Eger - napilap, 1941/2

1941-12-20 / 200. szám

4 EGER 1941. december 20. sötétséget. Most már nem jelennek meg árnyak, sem képzelt kísértetek. A pupillák kitágultak és az ellenség képét rávetítik a recehártya sárga foltocskájára. Munkához látnak az ellenség fény­szórói. Egyik fénykúp a másik után keresi a sötét égbolton az acél­madarakat. Fölösleges. Nekünk alig van repülőgépünk. Legalább is ilyen kisebbszeiü támadásnál nem szoktuk őket látni. Bombázógépek ? Van e nekünk ilyen egyáltalán ? Ha volt is néhány, talán már elpusztult, vagy elkapott. Máshonnnn meg mm kap­tunk újakat, nehogy a semleges ségen sérelem essék. Minket persze megtámadhatnak és elpusztíthatnak, de segíteni nem szabad minket és nem is merik megtenni, mert a vö­rös óriás félelmetkeltő rém. Azért mi nem félünk tőle. „Ellenkezőleg, a mi feladatunk megmutatni a világ­nak e tömeg végtelen hitványságát. A cseréplábakon álló óriás igenis össze fog dőlni. Mi ledöntjük. Csakhogy ez mégsem olyan köny- nyű dolog. Világi'ó rakéták piros és sárga labdái csillognak az égboltoo, megvilágítják az erdőt, ahol a harc folyik és kék, zöld és sokféle szín- árnyalatú füstként hullanak a föld­re. A muszkának rendelkezésére áll ellenünk a világ minden eszköze milliós hadsereg, a legújabb hadi­gépek, a legpusztítóbb támsdóször nyék, nekünk csak puskánk van, né hány gránátvetőnk, könnyű ágyúink és győzni akarásunk. Ennyi az egész felszerelésünk. Nem sok és még's győzni fogunk. SPORT Érdekes ökölvívó mérkőzés zajlik le vasárnap délután 4 órakor a belvárosi állami iskolában. Az egt i Leventeegyesület háziverseny kere­tében tart nagy erőpróbát a városi bajnokságok előtt. A mérkőzések közül a fiatalok frontján kiemelke­dik a légsulyban Győri és Kiss, a pehelysúlyban Takács és Rácz, a középsulyban Tóth—Csepreghy és Kalocsai összecsapása, idősebbek közül pedig a Farkasvölgyi—Rózsa, Mezey—Besznyák és Kövesi-Kranczl mérkőzés. A versenyt filléres hely árakkal rendezik m°g. TÖRTARANY BEVÁLTÁS 1897 HELLER órásmesternél. * Elhízott, vérmes, makacs székrekedésre és aranyeres bántalmakra hajlamos egyé­neknek reggelenként éhgyomorra egy-egy pohár természetes „Ferenc József“ ktserűvíz általában nagyon jót tesz, mert hashajtó hatása biz­tos, alapos és rendkívül enyhe. Kér­dezze meg orvosát! SZALONCUKOR SZÜKSÉGLETÉT TOMPOSNÁL szerezze be, Szent Vincze-kórházzal szemben. Nagy választék minőségben és szavatolva garantált tiszta fondánt. 3*20 kg-ként. Viszonteladóknak kedvezmény II! Újabb harmincéves háborúra gyűjtőit készleteket a tiszafüredi községi állatorvos és felesége Három rakott szekér árűt foglaltak le a »mániákusan« gyűjtő házaspárnál. — 880 doboz gyufa kell egy háztartáshoz Tegnap délelőtt egy elegáns autó állt meg az egri törvényszék előtt s belőle jól öltözött házaspár szállt ki — két csendőr társaságában, aztán megindultak az emeletek felé, ahol az ügyészség foglyai várják tett szekrényekből mesebeli gazd.g Sággal ömlöttek a különféle dolgok, olyan mennyiségben, ami szinte pá­ratlan a rejtegetések történetében. Néhány óra múltán három dúsan rakott szekér indult a községházára sorsuk elintézését. A szokatlan kei» élénk érdeklődést keltett és sokan találgatták, vájjon miért állították elő a két jól öltözött embert. A furcsa látogatásnak feltűnő előzményei voltak. Valaki feljelen tést tett a közélelmezési miniszter nél, hogy a tiszafüredi községi ál latorvos, Nagy Jenő (ezelőtt Grossz mann) és felesége negymennyiségű élelmiszert és közszükségleti cikket rejtegetnek lakásukon. A miniszter leadta az ügyet a közigazgatási hatóságokhoz és megjelentek a csendőrök házkutatást tartani az orvos lakásában. A kirendelt csend­őrök azt a választ kapták, a jelen­tés szerint, hogy a házban nincs semmiféle készlet felhalmozva, azon ■ ban rövid kutatás után falba épí­Önt is várjuk az Erdélyi Nyereménykötvény jegyzésére. Dr. Szigeti Bankház Budapest, Teréz-körtít 7. I a lefoglalt készlettel. Nagy Jenő és felesége dr. Imregh Lajos feir. törvényszéki tanácselnök, mint, egyesbíró elé került a köz ellátás rendjét veszélyeztető bűn- cielekmény miatt. A tárgyaláson hosszú percek teltek el, míg felöl vasták a csendőri jegyzőkönyvet, amely sűrű sorokban gépelve egy egész oldalon keresztül részletezte, mi mindent találtak a házkutatás­nál. Érdemes néhány tételt meg­említeni. Például: 170 kilő cukor, 230 kiló szappan, 30 kiló mosó szóda, 16 kiló csokoládé, 13 kilo szemeskávé, 1700 darab tojás, az tán néhány furcsa tétel, mint pél dául 330 stearin gyertya, 880 ska lulya gyufa, több, mint 200 kü lönböző konzerv, 52 tubus fog­paszta, egy mázsa szög, 10 kiló cérna, 170 kiló szövetáru (a csend­őrök nem gvőzték volna méterrel mérni), 47 doboz subick és más ha sonló édességek. A törvényszék és dr. Schirilla Iván kir. ügyész kérdéseket tett fel s igen jellemző válaszok hangzot­tak el. Arra a kérdésre, hogy mi­nek gyűjtöttek össze ennyi gyufát, az asszony azt válaszolta, hogy ennyi gyufának lenni kell egy na­gyobb háztartásban, aztán azzal védekezett, hogy a kereskedők tukmálták rá az árút, sót haza is szállították. Találtak a holmik között több, különböző nagyságú gyermekcipőt, ezekre vonatkozólag azt mondta az orvos felesége, hogy unokáinak vette. — Hány unokája van — kérdezte erre a tanácselnök. — Egy — vá­laszolta némi habozás után az orvos felesége. — Hát akkor minek vette a többféle nagyságú cipőket? Hát tetszik tudni, successzive, ahogy női az a gyerek, hogy legyen neki. Az ügyészi vádbeszéd után a védők azt igyekeztek bizonyítani, hogy az asszony mániákus vásárló s a készlet gyűjtés csak bolondériája, aztán végül az asszony oda nyilat­kozott, hogy a gyűjtemény tulajdon­képpen karácsonyi ajándék, csak még nem osztották szét. A törvényszék az orvost és fele­ségét 5 — 5 ezer pengő pénzbünte- tésré ítélte. A vádlottak megnyu­godtak, az ügyész sem jelentett be fellebbezést, így az ítélet jogerőssé vált. A készletet természetesen el­kobozták. Kelmét, bőrkabátot, bőrbútort fest kétévi jótállással VIESZT. Tűr — A Magyar Szárnyak most megjelent karácsonyi számában vitéz Horthy István felhívást inté­zett a magyar ifjúsághoz, hogy re- pülókiképzésre jelenkezzék. A lap vezércikkét Bisits Tibor repülő- őrnagy irta. A magyar repülés jö­vő feladatairól Ember Sándor kép­viselő, Csirmay Zoltán, Janc*ó Endre, Szilas Tibor és Tardos Béla nyi­latkozatait közli. A Jánosy István szerkesztésébgn megjelent magyar Szárnyak mindenütt kaphatók. A karácsonyi szám ára 70 fillér. Mu­tatványszámot a kiadóhivatal (Buda­pest, Király-utca 93.) kívánatra in­gyen küld. Ok ketten már tudják, hogy a karácsonyi ajándékot Vámossy szaküzletében szerzik be!

Next

/
Thumbnails
Contents