Eger - hetente négyszer, 1942/1
1942-01-19 / 11. szám
1942 január 19. EGE® 3 lovasok, hogy elérjék a székelyek parlamentjét. A szomorú reggelen minden pojta, minden c?űr megtelt az összesereglett magyarokkal, szorongva várták a tanácskozások határozatait. Amikor Bucov osztrák generális értesült a székelyek gyűléséről, nagyszámú német katonaságot vonultatott fel és éjjel a falut teljesen körülzáratta. Pokoli terve az volt, hogy az utolsó emberig kiirtja az összegyűlt székelyeket, szíue-virá- gát a nemzetnek. És egyszerre csak dörögni kezdtek az ágyúk és puskák. Szörnyű kavarodás támadt és szörnyű pusztulás, amíg a székely- ség tisztába jött azzal, hogy mi is történt. A maradék férfiak fegyvert ragadtak s a pillanat szülte alkalom szerint szembeszálltak a szörnyű pusztítással. Az asszonyokat és gyermekeket, valamint az öregeket szekerekre rakták és felmenekültek a Eger, január 19. Vasárnap délután hat órakor ünnepi közönség töltötte meg a ferencesek fehéi termét. A későn érkezők már nem is kaptak helyet. A katolikus társadalom különös érdeklődése kísérte az Actio Catbo- lica januári előadás sorozatának tegnapi előadását. A ciszterci Szent Bernát gimnázium zenekara Falubiró Győző tanár, karnagy vezénylésével Haydn: Menuetto c. darabjával nyitotta meg a szép műsort. Németh Éva mély átérzéssel szavalta el ezután Jánossy Béla: Hitvallás c. költeményét. Nagy taps fogadta az emelvényre lépő dr. Monostory Eleknét, aki „Isten a családban“ címmel tartotta meg előadását. A család vallásossága vagy vallást alansága a boldogságot, vagy boldogtalanságot jelenti a család tagjai számára, — fejtegette szépen felépített beszédében dr. Monostory Elekné. Massachusetts amerikai államban a vakok intézetében kísérleteztek azzal, hogy a vakoktól elvonták a napfényt, berakatták az ablakokat, teljes sötétségben tartották őket. A vakok színtelenek, betegek lettek, sőt többen meghaltak közülük. Eger, január 19. Az egri rendőrkapitányság inter- nálási eljárást indított dr. Kun András és dr. Szász Endre eeri nőorvohavasokba a szörnyű télben. Az üldözők itt sem hagytak nyugtot nekik, ekkor elhatározták, hogy inkább elbujdosnak Móduvába és Bukovinába, ahol a vajda szívesen fogadta a dolgos és értékes székely népet. Amikor az elmúlt esztendőben a délvidéki területek visszatértek, a magyarság elhatározta, hogy jóvá teszi az idegen uralom véres igazságtalanságát az egykori madéfalvi székely menekültek u’ódain. A délvidéki területekre visszatelepítették a kései unokákat. Valaha körülbelül kétezren menekültek el, most ti- zennégyezren tértek vissza az anyaországba s a bácskai televény földre. A magyar telepek legszélén telepítették le őket s ők a hazatérés boldogságában elhatározták, hogy ott folytatják, ahol apáik abbahagyták : határ- és nemzetvédelmi szerepet vállaltak a délvidéki részeken. Újból visszahozták az intézetbe a napfényt, s a vakok ismét egészséges, piros arccal jártak, megjött a kedvük, mosolyogtak és daloltak. Amit a vakoknak a napfény, azt jelenti a családnak a vallás. Ahol Isten és a hit ott van a családban, ott nincs szükség boldogságban. A mindvégig nagy figyelmet és érdeklődést keltő előadást hálás tapsokkal köszönte meg a hallgató közönség. A műsort Haydn: Allegretto-jával fejezte be a ciszterci gimnázium egyre nagyobb és szebb teljesítményeket nyújtó zenekara, Falubíró Győző ciszt. r. tanár, karnagy vezetésével. A legközelebbi előadás holnap, január 20.-án, kedden délután hat órakor lesz a fehérteremben a következő műsorral: Hayes : Karácsony ünnepén. Négyszólamú kánon. Éoekli az angol- kisasszonyok karácsonyi énekkara. 2. Mécs László: Vigyáz-állásban. Szavalja: Chmely Ödön II. é. joghallgató. 3. Élő hit a házasságban. Élőadó : Kocsis Károly az áll. gimn. igazgatója. 4. Faludi: Istengyermek. Énekli az angolkisasszonyok karácsonyi énekkara. Vezényel M. Lehotzky I'ona angolkisasszony, a leánygimn. igazgatója. sok ellen. A két orvost már szombaton délután internálták. Az eljárás nemzetvédelmi és családvédelmi indokokkal kapcsolatos. llövid hírek Az orosz arcvonal középső részén a némete t olyan orosz századokat fogtak el, amelyek létszámban és fegyverzetben igen gyöngék voltak. A századok csak negyven emberből álltak és tagjaik közül sokan csak 14 nappal ezelőtt kerültek a frontra. Ezek nem kaptak egyenruhát, polgári ruhában kellett harcolniuk és kettős csövű puskával szerelték fel őket. — A kormányzó meleghangú részvét táviratot intézett a váci székesfőkáptalanhoz a váci püspök ei hunyta alkalmából.—Pécs kilép a cseretársulati rendszerből és önállóan kíván működni. A város állandó társulat szervezését kívánja Kolozsvár mintájára. — Az állami felügyelet alatt álló olasz rizstársulat, az „Ente ßisi“ munkája nyomán £.z olasz rizsföldek egy évtized alatt 127,300 ha-ról, 168,100 ra, az átlagtermés 4610 q-ról 56’8-re, Olaszország évi rizshozama pedig 6'5 millióról 9'3 millió q-ra emelkedett. Ez a fejlődés állami támogatás né.kül történt. — A „Novo Vreme“ jelentése szerint Belgrád most ünnepli 100 éves fővárosi jubileumát. 1842. április 25-én királyi rendelkezés folytán Kragu- jevác helyett Belgrád lett Szerbia fővárosa. A két város közötti küzdelem a király rendeletével végül is jEelgrád javára dőlt el. — Országos szövetségbe tömörülnek az aranykalászos gazdák. — Kecskeméten csak január 24-én lép életbe a kenyérjegy, mert nem tudták gyorsabb m megoldani a kenyérjegyek kiosztásának kérdését. — A legújabban nyilvánosságra került adatok szerint Budapest kisiparának mintegy húszezer tanoncra van szüksége, hogy feltétlen szükséges utánpótlást kapjon. 1939-ben az ipartestületek ugyanis összesen 9155 tanoncszerződést kötöttek a fővárosban. I)e ehhez a számhoz még hozzá kell adni a kerületi eljárósá- gok előtt kötött kereskedői és gyári tanoncszerződéseket. Ezek száma évente körülbelül 10—12 ezerre tehető. így kapjuk a kúszezres lélek- számot. — Ä barátja juttatta rendőrkézre a tolvajt. Borsodi József 29 éves büntetett előéletű napszá mos Heves községben fehérneműt lopott Pongráez Erzsébettől, majd Ózdra tette át működése színhelyét, ahol a kórházban fekvő Szabó Lajos ózdi munkás családjától csalta ki a beteg családfő ruháját, csizmáját, pénzét azzal, hogy beviszi a kórházba. Borsodi József azonban megszökött a holmikkal s azokat odaadta barátjának, hogy a zsibárus piacon értékesítse. Itt érték tetten barátját, aki mindent kevallont és így Borsodi József is kézrekerült. — Si-baleset. Vargha László polgári iskolai tanár szombaton délután sizés közben bokáját törte. Kórházba szállították. HÍREK Társadalmi naptár. Február 7: Az egri Lorántffy Zsuzsanna Nőegylet büffével, tombolával, tánccal egybekötött családias összejövetele a Koronában este 6 órától. — Az egri gyógyszertárak éjjeli szolgálata. Január hó 17-én este 7 órától január 24-én este 7 óráig: Velcsey gyógyszertára, Hunyady-tér 5. — Időjárás. Az Időjárási Intézet egri állomása jelenti: Egerben ma reggel 7 órakor —11 *7 fokot mértek. A tegnapi legmagasabb hőérték —5.3 fok, a legalacsonyabb —10 8 fok volt. A talaj mellett —12'2 fokot mértek. — A Cifranegyedi Bőm. Kát. Olvasókörben vasárnap délután öt órakor nagyszámú hallgatóság előtt tartott előadást dr. Réger Benedek irgalmasrendi áldozópap. Az előadót az igazgató üdvözölte, a tanulságos előadásért az elnök mondott köszönetét. — A posta tájékoztatója a nemzetközi levél, táviró és távbeszélő forgalom [korlátozásáról. A posta vezérigazgatósága közli, hogy a Nagybritanniával, az Egyesült Államokkal, valamint ezek birtokaival és gyarmataival való hadiállapot következményeképpen a postai forgalom, nemcsak ezekkel a területekkel, hanem Törökország ázsiai részét, valamint az északafrikai olasz, francia, spanyol gyarmatokat kivéve, továbbítási lehetőség hiányában az összes Európán kívüli országokkal is megszűnt. — Franciaországnak, Spanyolországnak és Portugáliának több Európán kívüli birtokára a levélpostai [küldemények továbbítását a magyar posta megkísérli és az e területre szóló küldeményeket továbbküldés végett az illető gyarmat anyaországába továbbítja, de az ilyen küldeményeknek a rendeltetési helyekre való juttatása bizonytalan. Ezzel kapcsolatban felhívja a postaigazgatóság a közönség figyelmét arra, hogy európai országok közül, a Magyarországgal hadiállapotban levő országokon (Nagybritannia és az uralma alatt álló területek és a Szovjet-Uuió) kívül összeköttetés hiányában egyelőre még Szerbiával, a Bánsággal és Görögországgal sincs postaforgalom. A postahivatalok a levélszekrény útján feladott és nem továbbítható küldeményeket a feladónak visszakézbesítik. — Kútba ölte magát. Gyöngyösön a Kazinczy-utcában Wőller Imréné Hegedűs Erzsébet beleugrott a háza udvarán lévő kútba. Hozzátartozói már csak holttestét tudták kihúzni a mély kútból. Tettének oka ismeretlen. — Az Új élet regéuytáráuak hetenként megjelenő 10 filléres füzetei kaphatók a Kér. Sajtószövet- kezet könyvkereskedésében. HIRDESSEN AZ „EGERÉBEN! Isten es vallás nélkül nem lehet boldogság a családban Dr. Monostory Elekné előadása a fehérteremben Legközelebbi előadás kedden délután Internáltak két egri orvost nemzetvédelmi és családvédelmi érdekekből