Eger - hetente négyszer, 1942/2
1942-09-21 / 149. szám
2 EGER 1942. szeptember 21. jaira történt, a büntetőbíróságnak kell döntenie annak megítélésében, hogy mily mérvben gyöngíti az ilyen egyén az ország hadi értékeit. Ezen elgondolással önként mozdítjuk elő a többtermelést és jutalmazzak a szorgalmas és takarékos gazdát. Ugyanakkor azonban bünteti önmagát mindenki, aki akár gondatlanságból, akár hanyagságból az idők parancsoló szavát meg nem érti. Természetes, hogy esetleges elemi csapásokat, árvizeket, jégveréseket, vagy aszályokat az érintett vidékeken a várt terméshozamnál megfelelő mértékben figyelembe kell venni. Az uj módszerre vonatkozó tájékoztatást időben és részletesen feldolgozva a termelő gazdatársadalom rendelkezésére bocsátják. A gazdaközönségnek maradéktalanul teljesítenie kell kötelezettségét s igy a jövő gazdasági évtől kezdődően mentesülni fog az eddig alkalmazott rekvirálási eljárásoktól. Az őszi vetési idő megindultával már most tájékoztatni kívánja a kormányzat a gazdaközönséget arra vonatkozóan, hogy a közszükségleti célokat szolgáló kenyérgabonameny- Dyiségeket a jövő évben minden földtulajdonos, szántőföldterületének mennyisége, illetve kataszteri tiszta jövedelem aranykoronáinak összessége után lesz köteles beszolgáltatni. Minden aranykorona után 10 kilo kenyérmagot kell beszolgáltatni A közeljövőben megjelenő rendelkezés az 1943. évi termésre vonatkozólag a szántóföld kataszteri tiszta jövedelmének minden aranykoronája után 10 kilogram meny- nyíségben olyan kenyérmag beszolgáltatására fogja kötelezni a tulajdonost, vagy gazdálkodót, amilyen gabonaféleségeket vidékenként kenyérmagként termelnek s ilyenképen fogyasztanak, tehát általában búzában és rozsban, ahol emberi táplálkozásra kukoricát, árpát, vagy zabot is felhasználnak, ott ezekben a terményekben is lesz leróható a természetbeni beszolgál- tatási kötelezettség. Tehát egy átlag 10 koronás kataszteri tiszta jövedelmű birtoktest holdankint 100 kilogram kenyérgabonát lesz a jövő aratás, illetőleg cséplés eredményeként beszolgáltatni. Kataszteri tiszta jövedelem emelkedésével az emelkedés beszol- gáltatási kötelezettség legfeljebb kát. holdanként 200 kilogramig emelkedik, az alacsonyabb jövedelmi kategóriákba sorozott tiszta jövedelmű szántóföld területeknél viszont hasonló módon csökken. Ez a beszolgáltatási kötelezettség nem jelent különösebb megterhelést a gazdaközönség részére, mert ezeket a mennyiségeket általában mindig és mindenkor piacra is hozták és a jövőben feltétlenül piacra kell hozniok. Természetes, hogy kert, gyümölcs, vagy szőlő- terület után gabonabsszolgáltatási kötelezettség nem lesz. E módszer a becsületesen termelő részére a szorgalmas takarékosságot jutalmazza, a hanyag, vagy dolgozni nem akarót pedig kiirtja. Mi a helyzet a zsírnál? A másik feltétlenül és hasonló módon megtermelendő mezőgazdasági cikk a jövő évre a zsír lesz, amelyet minden gazda vagy természetben, vagy sertésben, olajosmagban, tejben, esetleg a megfelelő zsirmennyiség előállítására szükséges abraktakarmányban lesz köteles a közellátás rendelkezésére bocsátani. E két feltétlenül igy megkívánt mezőgazdasági termék megtermelése között a gazdának minden egyéb termelvény feleslege az általa termelt módon szolgálja az előírt és búzamennyiségben rögzített termésfelesleg elérésének ki- egyenlítését. Teljes tudatában kell lennünk annak, hogy az uj elrendezésű Európában a minket megillető helyünket csakis teljesítményeink alapján foglalhatjuk el és ezzel tudjuk a boldog jövőt nemcsak magunk, hanem az örök nemzet számáraié biztos alapokra fektetni. a» ----------------------------------------—rrci—rm—fffr lllrinr) 2 2.50 órakor és 23.42 órakor induló vonatok. Megállapítható, hogy az uj változások meggyorsították a közlekedést, amely ezek szerint határozottan javult. Ugyancsak kedvezőbb lett a közlekedés miskolci és gyöngyösi viszonylatban is. A menetrendet egyébként mai számunkban közöljük. A szüret kezdési Ideje Egerben: október 12 Az egri hegyközség választmánya az 1938. évi 31. t. c. 21. szakasza e) pontja és 30. szakasz 1) pontja rendelkezései szerint a szüret megkezdésének idejét szeptember 20-án tartott ülésén a törvény követelményeinek megfelelően október 12-ben állapította meg.' Aki a szüretet ezen idő előtt indokolatlanul megkezdi, kihágást követ el és a fenti törvény szerint büntetendő. Már többfelé gyűjtenek Egerben a honvédek rádiójára Egg egri rádiókereskedő szép ajánlata Egg levélíró a megbízhatatlan elemek rádióit javasolja kiküldeni a frontra Nemrégiben közöltük Domafalvi László számvevő őrmester levelén keresztül a fronton harcoló honvédek kérését, hogy küldjenek ki nekik rádiót. A távoli magyar földről érkező üzenetek, a magyar dal és muzsika egyike lenne azoknak a meleg kapcsolatoknak, amelyek a front és az itthon magyarjait ösz- szekötik. Ügy értesülünk, hogy a cikk nyomán a város több helyén gyűjtenek már a honvédek rádiójára. Hivatalok, testületek, foglalkozási ágak . fogtak össze, hogy a kérést teljesítsék, és minél több készülék induljon ki a frontra. Ezzel kapcsolatban közöljük, hogy annak az alakulatnak a tábori postai száma, amely a rádiót kérte, megváltozott s most már a 254/74. szám alá kérik küldeni az egyik rádiót. A többit az ezredparancs- nokságnak , volna legalkalmasabb küldeni, hogy egyenlőképpen ossza szét az alakulatok között. A rádió akcióval kapcsolatban Kocsis Albert egri rádiókereskedó elismerésre méltó ajánlattal kereste fel szerkesztőségünket. Hajlandó a katonáknak beszerzési áron adni a készülékeket, hogy ezzel is elősegítse az akció sikerét. A rádió-ügyben még egy igen érdekes levelet kaptunk: Tekintetes Szerkesztőség! Nagy örömmel látjuk, hogy az EGER beállt azoknak az élcsapatoknak a sorába, amelyek az itthoni áldozatkészséget felrázni és megszervezni hivatottak. Nagyon várjuk a gyüjtőláda megjelenését, hogy minél többen elküldjük mindennapi újságunkat a fronton harcolóknak. — Olvastuk a lapban közzétett kérést is a rádióra vonatkozólag. Ezzel kapcsolatban volna egy tisztelettel előterjesztett indítványunk. Úgy tudjuk, hogy az egri megbízhatatlan elemek rádióit már régebben összeszedték. Az angol és szovjet adások titkos hallgatására voltak jók addig ezek a rádiók. Legyenek most jók arra, hogy a fronton harcoló magyarság szorosabb kapcsolatát megteremtsék. Nem tudjuk, milyen jogi megfontolások előzik meg ennek az indítványnak a megvalósítását, de nem hiszem, hogy ne lehetne akár országos rendelkezéssel az elkobzott készülékeket a harctér hallgatóinak rendelkezésére bocsátani. — Kérjük, sorainkkal méltóz- tassék e kérdés megoldására az illetékesek figyelmét felhívni. Vagyunk teljes tisztelettel aláírások. Holnaptól kezdve ismét megváltozik a menetrend Mit kell tudni még légiriadó esetén Kedd hajnaltól a vasúti menetrendben ismét jelentős változások történnek. A változás lényege a Budapest—Miskolc viszonylatban az, hogy két éjszakai vonat menetrendje megváltozik, illetőleg két éjszakai vonat közlekedése szűnik meg a hétfőről keddre virradó éjszaka és helyettük nappali járatokat vezet be a Máv. Az új menetrend lényeges változásai a következők: Egerből Budapest felé reggeligyor- sót kap az utazóközönség. Az éjszakai vonat elmarad. Budapestről új személyvonatot kap Eger reggel 8.25 ös indulással, ezenkívül egy másik személyvonatot 13.10-es indulással.Ez a vonat már 17.24 perckor Egerben van, ezzel szemben elmaradnak a 14.21 órakor, A naponta felmerülő számos kérdés és további félreértések elkerülése végett a magyar királyi honvédelmi minisztérium légoltalmi csoportfőnöksége hivatalos állásfoglalásként közli az alábbiakat: A lakóházi óvóhelyekre a hatósági riasztás, vagy a szirénák felhangzásáig senkinek levonulni nem szabad. Az elsötétítést csakis a honvédelmi miniszter által kiadott időpontban kell végrehajtani. Ez előtt az elsötétítésre senkit kötelezni nem lehet, kivéve azt az esetet, ha esetleg ezen időpont előtt kövekeznék be a légitámadás. Bár a riasztó ügyeleti szolgálat megtartását jelenleg kötelezővé nem tették, annak semmi akadálya nincs, hogy nyugalmuk biztosítása végett egyes házakban önként megszervezzék ezt a szolgálatot. Természetes, ilyenkor csak önként jelentkezőket lehet beosztani. A riasztó ügyeleti szolgálat hiányában az köteles riasztani, aki a házban legelőször meghallja a szirénák hangját. Az óvóhelyek rendbetartása, mindazok alkotórészeinek kitakarítása nem az őrségparancsnok, hanem a segédházfelügyelő kötelessége, mert hiszen az óvóhely is ugyanolyan része a háznak, mint a kapualj,