmagból pedig egész kész­letüket a Magyar Hüvelyes és Olaj­magkiviteli Egyesüléshez (Buda­pest, V., Alkotmány-utca 27. szám) a rendeletben előirt mintának meg­felelően bejelenteni. Az a háztartási szükséglet, amely nem esik bejelentés kötelezettség alá, hüvelyesekből (bab, borsó és lencse együtt) és ezek hántott, da­rált vagy őrölt termékeiből szemé- lyenkint 50 kg, mákból személyen­kint 5 kg. A rendelet hatálybalépésének nap­ján meglévő készletek tekintetében a bejelentést a rendelet hatálybalé­pését követő nyolc nap alatt kell megtenni;; a később megszerzett készleteket és az ezekben, valamint a rendelet hatálybalépésének nap­ján meglevő készletekben bekövet­kező minden változást havonkint, a hónap 5. napjáig kell bejelenteni. Ha a bejelentett készlet nem a bejelentő tulajdona, a tulajdonos ne­vét külön fel kell tüntetni. A bejelentési kötelezettség alá eső készleteket a rendelet hatályba­lépésének napjától, vagyis 1942 szeptember hó 30-tól kezdve zár alá helyezettnek kell tekinteni és azokat felhasználni, illetőleg forga­lomba csak a közellátásügyi minisz- rendelkezései szerint szabad. A kereskedőknek be kell jelenteniük konzervkészletüket A közellátási miniszter rendele­tet adottt ki, amelynek értelmében a szarvasmarha, borjú, sertés, juh, mindenféle baromfi, vad és hal hú­sának, valamint ezek ehető belső­ségeinek konzervvé való feldolgo­zásához, úgyszintén minden zsira­déknak, továbbá cukornak tartósí­tott élelmiszerek gyártásánál tör­ténő felhasználásához október 15-től kezdve a közellátási miniszter en­gedélye szükséges. Minden üzem és kereskedő, akinek készlete megha­ladja a rendeletben megjelölt meny­— Két héten át legyet irt Nagykörös lakossága. Nagykő­rösön város tisztiorvosának indítvá­nyára szeptember 26-ától október 10-éig légynapokat rendeznek. A légynapoknak az a céljuk, hogy a lakosság és annak fiatalabb tagjai irtsák fontos közegészségügyi ér­dekből a legyet. Minden olyan gyűjtő, aki üres gyufásdobozban nyiséget, köteles október 1-én meg­levő konzervkészletét október 15-ig a közellátási miniszternek bejelen­teni. Ez a mennyiség a húskon­zerveknél általában 50 kg, a cukor hozzáadásával készült konzerveknél 100 kg, a gyümölcsleveknél 20 q, a szárított főzelékeknél 10 q, a hüvelyeseknél, paradicsomnál 10 q, a savanyított káposztánál, töknél, uborkánál 10 q. A bejelentéshez szükséges űrlapok a m. kir. Közel­látási Hivatalnál díjtalanul kap­hatók. gyűjti össze a megölt legyeket, 20 fillér jutalmat kap, a legtöbbet gyűjtő gyermekek között pedig még külön jutalmat is kisorsolnak, vagy egy hónapig ingyen tejet kapnak, hozzá egy kiló cukrot, vagy pedig más ajándékban részesülnek. Hirdessen az ,EGER“-ben! fiz idén is az egri érseki jogakadémia ifjúsága rendezi meg az október 6-i ünnepséget Eger, október 2. Áz idei október hatodika, a nem­zet emlékező gyásznapja különösen mélynek és jelentőségesnek tűnik az idők hangsúlyával. A nemzeti ünnep emlékezése most már új vér­tanúk felé is száll s a nap |mély értelmében szorosabban összeforr a magyarság. Az országos ünnepségek sorában Eger ünnepét, a hagyományokhoz híven, ezúttal is az egri érseki jogakadémia ifjúsága rendezi a középiskolák {bevonásával és a köz- igazgatási tanfolyam közreműködé­sével. Az ünnepséget reggel 9 órakor ünnepélyes gyászmise előzi meg, majd délelőtt 10 órakor a Knezich- emléktáblánál tartják meg az ün­nepséget, ahol az érseki jogakadé­mia szónoka mond beszédet. Az ün­nepséget szavalatok és énekszámok egészítik ki. Ugyanakkor zajlik le az egri középiskolák hegyeleti sta­fétája. HÍMEK Barabás (Hánel) János m. kir. repülőhadnagy repülő- halálának emlékére. Elmentél Jánoskám . .. Nagyon korán mentél el tőlünk, kevéssel az után, hogy az iskola falai között szőtt szép álmod meg­valósult ... Alig éltél még .. . Fiatal életed eddigi éveit, szinte pihenés nélkül, a nagy cél, a nagy­szerű élethivatás: a repülőpálya érdekében élted . . . S most, amikor végre elérkeztél oda, arra a nagy és fenséges feladatra, hogy mint repülőhadnagy szolgálhasd hazádat, váratlanul és tragikusan elragadott közülünk Téged is — annyi dicső elődöd után — a könyörtelen sors... Mi, bajtársaid, akik jelen voltunk akkor, amikor tele lelkesedéssel, tett­erővel és küzdeniakarással Barabás János hadnagy úr — a mi János­kánk - kilépett az Akadémia ka­puján, most üres tekintettel, könny- telen szemmel nézünk valahova a messzeségbe .. . Lelkiismeretes, jó katona, bátor repülő, nagyszerű bajtárs és együtt­érző jóbarát voltál. Távozásod pó­tolhatatlan űrt hagyott életünkben! De nem mentél el! Nem is bú­csúzunk Tőled, mert közöttünk vagy, együtt sírsz és nevetsz velünk, fiata­labb bajtársaiddal és az ősi repülő­köszöntéssel küldesz bennünket to­vábbi célok, új küzdelmek felé: Men­jetek, kis Fiúkák, szárnyaljatok! Jó repülést! És mi hősi példádtól lelkesedve kiáltjuk: Igenis, Hadnagy Úr! Jánoskám, megyünk!... Helmberger Tibor, karp. rep. tíz. — Az egri ggóggszertárak éjjeli szolgálata. Szeptember hó 26-án este 7 órától október 3-án este 7 óráig: Beniczky gyógyszer- tára, Lenkey-utca 8. * Bádiók javítása és alkatré­szek Busák műszerésznél, Kaszinó utca. Tisztelettel kérjük helgbeli havi előfizetőinket, hogg az előfizetési ősszeget október hó 5-ig a kiadóhivatalban (Lí­ceum, földszint 10. sz.) fizes­sék ki, hogg ne leggünk kény­telenek a lap további küldé­sét beszüntetni, mert a mai viszongok mellett ideiglenes pénzbeszedőnket a havi elő­fizetési ősszegért csak egy­szer küldhetjük el. Az EGEB kiadóhivatala. — A Vatikán lapja Szmre- csángi Lajos érsekről és Giatt- felder Gyula érsekről. Bómából jelentik: Az Osservatore Romano budapesti levelet közöl, amiben megállapítja, Glattfelder Gyulának kalocsai érsekké történt kinevezése a magyar katolikus társadalom kö­rében a legjobb benyomást keltette, mert az új kalocsai érsekben a ma­gyar katolikusok az egyik legbuzgóbb és legtevékenyebb magyar főpapot ismerik. A Vatikán lapja ugyanak­kor megemlékezik Szmrecsányi La­jos egri érsekről is. Megállapítja, hogy Szmrecsányi Lajos érsek im­már nemcsak a magyar papság do­yenje, hanem az egész nemzetközi katolikus papság egyik legidősebb és legtiszteletreméltóbb főpapja. — A cukorrépalevél értékes főzelék. Általánosan ismert tény, hogy a cukorrépalevél tápanyagok­ban rendkívül gazdag és ezért nagy­értékű állati takarmányt szolgáltat. A legújabb kutatások most kimu­tatták, hogy a cukorrépalevél em­beri táplálkozás céljaira is kitűnően alkalmas. A német „Mezőgazdasági Közlemények“ című szaklap szerint a cukorrépalevél fehérjetartalma megközelíti a tejét és tápanyagtar­talma a parajénak mintegy kétsze­rese. A nagy közösségi étkezdék a cukorrépalevéllel a múlt évben már nagyon jó tapasztalatokat szereztek. * Bádiók eladása kedvező rész­letfizetésre is. Busáknál, Kaszinó-u. — Az Új élet regéngtárának hetenként megjelenő 12 filléres fü­zetei kaphatók a Kér. Saftóeeövei- kezei könyvkereskedésében.

Next

/
Thumbnails
Contents