Eger - napilap, 1941/1
1941-01-20 / 11. szám
4 EGER 1941. január 20. ■m Dankó Pista Szívet ríkató szép magyar film a Dankó Pista. A szegedi nótaköltő romantikus életéből sikerült megteremteni az eddig legzavartalanabb magyar filmet, amin rajta van az ihlet hamva és jeleneteiben az ötletgazdaság csillog. A szövegkönyv költői, egyes részleteiben kifejezetten finom, és ami legfontosabb, nem aprózza szét a közönség mulattatá- sa céljából a meséhez csapott epizódokkal a filmet, hanem tömören fejleszti tovább, állandó érdeklődést keltve a végső kifejletig. A rendező általában egységes munkát végzett, hagyta játszani a szereplőket, mindössze egy-két giccses jelenet van, amit legalább a házi bemutató eredményeként ki lehetett volna hagyni. Ilyen például a csók totálplánja a szabadban. Rendezői kényszerképzetként könyveltük el azt is, hogy Oroszországban oroszul beszéltetik a színészeket. Jávor Pál színészi teljesítménye nagy és komoly, mélyen átélt és őszinte, Simor Erzsi halk és elhaló bájjal tölti meg a filmet. Lukács Margit érdekesen démoni; az a jelenete, amikor feloldja saját átkát a pétervári mulatóban és szuggerálja Jávort, egyedülállóan szép pillanat. Tompa ragyogó, mint Kukac. (por) ZGAZ T\ jL' Z.JL kJ Ä kid Élénk érdeklődés mellett folynak az országos mezőgazda sági kiállítás és ötvenedik te> nyészállstvásár előkészületei. Az országos mezőgazdasági kiállítást és tenyészállatvásárt az idén március 20-tól április 6 ig, a hús- vétot megelőző héten tartják meg. A mezőgazdasági kiállítás és a vele kapcsolatos tenyészállatvásár megrendezésének a mai rendkívüli viszonyok között* fokozott jelentősége van, nemcsak azért, mert a magyar mezőgazdaság nemzetfenntartó jelentőségét szemlélteti, hanem azért is, mert évről-évre jelentősebb szerepet játszik a köztenyésztésnek megfelelő apaállatokkal való ellátásában és így az állattenyésztés minőségének fejlesztésében a tenyésztő nagy- és kisgazdák anyagi boldogulásában. A kiállítás alkalmat nyújt arra is, hogy a kiállító tenyésztők újabb tenyésztési eredményeiket az egész ország előtt bemutathassák és egymással versenyezhessenek. A nemes versengés ösztönző hatása örvendetesen nyilatkozik meg már az ez- évi kiállítás előkészületei során is. A tenyészállatbejelentések január 6-án lejárt határidejéig az ország összes j-ies ie»yészetei és a népies tenyészet nevesebb körzetei olyan nagy számban jelentették be részvételüket, hogy a bejelentett állatok száma száma jelentősen meghaladja az istállók befogadóképességét. Budapesti rádió-műsor Hétfő, január 20. 4.1Ő: Diákfélóra. 4.45: Pon tos időjelzés, időjarásjelentés, hírek. 5: Hírek szlovák és ruszin nyelven. 5.15 s Periis Pali cigány- zenekara. 6: .Az amerikai elnök- választás.“ Szabó István dr. előadása. 6.15: Tánclemezek. 7: Hírek magyar, német és román nyelven. 7.20: Éhn Marietta énekel, jazz-hármas kísérettel. 7.40: „A küszöbönálló népszámlálás.“ Dobro- vits Sándor dr. előadása. 8: Az Operaház zenekara. 5.55: „Ki kö vet el árdrágítást?“ Klivényi Lajos dr. előadása. 9.40: Hírek, időjárásjelentés. 10: Tánc, muzsika, kacagás. Hangképek. 10.15: Bura Sándor cigányzenekara. 11 : Hirek német, olasz, angol és francia nyelven. 11.30: Szórakoztató hanglemezek. 12 : Hírek. Kedd, január 21. 6.40: Ébresztő. — Torna. 7: Hirek. — Közlemények. — Étrend. — Hanglemezek. 10: Hírek. 10.20: „Történetek az állatvilágból“ (Felolvasás). 10-45: Divattudósítás“ (Felolvasás). 11.10: Nemzetközi vizjelzőszolgálat. 12: Harangszó. — Himnusz. — Időjárásjelentés. 12.10: Balalajka-zenekar. 12.40: Hírek. 1.20: Időjelzés, időjárás és vízállásjelentés. 1.30: A József nádor 2. honvédgyalogezred zenekara. 2.30: Hírek. 2.45: Műsorismertetés. 3: Árfolyamhírek, piaci árak, élelmiszerárak. 3.20: Korányi Aladár cigányzenekara. 3.40: Mit főzzünk? Háziasszonyok beszélgetnek. 4.10: Gyermekdélután. 4.45: Időjelzés, idójárásjelectés, hírek. 5; Hírek szlovák és ruszin uyelven. 5.15: Szakolczay-Rieger Ernő orgonái. 5.45: A Zöldkereszt és a társad ilom. Johan BHa dr. előadása. 6.10: A Rádió Szalonzenekara. 7: Hírek magyar, német, és román nyelven. 7.20: Bor, tűz, kacaj. Liszt Nándor és Balogh Pál hangulatképe a muzsikáról. 8 30: A színpad csodát tesz. Móricz Zsigmond elbeszélése. 8.55: Farkas Mária hegedül zongorakísérettel. 9.20: Hanglemezek. 9.40: Hírek, időjárásjelentés. 10: Országos Postászenekar. 11: Hírek német, olasz, angol és francia nyelven. 11.25: Gáspár Lajos cigányzenekara. 12 : Hírek. Laptulajdonos: EGHI LAPKIADÓ SZÖVETKEZET. Felelős szerkesztő: DB. KAFOB ELEMÉR Felelős kiadó; BADIL KÁROLY. Téli menetrend Érvényes január 20-tól Egerből—Budapestre: — (szv.) ind. 0.30, érk. 5.40 — (sínaut) ind. 7.57, érk. 11.00 — (gyv) ind. 19.25, érk. 23.17 Budapestről—Egerbe • • — {gyv) ind. 6.54, érk. 9.39 — (sínaut) ind. 14.10, érk. 21.38 — {szv.) ind. 23.38, érk. 3.50 Egerből—Miskolcra: — {szv.) ind. 0.30, érk. 4.25 — {szv ) ind. 4.17, érk. 6.44 — {gyv.) ind. 7.57, érk. 10.01 Miskolcról—Egerbe: — (szv.) ind. 0.51, érk. 3.50 — (sínaut) ind. 7.40, érk. 9.39 — {szv.) ind. 19.25, érk. 21.38 — (gyv) ind. 20.17, érk. 21.38 Egerből—Putnokra: — ind. 8.00, érk. Felnémetre 8.21, Szarvaskőre 8.39, Mónosbélre 9.02, Szilvásváradra 9.40, Putnokra 11. — ind. 14.00, érk. Felnémetre 14.29, Szarvaskőre 14.47, Mónosbélre 15.12, Szilvásváradra 15.54, Putnokra 17.26. Putnokról—Egerbe: — ind. 4.05, Nagyvisnyó-Dédesről 5.38, Szilvásváradról 5.55, Bélapátfalváról 6.22, Mónosbélről 6.36, Szarvaskőről 6.52, Felnémetről 7.11, érk. Egerbe 7.35. — ind. 15.32, Nagyvisnyó-Dédesről 17.05, Szilvásváradról 17.21, Bélapátfalváról 17.47, Mónosbélről 18.11, Szarvaskőről 18.25, Felnémetről 18.42, érk. Egerbe 19.01. Hirdetésével célt ér, ha az«Eger» napilapban hirdet. Meghívó. Az Egri Torna Egyesület f. hő 29-én, este ‘/a 9 órakor tartja tisztújító közgyűlését az Érsek-utca 8 szám alatti Klubhelyiségében. Az Elnökség. Hirdetmény. A vízvezetéki szabályrendelet 77 §-a alapján az 1941. évi vízdíjkivetés elkészült és ez folyó évi január 15-től január 81-ig a Városi Gépüzemek Víz- műosztályánál közszemlére kitétetett. Erről az érdekelteket azzal a hozzáadással értesítem, hogy a kivetés ellen f. év febr. 1 -töl febr. 15-ig Eger megyei város Gépüzemei Igazgatóságához intézendő s a Városi Gépüzemek Vízműosztályánál benyújtandó felszólalásnak van helye. Későbbi, vagy évközben történő felszólalások figyelembe nem vétetnek. Eger, 1941. január hó 15-én. Eger Megyei Város Gépüzemelnek Igazgatósága. Hirdessen az EHER napilapban. KITŰNŐ ALKALOM BIZTOS PÉNZBEFEKTETÉSRE! ELADÓ Egerben, a Deák Ferenc-utca legszebb helyén, ADÓMENTES rendkívül szolidan megépített KERTES EMELETES VILLA-BÉRHÁZ 2X3 szobás, fürdőszobás, teljes komfortos, 1X2 szoba konyhás, 1 X1 szoba konybás lakással és a manzárdban 2 különbejáratú szobával. CÍM a KIADÓHIVATALBAN. — ZONGORAHANGOLÁST VÁLLAL FERENCZ JÓZSEF róm. kát. kántor. CÍM LEADHATÓ AZ EGRI KERESZTÉNY SAJTÓSZÖVETKEZETBEN. Meghívó. Az Egri Dobó István Asztaltársaság és Temetkezési Segély egy esü lete, 1941. január 26 án, délután */» 4 órakor tartja évi rendes közgyűlését a Kér. Iparoskor nagytermében, melyre az Asztaltársaság tagjait tisztelettel meghívja az Elnökség. Tárgysorozat: 1. Elnöki megnyitó. 2. Jegyző évi jelentése. 3. Pénztári jelentés. 4. Költségelőirányzat az 1941. évre. 5. Számvizsgáló bizottság jelentése, a felmentvény megadasa. 6. risztújítás. 7. Esetleges indítványok. Indítványok a közgyűlés előtt 3 nappal az elnökhöz nyújtandók be. Ha a közgyűlés a kitűzött időben nem volna határozatképes, úgy az új közgyűlés február hó 9-én, ugyanott és ugyanabban az órában lesz megtartva. Eger, 1940 január hó 18-án. Elnökség. 14i34/tk. 1940. sz. Árverési hirdetmény. Kárpáthia Olajkereskedelmi rt. végrehajtónak Gyenes József (ügygondnoka : dr. Pavlyák Ferenc egri ügyvéd) végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtató kérelme következtében az 1881. LX te. 144, 146. és 147. § a értelmében a végrehajtási árverést 500 P tőkekövetelés, ennek 1929 évi január hó 30. napjától járó 8% kamata, 187 P 46 f eddig megállapított per- és végrehajtási és az árverési kérvényért ezúttal megállapított 85 P költség, továbbá a csatlakozottaknak kimondott Tatay Gyula 39 P 60 f. -f- 187 P Busák Imre 179 P tőkekövetelése és járulékai behajtása végett a Besenyőtelek községben fekvő s a I. besenyőtelki 2291. sz. tkvi betétben A. III. 1—3 sor. 1934 1936. hrsz. alatt felvett szántó a Nagyít nékhát- dűlőben ingatlanból a B 7. szerint végrehajtást szenvedő nevén álló illetőségre 5C0 P kikiáltási ár mellett; II. az ugyanottani 3077. sz. tkvi betétben A. I. 1—2. sorsz. alatt felvett 2832. 2833. hrsz. alatti ingatlanból a B. 4. szerint végrehajtást szenvedő nevén álló jutalékra (szántó a szőrháti árokra iáró dűlőben) 875 P. III. az ugyanottani 3060 sz, tkvi betétben A kereszt 1 sorsz. 5457 hrsz. a. felvett szántó a Nagyfenék-dűlőben ingatlanból a B. 4. szerint végrehajtást szenvedő nevén álló jutalékra 513 P, végül IV. az ugyanottani 3076. sz. tkvi betétben A. I. 1—3. sorsz. 582, 584, 585. hrsz. a. felvett ház 274. sz. a. udvarral és kerttel a Baltelekben ingatlanból a B. 4. szerint végrehajtást szenvedő nevén álló jutalékra 275 P kikiáltási ár mellett, de az összes fenti jutalékokra a Kis Józsefné sz. Páli Katalin és Gyenes Lajos javára bekebelezett haszonélvezeti jogok fenntartásával elrendelte. A telekkönyvi hatóság az árverésnek Besenyőtelek községházánál megtartására 1941. évi február hó 10 (tíz) napjának d. u. 3 óráját tűzi ki. A telekkönyvi hatóság elrendeli, hogy a telekkönyvi iroda az árverés elrendelését a besenyőtelki 2291, 3060, 3076, 3077. sz. telekkönyvi betétben jegyezze fel. 1. az árverés alá eső ingatlanok közül az I—III. alattiakat a kikiáltási ár 2/3-ánál, a IV. alattit a kikiáltási ár felénél alacsonyabb áron eladni nem lehet. Eger, 1940. okt. 23. Dr. Gá3párdy s. k. kir. jbíró. A kiadmány hiteléül: Nagy s. k. kiadó. (11.) Nyomtatta az Egyházmegyei Szent János-Nyomda, Eger. — Felelős nyomdaigazgató: Radii Károly.