Eger - hetente négyszer, 1942/1
1942-02-06 / 21. szám
Ä RE 8 FILLÉR ♦ Péntek * Trianon 23 1.942, február 6 MJger, 'Lili, évfolyam, 21 szám. LÖFIZÉTÉSÍ BÍJí ajja bónapra 1 pengé m f, v* évre 4 P, félévre 8 P Eggeg szám: Jtétkőzraap 8 fillér, v&sárnap 12 fillér. POKiITIEAI LAP, MEGJBLENSB BETENBÉ2HT NÉGYSZER SZERKESZTŐSÉG' Líceum fsa. 5 Tel.: 31 KIADÓHIVATAL: Szent Jáncs-Njjomds, Telefonj 176. szám Csekkszámla: 5H.58k. Egy év Egy év telt el azóta, hogy Bár- dossy László miniszterelnök átvette Csáky István gróf halála után a magyar külpolitika vezetését. Történelmünkben kevés olyan sorsdöntő esztendő volt, mint ami most múlt el felettünk s Bárdossy László, forrongó világban biztos kézzel adta meg az irányítást. Azokban a hetekben már ott fenyegetett határainkon a balkáni veszedelem s ez északi határokon egyre súlyosabban és egyre nyíltabban mutatta meg igazi arculatát & boisevizmus, Külügyminisztereége első idejében tört ki a délszláv válság és Bárdossy László határozott és biztos léptekkel tette meg mindazt, ami a nemzet érdekében szükségesnek mutatkozott. Politikáját ma már az események igazolják, hiszen az európai rend ellen törő Jugoszláviáf meg kellett fékezni s a szó szoros értelmében önvédelmi harcot folytattak honvédőink. Ennek köszönhetjük, hogy visszatért a Délvidék egy tekintélyes része és ennek köszönhető, hogy a Bukovinából hazatelepített székely családok ezreivel erősíthettük meg a déli végeket. És ennek az évnek történelméhez tartozik a szovjet repülő orvtámadáss, amelyet megtorolni, visszaverni a magyarság erkölcsi kötelessége volt. Magyarország Bárdossy László irányítása alapján ezúttal is ezeréves múltjához híven cselekedett. Itt is száz százalékig önvédelmi harcról vau szó, a magyar nemzetet sohasem és most sem vezetik imperialista célok. Bárdossy László külpolitikáját teljes mértékben magáévá teszi az egész magyarság s népünk legszélesebb rétegeiből alakuló honvédségünk hősi helytállása, nagyszerű eredményei mind azt bizonyítják, hogy a nemzet minden egyes tagja lelkesedéssel és meggőződéssel vallja magáénak Bárdossy László külpolitikáját. Az ősi határokat védjük, az életünk biztonságárt harcolunk és egyben védjük, mint annyi évszázadon keresztül mindig, az európai civilizációt, a keresztény kultúrát. Az eredmények, fa nemzet külpolitikai tekintélyének emelkedése azt mutatják, hogy Bárdossy László valóban a leghelyesebb irányt választotta, de hogy ez így van, hogy ebben a külpolitikában ilyen keményen helyt tud állni Magyarország, az köszönhető a magyarság józanságának, fegyelmezettségének és politikai tisztánlátásának. Ez az év, amely közben a miniszterelnöki tisztet is Bárdossy Lászlóra ruházta, megteremtette, még jobban megerősítette a nemzeti egységet. A közvélemény, a nemzet egyeteme, úgy a külső, mint a belső fronton egységesen áll Bárdossy László mögött s fenntartás nélkül vallja magáénak az ő kül- es belpolitikáját. A bolsevik i veszéllyel szemben egy emberként állt ki az ország s ebben a harcban & közvélemény teljes megértése könnyíti meg Bárdossy László miniszterelnöki és külügyminiszteri munkáját. A közvélemény tudja és érzi, hogy Bárdossy László a jobb jövő biztonságát egyengeti s politikáját minden vonatkozásban a legteljesebb bizalom kíséri. Egy év a történelem lapjain nem sokat jelent, mégis ez az év eseményeiben és eredményeiben olyan jelentóséges, hogy mindig is számon fogja tartani az -utókor. Ez az év ismét megnyitotta az ország határait és ez az év hozta, hogy hős honvédőjük a magyar életet védve, határainktól másfélezer kilométernyire harcolnak, küzdenek a magyar élet, a magyar jövő biztonságáért. Nehéz év volt, de Bárdossy László büszkén és megelégedéssel tekinthet vissza nagy és komoly eredményeire. Churchill, a merész hajós. Az angol sajtó valósággal úi jongott Churchill miniszterelnöknek Amerikából való biztos visszatérése felett. Az öröm és tomboló lelkesedés ez esetben azonban rendkívül nagy bizonytalanság jele. Hogyan is volna különben lehetséges, hogy azok a sajtóorgánumok, amelyek reggeltől estig Anglia megingathatatlan tengerek fölötti.uralmát ünnepük, oly nagy dolgot csináljanak abból, hogy az angol miniszter- elnöknek sikerült az Atlanti-óceánt áthajóznia. Ezért az űtért, amelyet egyébként az általában angolszász tengernek nevezett vízen tett meg, valósággal úgy ünnepük most Churchillt, mint egykor Kolumbusz Kristófot. Az angol sajtó szerint a tengelyhatalmak tengeralattjáróinak és repülőgépeinek százai állottak lesben, hogy elejtsék a „világ legnagyobb vadját“, őfelsége az angol király miniszterelnökét. Churchill azonban az ellene törő „összeesküvőket“ merészebbnél merészebb manőverekkel lerázta magáról. Olyan furfangos csapdákat állított üldözőinek és olyan zseniális módszerekkel vezette őket hamis nyomra, hogy ezzel még az utolsó mohikánt Szingapúr szigetét szerda este óta állandóan támadja a japán tüzérség. Olajraktárak és gumiöl- tetvények állnak lángban a támadás következtében. Az angol tüzérWashingtoni jelentés szerint a szenátus elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely ötszáz millió dolláFrank Tivadar városi főjegyző ismertette a képviselőtestület közgyűlésén a polgármesteri jelentést az elmúlt negyedévről. A jelentés szerint a köztartozások befolyási eredménye kedvező volt az e’mult évnegyedben is Egerben. Együttesen kezelt közadóban befolyt 938.091 pengő, ebből a város részesedése 193.462 pengő. A városi köztartozások az alábbi összegekben folytak be Eger város közpénztárába a letelt negyedévben: és horribile dictu Sherloch Holmest is ámulatba ejtette volna. Csakis igy sikerült Chnrchillnek a brit flottától uralt óceánon reá leselkedő sötét veszedelmet kikerülnie! (Szőlő) ség ugyanakkor csütörtök reggel óta Jahor Bahrut támadja, mert ebből az irányból a japánok partraszállásától tart. ros hitelt nyújt a kommunista kínai kormánynak. Alk. kereseti adója 22.090’—, fogyasztási adó 34.856'—, italmérési illeték 4.749’—, hegyőrbér 4.298'—, városi illeték 10.527 —, szemétdíj 2.224'—, szénsavadó 2.186’—, húsfogyasztási adó 12.072’—, kályhaadó 524'—, szociális alap 212’—, ebadó 695’—, kamatok 7.719’—, behajtási illeték 8.227 —, összesen: 110.379*—. Hozzá az együttes adóból járó részesedés: 193.462'—. A város összes bevétele tehát köztartozásból 303.841’— pengő volt. Szingapúrt szerda este óta állandóan támadja a japán tüzérség A német légi erő eredményesen működik aa keleti fronton Német katonai helyről jelentik: A német légi erő a szerdáról csütörtökre virradó éjszaka igen eredményesen tevékenykedett a keleti fronton. Különösen a mögöttes területen bombázott nagy sikerrel hadiipari központokat. A voronesi repülőgépgyárat több nagyméretű bomba találta el s az épületekben hatalmas tüzek keletkeztek, ameDernán túl üldözik az angolokat Az olasz főhadiszállás jelenti: A tengely csapatai Dernán túl folytatták az ellenség üldözését kelet felé. A kirenaikai harcok során 3500 foglyot ejtettek, 370 harckocsit és 192 ágyút pusztítottak el vagy zsákmányoltak január 31-ig. Az amerikai szenátus megszavazta a kínaiaknak nyújtandó ötszáz milliós kölcsönt 303.841 pengő volt Eger város bevétele köztartozásokból az elmúlt negyedévben Adatok a polgármester évnegyedes jelentéséből iyek az egész gyárat ellepték. A gorkiji gépkocsigyár ugyancsak súlyos károkat szenvedett. A front többi részén repülőterek ellen intéztek támadásokat a német repülők. Eí^yik repülőtéren 10, földön álló repülőgépet pusztítottak el. Sikeresen avatkoztak be a légi erők a földöu folyó harcokba is és egész felvonulási oszlopokat pusztítottak el. A légierő a szárazföldi csapatokkal szoros együttműködésben ismé* telten bombázta a visszavonuló had- oszlopokat és arcvonal mögött több- helyütt tüzeket és rombolásokat okozott.