Eger - hetente négyszer, 1942/2
1942-08-22 / 132. szám
& S E 12 FILLÉR JSger, LI1L évfolyam, 132. szám « Szombat Trianon 23 1942. augusztus 22, ELŐFIZETÉSI DÍJi •gg hónapra 1 pengő §Q f, V« évre 4 P, félévre 8 P. Egges számi hétköznap 8 fillér, vasárnap 12 fillér. POLITIKAI LAP, MEGJELENIK HETENKÉNT NÉGYSZER SZERKESZTŐSÉG: Líceum fsz. 3. Tel.: 11. KIADÓHIVATAL: Szent János-Ngomda. Telefoni 176. szám. Csekkszámla: 54.558. Nehéz parancs teljesítése közben halt hősi halált Magyarország kormányzóhelyettese A MTI jelenti: Vitéz nagybányai Horthy István kormányzóhelyettes űr óíóméltósága hősi halála akkor következett be, mikor az ellenség feletti vadászrepülés után kapott parancsához képest repülőszolgálatát ideiglenesen megszakított, hogy az arcvonalon küzdő csapatok látogatását kezdje nfcg. Utolsó felszállása során érte ót repülöhalála. A keleti hadszíntéren küzdő honvéd hadsereg parancsnokságától a következő távirati jelentés érkezett Magyarország Kormányzójához: „A Kormányzóhelyettes Úr Őfő- méltósága. augusztus 20-án öt órakor felszállott azzal a feladattal, hogy egy közelfelderítésre rendelt gépet oltalmazzon egy alája rendelt másik vadászgéppel együtt. A köA kint harcoló hadsereg távirata Vitéz Jány Gusztáv vezérezredes a parancsnoksága alatt harcoló hadsereg nevében az alábbi táviratot intézte Magyarország Kormányzója főhadsegédéhez, v. Keresztes Fischer Lajos vezérezredes úr őnagyméltó- ságához: „Midőn a hadsereg minden tisztjének és katonájának és a magam mélységes megrendülését és gyászát jelentem a Kormányzóhelyettes Úr Őfőméltóságának hősi halála felett, A kormányzó válasza Magyarország Kormányzója a keleti hadszíntéren küzdő hadsereg parancsnokához az alábbiakban válaszolt : „Nagyméltóságű Jány Gusztáv úrnak, m. kir. titkos tanácsos, vezérezredes. Melegen köszönöm mérhetetlen bánatomban úgy NagymélAz országos gyász rendelkezéseinek módesitása Egerben augusztus 30-án és 31-én lesz a téli ruhagyűjtés a harctéren küzdő honvédek számára A leventék és cserkészek minden házat felkeresnek — A természetbeni adakozás a fontos Megalakult az egri gyüjtőbizottság és megtartotta első gyűlését A MTI jelenti: A m. kir. belügyminiszter a nemzeti gyásszal kapcsolatosan kiadott rendelkezéseit az alábbiakban módosította: Augusztus hó 23-tól, vasárnaptól kezdve a rendeletnek korlátozó rendelkezései közül csupán a gyűlésekre, felvonulásokra, a vendéglőkben és kávéházakban való zenélésre és térzenére vonatkozók maradnak érvényben. Az eredetileg két napra, azaz szombatzelfelderítőnek az volt a kívánsága, hogy alacsony magasságban közel legyen hozzá a védő vadászgép. — Őfőméltósága feladatát példás lelkiismeretességgel hajtotta végre, amelyből mindnyájan tanulhatunk. Ez alkalommal is a kívánság szerint alacsonyan lassan tartott. A lassú felderítőgépek visszafordultá- val azonban a gépe a kanyarban esni kezdett. Az esésből vízszintesbe visszatérni azonban csak akkor sikerülhetett volna, ha nagyobb magasságban van. A gépét felvinni már nem tudta s 5 óra két perekor lezuhant, motorja ekkor megállt. Őfőméltóságát a hősi halál harci feladatának hűséges teljesítése közben érte. ra és vasárnapra, augusztus 22-ére és 23-ára tervezett nemzetközi versenyek és országos sport kongresz- szusok, valamint országos atlétikai bajnokságok kivételesen már szombat délután is megtarthatók. — A belügyminiszter a temetés napjára és az azt megelőző napra később kiadandó rendelettel a teljes korlátozást ismét vissza fogja állítani. A küzdő magyar testvéreinkért hevülő szeretet s az irántuk való aggódó gondoskodás életrehívta a téli ruhagyűjtés gondolatát. Az ország nagyasszonya, Horthy Miklósné szózata nyitotta meg a gondoskodás folyamatát s ma már az ország minden részében szervezik a a gyűjtés munkáját. Testvéreink élete, egészsége függ ennek a gyűjtésnek a sikerétől. Mindenki legszemélyesebb ügye kell, hogy legyen az adakozás. Gondoljak az orosz tél borzalmas keménységére, gondoljon mindenki a fagy szörnyű sebeire, gondoljon mindenki Napoleon megdermedt seregére s gondoljon arra, hogy ezt a harcot meg kell nyernünk. Nemcsak hadianyaggal, nemcsak munkával, hanem meleg ruhával, csapataink egészségével, állóképességével. A gyűjtés egri idejének és módozatainak megbeszélése céljából Eger város leventeparancsnoksága gyűlésre hívta egybe a város társadalmi egyesületeinek és közéletének vezető tényezőit péntek délelőtt 11 órára, a városháza nagytermébe. A gyűlés lebonyolításával ugyanis az országos szervezés a városi és járási leventeparancsnokságokat bízta meg, a gyűjtés idejét pedig augusztus 25. és szeptember 5. közötti időben jelölte meg. A péntek délelőtti gyűlésen nagy számban jelentek meg a meghívott vezető tényezők a városháza nagytermében. Indrikovits Sándor ezredes, a város legmagasabb katonai parancsokának helyettese nyitotta meg a megbeszélést és utalt arra, hogy a segítés nemes gondolatát vitéz nagybányai Horthy Miklósné buzdító szavai indították útnak. — Nagyon kérem önöket, hogy mindenki a tőle telhető legjobb és leglelkesebb munkát fejtse ki a gyűjtés sikere érdekében, hogy a gyűjtés eredménye méltó legyen ahhoz az áldozathoz, amit magyar testvéreink odakint hoznak meg az országért és minden magyarért, — fejezte be szavait az elnöklő ezredes. Taray János főhadnagy a gyűjtés általános szervezési kérdéseit ismertette. A gyűjtés vezetésével és irányításával a leveute egyesület elnöke, dr. Lénárt János keresk. középiskolai igazgató van megbízva, magát a gyűjtést a leventék, cserkészek és a társadalmi egyesületek tagjai végzik. Kérte a megjelenteket, hogy alakítsák meg a városi gyűjtő bizottságot és alapos s lelkes munkával hassanak oda, hogy minél több téli ruhanemű gyűljön össze a honvédek számára. Lénárt János dr. a bizottság megalakítására tett előterjesztést, a bizottság elnökévé a gyűlés dr. Hedry Lőrinc főispánt választotta meg, helyetteséül pedig Okolicsányi Imre alispánt. A bizottság vezetőiül dr. Kálnoky István polgármestert, dr. Petró József prépost, kanonok, plébánost, dr. Petro Kálmán országgyűlési képviselőt és dr. Angyal Lajos keresk. középiskolai igazgatót, a negyedmesteri testület elnökét kérték fel, míg tagokul a negyedmesteri testület tagjait, a szegénygondozó bizottság tagjait, a szegénygondozó nővéreket, a középiskolák igazgatóit, a leányleventék elnöknőjét, a sajtó képviselőjét, a leventeparancsnokokat és a cserkészcsapatok parancsnokait. A bizottság elhatározta, hogy a gyűjtés időpontjául augusztus 30-át, vasárnapot tűzi ki, azokat pedig, akik a vasárnap miatt nem tartózkodnak itthon, másnap keresik fel a gyűjtők. A gyűjtést a leventék és cserkészek végzik, mintegy hatszázan s minden házba bekopogtatnak. Velük megy a társadalmi egyesületeknek, főként a negyedmesteri testületnek egy-egy tagja és nyugtatja az adományokat. A gyűlésen kifejezetten hangsúlyozták, hogy nem pénzre van szűk. ki kell emelnem azt a példásan felülemelkedően kimagasló hű kötelességteljesítést, amellyel Őfőméltósága az elsők felé akart és tudott emelkedni. A hadsereg hősi halálával elvesztette azt a kiemelkedő tagját, aki mindenki előtt felmagasztosul, mint a harci szellem, a kemény akarás, a vitézség, a becsület és kötelességteljesités megtestesítője. Vitéz Jány vezérezredes, hadseregparancsnok“. tóságodnak, mint a hadsereg minden tisztjének és legénységének jóleső részvétét. Drága fiam veletek érzett, gondolkodott és harcolt, bajtársatok volt. Elvesztése az atyai szeretetnek még erősebb szálával fűz engem hozzátok“.