Eger - napilap, 1941/2
1941-11-28 / 187. szám
2 EGER 1941. november 28. Ma hajnalban —11-9 lobos fagy volt Egerben a mulasztások minden vonalon megszűnjenek, s a hátrálékot a végrehajtók behajtsák. Minden jószándékú törekvésem megbukott azonban azon, hogy a szakképzett tisztviselők száma nem emelkedett, viszont e munkaerők teljesítőképessége 15 éve tartó, hallatlanéi megfeszített munka következtében tetemesen megfogyatkozott. A feladatkör pedig a háborús idők miatt 70 százalékkal megnövekedett. — Elmentem az emberi teljesítő- képesség- legvégső határáig, a kimutatható előírási és befolyási eredmények ezt tárgyi’ adatokkal igazolják. Megfelelő számú és teljesítő- képességű, szakképzett tisztviselőknek megszerzéséhez jog- és hatásköröm nem volt. A bajokkal és mulasztásokkal szemben tehetetlen voltam. — Bakonyi László adótisztet az Idegenforgalmi Hivatal vezetésével bízták meg. Később az öt adótiszt közül Bobok Zoltánt és Bíró Imrét a közellátáshoz osztották be. így hónapok óta csak két adótiszt intézi 7200 egri adózó ügyét. — 1940. április 15-én a polgár- mester úr engem bízott meg a közellátási hivatal vezetésével is. Már akkor kértem az adóhivatallal járó roppant nagy munka miatt, hogy más előadót bízzanak meg ezzel. A közellátási hivatal fontossága és munkaköre napról-napra növekedett és engem is mindjobban lefoglalt. — A városi adóhivatal jelentősége is növekedett. Néhány év előtt 1.300,000 pengő volt,ma mára beruházási hozzájárulásokkal a 2 millió pengőt is meghaladja az évi előírás összege. Csak az együttes adókezelés és végrehajtás 40 embert foglalkoztat. — A közellátási hivatal 33.000 ember bözellátás&t tartozik biztosítani és 30 embert foglalkoztat. — Két éve vezetem együtt a két hivatalt és megállapítottam, hogy külön vezetőt igényel mindkét hivatalnál a város, az állam és a polgárság érdeke. Teljes lelkiismereti megfontolás után tehát felmentésemet kellett kérnem a közellátási hivalal vezetése alól. A közigazgatási előadónak, mint hivatalvezetőnek, ugyanis igen nagy a felelőssége és azt nem háríthatja át másra, mert mindenki önmagáért felelős. — Mindezek, a körülmények szükségessé tették, hogy minden időmet és erőmet az adóhivatalnak szenteljem, mert másképpen bekövetkezik a teljes összeomlás. — Megemlítem még, hogy előterjesztést tettem a polgármester urnák a javadalmi hivatal élére véglegesített és felelős tisztviselő beosztása iránt, az adóhátralékok behajtására hat állami közeg kirendelése iránt a városi háztartás terhére, továbbá a városi adóhivatalnál egy adófőtiszti és nyolc adótiszti állás szervezése iránt. Eger, november 28. A hideg az utóbbi napokban ismét rendkívül erősödött. A hőmérséklet sülyedését fokozta a derült idő s a hideg a legkeményebb télre fordult. November 27 én hajnalra még „csak“ 6-4 fokot mértek fagypont alatt, mára virradóra pedig Eger, november 28. Az Egri Légoltalmi Liga szombaton, vasárnap és hétfőn délután 6 és 8 órai kezdettel, azonkívül vasárnap délután 4 órakor érdekes és tanulságos filmelőadást rendez a városi színházban a német légitámaGyörffy-Bengyel Sándor közellátási miniszter tárcája költségvetésének ismertetésekor nagyszabású beszédben vázolta az or.-zág köz ellátási helyzetét. Mindenekelőtt hangoztatta, hogy a gabonatermés kellő beosztás mellett elegendő lesz az egész lakosság ellátására, bejelentette, hogy a heti zsíradagot 16 dekában állapítja meg és szólt a ruházati kérdések megoldásáról, valamint a lábbeli szükséglet biztosításáról. A gabonaellátás kérdésében utalt arra, hogy miután a felajánlási rendszer nem váltotta be a reményeket, elrendelte a ga- bonaneműekben fellelhető feleslegek számbavételét. Megváltoztatja a ki- őrlési arányt, hogy hogy jobb kenyérliszt és több, jobb korpa legyen. A kenyérliszt és a korpa ára azonban nem fog emelkedni, mert az elkerülhetetlen emelés csak a nulláslisztet és darát terheli majd. A takarékosság általánossá tételére bevezeti a kenyérváltójegyet, amely megszünteti a budapesti és vidéki vendéglők kétszeres kenyérellátását és havonta 12—13 vágón liszt megtakarítását eredményezi. A tésztagyárak termékeinek a forgalmi felülvizsgálásával megakadályozza a kettős ellátottság lehetőségét. A kukorica felhasználásánál az a cél, hogy minél több jusson belőle sertéshizlalásra, egyben azonban gondoskodik Kárpátalja és Erdély étkezési kukoricával való ellátásáról is. A zsírhelyzet bizonyos nehézségeket mutat, remélhető azonban a komoly javulás. A miniszter elrendelte a magáncélú és közfogyasztásra szánt sertésvágásoknál a három, illetve hat kilogramm zsír beszolgáltatását és elszámolás alá veszik a bányavállalatok, hadi- és nem hadiüzemek bérhizlalását, valamint a honvédségi már — 11*9, tehát majdnem tizenkét fokos fagy volt. A szokatlanul korai időpontban megérkezett hideg aggodalommal tölti el a gazdatársadalmat, m^rt a vetések hótakaró nélkül állnak és a szőlőkben sem végezték el mindenütt a fedési munkálatokat. dások hatásáról. A film a háborús idők legérdekesebb képei közé tartozik s oktató jellege éppen a tapaszfalatok megmutatásában rejlik. A 20 filléres jegyet elővételben a tűzoltólaktanyában és a Diviaczky drogériában lehet vásárolni. hizlaló üzemeket is. Rendet teremtenek a hentesáru-készímények terén akként, hogy a termelt fehéráru elsősorban a széles néprétegek élelmezését mozdítsa elő és ne szolgálja luxuscikkek alakjában, a gazdagabb rétegek túlzott kívánságait. A zsíradagot az egész országban előreláthatólag heti 16 dekában állapítják meg. A nehéz testi munkások azonban nagyobb mennyiségű zsir és szalonna adagot kapnak. A jövőben a sertészsír mellett a baromfizsírokat és étolajat, az olvasztott vajat és szalonnát is bekapcsolják a zsírellátás egészébe. A zsírkérdés minél teljesebb megoldása érdekében a földmivelésügyi miniszterrel egyetértve elősegítik azolajmagvak termesztését. A burgonya,- tej,- és cukorellátás kérdésében hangoztatta a miniszter, hogy a burgonya tekintetében a nehézségek áthidalására elrendelte az igénybevételt s így a téli szükségletet biztosította. Rendezni fogja a tejellátást is és hangoztatta, hogy a cukorellátás terén kielégítő a helyzet. A karácsonyelőtti héten egységesen 1/4 kilogrammos cukor fejadagot utalnak ki. A szappan- és tüzelőszer biztosításánál nem lenne célravezető a jegy bevezetése, itt a hatóság kizárólag az árszabályozásra és az árellenőrzésre szorítkozik. A népruházati akció bevezetésével a mezőgazdasági és ipari munkásság, valamint a kisfizetésű társadalmi réteg érdekeit szolgálja. 10 millió méter pamutszövetet, 3 ezer méter kartont és fésűs szövetet, többezer darab kötött szövöttárút osztat szét megfelelő olcsó áron az akció a Hangya útján. Ez az olcsó népruházati intézkedés 80 millió pengős keretben mozog. Bejelentette még a miniszter, hogy Három délután oktatófilmet mutat be Egerben a légoltalmi liga a német légitámadások hatásáról A közellátás biztosítása LŐTT NYU LAT nagyobb tételekben bármilyen mennyiségben a VÄDKIV1TEL megbízásából legmagasabb napiáron vásárol Fialkovics, Balassa B.-u. 10. megalakítja a textilközpontot, amely pótanyagoknak, csalánnak, lennek és kendernek igénybevételével előállítja azt a textil készárút, amely a csökkentett igények fedezésére mindenképpen alkalmas lesz. A lábbeliközpont felállításával megindul a cipő- és csizma-tömeggyártás. A honvédségtől kapott javított bakancsokból eddig ötezer párt osztottak szét, tizenötezer pár javítása pedig most van folyamatban. A javított bakancsok ára 10 pengő lesz, míg az új munkásbakancsokat 29 pengős egységáron, százezer párral, november és december hónapokban hozzák forgalomba. Megindult a használt cipő gyűjtési akció is, Erdélynek pedig 16.500 pár cipőt juttat rendes kereskedői áron a következő két hónapban. A külön munkáslábbeli- utalványra december elején 50.000 pár lábbelit helyez el és megkezdeti a fatalpú bakancs, utász-csizma és fatalpú papucs nagytömegű gyártását. Győrffy - Bengyel Sándor teljes nyíltsággal tárta fel a helyzetet s bejelentéseiből, intézkedéseiből megállapítható, hogy a kormány közellátási programját a szociális szempontok irányítják a legteljesebb igazságosság jegyében. Nagy és alapos munkával sikerült a közélelmezés kérdésében rendet teremteni, a 30 milliós olcsó népruházati akció pedig a ruha- és cipőszükségletek beszerzését teszi lehetővé azok számára, akiknél ez egyébként majdnem megoldhatatlan gondot jelentene. — Középeurópai cigány rablóbandát fogott el a miskolci csendőrség. A miskolci csendőrség tegnap délelőtt elfogott Miskolc környékén egy hattagú cigány rablóbandát, amely Dálmagyaror- szágtól kezdve egész Ungvárig, s onnan tovább Szlovákia legészakibb falujáig végig rabolta egész Közép- európát. Több mint száz betöréses lopást követtek el és bűacselekmé- nyeikkel Magyarországon hét—nyolc ügyészség területén foglalkoztatják majd a hatóságokat. A hattagú rablóbanda tagjai nők és férfiak vegyesen. ______________________ H irdetésével célt ér, ha az«Eger» napilapban hirdet. FERENCJOZSEF KESERÜVIZ