Eger - napilap, 1941/1

1941-01-20 / 11. szám

2 E G F R ' v»4-1 január 20. Magyar asszonyokat, magyar házi­asszonyokat akar nevelni a KALÁSz A KÁLÓT daliás legényei után vasárnap a KALÁSz földműves lányszervezet piros-pozsgás, viruló vírágszálai mutatkoztak be az egy­házközségi előadássorozat kereté­ben. Szavalatokkal, népi énekekkel, szépen ringó táncokkal, vidám jele­netekkel állták a műsort s nem ma­radtak a legények mögött. Ami kis elfogódottság, piroukodás előfordult, az a női nem természetes tulajdon­ságának szépségével tűnt fel. A kö­zönség nagy megértéssel fogadta a földműves láay-nevelés üj törekvését és hosszasan tapsolta a széles szok- nyájú, fonott hajú egri hóstyai lányokat. A KALÁSz mozgalomról Med- veczky Ilona, a mozgalom egyház- megyei szervező titkára számolt be. Lendületes beszédben kifejtette, hogy a KALÁSz szervezet öntudatos, ál­dozatkész magyar asszonyokat akar nevelni a hazának. Ez a belső ne­velés vonalán a célja. Legyen át­itatva a társadalom legkisebb, de legerősebb egysége: a család a nemzeti összetartozás, a nemzeti gondolat erejével, éppen a család­anya gondoskodó és fegyelmező sze- reietén keresztül, mert csak igy lesz a társadalom élete nyugodt és ki­egyensúlyozott. De van a belső ne­velésen kívül sok gyakorlati célja is a KtLÁSz mozgalomnak. A ma­gyar nőnek mélyen vallásossá és hazafiassá alakítása mellett, a jó Eger, január 20. Czekkel Ferenc dr. m. kir. tiszti­főorvos legutóbb a következő jelen­tést adta ki: Heves vármegye közegészségügyi állapota 1940. december havában általában kielégítő volt. A hevenyfertőző betegségek közül hasihagymáz 9 (2 halál esettel), gyermekágyi láz 1, paratyphus 2 (1 h. e.), kanyaró 216, diptheriall (1 h. e.), bárányhimló 17, hökhurut 36, vörheny 20,vérhas: 1, jár. agy- gerincagyhártyalob : 6 esetben ke­rült hatósági észlelés alá. Összesen: 319 heveny fertőző meg­betegedés közül: 4 volt halálos ki­menetelű. A heveny fertőző megbetegedések közül feltűnőbb számban hasi hagy- máz: Egerben 3, kanyaró: Egerben 61, Detken 49, Adácson 46, Gyön­gyösön 45, vörheny: Egerben 11, hökhurut: Hasznoson 28, bárány­himló: Párádon 9 esetben fordult elő. Az orvosok 12 újabb fertőző tbc. megbetegedést jelentettek. Felsorolt betegségeken kívül túl­nyomóig enyhébb lefolyású légző­szervi gyulladásokat észleltünk. Az egri Sz. Vince kórház idei ápo­háziasszony erényeivel is dicsekedni kell. Hogy népélelmezéaünk ilyen rossz, az annak tulajdonítható, hogy a háziasszonyi nevelésre eddig nem fordítottak gondot. De nemcsak a főzésben kell kiművelni a magyar lányokat, hanem minden olyan mun­kában, amivel megkönnyíthetik a család életét. Ilyenek a szabás, varrás, háziipari munka, háncsfonás, szövés. Végül fejleszteni kell, még pedig magyar szellemben a lányok általános műveltségét. A magyar dal, tánc, ruházkodás nemzetünk olyan fenntartó értékei, amelyeket a nő lelkessége tud legjobban meg­őrizni. Az értékes előadáson kívül sza­valatok, dalok, táncok, jelenetek szerepeltek a műsoron, amelyekben Kocsis Erzsébet, Kovács Rozália, Balázs Rózsi és Fodor József, va- lam;nt a felsővárosi, hatvani és makiári negyedi lányok arattak szép sikert. Az előadássorozat további rendje: Január 21. fiedd. 1. Strauss: Bécsi erdő. Előadja a tanítóképző- intf zet zenekara. 2. Mentes Mihály : Valamit egyszer elhibáztam. Szavalja Szalag Viktor III. é. joghallgató. 3. A földműves ember Istenhite. Elő' adó: Nagy Kálmán a Mári-utcai Föld­műves Olvasókör elnöke. 4. Mozart: Szerenád. Előadja a tanítóképző­intézet zenekara. Vezényel Bitter Dezső tanár. lási díjait I. osztályon: 10 P, II. o. 6 50 P, III. o. 4'50 pengőben ál­lapították meg. A zöldkeresztes főzőtanfolyam je­lenleg Fekőtárkány községben mű­ködik. A 15 zöldkeresztes egészségvé­delmi szolgálat tanácsadásán meg­jelent 3012 egyén. A védőnők 1571 családot, 2113 esetben látogattak meg. Iskolás vizsgálat volt: 1607 összesen: 8303. A 10 Stefánia intézet tanácsadá­sán megjelent 233 terhes, 1204 cse­csemő, 1076 kisded; a védőnők meg­látogattak : 131 terhest, 131 gyer- mekágyasr, 1248 csecsemőt és 1194 kisdedet, összesen: 5276. Hasi hagymáz ellen 118 egyént oltottak be. A vármegye területén elhelyezett államilag gondozott gyermekek el­látása ellen kifogás nem merült föl. A kórház ellenőrző vizsgálat mind a két egri kórházat rendben találta. Az Irgalmas Kórház vizsgálati jegyzőkönyvéből az alábbi részletet idézem: Örömmel állapítható meg, hogy dacára az igen nehéz gazdasági vi szonyoknak, a kórház felszerelése és berendezése a folyó évben is bővült. Korszei ű fogászati rendelőt állítottak fel, melyet dr. Jerkovich Mihály József, rendi fogszakorvos vezet. A laboratórium es műtő számára több korszerű berendezési tárgyat vásároltak. A ruházat a szükséges pótlást a folyó évben is megkapta. A kórház helyi vezetősége a rak­tárak megtekintéséből megállapít­hatóan nagy előrelátással a lehető­séghez képest ellátási tartalékokról is gondoskodott. A kórházigazgató bejelenti, hogy a fenntartó Rend egri kórházába folyó évben körül­belül 60 ezer pengő befektetést eszközölt. A tulajdonos Irgalmasrend a kór­házra az 1939. évben 51,030 pengőt ráfizetett, a nagy áldozatkészséggel és szakértelemmel vezetett kórház 1940. évben is minden tekintetben és teljesen kielégítő módon állott Heves vármegye és Eger megyei város közönségének rendelkezésére. A kórház ez évben is sok lengyel menekültet ápolt. A Szent Vince Kórház vizsgálati Budapest, január 18. A hivatalos lap vasárnapi száma közli a Magyar Nemzeti Bank hir­detményét, amely szerint a bank 1 és 2 pengős bankjegyéket hoz for- fjrg-lomba. A Magyar Nemzeti Bankuak ez az intézkedése átmeneti jellegű és a keleti és erdélyi ország részek visszacsatolásával áll össze­függésben. Az új magyar területen forgalomban levő román bankjegyek beváltása után ugyanis a legköze­lebbi napokban sor kerül a román váltópénzérméknek a magyar péaz­Eger, január 20. Megírtak, hogy az elmúlt napok­ban a nagytályai vasútállomástól Eger felé mintegy nyolcszáz méter­nyire megfagyott csecsemőt találtak a vasúti sínek mellett. A csecsemő egy-két hónapos lehetett s hogy élve tették ki a fagyba, mutatta az, hogy körülötte, teste melegétől megolvadt a hó. A csendörség azonnal megindította a nyomozást és megállapította, hogy a cs-csemőt nem dobták ki a vonat­ból, hanem a nagytályai állomásról vitték a helyszínre. A tettes láb­nyomai felismerhetők voltak a hóban. A nyomozás ezután gyors ütem­ben folyt és nemsokára eredményre vezetett. A csendőrök Miskolcon őrizetbe vették Sós Mária disznós- horváti születésű háztartási alkal­mazottat. TÖRTARANY beváltás 1897 HELLER irásmesternél 1 jegyzőkönyvéből az alábbi részletet mutatom be: A fertőző osztály folyó évi áp­rilis 1-én megindult. Az osztályán folyó évben 1930 ápolási napon 96 fertőző beteget ápoltak. Ezek közül 6 beteg szenvedett járványos agy- genncagyhártyalobban. E betegek közül 1 halt meg. az ellátmány felemelése 1941-re megtörtént, de még mindig nem elég arra, hogy belőle a kórház felszerelésének tökéletesítésére rész- letet fordítsou. Örömmel állapítja meg a vizsgá­lat, hogy a kórház korszerűen és minden tekintetben elismerten, meg­felelően működik, hogy orvosi, gaz­dasági vezetése, felszerelése és üze­me. minden tekintetben kifogástalan. re való átcserélésére. Ez az átvál­tás természetesen nagymennyiségű magyar váltópénzt igényel. Bár az állami pénzverő már huzamosabb idő óta teljes ütemmel dolgozik, ilyen nagymennyiségű váltópénz ve­rése mégis hosszabb időt vesz igény­be, ezért a Magyar Nemzeti Bank átmenetileg 1 és 2 peDgós banjegye- ket, hoz forgalomba. Amint a pénz­verő megfelelő mennyiségű fém vál­tópénz verésével elkészül, a bank az 1 és 2 pengős bankjegyeket a for­galomból kivonja. A lelketlen anya, akinek már van egy gyermeke, mindenáron meg akart szabadulni fél hónapos cse­csemőjétől. Útnak indult Miskolcról, hogy körülnézzen, hol hajthatja végre zavartalanul sötét tettét. Eljött Egerbe, itt a váróteremben még táplálta gyermekét, majd a kö­vetkező vonattal visszament Nagy­tájáig. Ott leszállt, majdnem egy kilométernyire visszagyalogolt és elhagyta a szerencsétlen kis gyer­meket, majd gyalog ment Füzes­FERENCJÓZSEF KESERÜVIZ fiz elmúlt hónapban a kanyaró uolt a uármegye uralkodó betegsége Vizsgálati jegyzőkönyvek a két egri kórházról. Átmenetileg 1 és 2 pengős bankjegyeket hoz forgalomba a Nemzeti Bank Kézrekerítették az eger—füzesabonyi vasútvonal mellett megfagyott csecsemő anyját A lelketlen leányanya meg akart szabadulni gyermekétől

Next

/
Thumbnails
Contents