Eger - hetente négyszer, 1942/1
1942-02-07 / 22. szám
1942 febrinr 7. EGER a Mindenki magánál hordja „óráját“ Hol székel az időérzék Mindnyájan állandóan magunknál hordjuk „óránkat“, de a legtöbben nem tudnak róla és éppen ezért nem is törődnek vele. Ha valaki előre megállapított időben magától pontosan fel tud ébredni, határtalan csodálattal Edózunk naki, azonban egy ki3 gyarlósággal, lelki erejének összeszedésével mindegyikünk meg tudná ezt tenni. Az időérzék ugyanis, őseink egyedüli órája, most is állandóan velünk van, csakhogy annyira körül vagyunk véve mesterséges órákkal, hogy ápolására már senki sem gondol. Ha azonban borúi időben erdőben vagy hegyek között sétálunk, bőven van alkalmunk kipróbálni időérzékünket. Még ha nem is próbáljuk számitásba venni a megtett út hosz- szúságát vagy gyomrunk korgását, hanem -c upán erőltetés nélkül átadjuk magunkat megérzésünknek, csodálkozva állapíthatjuk meg, hogy szinte percnyi pontossággal eltaláltak a helyes időt. Ennek a ténynek léte már régóta ismeretes, a tudomány azonban eddig nem tudott mit kezdeni vele. Az idóérzék titkát csak a tudomány egyik legfiatalabb ágának, az összehasonlító . fiziológiának és psziholó- giának sikerült felderítenie, mégpedig állatkísérletek útján. A kísérleti állatok azonban ez alkalommal aem eyalak, hanem hangyák voltak. A gráci egyetem zoológiái intézetében és lélektani laboratóriumában Grabensberger professzor már régóta foglalkozott a hangyák időérzékének tanulmányozásával. Egy olyan helyen, amelyet a bolyból nem láthattak, először 24 órai közökben eleséget helyezett el számukra. Néhány hangyát letett az etetőhelyen és figyelte, mi fog történni. A hangyák jóllakásuk után sietve visszatértek fészkükbe és nemsokára az egész boly népével tértek vissza. A kísérletet csak háromszor kellett megismételni és í hangyák attól kezdve a napnak igyanabbau az órájában, sőt ugyan- bban a percében pontosan meg- dentek az etetőhelyen. Grabensberger professzor eszerint őst egy lépéssel tovább ment és ■y napon öt különböző időre „ido- ltotta“ be állatait. A hangyák most is csalhatatlanoknak bizonyultak. Ezután Grabensberger profesz- szor még nehezebb feladat elé állította őket. Az etetési időt bizonyos ritmus alapján állapította meg, úgyhogy például az egyik napon reggel hatkor, a következő napon délelőtt kilenckor, a harmadikon tizenkettőkor, a hangyák azonban nem jöttek zavarba, hanem a negyedik napon már maguktól is rájöttek arra, hogy most. a délutáni 3 óra következik s az ötödik napon sem jelentek meg előbb hat óránál. Ezzel kétségtelenül bebizonyult, hogy a hangyáknak kitűnő időérzékük van, és most már az a kérdés várt még megfejtésre, hogy milyen szervben székel ez az időérzék. A fejben vagy a központi idegrendszerben ? Azonban hamarosan kiderült, hogy nem. Hiába ingerelte Grabensberger professzor a hangyák központi idegrendszerét kámforetetéssel gyorsabb munkára, egy perccel sem jöttek korábban és hiába hódította el őket kloroformmal vagy éterrel, nem voltak hajlandók késni sem. Ezekután nem férhetett kétség hozzá, hogy a hangyák időérzéke nincsen az idegrendszerrel összefüggésben. Grabensberger az egyetlen lehetőséget most már csak a sejtben látta. Talán a sejtben lejátszódó anyagcsereforgalom lesz az idő folyásának mértéke, gondolta, és ebben az irányban folytatta kísérleteit. Az anyagcsere meggyorsításával, amit kémiai beavatkozáson kívül a hőmérséklet megváltoztatásával is el lehet érni, a hangyáknak az idő múlását is gyorsabbnak kell érezniök és fordítva, volt a feltevés, melyet a kísérletek igazoltak. Ezzel világossá vált, hogy a hangyák az etetési időköz elmúlását szervezetük belső változásainak előrehaladásáról ismerik fel, az időérzék tehát a sejtben lejátszódó életfolyamatok függvénye. Grabensberger haugyakísérletei tér mószetesen minden sejtekből felépített állati szervezetre, tehát nyilván az emberre is érvényesek. Időérzékünk tehát nem a fejben székel, mint ahogyan eddig feltételezték, hanem a sejt legelemibb életműködésén alapszik. (MN) Felszántják a Maginot-mezőt i svájci „Zofinger Tagblatt“-ból vezük az alábbi cikket, amely a 12,000 hektár területű Maginot- mei hasznosításáról számol be. Bt évvel ezelőtt még Francia- orsig reménysége volt a Maginot- voni. Ma már ki gondol erre a hatanas erődítmény rendszerre, nmeinek építői Franciaország nagy fiaikat a Pantheonban nyugosznak ? A háorú befejezésének ideje még ismer,tlen, de már most megkezdődik a új élet a „Maginotsteppének“ nevezett területen, tehát azon a hatalmas földsávon, ahol a német fegyverek egykor bevehetetlennek hitt erődrendszert találtak. Az úgynevezett „Maginotsteppe“ 127.000 hektár területű. Összehasonlításképpen megjegyezzük, hogy Svájc gabonatermó földjeinek összege 1940 ben 104.258 hektárt tett ki. A német megszálló hatóságok rendelkezésére ezen vidék művelés alá vételét megkezdték. 1940. május 31-ig 92.000 hektárt ismét eke alá ' p/ it' avagy finomkodva „kontinentális kávé“ : ez volta neve az európai úri társaság szalonéiban annak az újfajta, finom, sötétbarna ízletes italnak, amelyet a cikória (CICHORIUM INTYBUS) illatos gyökeréből főztek. Az újfajta ital persze nem volt igazában új, hiszen már a középkori klastromok barátlakói is ismerték és becsülték. De a világ most újra felfedezte. Divatba jött az úri népnél a „kontinentális kávé". i Amikor ugyanis Napoleon hadat viselt Anglia ellen, az európai szárazföld valamennyi kikötőjét elzárta a tengerentúli árucikkek behozatala elöl. Vén kontinensünk lakosságát ezzel az intézkedésével arra kényszerítette a franciák császára, hogy úgyszólván egyik napról a másikra átállítsák magukat és sok minden kellemes élvezeti cikk helyébe — amelyet az európai ízlés apránkint megszokott — máról-holnapra pótlást találjanak. Honnét is vegyékr a dohányt, a kávét meg a cukrot, ha a tengerentúli szállítások egyosapisra megszűntek? Vájjon mivel is pótolják hiányukat? • Sok mindenféle terv született meg akkor nagy hirtelenjé» ben, de nem mindannyija iárt sikerrel. Viszont aztán akadt egész sora az olyan találmányoknak, amelyeknek nyomán lassanként hatalmas iparágak fejlődíek ki. Ezek az új iparok Európa sajátos életteréből nőttek ki és ennek a térségnek nyersanyagaiból teremtett élvezeti cikkeikkel mind nagyobb és nagyobb mértékben látták el a közszükségletet. Bizonyos területeken Európa hovatovább önellátóvá vált: saját földje terményeiből megszületett a répacukor, maga termelte a dohányt, a cikóriakávé pedig a polgárembernek hűséges kísérőtársává vált. Amikor a napóleoni nagy háborúk véget értek, kontinensünk belátta, milyen áldás az, ha saját erejére támaszkodhatik. Ekkor létesült az a vállalkozás, amely a ^L/ro/jf/f-cikóriakávét azóta is gyártja. 1828-at írtak, amikor ez a gyárválíalat alakult. A vállalat abban az igaz meggyőződésben, hogy amit készít, valóban jó áru, állhatatosan és,gondosan egyre csak azon munkálkodott, hogy az egykori „kontinentális kávét" minél jobbá, minél ízesebbé tegye. Volt úgy, hogy nehéz időket éltek át, volt úgy is, hogy jó idő járt erre ajörekvésre, de a végső siker mégis csak a vállalatot igazolta: a ®/n7nf&-cikóriakávé tökéletesen és teljes mértékben megfelel minden vele szemben támasztott tárgyilagos igénynek. Akár hozzákeverjük valamilyen más kávéhoz, hogy ízét fokozzuk és zamatosabbá tegyük, akár pedig tisztán isszuk — tejet öntvén hozzá —. így is, úgy is csak örülhetünk annak, hogy feltalálták a &Franck -cikóriakávét. S élvezetünk még csak nagyobb, ha ezenfelül arra is gondolunk, hogy az a magyar földnek, a magyar ipar., szolgalmának gyümölcse.
