Eger - hetente négyszer, 1942/1
1942-02-18 / 28. szám
2 E ű E P. 1942 február 18, gekkel új egyesület felállítását szorgalmazni. Ügy faját személyébe!!, mint a fóldmivclésugyi mínisziérmm részéről teljes erkölcsi és messzemenő áldozatkészséggel anyagi támogatást is kilátásba helyezett a az új szakosztály számára, amelynek első nyilvános szereplése 1942. évben lesz. — A füzesabonyi lódíjazást Péter Pálkor már a szakosztály rendezi. Továbbmenö tervek között szerepel 1943. évre kisgazda kollekció felküldése a budapesti Mezőgazdasági Kiállításra, országos versenyekre a versenyfeltételeknek megfelelő magyaros szerszámkészlet és kocsi beszerzése, de ha a lehetőségek fenn fognak állani, megyei Eger, február 18. Az Egri Katolikus Legényegylet népszerű és nagysikerű előadásai sorában külön említést érdemel a Gül Biba közeljövőben következő bemutatója. A népszerű és kellemes muzsikáju darab ugyancsak népszerű és tehetséges erők kezébe került s ezzel már láthatóvá is válik az a nagy siker, »melynek jegyében az operett előadásai lezajlanak. A lelkese * doigozó műkedvelő gárda hetek őta próbál Lászka Lászó gondos irányításával, nem kisebb feladat hárul a zenekarra, amely Kádár László avatott keze alatt munkálja a partitúrát. A próbákon szépen kerekedik ki az elő Újabb megdöbbentő gyermekvé- reugzés történt az egri farsangon. Nemrég emlékeztünk meg egy 11 éves földmíves gyermek szurkolásáról és szóvátettük az 6rkölcsök eldurvulását a külvárosok ifjúsága egy részénél. Most a szülőkhöz és nevelőkhöz intézett figyelmeztetést aláhúzva ismételhetnék meg, mert tejfelesszájú serdülő fiúknak újabb B világ legsajátsógosabb vasútvonala (MN) Kétségtelenül a Pennsylvánia legelhagyatottabb és legfélreesőbb vidékén áthaladó és Smethport, valamint Backus kis mezővároskák között közlekedő, úgynevezet Kushequa vasút a világ legfurcsább vasútvonala. A vasút valamennyi részvénye egyetlen tulajdonos kezében van, aki nem dicsekedhetik a legjobb és legrendezett eb b anyagi viszonyokkal. Ilyenformán a va.-út anyagi helyzete sem mondható valami rózsásnak. Különösen kellemetlen ez az állapot a tulajdonosra n zve abban az esetben, ha a vonalon olyasvalami fordul elő, amiből kifolyólag a tulajdonosra kártérítési kötelezettség hárul. Néhány évvel ezelőtt egy nagyon V , o c.Jkólegelő, istálló jártatópálya és egyéb létesítményekkel is kívánja majd a lótenyésztést előmozdítani a szakosztály. A nagy örömmel üdvözölt szakosztályi alakulás minden bizonnyal hamarosan és jótékonyan éreztetni fogja a maga tenyésztőket támogató munkájával üdvös hatását és főleg a kigtenyésztők elszigeteltségének megszűntetésével és a méntelep- parancsnokság eddig is nagyszeiű eredményeket felmutató munkásságának társadalmi, gazdaszervezeti úton való támogatásával fogja a Gazdasági Egyesület sokoldalú mua- kásságát szervesen kiegészíteni. adás kép ! s bizonyos, hogy a szó Bili *t esti és vasárnap délutáni le genyegyleti esemeny ismét maradandó emléket hagy a nézőkben. A város közösség», moss is, mint mindig, egyértelmű érdeklődéssel fordul a Legényegylet felé és a kö zönség soraiban ott lehat majd találni mindazokat, akik a magyar testvéri együttérzés melegségévé j figyelik az egylet nagy nemzetne" velő munkáját. Szombaton este 8 órakor, vasárnap délután 5 órakor kezdődik a előadás a Legényegylet nagytermében. Jegyek elővételben Magda Miklós pénzi áros Érsek-u. 11 sz. alatti üzletiben kaphatók. véres bicskázásáról kell hírt adnunk. A Kertész utcában táncmulatság volt. Este 11 óra tájban egy 15 éves fiú és 16 éves társa összevesztek Maráez István 21 éves gazdalegéncyel. A két gyermek zsebkéssel négy szúrást ejtett Ma- rácz Istvánon, akit életveszélyes sérüléseivel az irgalmasok kórházába szállítottak a mentők. is forró és száraz nyár után & mozdonyból kipattanó szikrák folytán előállott erdőtüzek következtében annyi kártérítési pert akasztottak a vasút tulajdonosának jsyakába, hogy az a sok kártérítési kötelezettség súlya alatt már igen közel volt a teljes tönkremenetelhez és arra gondolt, hogy teljesen beszünteti vasútvonalán a forgalmat. Az utolsó pillanatban azonban meggondolta magát. Egészen sajátságos ötlettel igyekszik azóta elkerülni ehhez hasonló esetek bekövetkezését. Megfogadta — és szigorúan be is tartotta hogy a jövőben kizárólag esős napokon fog vonatot indítani. Ilyenformán Smethport és Backüs városkák lakóinak, ha inneD oda, vagy onnan ide akarnak utazni, várniuk kell egy esős napra. IFI 1 Hl * Uránia. Szerdán és csütörtökön: Svéd csalogány. Főszerepben Ilse Werner. Ufa-híradó. — Pénteken csak 16 éven felüliek nek: Kísértés. Főszereplők Karády Katalin és Bulla Eima. A film, híradó híséretében, négy napig marad műsoron. w 1f¥ XT HÍMEK Társadalmi naptár. Február 21-én este 8 órakor és február 22-én d. u. 5 órakor: a Gül Baka zeués daljáték előadása a Katolikus Ljgenyegylet- ben. Február 24 és 25: A Szegény- gondozó filmelőadása az Urániá bán. „Az elsodort ember.“ — Az egri gyógyszertárak éjjeli szolgálata. Február hó 14 én este 7 órától február 21-én este 7 óráig: Irgalmasrend gyógyszer- tára, Irgalmas utca. — Engedély külföldi rendjel viselésére A kormányzó megengedte, hogy dr. Szinyei-Merse Jenő cs. és kir. kamarás, m. kir. titkos tanácsos, a Ház alelnöke, a hatvani kerület országgyűlési képviselője, a neki adományozott olasz Koronarend nagykeresztjót elfogadja és viselhesse. — Kinevezés. Heves vármegye főispánja dr. Keller László vm. közigazgatási gyakornok, h. aljegyzőt vm. fogalmazóvá nevezte ki. — A háztetőkről lecsúszó vastag hóréteg veszélyezteti a közönség testi épségét. A beállott olvadás következténen hó- lavinák zuhannak a háztetőkről. A háztulajdonosok ennek megelőzésére lehányatják á tetőn felgyülemlett hóréteget. Ugyanekkor a v ros az utcákat tisztjttaija meg és fuvarosokkal hordatja el a hótömrgekeí. A két munkát összhangb n kell elvégező], mert a város a megtisztított utcáról már nem borda’ja el azt a hótömeget, amelyet valamelyik házról utóiig hányatnak le. A megtisztító*!; utcáról a lehányt hőtömeget a háztulajdonos köteles elvitetni, ellenkező esetben a város a háztulajdonos költségére viteti el azt. — 69 pengőt gyűjtöttek a Baross és Keraktosz esten cigaretta-ajándékra a keleti front magyar katonái számára. Mint megírtuk, a Baross Szövetség, az Egri Kereskedők Egyesülete és a Keraktosz igen jól sikerült tarka farsangi estet rendezett. A tarka estre a Kánya-könyvkereskedés és Kaviák Miklós adományából ízlésesen feldíszítették & teimet s a műsor számai a győzelem nagy V betűje alatt peregtek le Lichter Lajos jóízű írása mellett Lantos Magda, Morvay László és Juhász Mihály énekszámai, valamint Galovits Imre harmonikaszámai arattak nagysikert. A bit ff'tr,él Bednárcsik L ászlön é, Orosz Miéi és Vályi Irén tevékenykedtek fáradhatatlanul. Az est közönsége adakozó, mel’g szívvel gondolt a keleti harctér magyar katonáira és gyűjtés indult meg, hogy cigarettát küldhessenek a szovjetföldön harcoló honvédeknek. A gyűjtés eredményeként 69 p?ngő gyűlt össze. Különösen megkapó volt egy előző nap hazatért katona adománya, aki tiz pengővel járult a nemes célhoz. — A cigarettát, már meg is vásárolták és el is küldték. * Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, kik felejthetetlen Édesapám elhunyta alkalmával részvétüket kifejezték — ezűton mondok köszönetét. Paulovits Mária. TÖRTARANY BEvklTÁS 1897 BELIEB — Kitünően sikerült az egri leventék önképzőkörének vidám farsangi délutánja. Az Egri L vente Egyesület Gyóui Géza Önképzőköre kitünően sikerült műsoros farsangi délutánt rendezett vasárnap az Egri Keresztény Iparoskörben. A műsor számai, az a meleg lelkesedés és szeretet, amely az egyes számokból áradt s általában az egész teljesítmény arra mutattak, bogy az egri leventék nemcsak a sportok kit- l&aböző ágaib rí kiválóak, hanem a szellemi fejlődés tekintetében, a művelődés iránti érdeklődés ős áldozatkészség szempontjából is minden dicséretre méltók. Az élőkép, az énekszámok, prózai magánszámok és mulattató színdarabok szereplői kitünően megálltát a helyüket és megérdemelt tapsokat arattak Morvay Sándor, Presziel Ilona, Kutnyák Géza, Mohr Sári, Szepesi Maria, Kelemen Sándor, Poográcz József, Kerékgyártó László, Semperg^r Flórján, Pászti József, Kiss Malvin, Török József, Ivárszby Lajos, Kuu Mária, Lantos Magda és Kovács József voltak a délután műsorának lelkes munkásai. Külön feltűnést keltett a lánykar szereplése. —■ A a. Új élet reyénytárának tétenként megjelenő 10 filléres füzetei kaphatók a Kér. Sajiőazővet- kezet könyvkereskedésében. * Singer-varrágépsk és rádiók nagy választékban Kocsisnál, Eger, Mozi-épület. — Anyakönyvi hírek. Újszülöttek: Németi Vilmos gépkocsivezető Mari«, Nagy István urasági inas Éva, Mezei János fm. Erzsébet, Majoros József fm. Magdolna, Tóth Sándor ács s. Katalin, Mészáros Gáspár fm. Margit, Tóth L^jos lakatos s. Mária, Kosz* a Irma (Poroszló) Maria, Danyi Ferenc cserép- kályhás s. Mária, Tóth János fm. Margit, Szinok Sándor kádár m. Margit, Patv&ros János szabó s. János, Mayer Ernő kéményseprő üzletvezető (Füzesabony) Edit, Iski János csendőrőrmester János, Kemény Endre kereskedő Judit, Csep- csányi Albert szabó m. Mária, Hagy- mási Józ ef cipész m. László, Du- dics Lajos urad. kovács (Egerfar- mos) Magdolna, Szerdahelyi Lajos fűszerkereskedő (Bélapátfalva) Zsuzsanna, Tomsó Mária kiszolgálónő Magdolna, Oláh Károly edényjavító Béla, Szalui Imre fűszerkeresk. Imre nevű gyermeke. — Jegyesek: Sike János csizmadia m. verpeléti és Túrái Piroska egri, liózsa János fm. és Csapó Erzsébet egri lakosok. — Házasságot kötöttek: Kis Pap Vilmos kántortanító lénárddarőci és Marsi Magdolna egri, Szeutkuti Béla dívafárukeresk. szirmabesenyői és Kerékgyártó Irén egri, Gromán János fai. és Kovács Mária, Weisz Béla cipő- és divatárukereskedő és Grosz Magdolna, Melczer János cukrász s. és Túri Mária, Hangav Zoltán sütő s. és Szucsik Julianna, Gulyás Sándor fm. és Hegyi Margit, Szuromi Antal asztalos s. és Dogy uörakozás előzi meg a 6ü! Baba uasárnapi előadását Ä műkedvelő gárda és- a zenekar hetek óta készül a darab bemutatására A 15 éves gyermek négyszer megszúrta a 21 éves legényt a táncmulatságon