Eger - hetente négyszer, 1942/1

1942-06-05 / 88. szám

2 EG £ E Igen sok példány fogyott el Ma­dách műveiből. Az érdeklődést sok­ban magyarázza az a tény, hogy a világirodalom ormán egyedül tün­döklő magyar halhatatlannak a mű­vei eddig nem voltak hozzáférhe­tőek s az Ember tragédiáján kívül nem is szerepelt semmivel a könyv­kiadói nyilvánosság előtt. A kimondottan katolikus irányú könyvek közül Tóth Tihamér Krisz­tus diadala c. művét vásárolták. Ez a kiadvány rövidesen ki is fo­gyott és rendkívül mennyiségű utánrendelési kellett eszközölni. Összegszerűleg az egri könyvnap forgalma így is meghaladta a múlt Eger, május 5. A stagione rendszer életképtelen­ségének következményeit egyre több város vonja le. Pécs, Szeged, Debre­cen után most Kassa, majd Miskolc határozta el, hogy önálló színházi vállalkozás kezébe adja színházát s mindkét város tárgyalásokat kez­dett egy-egy színigazgatóval. Az egri közönséget melegebbről érdekli az a tény, hogy Szatmár városa az elmúlt hetekben a városi színház állandó társulatának meg­szervezésére és bérbeadására pá­lyázatot hirdetett. A határidő le­jártáig összesen négy pályázat ér­kezett be: vitéz Jakabffy Dezső, volt debreceni, Krémer Ferenc dél­vidéki, Károlyi Vilmos kassai ren­dezőé és Deák Lőrinc volt szatmár­évi forgalmat, de a drágább árak következtében kevesebb köDyv fo­gyott. A jó béke majd meghozza a széles néprétegek számára való könyvet, a jó és olcsó könyvet azok helyett a ponyvaregények és tíz­filléres füzetek helyett, amelyek egyelőre szabadon garázdálkodnak a magyar könyvpiacon nem utolsó sorban azért, mert csak tíz fillérbe kerülnek. A Ház legutóbbi ülésén jelentette be éppen a miniszterelnök, hogy a kormány megvizsgálja a ponyva- irodalom ügyét és komoly intézke­dést szándékozik hozni. németi színművészé. A szatmári színháznak nagy tra­díciói vannak s legutóbb dr. Csóka László polgármester előterjesztésére a törvényhatósági bizottság elhatá­rozta, hogy a Kölcsey Színházon 150.000 pengős átalakítást végeztet. Ezzel az átalakítással a szatmári színház nemcsak technikai, de ké­nyelmi szempontból is minden igényt ki fog elégíteni. Az új színigazgató tehát egy modern, kitűnően felsze­relt színházat kap kezelésbe. Ezen felül még Szatmár városa készpénz­ben, fűtésben, világításban szubven­ciót is ad az igazgatónak. Mint szatmári laptársunkban, a Szamosban olvassuk „az eddig is­mert hivatalos és nem hivatalos vé­lemények szerint a pályázók közül Eger, június 5. Folytatólagos tárgyaláson most hozott ítéletet az egri törvényszék dr. Szokolay tanácsa Plessek Pál apci sirásó ügyében, aki a múlt év december 9-én hat baltacsapással megölte Mátyás Jánosné 72 éves cukorkaárusnőt. Plessek Pál még 1939-ben ismerkedett megMátyásné- val és eljárt lakására cukorért. Később, mint a vádlott az első fő­tárgyaláson elmondotta, az asszony vacsorára is meghívta magához és a cukrot is ingyen adta neki. A fiú az elmúlt esztendőben udvarolni kezdett Sándor Máriának és decem­berben bejelentette Mátyásnénak, hogy a lányt elveszi feleségül. A vallomás szerint akkor Mátyásné azt mondta Plessekneb, hogy ha ezt megteszi, akkor ő megrontja. Amikor a vallomás elhangzott, a fótárgyalás elnöke megkérdezte a vádlottat: — Maga azt hitte, hogy Mátyásné meg tudja rontani? — Azt — felelte a vádlott. — És mit gondolt, hogyan fogja megrontani ? — Azt hittem, megnyomorít — válaszolta a fiú. A vádlott a továbbiakban részle­tesen elmondotta, hogyan készült a gyilkosságra. Magához vette a kamrájukban talált baltát s először december 6-án kereste fel az asz- szonyt, de akkor nem tudta agyon­ütni, mert, mint mondotta, mindig szembeült vele. December 8-án nem találta otthon az asszonyt. December 9-én otthon találta, de jobbnak látta, ha kicsalja a temető felé és ott üti le. Ezért ellopott Mátyásné szo­bájából egy doboz cukrot és haza­ment vele, azt gondolva, hogy Má­tyásné utána megy. így is történt. Mialatt Piessek otthon a cukrot szétosztotta testvéreinek, megérke­zett Mátyásné és kereste a fiút. A fiú kiment és elindultak a temető felé, de akkor sem tudta agyonütni az asszonyt, mert égett a villany és néhány járókelővel is találkoztak. Az asszony lakása felé vették ekkor útjukat s bementek. A fiú megkérdezte Mátyásnét, hogy honnan tűnt el a cukor. Az asszony lehajolt s ekkor a fiú elővette a baltát és hat csapást mért Mátyásné fejére. Az első ütés után még a szá­ját is befogta, hogy ne kiabáljon. Amikor az asszony már nem moz­dult, Plessek bsment a szobába és az asztalon egy fatányérbén talált aprópénzt magához vette, majd ki­ment. A lakás kulcsát a Zagyvába dobta s elballagott a menyasszonyá­éhoz. A lány szülei érdeklődtek az esküvő felől, mire azt válaszolta, hogy az esküvőt tizenötödikén meg­tarthatják. Hazament, még kért az édesanyjától pénzt jeggyűrűre, aztán egyet gondolt, felült az éjszakai vo­natra, elment Budapestre és ott önként jelentkezett a rendőrségen. Az első főtárgyaláson a törvény- széki orvosnak feltűnt a fiú egy­kedvűsége, amivel a gyilkosságot FERENCJÓZSEF KESERÜVIZ 1942 junius 5. Ä ferencesek katakomba-termében lévő képkiállítAs 7-én, vasárnap este zárul. Eladás 16 havi részletre elő­leg nélkül. Äz első részlet július h ónapban fizethető. Uj képek érkeztek! Kitűnő eredménnyel zárta üzletévét az Egri Keresztény Sajtószövetkezet Eger. június 5. Június hó 2-án tartotta az Egri Keresztény Sajtószövetkezett XXII. évi rendes közgyűlését vitéz Subik Károly pápai prelátus, kanonok elnöklete mellett. A szövetkezet könyvkereskedésének fejlődését iga­zolja a 22 év előtt átvett teljesen értéktelen vállalat alig számba- vehető forgalmával szemben az el­múlt üzletév 278.000 pengőt ki­tevő forgalma. A vállalat ma már 13.496 88 pengős tartalékalappal és 13.750'89 peDgő értékkülöubözeti tartalék- alappal rendelkezik. A 3821-75 pengő tiszta nyereségből az üzlet­részek után 4% osztalékot fizet a vállalat, az összes iskoláknak juttatott vizsgái jutalomkönyvekkel együtt jótékony célokra 3370 pengő tekintélyes összeget szavazott meg a közgyűlés, a fennmaradó 37P73 pengő összeget pedig a rendes tar­talékalaphoz csatolta. Rendkívül örvendetes Eger egyet­len keresztény könyvkereskedelmi vállalatának nagy fejlődése s még inkább figyelemre és elismerésre- méltó a jótékonyság, amelyet ilyen komoly összegekkel gyakorol a Sajtó­szövetkezet. Az összes egri keres­kedelmi és ipari vállalatok között vezet az Egri Keresztény Sajtó­szövetkezet a háromezer pengőt meghaladó jótékonysági juttatással. Uitéz Jakabffy Dezső színigazgató pályázatot nyújtott be a szatmári Kölcsey-színházra Mindenütt önálló színházvállalkozások alakulnak a legtöbbet lehet várni vitéz Ja­kabffy Dezső színigazgatótól, aki Magyarországon már több nagy városban tett bizonyságot művészi arravalóságáról és rendelkezik min­den egyéb más kellékekkel is, ame­lyek a jó igazgatósághoz szüksége­sek. Első eset lenne az ő megválasz­tásánál, hogy egy másod osztályba hivatalosan besorozott színi kerület első osztályú kerületnek az igaz­gatóját kapná meg.“ Véleményünk szerint Szatmár bol­dog lehet, ha tényleg vitéz Jakabffy Nem szabad levágni a zöld gabonát Takarmányozásra használni és legeltetni is tilos kapja meg a színházat Eger közönsége őszintén s egy komoly érték elvesztésének tudatá­val fogja sajnálni, ha vitéz Jakabffy Dezsőtől el kell válnia. A kitűnő színigazgató olyan jó társulatokkal fordult meg Egerben és színigazga­tását annyi gondosság jellemezte műsorpolitikában rendezésben és kiállításban egyaránt, hogy a város szinházkedvelói és műértői mindig kivételes helyen fogják megőrizni emlékezetükben. A Közellátási Hivatal felhívja a a gazdák figyelmét, hogy a be nem érett gabona takarmányozásra való felhasználásának tilalmazásáról az 1941. május 10-én kiadott rendelet jelenleg is érvényben van. Ezek szerint tehát a be nem érett zöld búzát, rozsot, kétszerest fel­használni, levágni vagy bármely más módon a földtől elválasztani és ebben a formában, vagy legelte­tés útján takarmányozásra felhasz­nálni nem szabad. Elemi kár esetén a gazdasági fel­ügyelőség felmentést adhat a tila­lom alól. Hétévi fegyházra Ítélte az egri törvényszék az apcl sírásét, aki bat baltacsapással megölte a 72 éves cukorkaárusnőt R törvényszék azért nem szabott ki halál» büntetést, mert a gyilkos még nem töltötte be huszadik életévét

Next

/
Thumbnails
Contents