Eger - hetente négyszer, 1942/1

1942-01-24 / 14. szám

4 EGER 1942. január 24. Milyen lesz az iparosság öregségi és betegségi biztosítása 165 ezer önálló iparosnál végeztek adatgyűjtést TÖRTARANY BEVÁLTÁS 1897 HELLER órásmesternél. j az éjjeli utazás elmaradhatatlan következménye. Hogg az utánpótlással mi lesz? azt nem tudom. Diák-futballistára 5 éven belül aligha lehet számítani. A mindjobban terjedő téli métely: a lábszánkó, vagy népszerűbb rövid­séggel a sí már túlhaladta egy or­szágos járvány méreteit és minden havas téli nap újabb és újabb ál­dozatokat toboroz a gyanútlan tö­megekből nemre, korra és külalakra való tekintet nélkül. Tulajdonkép­pen ami itt következik azt rajzolni is kellett volna. Nyomdatechnikai okokból az olvasó képzelőtehetsé­gére bízzuk a részletekhez fűződő illusztrációkat. Ártatlan beszélgetéssel kezdődik Azt mondja valaki a gyanútlan úrnak, vagy úrhölgynek a társa­ságban: — Maga nem sízik? A gyanútlan jámbor halandó vagy egyszerűen és nyugodtan azt feleli, hogy eszeágában sincs kockára ten­ni a nyakát és egyéb végtagjait, vagy rövid, kínos feszengés után szégyenlősen bevallja, hogy eddig még nem volt e bűnre alkalma. — Akkor maga nem is tudja, hogy mi a lagnagyobb öröm — folytatják a beavatott hívek és innen kezdve: nincs menekvés. Közelharc, kapko­dás, izgalmak, előre nem látott ki­adások és végre megvan a rejté­lyes felszerelés. A kezdő azt hiszi, hogy túlesett a bajokon, pedig a bajok nagyrésze hátra van. Végre a terepen — Először is: elesni kell meg­tanulni — tanácsolja a havas domb tetején a jóbarát, vagy esetleg Pali. Idefigyelni — kiáltja — és sebesen siklani kezd. Aztán oldalra dől és éltünk a hóban. — így esem én —. A kezdő az enyhe lejtőt egy alpesi méretű szakadéknak látja, amikor meredt szemmel, meredt végtagok­kal, balálraszántan beleguggol az első lesik’ásba. Annyira kétségbe van esve és annyira vigyáz, hogy nem esik el és vészes imbolygások között havat ér lent a nyugodt Völgyben. Hát először is: elesni nem tanult meg, ez biztos. — Ké­sőbb, amikor vérszemet kap a csa­lóka kezdeti sikerektől és azt hiszi, szilárdan áll a lábán: orra esik, a két léc a két karjával összekevere­dik, a dereka hempergés közben jobbra és balra kicsavarodik, a kezére húzott nyolc darab keztyű- ből kettőt-hármat pillanatnyi zava­rában lenyel, a cipője orrát a hom­lokának szegezi, és csendesen es­A Szent László - kupamérkőzése­ken az egri iskolák simán jutnak el a kiesésig. Csak a leventékre lehetne számítani, de őket szinte aggodalmasan féltik a MESE-től. — Egyelőre tehát csak nehézsé­geket látunk. De remélem, hogy mint a múltban, az idén is keresz­tüljutunk az akadályokon és a csa­pat megállja helyét a küzdelmek­ben. küdözik magában, hogyha élve meg­szabadul ebből a helyzetből: köl­csönkönyvtárba iratkozik és télen ezentúl műveli magát. A domb tetején a gyakorlottabb esendők hahotáznak, amikor egy negyedórái kínlódás után ismét függőlegesen zihál a hóban. De a sízés: méreg. Az alany haza­megy és mig néhány porca leváló- ban azt hencegi az álmélkodó ott­honiaknak : — Kernek sport ez a sí! No persze vannak haladók is, bűvészinasok, és előkelőén zárkozott rejtett nagyságok, akik nemcsak maguknak síelnek. Ez a sport is kitermelte a maga primadonnáit — mind két nemben — és kiter­melte a maga külön divatját. Lát­hatsz tangó tempóban lesikló ifjút, aki közben fölényesen fütyörészik, és különböző trükkökkel cikk-cikk- bán szédeleg, féllábra áll, botjait a nadrágja zsebébe dugja, majd egy pillanatnyi vakondtúrás következté­ben az orrára is kénytelen támasz­kodni. Láthatsz enyhe és izzó flör­töket, jólszabott és divatlapból ki­metszett síjampecet és sínimfát. Láthatsz az ékesebbek közül óvatos szórakozó!:, duhaj hazárdört és szór­ványosan nem egészen magányos leányokat is. A társadalmi osztályok csak a felszerelés minőségéből különböztet­hetők meg. A lejtőn mindenki egyenlő, a lecsúszás a legnagyobb mértékben demokrata jelenség. A rejtett rozs­dás lavórdarabon, vagy vakondtúrá­son megakad az olcsó gyakorló-léc és a drága norvég-fa egyaránt és gazdáik együtt hemperegnek a hóban; ennél megnyugtatóbban a leg- kiadósabb forradalmak sem valósítot­ták meg ?z egyenlőség eszményét. Sok fáradtság, kevés élvezet, ez a síző sorsa, és ez az élet. Nem tartozik tárgyunkhoz annak a meta­fizikai kérdésnek vizsgálata, milyen arányban áll a fáradtság az] élve­zettel és megéri-e? Meg kell azon­ban állapítanunk, hogy a hegyre lihegve kapaszkodó sízö arcán már előre ottragyog az elkövetkező le­siklás öröme, és ez a várakozás megkétszerezi erejét. Úgy látszik, aki a lejtőre jut egyszer, az élvezi is azt. (sypista.) Az Ipartestüknek Országos Köz­pontjában ismertették az önálló iparosok bizottságáról szóló tör­vény tervezetét. A központ 165 ezer önálló iparos életkor-adatait vizs­gálta meg, figyelembe vette a kül­földi törvényhozások idevonatkozó adatait és eredményeit, de legfő­képpen a hazai iparosság kívánsá­gait. Rövidesen szakértekezlat, majd a központ közgyűlése foglalkozik érdemlegesen a tervezettel. A törvénytervezet kiterjed az ön­álló iparosok öregségi, rokkantsági, özvegységi és árvasági kötelező biztosításra, valamint gyermek pót­lékra, gyógykezeltetési és temetke­zési segélyre. Ezenkívül gondoskod­nia keli a biztosításra már nem al­kalmas, elöregedett, vagyontalan és keresetképtelen iparos aggkori el­látásáról is. Az önkéntes biztosítás rendszere sem hazánkban, sem külföldön nem vált be. Nem váltak be a külön­böző iparosnyugdíjegyesületek sem, amelyek helyi viszonylatban igye­keztek a kérdést megoldani. A ter­vezet szerint az iparosok öregségi biztosítására külön biztosító intéze­tet állítanak fel. Az intézet szám­lájára átutalják az önálló iparosok­nak alkalmazotti minőségben szer­zett járuléktartalékát. Később ennek az intézetnek keretében kell meg­oldani az önálló iparosok gyógy­kezelését, betegségi és balesetbizto­sítását. Az új intézet és a meglévő tár­A német haderőfőparancsnokság jelentéseiben ismételten olvashat­tunk partizánokról, akik a német front mögött mint irreguláris roham- csapatok működnek. Ha orosz rész­ről kísérletet is tettek ezen szerve­zet reguláris feltűntetésére, német részről nem hagynak semmi kétsé­get affelől, hogy ezt az eljárási mó­dot teljesen népjogellenesnek tart­ják, amelynek leküzdésére minden lehetőséget fel fognak használni. Egy német haditudósító tollából származó jelentés szerint a német hadvfrzetóség megtalálta a módját a partizán bandák ártalmatlanná téte­lére. A megszállt területek utánpótlási útvonalainak veszélyeztetését a né­met hadvezetöség azonnal felismer­te. Ellenintézkedésként különleges alakulatokat szervezett, amelyeknek feladatául tűzték ki fontos pontok, vasútvonalak, hidak, élelmiszerrak­tárak, elektromosművek védelmét, emellett azonban a romboló bandák ellen közvetlen elhárító munkát is kellett vállalniok. Erre a célra gyalogság, tüzérség, harcikocsik, sadalombizto&ító intézetek között szerves együttműködést kell bizto­sítani, arra az esetre, ha az önálló ismét alkalmazott lesz. Az ötven éven felüli, biztosításra már nem alkalmas, megrokkant, beteg, keresetképtelen és vagyon­talan iparosok aggkori ellátására országos segélyalapot kell létesí­VESZEK és ELADOK lencsét, babot, hajdinakását, mákot, mézet, diót, mandu­lát, almát, dughagymát. — Lucerna-, lóhere-, baltacím-, bíborhere-, bükköny-, köles-, muhar- és olajos magvakat. Láng Nándor, Szvorényi-n. 8. Telefon 3-49. teni és erre az alapba minden ipar- testületi tag havi 20 fillért fizet. Az ilyen ellátásban részesülő ipa­rosok semmiféle biztosítási jáiulékot nem fizetnek. Az aggkori segélyt havonkint folyósítják. Öregségi járulékot kap hatvan- ötödik életévének betöltésétől min­den önálló iparos, aki tiz teljes év­nek mogfelelő 120 járulékhónapot fizetett be. Rokkantsági járadékot már ötévi biz'osítás után kaphat az iparos. Az özvegy a járadék 50 százalé­kát kapja. Az árvák 18. életévük betöltéséig a járadék 30 százalékát, a félárvák 15 százalékát kapják. felderítőgépek minden pillanatban rendelkezésre állanak. Bizonyos hír- szolgálati csapattestek határozott feladata az említett szervek közötti összeköttetés fenntartása. Az ellen­séges bandák elleni küzdelem nehéz és veszélyes, mert nemcsaK egyszerű terepismerettel rendelkeznek, hanem könnyű és nehéz gépfegyverekkel, géppisztolyokkal, kézigránátokkal és hangtompító készülékkel ellátott fegyverekkel léphetnek fel, továbbá a legszörnyűbb hadvezetési midtől sem riadnak vissza. A német elhárító harcokról szem­léletes képet nyújt az említett hadi- tndósitás. Az egyik védelmi formá­ciónak, amely San olajvidékének értékes gyárait és ipartelepeit tar­totta figyelemmel, egyik előretörés alkalmával Nikopol mocsárvidékén Akik lejtőre jutottak és ezt élvezik is „Háború a sötétben“ A partizánok leküzdésére szervezett különleges alakulatok

Next

/
Thumbnails
Contents