Eger - hetente négyszer, 1942/1

1942-02-16 / 27. szám

2 EGER 1942 február 16. Kizigazg&íási Bíróság január 20 án kelt ítéletével elutasította. — Az 1941. évi XIX. te. ren­delkezése szerint a zsidónak tekin­tendők sem a vármegye törvényha­tóságban, sem a községi képviselő- testületekben nem foglalhatnak he­lyet 8 bizottsági tagságaik megszün­tetendők voltak. Az előirt eljárást az igazoló választmányok lefolytat­ták. A törvényhatósági bizottság­ban e címen hat mandátum szűnt meg. Személyi ügyek — A főispán űr január 30-án kelt rendeletével dr. Mikó Ferencet díjtalan közigazgatási gyakornokká nevezte ki, dr. Fábry Dénes Leven­tét a gyöngyösi járáshoz beosztott közig, gyakornokot pedig a szolgá­lattól február 6-án kelt rendeleté­vel felmentette. — Szilágyi Zsigmond egri járási irodafőtisztet a vármegyei árva­székhez, Balog Lajos irodafótisztet pedig az egri járási főszolgabírói hivatalhoz osztottam be szolgálat­ietelre. Az áthelyezettek folyó hó 7-én új beosztásaikat elfoglalták. — A vármegyei közjóléti szövet­kezet igazgatósága az igazgatói te­endők ellátásával dr. vitéz Lénárd Béla hatvani községi jegyzőt bízta meg, aki állását már el is foglalta. A szövetkezet működését megkezdte s jelenleg a családi házak tavasszal és nyáron lefolytatandó építkezései­nek előkészítésével nagy nagyobb mértékben elfoglalva. Tovább folytatják a gyermekétkeztetést — A zöldkeresztes gyermekét­keztetési akció az elmúlt évekhez hasonlóan a szerzett tapasztalatok felhasználása mellett a folyó évben is folytatódik. Erre a célra a bel­ügyminiszter úr 52.000 pengő állam­segélyt juttatott a törvényhatóság­nak. Szerződjenek a mezőgazdasági munkások — A kérdés fontosságára való tekintettel e helyen is meg kell em­lítenem a mezőgazdasági munka el­látásának biztosítása tárgyában meg­jelent kormányrendeletet. A rendelet szerint az a mezőgazdasági munka- vállaló, aki március 15-ig nem kötött szerződést, legkésőbb március 31-ig köteles ezt a községi munkaközve­títőnél, az elöljáróságnál bejelenteni. A munb.aközv8titó az ilyen jelent­kezőt felhívja a nála nyilvántartott munkásszerződések valamelyikének elfogadására és ha ezt a munkás ala­pos ok nélkül megtagadja, a közigaz­gatási hatóság honvédelmi munka cí­mén kirendeli a gazdasági munkála­tok kötelező végzésére. Súlyosabb esetben alkalmazni kell a katonai munkatáborba való szállítást. Fenti rendelkezés egyrészről biztosítja a mezőgazdasági időszaki munkások megfelelő biztos elhelyezkedésének lehetőségét, másrészről a termelés zavartalan folytonosságát, amelynek biztosítása, a mai rendkívüli idők­ben sorskérdés. Aki e rendeletben foglaltak szerint nem értené meg az idők komolyságát, az a nemzet alapjait próbálja megingatni s ezért a legszigorúbb eljárást hívja ki maga ellen s abban részesülni is fog. Elhanyagolják a mezőgazdasági munkások az öregségi biztosítást — A gazdasági munkavállalók kö­telező öregségi biztosításáról szóló 1938. évi III. tc.-ben szabályozott, munkavállalói, heti 20 filléres bélyeg­jegyekben fizetendő járulék pontos lerovását az érdekeltek mind jobban elhanyagolják és elmulasztják. Énnek következtében a munkavállalók nagy része elesik az öregségi járadéktól, özvegyeik pedig a részükre biztosí­tott özvegyi járadéktól. Tekintettel azonban a ma még szinte belátha- tatlanul fontos szociális érdekekre, melyek a fentemlitettek öregségi és özvegyi járadékához fűződnek, hang­súlyozottan felhívtam az elsőfokú közigazgatási hatóságokat arra, hogy a járulékok pontos lerovását állan­dóan ellenőrizzék és szorgalmazzák. De kérem a munkaadókat és községi vezetőket arra is, hogy minden kí­nálkozó alkalmat megragadva igye­kezzenek azt a közönyt megszüntet­ni, amellyel épen a biztosítottak vi­selkednek e kérdésben s ezáltal saját érdekeiknek vétenek. — Jelentem, hogy dr. Melcher Gyula bátori körorvost a belügy­miniszter űr Csáktornya községhez községi orvossá; Majoros István bátori segédjegyzőt pedig Szilágyi községbe jegyzővé nevezte ki. Gazdasági tanintézeteket létesít a kormány Tiszafüreden 250 ezer pengő költséggel téli gazdasági iskola épül Varga József iparügyi miniszter biztosítani tudta a földművelésügyi minisztérium programmjába tartozó új gazdasági tanintézetek építésé­nek keresztülvitelét. Nagy típusú középfokú gazdasági tauiutézetet és tejipari szakiskolát kap Marosvásárhely, ami a szüksé­ges kísérleti intézményekkel együtt 3 millió pengős építkezést jelent. Középfokú gazdasági tanintézet és hozzá kapcsolódó internátus épül Sepsiszentgyörgyön 600.000 pengő költséggel. Debrecenben az idei év májusára már el is készül a közép­fokú gazdasági tanintézet interná- tust is magában foglaló nyolc tan­termes épülete. Az itteni munkála­tok, amelyek a tanintézet mellett berendezendő tangazdaság gazdasági épületeire is kiterjednek, kereken 1 millió pengő beruházást kívántak. Nagytípusn téli gazdasági isko­lák épülnek — mindegyik tanuló- ottkonnal és mezőgazdasági szak- tanácsadó állomással együtt — Nagy­kanizsán, Baján, Móron, Tatán, Kis- zomboron, Ipolyságon, Orosházán, Nagyszalontán, Gyergyószeutmikló- sod, Sz&tmárnémetin, Törökszent- miklóson, Tolnatamásin, Kisvárdán, Bánffyhunyadon és Székelyhidoo. TÖRTARANY BEVÁLTÁS 1897 HELLO M Ezek az építkezések egyenként 400 — 450.000 pengőbe kerülnek. Téli gazdasági iskolát kap tanulóotthan- ual együtt Tiszalök, Tiszafüred, Csorna és Győr, egyenként 250.000 pengő költséggel. Végül kistipusu téli gazdasági iskolák épülnek még Eoyingen és Celldömölkön. Utóbbiak költségei egyenként 80.000 pengőt tesznek ki. Okollcsányi Imre alispán ma délelőtt megnyitotta az ONCsA háromnapos egri tanfolyamát Dr. Vitéz Bartha István, dr. vitéz Lénárth Béla és Kállag Klára voltak az első nap előadói Heves vármegye Nép- és Család- védelmi Alapja & szociális munka­körben működő tényleges és ön­kéntes munkatársai részére három­napos tanfolyamot rendezett a vár- megyeházán az Alappal kapcsolatos ismeretek elsajátítása végett. A háromnapos tanfolyam hallga­tói, egri és környéki védőnők s az O.N.Cs.A. hevesmegyei szervezeté­nél működő női munkaerők, vala­mennyien megjelentek délelőtt 9 órakor a megyeháza kis tanácster­mében. Okolicsányi Imre alispán, dr. Szabó Gyula vármegyei főjegyző, dr. özekkel Ferenc m. kir. tiszti­főorvos, dr. vitéz Bartha István várm. árvaszéki h. elnök, közjóléti előadó, dr. vitéz Lénárt Béla várm. közjóléti szövetkezeti igazgató, dr. Négyessy Árpád várm. aljegyző, al- ispáni titkár és Kállay Klára várm. szociális gondozónő foglaltak he- helyet az előadói emelvényen, s szemben velük a tanfolyam hallgató közönsége. Okolicsányi Imre alispán a követ­kező szavakkal nyitotta meg a tan­folyamot : — Igentisztelt hölgyeim és uraim! — A gazdasági élet rendjének megjdvítása nemcsak anyagi kérdés, banem mélyen érző lelket is igénylő szociális probléma. Ennek a legszé­lesebb magyar néprétegekre kiter­jedő és róluk a legjobb lehetőség szerint gondoskodni kívánó munká­nak okos és körültekintő megoldása egyik legfőbb célja mai kormány­zatunknak. Ennek a kormányzati akaratnak és célnak kell megnyil­vánulnia a helyes közigazgatásban és a'megfelelő társadalmi szerve­zésben. Ezt a célt szolgálták a szo­ciális tanácsadók, akiket a belügy­miniszter úr küldött ki a vidékekre, s akik igen hasznos és üdvös mun­kát fejtettek ki, s az ő kezdemé­nyezésükre létesültek az azóta már nagyon jól bevált akciók, így pl. a zöldkereszt, cukor, tej stb. ckciók. Ezeknek a folyománya az úgyne­vezett Országos Nép- és Családvé­delmi Alap, mely felöleli mindazt, amit nekünk a szociális kérdések megoldásaival tadnunk és tennünk kell. Ez az Alap öleli fel tehát mindazt a sok tennivalót, amit — igen tisztelt hölgyeim, — önöknek kell a városokban és falvakban végrehajtatok. E magasztos fel­adatokhoz szükséges tudnivalók is­mertetésére háromnapos továbbkép­ző tanfolyamot rendeztünk. E tan­folyamon feltárják önök előtt az ONCsA célkitűzéseit, a segélyezé­sek módozatait, s általában az ösz- szes tennivalókat. Hiszem, hogy szorgalmas hallgatók lesznek, s mindazt, amit itt hallanak és ta­nulnak, száószorosan fogják gyü- mölcsöztetni kinn az életben. Eb­ben az elgondolásban,üdvözlöm önö­ket, s a tanfolyamot ezennel meg­nyitom. Az alispán nagy lelkesedéssel fo­gadott megnyitó beszédére a hall­gatóság nevében özv. Sinkovits Er- nőné egri védőnő a következőkben válaszolt: — Méltóságos Alispán Urunk! — E percben volt szíves Méltó­ságod továbbképző tanfolyamunkat megnyitni. Amidőn & megnyitásért, főleg e tanfolyam megrendezéséért, hálás köszönetét mondunk, felhasz­náljuk e perceket arra is, hogy mél­tóságod iránt érzett mély tisztele­tünknek kifejezést adjnnk. — Az a tény, hogy a Heves vár­megyének szánt tüdőbeteggondozó intézetek közül négy már működik, az ötödik már bármely napon meg­nyílhat és hogy a hatodikat már építik, hogy a nemi beteggondozás KESERÜVIZ % FERENCJOZSEF

Next

/
Thumbnails
Contents